A lemezmeghajtó nélküli konzoloké a jövő?

2019. március 10.
67.5951
Maniac profilja, adatai
Maniac
Küszöbön a generációváltás, így már a Sony és a Microsoft is mozgolódik a háttérben - sőt mi több, még a Slightly Mad Studios csapata is okozhat nagy meglepetéseket -, ezáltal egyre gyakrabban merül fel, hogy milyen irányú fejlesztések kaphatnak reflektorfényt a jövőben. Sőt mi több, a múltban már több pletyka is érkezett arról, hogy néhány újgenerációsnak prognosztizált dolog, így például a lemezmeghajtó nélküli masinák ideája az előttünk álló pár hónapban manifesztálódhat.


Történt ugyanis, hogy pletykák szerint a Microsoft szeretne már májusban piacra dobni egy lemezmeghajtó nélküli Xbox One konzolt, ami gyakorlatilag az erőforrások tekintetében teljesen megegyezne egy szabvány masinával, csak éppen a lemezmeghajtó hiányozna belőle. Ez nyilván olcsóbb vételárat eredményezne, valamint a dobozos játékok háttérbe szorítását, legalábbis többek között, de hogy mégis milyen következményekkel járna egy efféle fejlesztés, azt az alábbiakban pro és kontra igyekeztünk körbejárni.

A lemezmeghajtó nélküli konzoloké a jövő? - 2. kép

A lemezmeghajtó nélküli konzolok előnyei

Akár a mostani, akár a következő generációban kapjuk majd meg az első lemezmeghajtó nélküli konzolokat, egyelőre bármennyire is törjük a fejünket, alig tudunk felsorolni két dolognál több pozitívumot a kérdéses elgondolás kapcsán.

Ezek közül az egyik a fentiekben már említett alacsonyabb árkategória, hiszen a lemezmeghajtó nyilván pénzbe kerül, egy önálló hardverelem, aminek kikerülésével a gyártók meg tudnák vágni egy kicsit a konzolok árát, de mielőtt bárki rögtön több tízezer forintos csökkenést prognosztizál, azért ereszkedjünk vissza a földre, hiszen ettől jelentősen olcsóbbak azért nem lesznek a masinák, a legjobb esetben is maximum 10-15 ezer forinttal kalkulálhatunk, de akkor nagyon optimisták voltunk.

A helyzetet tovább ronthatja, hogy ezt egy újgenerációs hardver esetében alig vehetjük majd észre. Egy bejáratott Xbox One-nál nyilván komolyabban lehet faragni a költségekkel, hovatovább jobban kitűnik az árcsökkentés, de ha egy újgenerációs konzol kapcsán a 120 ezer forintos lemezmeghajtó nélküli, és a 130 ezer forintos lemezmeghajtós változat között kell döntenünk, akkor a választás alighanem elég egyértelmű lehet sokaknak.

A másik pozitívum, ami eszünkbe jut az efféle konzolok kapcsán, az a játékok kompatibilitási problémáinak átállásában keresendő. Ezzel az irányvonallal ugyanis rövidesen megszűnnének a lemezes formátumok, és sokkal könnyebben lehetne visszafelé kompatibilis hardvereket, illetve szoftvereket készíteni, ami egy több generációt megélt játékos számára elég komoly pozitívum lehet, noha rengeteg megválaszolatlan kérdést vetne fel.

A lemezmeghajtó nélküli konzoloké a jövő? - 3. kép

A lemezmeghajtó nélküli konzolok hátrányai

Hogy több hátránya mint előnye van-e a lemezmeghajtó nélküli konzoloknak, azt nehéz határozottan megválaszolni, azonban az biztos, hogy vannak aggályaink ezzel az irányvonallal kapcsolatban, méghozzá főként a játékok tekintetében. Hogy a dobozos játékok egyszer megszűnnek, az már évek óta téma, de egy lemezmeghajtó nélküli generációban tényleg nem lenne sok esélyük a túlélésre, így aki hozzászokott a "megveszem, kezemben tartom és a polcra teszem" triumvirátushoz, az biztosan komoly negatívumként fogja majd fel, hogy ilyesmit, avagy fizikális gyűjteményt nem tud többé felhalmozni.

