5+1 app, ami nélkül nem indulhatsz nyaralni

2014. augusztus 02.
70.3001
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Gonzo profilja, adatai
Gonzo
Borotva, fogkefe, még egy váltás ruha - az utolsó cuccokat is beszuszakoljuk a jóllakottan pöffeszkedő bőröndbe. Nincs sok idő, rövidesen kigördül az Intercity a Déliből, hogy Balaton fővárosa felé vegye útját. Nyaralás előtt persze a mobilt és a táblagépet sem árt feltankolni, áram mellett alkalmazásokkal is, hiszen bármikor felmerülhet a kóros Wi-Fi hiány, sőt a megabitekkel hömpölygő térerő sem garantált mindenhol. Az alábbi, profilunkból következően főleg játékokat tartalmazó ajánló elsősorban az Android-táborhoz szól, ugyanakkor az anyagok mindegyike elérhető iOS-re, némelyike Windows Phone-ra is.
 


1. Threes!
A Tetris-famíliába tartozó, igaz csak nagyon távoli kuzinnak tekinthető Threes! még az év elején gördült ki iOS-re, a droidosoknak ugyanakkor jó pár hónapot várniuk kellett, hogy ők is elmerülhessenek a végtelen és megunhatatlan kártyatologatás élvezetében. Nyitáskor egy 4x4-es táblát kapunk néhány véletlenszerűen elhelyezett kártyával, vagy ha úgy tetszik, csempével. Az ujjunkat négy irányba húzhatjuk, arra moccannak aztán a kártyák is, tehát a "potyogás" iránya nem konstans, ezzel kell ügyeskednünk.

Szaporodjatok, és sokasodjatok, és töltsétek be e tábla mezeit. // Threes!

Szaporodjatok, és sokasodjatok, és töltsétek be e tábla mezeit. // Threes!


Minden mozdulat begördít az adott irányból egy változó, de mindig elég alacsony értékű kártyát a még szabad mezők egyikére, a célunk elsősorban itt is az, hogy ne hagyjuk a játékteret csordultig telni.

Eltüntetés és levétel ugyan nincs, de bizonyos szabályok szerint egybeolvaszthatjuk az ütköző kártyákat. A Threes! esetében egyes és kettes számú kártyákat tudunk csak pároztatni, ezekből lesznek a hármasok, onnan viszont a teljesen azonos értékűek kapcsolódnak csak, két hármasból lesz hatos, két hatosból tizenkettes és így tovább.

Arra kell törekednünk, hogy a túlélés érdekében minél nagyobb értékű kártyákat varázsoljunk a táblára. A kellemes, letisztult, egyszerű, de azért nem teljesen nyers grafikához itt nyugis, fülbemászó zene is társul. Mivel minden nyitóhelyzet más, és egyáltalán nem ketyeg az óra, semmi nem sürget minket, a menetek így elméletileg a végtelenségig is tarthatnak, de a vesztes játszma után is hamar nekifutunk az anyagnak újra, mivel masszív függőséget okozhat.

Letöltés:
Threes! - Android verzió
Threes! - iOS verzió


2. Monty Python's The Ministry of Silly Walks
A Boondoggle Studios nem bonyolította túl az alkalmazást, a mobilokon különösen népszerű endless runner műfajt célozta meg, az anyag mégsem olcsó és igénytelen, a 2D-s játékmenet és fix kamera mellett a terep három dimenzióban pompázik, a hülyén járó, baleset esetén korrekt ragdoll fizikával összecsukló miniszter hangját pedig egyenesen John Cleese kölcsönözte.

Hülyén járó ánglius miniszterünk nagy buzgalommal indul bevetésre. // Monty Python

Hülyén járó ánglius miniszterünk nagy buzgalommal indul bevetésre. // Monty Python's The Ministry of Silly Walks


A rettenthetetlenül és eszméletlenül viccesen jobbra haladó, egyre gyorsuló figurát két virtuális gombbal terelgethetjük: a kijelző bal oldala az ugrásnak felel meg, a nyomás hossza is számít, sőt a levegőben esernyőt is nyithatunk, mely segítségével a terebélyesebb akadályok felett vitorlázhatunk, a jobb oldal pedig a becsúszást aktiválja, közepesen repülő galambok, plafonból kifordult neoncsövek és leeresztett vasgerendák alatt limbózhatunk így át.

