Batman Krónika, 2. rész

Az alkotópáros újszerű megközelítését követte Steve Englehart író és Marshall Rogers rajzoló is az 1977-78 között futó sorozatukkal, kiteljesedni pedig 1986-ban látszott, amikor Frank Miller The Dark Knight Returns című mini-szériája napvilágot látott, és egyhamar nemcsak a Batman-sorozat, de egyben a képregény médiumának is legfontosabb mérföldkövévé vált. Alan Moore és Brian Bolland 1988-as The Killing Joke-jával közösen ezek az alkotások jelentették az 1989-ben megjelenő, Tim Burton által rendezett Batman fundamentumát.


A képregény megfilmesítési jogait már 1979-ben megvásárolta két producer, nevezetesen Michael Uslan és Benjamin Melniker. Uslan vágya Bob Kane eredeti, 1939-beli elképzelésének az élőszereplős megvalósítása volt, egy komor, krimiszerű történetet vizionált, ám egyetlen stúdióval sem tudott közös nevezőre jutni hosszú éveken át - még annak ellenére sem, hogy Peter Gruber, és Jon Peters, a nagysikerű 1978-as Superman producere is mellétársult. A Warner végül beadta a derekát, Tom Mankiewicz pedig 1983 nyarára megírta a film forgatókönyvét, amelynek elkészültét 1985-re ígérték a nagyközönségnek. Mialatt a forgatókönyv majdnem tucatnyi átíráson esett át, és íróról íróra ugrált, olyan rendezők nevei kerültek szóba, mint Ivan Reitman, vagy Joe Dante. Végül A Pee Wee nagy kalandjával közismertté vált Burtonre esett a választás, aki felkérte a képregényrajongó Sam Hammet a forgatókönyv véglegesítésére. Miután Burton 1988-as Beetlejuice-a kasszát robbantott, a projekt zöld utat kapott, és megkezdődhettek az előkészületek.

A címszerepre a korabeli akciósztárok egész garmadája fontolóra lett véve, köztük Mel Gibson, Kevin Costner, vagy Charlie Sheen, mígnem Burton Michael Keaton mellett döntött, akit az előző filmjében már dirigált, és imádta is a színész teljesítményét. A rendezőt Jon Peters producer érvelése győzte meg, aki szerint Keaton képes egy "őrült, lelkileg meggyötört" figura megformálására - nekik pedig pont erre volt szükségük, hiszen a hangsúlyt Batman helyett sokkal inkább Bruce Wayne-re kívánták mindketten helyezni. Burton fekete komédiái és Keaton addigi vígjátékszerepei azonban rossz ómenként nehezedtek a produkcióra; rajongók tízezrei szólaltak fel a szereplőválasztás ellen, akik mind attól tartottak a 60-as évek paródiája van ismét születőben. Batman ellenfele, a Joker szerepére Jack Nicholsont sikerült megnyerni, igaz, temérdek kikötése volt a szerződésére vonatkozóan, mint például a film bevételéből való százalékos részesedés, vagy a forgatókönyv átírására való jogosultság.


A forgatás 1988 októberében vette kezdetét, azonban alig pár hónap telt el, és - a publikum felháborodását csitítandó - Peters sebtiben összevágatott egy "elő-előzetest", ami annyira népszerű lett, hogy az emberek tömegesen váltottak jegyet a mozikban, csak hogy a Batman előzetest megnézhessék, aztán elhagyják a termet. A június 23-án debütáló mozifilm bámulatos sikert aratott, a 400 millió dollárt is átlépő világbevételével egészen 2008-ig tartotta a legjövedelmezőbb DC Comics adaptáció címét, illetve máig az USA 42. legnagyobb bevétellel bíró filmje. A kritikusok többsége pozitív véleménnyel volt a Batmanről, legfőképpen a Keaton-Nicholson párost, Burton egyedi rendezését, a gótikus díszleteket, és Danny Elfman emlékezetes filmzenéjét méltatták. A film által kiváltott Batmánia felvirágoztatta a franchise-t: a játékok, pólók, és egyéb ajándékok milliószámra fogytak, valamint egy évekig futó, kritikailag is elismert animációs tévésorozat is elindulhatott.