Ennél azonban sokkal aggasztóbb dolog, hogy megszűnne a használt játékok piaca. Bár nyilván minden játékosnak vannak olyan kedvencei, melyeket már a megjelenéskor beszerez kezdőáron, azonban olyan sok termék jelenik meg, hogy mindent azonnal megvásárolni szinte lehetetlen. Ilyenkor jól jöhet, ha pár hónappal vagy évvel később meglátjuk valahol az adott terméket pár ezer forintért, hiszen könnyedén tudjuk pótolni, ami nyilván digitális formában is igaz, csakhogy itt értékvesztés nincsen, használt játék nincsen, sőt mi több, a játékcsere lehetősége sem adott, ami azért baráti körökben elég komoly ütőkártya.

Számunkra azonban ennél is ijesztőbb, hogy lemez nélkül platformonként gyakorlatilag csak egyetlen helyről lehetne videojátékot vásárolni, ami a mai kiadók és boltok többségét egyrészt nagyon komoly dilemma elé állítaná, másrészt pedig egy olyan monopolhelyzetet teremtene a piacon, ami mindennek nevezhető, csak egészségesnek nem.

A legnagyobb problémánk ezen a téren, hogy a digitális címek kapcsán mindenki azt hangoztatta korábban, hogy nem kell legyártani őket, nem kell műanyagot és papírt pazarolni rájuk, sem szállítani a készterméket, ezáltal több ezer forinttal olcsóbban beszerezhetjük őket, mint a dobozos verziókat. Ehhez képest mi a gyakorlat? Sok esetben a digitális játékok drágábbak, mint a fizikai adathordozón kínált darabok. Amíg ezen a téren nincs változás, mi köszönjük szépen, de egyelőre nem erőltetnénk a lemezmeghajtó nélküli konzolokat.

Nektek mi a véleményetek erről?
12 hozzászólás

VaPe

2 hete

Konzolon ez nem jó ötlet. Mobil amúgy is tör előre mint az atom, akkor már inkább az. Ott legalább a platform megmarad, de itt egy generációváltásnál simán megszívhatod. Plusz nem tudod eladni, nálam ez így biztos bukó lenne..

válasz erre

Hellblade

2 hete

rDAVE írta:
Na ja, 1,5ért simán jó. Nekem Witcher 3 most a kiszemelt.
(a negatívozásod nem én voltam )
Hagy minuszoljon,ha irni nem tud,ennyi öröme legyen az életbe!
***** jó gondolatok voltak most itt a hc magtól!

Kösz a témát!

W3: Az is jó nekem is bekéne fejezni már,még csak a véres báró után járok picit..

válasz erre

rDAVE

2 hete

Hellblade írta:
A Titanfall 2 is elérte az árát most..
Na ja, 1,5ért simán jó. Nekem Witcher 3 most a kiszemelt.
(a negatívozásod nem én voltam )

válasz erre

Hellblade

2 hete

rDAVE írta:
A kódrendszer ugyanúgy megvan konzolon is. Máskülönben nem tudna a Humble Bundle PS4 pakkot adni vagy a kiadók bétákat, teszt verziókat vagy épp nem lehetne ps plusot beváltani boltból... Meg hát ott a Store, két éve nem vettem dobozos játékot PS4-re. Az új játékok ára sz.rok Store-ban, de a "régebbieké" bolti alá megy akcióban. PC-ben meg még régebb óta nincs bekötve DVD olvasó.
A Titanfall 2 is elérte az árát most..

válasz erre

rDAVE

2 hete

5t3v3nk3 írta:
a PC egy ideje így működik Just said. Ott tök felesleges az adathordozó, kapsz egy kódot letöltöd, csókolom.
A kódrendszer ugyanúgy megvan konzolon is. Máskülönben nem tudna a Humble Bundle PS4 pakkot adni vagy a kiadók bétákat, teszt verziókat vagy épp nem lehetne ps plusot beváltani boltból... Meg hát ott a Store, két éve nem vettem dobozos játékot PS4-re. Az új játékok ára sz.rok Store-ban, de a "régebbieké" bolti alá megy akcióban. PC-ben meg még régebb óta nincs bekötve DVD olvasó.