A legfőbb cél, hogy minél messzebbre jussunk a minisztériumon, parkokon, londoni utcákon és folyópartokon átvezető, véletlenszerűen generált akadályokkal és bónuszokkal tarkított úton.

A hamar megunható hátteret az érmegyűjtögetés próbálja ellensúlyozni, továbbá néhány rövid ideig élő módosítóba is belefuthatunk, jelenleg ilyen az érméket vonzó mágnes, a sérthetetlenséget biztosító páncél és az időlassító, de a későbbi frissítésekkel ezekhez elvileg továbbiak is csatlakozhatnak.

A belső pénznemen (az anyag sok rokonával szemben szerencsére nem tarhál valódi lóvét) göncöket vásárolhatunk a poén kedvéért, növelhetjük a módosítók időtartamát, illetve egy plusz életre és későbbi kezdőpontra is szert tehetünk.

Letöltés:
Monty Python's The Ministry of Silly Walks - Android verzió
Monty Python's The Ministry of Silly Walks - iOS verzió


3. Timberman
Pawel Jedrysiak leginkább a Flappy Bird receptjét próbálta ellesni, de ügyelt rá, hogy ne egy újabb klónt alkosson, amennyire lehet, teljesen más élményt nyújtson. Héroszunk egy egyszerű favágó, aki egy végtelen hosszú fába vágta a fejszéjét. Két virtuális gombbal irányíthatjuk: a kijelző bal oldalára koppintva balról hasíthatunk ki egy rönköt, ugyanakkor bármikor átslisszolhatunk a jobb oldalra is.

Dőőől a fa! // Timberman

Dőőől a fa! // Timberman


Ügyelnünk is két dologra kell, egyrészt ne hagyjuk, hogy a figurában kárt tegyenek a véletlen pontokon kinőtt ágak, ennek elkerülése végett kell gyorsan és ügyesen pozíciót váltogatnunk, másrészt a csík által reprezentált idő is ellenünk dolgozik, ha elfogy, jön a jó öreg game over. A sikeres vágásokkal ugyan pár másodpercet mindig visszanyerhetünk, de minél több pontunk van, annál magasabb szintre kerülünk, ami az órát is felgyorsítja.

A szintén endless runner jellegű játékmenet talán még a Nuts!: Infinite Forest Runhoz áll a legközelebb, igaz az ágak közötti analóg szlalomozás nagyon eltérő megközelítést kívánt. Olyan nem hivatalos vendégszereplők is feltűnnek a játékban, mint Jason Voorhees a Péntek 13-ból, Indiana Jones, Hulk, Mr. T, Barack Obama és a madár a Flappy Birdből. Egyszerű, de jól összerakott, öreg kvarcjátékokat idéző, addiktív anyag.

Letöltés:
Timberman - Android verzió
Timberman - iOS verzió


4. Don't Touch The Spikes
Szintén az eredeti Flappy Bird által hagyott űrt próbálja betölteni, technikailag nem is különbözik jelentősen az átmenetileg visszavont, megosztó sikerjátéktól, mindenesetre igyekszik ilyen benyomást kelteni. A grafika hűen követi a minimalizmust, lényegében csak a színek változnak, mint a Super Hexagonban, a kubista madarat pedig mintha maga Sir Jony Ive tervezte volna. Elmaradt a scroll is, igaz nincs is mit görgetni, újdonsült szárnyas barátunk a képernyő két széle között röpköd oda és vissza, a felállás a Pong szellemét idézi meg.

