Aki esetleg nem érteni a kemény sorok lényegét, Sapkowski pár hónappal ezelőtt nagyon csúnyán kifakadt a The Witcher-játékok ellen, olyan nyilatkozatokat tett, miszerint a CD Projekt RED alkotása csak ártott az ő sikerének, holott aki csak egy kicsit is ismeri a szituációt, az jól tudja, hogy ez nyilván fordítva történt. Emiatt pedig minden jó érzésű The Witcher-rajongónál kiverte a biztosítékot a lengyel író, és arroganciája miatt már egyszerűen képtelen voltam úgy olvasni a Vaják könyvsorozat legújabb tagját, mint a korábbiakat.
Nyilván a diplomámat is felgyújtanám, ha emiatt elveszítettem volna az objektivitásomat, szó sincs ilyesmiről, ha Sapkowski nem nyilatkozik ekkora baromságokat, akkor is a sorozat eddigi leggyengébb tagjának tartanám a Fecske-tornyot, ami bár egy újabb olvasmányos fantasy lett a sorban, de nekem személy szerint csalódást okozott, mert az író húzza-vonja benne a rétestésztát, miközben 431 oldalon keresztül konkrétan semmi sem történik benne.
A könyv végén ugyanis nagyjából ugyanott vagyunk, mint az elején, így sodródunk az eseményekkel, megy a küzdelem, a harc, hol élvezzük a kalandokat, hol elveszítjük a fonalat, néhol pedig unjuk is, azonban végül csak felmerül a kérdés: mikor történik már valami? Nagyjából az új Star Wars mozifilm megtekintése során éreztem hasonlót, hiszen hiába nyűgözött le a látvány, hiába volt óriási a várakozás, konkrétan megragadtak benne egy mellékszálat, és a film végén egy-két extra információt leszámítva ugyanott voltunk, mint az elején.
Ciri menekülése már-már idegesítően elnyújtott, nagyon sokszor eseménytelen lett, tele felesleges kikacsintásokkal, nem egyszer nagyon unalmas mellékszálakkal, sőt olyan történetek sem kerültek elvarrásra benne, melyek két-három kötettel korábban indultak el, és már nagyon itt lenne az ideje, hogy pontot tegyünk rá. Én például szentül meg voltam győződve arról, hogy Geralt és Ciri végre találkoznak egymással, de a Fecske-torony is csak az utolsó pár oldalon kap főszerepet, méghozzá egy olyan lezárás társaságában, ami határozottan csalódás, és már most előrevetíti, hogy a következő könyvben megint nem történik majd semmi.
Persze mielőtt bárki azt hinné, hogy Sapkowski könyve, avagy a Vaják-sorozat hatodik magyarul megjelent kötete rossz lett, azt gyorsan kizökkenteném ebből a nézetből, mert bár a sztori nagyon kusza, egyre érthetetlenebb, és túl vontatott, ha nem egy délután akarjuk lenyomni a történetet, akkor egészen kellemes élmények várnak benne ránk. A Vaják fantáziavilága ugyanis még mindig egészen elragadó és sajátos egyben, azonban hiányoznak belőle azok a kalandok, mint például a mostani vámpíros mellékszál, ami egyébként üde színfoltot és egy igencsak kellemes új karaktert is hozott a sztoriba.
A Fecske-torony tehát bizonyára nem okoz majd csalódást azoknak, akik eddig kedvelték a sorozatot, a magyar fordításra és kiadásra sem panaszkodhatunk, de Sapkowski érezhetően maga is többször elveszíti benne a fonalat, nem dolgozott ki megfelelően karaktereket és eseményeket, nem reflektált normálisan - gyakran azt se tudjuk, hogy ki beszél -, és a feleslegesen elnyújtott, gyakran eseménytelen vagy unalmas mellékszálakkal telepakolt sztori is nehezebben emészthető, mint máskor. Ennek ellenére viszont kell a sorba, mert hozzáad némi pluszt a sztorihoz, de ennél sokkal eseménydúsabb mesélésre számítottunk, mint a korábbi kötetekben.