Mindezek után nem volt kérdéses a folytatás elkészülte, amelyet ismét Burton rendezett, a forgatókönyvet pedig ez alkalommal Daniel Waters írta (igaz, Hamm vázlata alapján). A rendező nem rajongott egy második rész leforgatásának az ötletéért, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy mindmáig ez az egyetlen folytatás, amit elvállalt. Míg az első Batman-filmen hatalmas, rikító betűkkel ott virított a "kockázat" felirat, a stúdió pedig ennek megfelelően igyekezett mindent irányítása alatt tartani, addig Burton a második alkalommal gyakorlatilag teljesen szabad kezet kapott, és mindenre kiterjedő kreatív kontrollal bírt.


A folytatásban Batman egyből három ellenséget is kapott, Christopher Walken játssza Max Schrecket, a hataloméhes iparmágnást, Michelle Pfeiffer a Macskanőt, Danny DeVito pedig a Pingvint. Ennyi főszereplőt nagyon nehéz egyszerre mozgatni, főleg anélkül, hogy ne a főhőstől, a címszereplőtől vegyünk el játékidőt. Burtonnek ez nem is sikerül, habár mentségére legyen mondva, hogy meg sem próbálkozott vele. Az első rész végén a köz által elfogadott, a rendőrséggel szövetségre lépő Batman már unalmas karakterré vált számára, hiszen Jokerrel együtt a denevéremberben forrongó és egész életén át hajtóerőként funkcionáló bosszúvágy is a mélységbe zuhant, meghalt. Így Batman a sorban leghátulra szorul, és Burton inkább a csecsemőként elárvult, szülei által eldobott Oswald Cobblepotra, vagyis a Pingvin gúnynevű szörnyszülöttre fókuszál a film jóformán teljes játékideje alatt - mindez természetesen a rendező oeuvre-jét ismerve, amelynek egyetlen központi alakja a kirekesztett, testileg és/vagy lelkileg torzszülött antihős, egyáltalán nem meglepő. Burton fantáziája tehát végre szabadon szárnyalhatott, és ez a film díszleteit és kosztümjeit megfigyelve még nyilvánvalóbbá válik: ha az első részt a gótikus jelzővel illettük, akkor a folytatás már szinte szóval le sem írható, annyira árad minden egyes szegletéből a német expresszionizmus.

Az 1992-es Batman visszatér körülötti médiacirkusz hihetetlen méreteket öltött, az elvárások óriásiak voltak. A túlzott erőszak, a sötét képi világ, és Batman nyúlfarknyi feltűnése volt a három legfőbb ok, ami megosztotta a kritikusokat és a közönséget egyaránt. Ennek ellenére a film mégis szép pénzt hozott, és az éves box office toplista harmadik helyére került végül. Egy folytatás azonban már bőven elég volt Burton számára, és a harmadik rész rendezését nem volt az a pénzösszeg, amiért elfogadta volna. Keaton a rendező távozását hallva szintén bejelentette a szerepből történő kivonulását. Új szelek kezdtek el fújni a Batman-filmek háza táján.