válasz erre

5t3v3nk3

2 hete

a PC egy ideje így működik Just said. Ott tök felesleges az adathordozó, kapsz egy kódot letöltöd, csókolom.

válasz erre

Ez lenne az eddigi lebelbaszottabb lépés. Egyértelműen arra megy ki az egész, hogy még jobban lehúzzák a játékosokat, mert így ki lehet hagyni a nagykereskedelmi és a kiskereskedelmi láncokat, aminek természetese velejárója kéne hogy legyen, hogy kb fél árra vissza kéne mennie a játékoknak. Nem fognak, mindent zsebre akarnak tenni. Tőlem nem fognak, az biztos.

válasz erre

totyak

2 hete

A cikk rövid lett, de velős, sok mindent nem tudok én sem hozzátenni.

Azt hiszem a mostani generáció meghajtó nélküli változata lenne a próbaüzem, a felmérés, hogy mennyire vevők rá az emberek és aszerint alakítják ki a következő generációt. Viszont ahogy a cikk is írja, egy meghajtó mentes konzol nem lesz sokkal olcsóbb, nem igazán látom az értelmét. Mondjuk annyi van, hogy kisebbek lehetnek a konzolok, meghajtó azért elég nagy helyet foglal, de ez jelentéktelen pozitívum szerintem. Magam részéről nem hiszem, hogy a következő generációban ne lenne lemezes konzol.

Ha mégis bevezetnének ilyen konzolokat, akkor viszont a játék eladásokat is frissíteni kellene. Egyrészt korrektebb áron kellene adni a digitális játékot, mert többnyire tényleg olcsóbb a dobozos (nem is értem hogyan, azt le kel gyártani, szállítani), másrészt meg valahogy meg kell oldani a játékok használtként való eladhatóságát. Bár lehet tojnak az egészre, PC-n is röghöz kötés van évek óta.

Félő, ha nem is tojják le, akkor is csak a saját store-ban lehet majd eladni a játékot, amire meg leveszik majd a sápot. Mert nyilvánvalóan az a nagy problémájuk a lemezes játékokkal, hogy azokat el lehet adni használtan. Egyéb hátrányát én nem látom. Megjegyzem, ha nagyon akarnának tenni az eladások ellen, a lemezes konzol játékba is bele lehetne építeni egy kódot, ami valahogy összecsatlakozik a konzollal és másik gépben nem működne.

Ami miatt még extrán hiszek a lemezes kiadásokban, azok a konzol boltok. Tisztán csak konzol eladásokból ezek nem élnének meg, neki is a játékok hozzák a sok pénzt. Ha nincs fizikai adathordozó, akkor nem éri meg fenntartani a boltot sem a gépek eladásáért. Bár azt még bőven el tudom képzelni, hogy ravasz módon egy köztes megoldással élnek majd a gyártók. Marad a dobozos változat, szép borítóval, papírokkal, egyebekkel, de a dobozban szimplán csak egy letöltőkód lesz. Ilyesmivel már manapság is találkozhatunk. Cserélgetni ugyan nem lehet, de a boltoknak ugyanaz marad minden, mint eddig.

Olyan szempontból manapság már kár nézni a játékokat, hogy X év múlva melyik lesz tartósabb, mert sajnos a lemezes játékok sem tartalmazzák az egész programot, vagy ha igen, csak egy nagyon nyers változatát, amire az évek alatt sok-sok patch érkezik. Ha megszűnik a játék támogatása, azt megszívja lemezes játékos is és digitális játékos is.