Fűrész-sorozatba illő csapdahelyzet. // Don

Fűrész-sorozatba illő csapdahelyzet. // Don't Touch The Spikes


A címben szereplő, elkerülendő tüskék teljesen beterítik a padlót és plafont, a széleken pedig minden körben véletlenszerűen jelennek meg. Az algoritmusban bizonyos mintát is felfedezhetünk, kezdetben kevesebb a bökő és szellősebb az elhelyezkedésük, de ahogy fokozódik a helyzet, gyorsul az akció, úgy sűrűsödik az akadály, egy idő után azt is meg kell tanulnunk, hogy miként manőverezzünk be a lehető legszűkebb ablakba.

Ennyiben ki is merül az alapjáték, minél több körig kell a levegőben maradnunk, minden sikeres forduló egy pontot jelent, így kell törekednünk az előző rekordunk, a barátaink rekordjai és a világrekordok megdöntésére.

Letöltés:
Don't Touch The Spikes - Android verzió
Don't Touch The Spikes - iOS verzió


5. Monument Valley
A játék alapvetően M. C. Escher munkásságából táplálkozik, képtelen geometriai formák, átjárható optikai csalódások és szokatlan fizikai megoldások uralják. Például, ha a 45 fokos betekintésű izometrikus nézetünkből (ahol különösen jól működik mindez) látszólag hidat képez két egymástól valójában távol eső platform, akkor azon a játék világában át is sétálhatunk. Hasonlóképp, ha hagyományos vagy akár ilyen formabontó utunk során fejjel lefele találjuk magunkat, nem kell a leeséstől tartanunk, bátran haladjunk tovább.

A Penrose-háromszög rejtélye. // Monument Valley

A Penrose-háromszög rejtélye. // Monument Valley


Az Ida névre hallgató, dunce-satyakot viselő hősnőnk kezdetben láthatóan kissé elveszett, valószínűleg teljes amnéziával küzd. A terelgetése egyszerű, a kijelző megfelelő pontjára kell koppintanunk, és amennyiben el tud jutni oda, magától megteszi az utat. A kis kihívás nem is ebben rejlik, a helyszínek, egy-egy tömbből álló emlékművek többségét mi is manipulálhatjuk, elforgathatunk néhány összetartozó platformot, másokat megemelhetünk vagy csúsztathatunk, egyes elemek pedig kapcsolatban is állnak egymással: ha ez arra mozog, akkor az amarra. A legtöbb ilyen kapcsoló négyállású a négyszöges alapból következően, de akadnak kivételek.

Ida a szögletes és néha ívelt platformokon túl létrák és átjárók segítségével tud közlekedni, továbbá nyomókapcsolókkal ő is befolyásolhat olyan dolgokat, amiket mi direkt módon nem.

Minden pálya úgy nyit, mint egy könyvfejezet, a sztori pedig leginkább a hasonló dramaturgiával operáló The Unfinished Swanra hajaz. Egyetlen hátránya a rövidsége, ha nem is említhető egy lapon a feljebb sorolt reflexjátékokkal, két órán belül garantáltan mindenki kipipálja a tíz pályát.

Letöltés:
Monument Valley - Android verzió
Monument Valley - iOS verzió


+1. MinDig TV
Plusz egy alkalmazásunk az egyetlen ami nem játék, de nagyszerű időtöltés. Marco dobta a kalapba a MinDig TV alkalmazást, ami valóban jól jöhet, ha kiülnénk este egy táblagéppel a bungaló elé, hogy sörökkel körülbástyázva, úri módon megtekintsünk például egy sportközvetítést. Az app nem csak nem követel előfizetést, de ingyenes regisztrációra és Facebook bekötésre sem noszogat minket, ráadásul reklámokkal sincs telehányva.

A szex rossz, értem? // MinDig TV

A szex rossz, értem? // MinDig TV


Az alkalmazás alapvetően egy digitális műsorfüzet a MinDig TV tévés és rádiós kínálatával, böngészhetjük a teljes és az ajánlott választékot, megjelölhetjük a kedvenc csatornáinkat, és kérhetünk az adásokra értesítést, a legtöbb anyagról mellesleg egy kép és rövid szöveges összefoglaló hívható még le.