Az 1995-ben bemutatásra kerülő Mindörökké Batman rendezőjének Joel Schumachert választotta a stúdió, olyasvalakit, aki Burtonnél sokkal kevésbé volt önfejű, és a film felett bábáskodó producerek minden igényének eleget tett. A Warnernek pontosan erre volt szüksége, hiszen akármennyire is jövedelmező befektetés volt a Batman visszatér, az világossá vált, hogy a játékok eladásához és a nagyobb tömegek megfogásához épp az ellenkező irányba kell menni, egy felhőtlenebb, komolytalanabb produkciót kell készíteni. Schumacher eredetileg Frank Miller Year One című eredettörténetét akarta megrendezni, ám mivel ezt az ötletét elutasították, inkább beadta a derekát, és legyártott egy gyerekfilmet. A Mindörökké Batmanben ugyan még vannak komor epizódrészek, de zöld-kék-piros-lila neonoktól fénylő, és a Cirque du Soleilből szalasztott ugrándozó figuráktól hemzsegő Gothamjével, infantilis gonoszaival (Jim Carrey, alias Rébusz és Tommy Lee Jones, mint Kétarc), és a tinibálvány Robinjával (Chris O'Donnell) inkább az Adam West-korszak képeit idézte fel sokakban. Ha volt pozitívum a filmben, hát az Val Kilmer, aki ugyan távol állt Keaton Wayne/Batman párosától, de még így is sokak szemében a második (vagy harmadik) legjobb színész a karakter bőrében/jelmezében.

A díszletek rikító színeit, és a Batman, illetve Robin jelmez hangsúlyosabb maszkulin elemeit ugyan néhányan a rendező homoszexualitásával kötötték össze, sokak szerint pedig Carrey is csak az akkoriban népszerű Ace Ventura figurájának a manírjait ismételte meg a Rébusz szerepében, de a harmadik rész így is elérte a stúdió hőn áhított vágyát, bevételével túlszárnyalta a Batman visszatért, és még a kritikusok sem húzták le (annyira).


A gyerekbarát, merchandise-aranybányának bizonyuló Mindörökké Batmant követően - érthető módon - nem sokat váratott magára a Batman-saga negyedik darabja, 1997 nyarán már a mozikba is került. Schumacher ült ismét a rendezői székben, Chris O'Donnell visszatért Robinként, Kilmer viszont - részben hírhedten rossz munkamoráljának köszönhetően - le lett cserélve az ez idő tájt mozis karriert kezdő Vészhelyzet-sztárra, George Clooney-ra. A keresztségben a Batman & Robin címet kapó film a két címszereplő mellett igazi A-listás, nagy neveket vonultatott fel: Arnold Schwarzenegger vállalta Mr. Fagy szerepét, Uma Thurman Méregcsókot játssza, illetve Batgirl is feltűnik a színen, Alicia Silverstone által megformálva.

A Batman & Robinban az előző rész viszonylag egészségesnek mondható komoly-komolytalan mixtúrájának nyoma sem található meg. A film leginkább egy cirkuszi parádéhoz hasonlítható, ha finoman akarjuk kifejezni magunkat. Gotham egy vakító színkavalkád, a lakói egytől egyig bohócok, de közülük is a legkiemelkedőbb módon Batman és Robin, illetve az ellenfeleik azok, akik szinte kizárólag büntetnivalón rossz verbális, és non-verbális poénokat szórnak. Mintha az egész film nem lenne más, csak egy túlontúl költséges trükkparádé, ami egyik értelmetlen akciójelenetből a másikba folyik, miközben mi, nézők, csak vakarjuk a fejünket, hogy tulajdonképpen mi is történik. Plussz Schumacher Batman, Robin és Batgirl minden felszerelését fetisizálja, ami eléggé furcsán hat egy elvben gyerekeknek szóló filmben. Kétségkívül O'Donnell Batman bűnüldöző partnereként töltött éveire való visszaemlékezése foglalja össze a legjobban a Batman & Robint: "Amikor a Mindörökké Batmant forgattuk, úgy éreztem egy filmen dolgozok. Amikor a Batman & Robint, úgy éreztem egy játékreklámot csinálok."