A magam részéről én imádom a dobozos kiadásokat. Ha egyszer mondjuk PC-n eljutunk oda, hogy csak kód lesz a dobozban, én akkor is azt fogom venni.

válasz erre

Imperator

2 hete

PC-n lassan tényleg értelmetlen lesz a lemez, rengeteg AAA játék meg se jelenik lemezen vagy ha kapunk is akkor max a steam launchere található rajta, plusz sokan eleve meghajtó nélkül rakják össze a gépet. Konzolon is lassan tényleg értelmetlen lesz, mert szinte állandóan le kell tölteni egy day1 patch-et ami néha annyi vagy több mint az alapjáték mérete. Xboxot nem ismerem, de ps4-en úgy működik hogy beteszed a lemezt aztán vársz fél órát mire feltelepít annyit a játékból hogy el tudd indítani. Sokkal gyorsabb és egyszerűbb ha már rögtön a felpatchelt verziót kezded el letölteni és nem kell szórakozni a telepítgetéssel.
Viszont az xbox visszafele kompatibilitása hogy működik? Beteszed a 360-as lemezt és a rendszer leokézza hogy megvan, meghajtó nélkül ez hogy történik majd? (Gondolom a storeból megvett címek instant feloldódnak). Plusz nagyon nagyon sok régióban még mindig ótvar az internetkapcsolat (pl. USA), megrekedt valahol a 90-es és 2000-es évek között, igen szép történet leszedni 100 gigát egy 5 Mbps sebességű nettel. Maximum egy streameléses rendszer lehetne működőképes, de az még messze van hogy tökéletesen működjön.
Egy érdekes történet viszont ha x év múlva lelövik a szervereket, nem tudod letölteni a játékaidat, akkor mi van? Viszont ha lemezesen veszel meg valamit mondjuk az AC Unity-t, 20 év múlva leülsz nosztalgiázni, beteszed a lemezt és rájösz hogy ez a játék játszhatatlan bughalmaz, viszont voltak hozzá milliónyi patchek, viszont lelőtték a szolgáltatást, ezeket nem tudod letölteni te meg nem fogod tudni végigjátszani a bugok miatt. Ott a lemezed a játékkal, ami viszont használhatatlan, a használható verziót meg nem tudod letölteni mert nincs honnan.
A használt piac is érdekes, hiszen gyakorlatilag az olyan mint a kalózkodás, hiszen a készítők, kiadók egy fillért nem látnak belőle, csak az adott bolt aki magának tartja meg a hasznot.

válasz erre

muki

2 hete

Ha ez lesz az irány, akkor nekem a mostani PS4 az utolsó konzolom. Ha így akarok játékot venni, akkor már inkább mobil és annyi. De még a PC is sokkal jobb, speciel ott már megszoktam és a Steames gyűjteményem is elég nagy. Viszont a PC az PC, ha cserélek egy videókártyát, a játék akkor is megy. De a konzolt ha eladom, mi lesz? Most azért jó biznisz mert eladod x darab játékkal és tuti megveszik, de egy csupasz ps5-öt kinek fogok eladni és mi a francot csinálok a játékaimmal?

Hülye ötlet ez nagyon.

válasz erre

Tommy

2 hete

Teljesen komolyan mondom, ha átmennek csak digitálisba, engem biztos hogy elveszítenek, de a legtöbb haverom is így van ezzel. Nagyon drága a digitális és ha nincs a polcomon, bármikor eltűnhet. Én ilyenért nem fogok fizetni, konzolon semmiképp.

válasz erre

Hellblade

2 hete

Sajnos szerintem ez a történet úgy fog kinézni mint a google play áruház pl..

Veszünk egy konzolt,aztán telepitünk rá amit megveszünk a store-ból..

Valamiféle megoldást fognak találni a használt játékra,és a cserére is..A tippem az hogy minden digitális játék úgy fog kinézni mint az analóg.
Lesz benne egy kód,hogy a "tied",kölcsön-adhatod,de akár el is adhatod majd "használt" ként,és akkor az "övé" lesz.
A lényeg hogy AZ a darab játék jár majd körbe,a "digitális használt játék".

Szóval nem az lesz hogy egy ember megveszi és akkor az egész lépcsőház azzal játszik,olyan lesz ez szerintem mint az analóg..

Vagy a rosszabbik esetet inkább valószínűbb,ez tényleg **** lenne,ha úgy menne mint most hogy egy profilhoz lenne kötve,amit meg tudsz osztani egy emberrel.De eladni nem tudod,stb,stb..

Vagy streamelés lesz csak,az a legrosszabb..
(De az még odébb van sztm..)

válasz erre
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

WickedSick profiljagery1113 profilja