A 125 millió dollárba kerülő alkotás első helyen nyitott a box office listán, de egyhamar elkezdett lefelé csúszni. A nyilvános kritikai kivégzését követően majdnem költségvetésének kétszeresével zárt világszinten, ez azonban távol állt az elvárásoktól. A Batman & Robin valósággal lemészárolta a franchise-t, jó 8 évre szüneteltette azt, és a többi képregényadaptáció megvalósulását sem segítette elő semmiképpen. Érdekes adalék, hogy Clooney három filmre szóló szerződést írt alá, mindösszesen 28 millió dolláros fizetéssel, ezt természetesen a nem várt bukta után fel kellett bontania a stúdiónak.

De minden végben ott van valaminek a kezdete, és ez a Batman-szériával sem volt másképpen. A Warner szép reményeket fűzött a negyedik filmhez, ezért már a megjelenés előtt megbízott egy írót a Batman Triumphant című folytatás forgatókönyvének kidolgozásával, Schumachert, Clooney-t és O'Donnellt pedig még szerződéseik kötötték. A történet gonosza a Madáijesztő lett volna. A világraszóló leégés után mindez ki lett dobva az ablakon, 1998-ban egy Batman: DarKnight nevezetű projekt kezdett kibontakozni, amelyben a Madárijesztő, illetve a Man-Bat, egy félig ember, félig denevér szörny, voltak Batman ellenfelei. 2000 elejére ez a próbálkozás is hamvába halt. A Batman Beyond rajzfilmsorozat filmadaptációjáról, illetve egy Batman vs Supermanről szóló pletykák terjengtek a világhálón a 2000-es évek elején, ezekből azonban szintúgy semmi kézzelfogható (illetve szemmel látható) nem született.

A rajongók érdeklődését leginkább a Darren Aronofsky rendező közreműködésével tervezett Year One adaptáció híre keltette fel, ennek az elkészülte évekig húzódott, a stúdió túl erőszakosnak ítélte a történetet egy képregényfilm számára. Egy ponton még a Wachowski testvérek, sőt a Buffy és az Angel sorozatokkal befutó Joss Whedon is belépett a projektbe, legvégül, 2003 elején Christopher Nolan vette át az irányítást, és a többi innentől, mondhatni, már történelem. Legalábbis a közelmúltban játszódott le, így eléggé ismerős lehet mindenki számára a történet.


A Mementóval világszerte ismertté vált Nolan egy végletekig realisztikus Batman-sztorit vitt a vászonra a 2005-ös Batman: Kezdődik!-ben, elmesélve Bruce Wayne Batmanné válásának történetét az elejétől végéig, úgymond rebootolva, semmissé téve az előző négyrészes sorozatot. Christian Bale (aki egyébként már a Mindörökké Batman szereplőválogatásán is részt vett, mint potenciális Robin) drámai alakításával komoly, tragikus hőssé formálta Batmant, a mellékszerepekre pedig Nolan Hollywood krémjét válogatta össze: Liam Neeson, Michael Caine, Gary Oldman, és Morgan Freeman, csak hogy még grandiózusabbá, epikussá tegye filmjét. Inspirációként a Year One mellett a The Long Halloween, a The Man Who Falls és a Dark Victory című Batman-képregények lettek az író-rendező, illetve David S. Goyer író által megemlítve. A Kezdődik! bombasztikus közönségsikerét ecsetelni sem szükséges, bevételét tekintve egyedül Burton filmje előzte meg a Batman adaptációk közül, a kritikusok pedig kivétel nélkül az addigi legnagyszerűbb képregényfilmnek titulálták. A héten végre itthon is bemutatásra kerülő folytatás, A sötét lovag rendkívüli kritikai fogadtatása, rekordokat döntő és az összes eddigi Batman-filmet megelőző bevételi mutatói, illetve a filmet körülvevő hisztéria bizonyította, hogy Nolan szuperrealizmusa működő formula, a karakterek és a cselekmény igenis erősebb tud lenni a high-tech trükkarzenálnál még egy képregényadaptáció esetében is. A legújabb Batfilm kritikájának elolvasáhához kattintsatok ide.