A nagy, csempés elrendezés és a kevés szűrési lehetőség miatt a kategóriájában nem a legjobb darab, de nem is ez az érdekessége, hanem hogy néhány csatorna esetében élő adást is nézhetünk digitálisan, a jelenlegi kínálat: M1 HD, M2 HD, Duna HD, Duna World, euronews és hatoscsatorna (késleltetéssel), illetve rádióból a Kossuth, Petőfi, Bartók és Dankó.

Akár teljes játékfilmekre is bukkanhatunk, e sorok írásakor A menedék, A Hírhedt, az IP Man: A becsület útján és A fagy fogságában kering a rendszerben, de botlottam már több Oscar-díjas sikerfilmbe is. Időnként praktikus lehet, egyetlen komolyabb hátránya, hogy a határokon túl csak a Duna World érhető el.

Letöltés:
MinDig TV - Android verzió
MinDig TV - iOS verzió
MinDig TV - WP verzió
23 hozzászólás

avast8

3 éve, 1 hónapja és 9 napja

Egy-két dolog még beleférne.. Pl.: SubwaySurf, a jó öreg FlappyBird, 2 Cars 1-2 stratégiai játék,

válasz erre

gokuvsvegita

3 éve, 5 hónapja és 17 napja

Yanez írta:
Jó lett a cikk! Íme 5 dolog, ami nélkül Én tuti nem megyek nyaralni:
1.Pénz
2.Psvita
3.Karton óvszer
4.Napszemüveg
5.Lézerkard
AZ óvszer a lézerkardra kell?

válasz erre

gokuvsvegita

3 éve, 5 hónapja és 17 napja

EZ a mindig tv letöltöttem, de mikor elindítom azt írja nincs internet kapcsolat, holott wifi-vel ott van a net. Csak úgy kipróbáltam volna...

válasz erre

Yanez

3 éve, 5 hónapja és 24 napja

csirkee írta:
+1 fürdőnaci

Azért ne meztelenkedj!
Pedig akartam betenni az 5-iknek, de a lézerkard alap, úgyhogy... meztelenkedem.

válasz erre

totyak

3 éve, 5 hónapja és 25 napja

rDAVE írta:
Ahhoz túl rövid, még egy napig se elég.
Azért annyira nem lopom ám a napot a melóba, hogy rákig ne csináljak semmit, csak játsszak a telefonon
Egyébként mégsem szedtem le a játékot. Azt hittem ingyenes, de szomorúan láttam, hogy nem az.

válasz erre

mnorbi

3 éve, 5 hónapja és 25 napja

csirkee írta:
+1 fürdőnaci

Azért ne meztelenkedj!
Nem meztelenkedik, kihagytad a 3. pontot

válasz erre

csirkee

3 éve, 5 hónapja és 25 napja

Yanez írta:
Jó lett a cikk! Íme 5 dolog, ami nélkül Én tuti nem megyek nyaralni:
1.Pénz
2.Psvita
3.Karton óvszer
4.Napszemüveg
5.Lézerkard
+1 fürdőnaci

Azért ne meztelenkedj!

válasz erre

italianman

3 éve, 5 hónapja és 26 napja

Yanez írta:
Jó lett a cikk! Íme 5 dolog, ami nélkül Én tuti nem megyek nyaralni:
1.Pénz
2.Psvita
3.Karton óvszer
4.Napszemüveg
5.Lézerkard

válasz erre

1000feri

3 éve, 5 hónapja és 26 napja

marco írta:
Nem vagy elég kocka.
majd összekapom magam

válasz erre

1000feri

3 éve, 5 hónapja és 26 napja

majd összekapom magam

válasz erre

Yanez

3 éve, 5 hónapja és 26 napja

Jó lett a cikk! Íme 5 dolog, ami nélkül Én tuti nem megyek nyaralni:
1.Pénz
2.Psvita
3.Karton óvszer
4.Napszemüveg
5.Lézerkard

válasz erre

rDAVE

3 éve, 5 hónapja és 26 napja

totyak írta:
Ez a Monument Valley nagyon érdekes. Szerintem ezt le is szedem, kipróbálom. Unalmas munkaóráimban lesz mivel szórakozni.
Ahhoz túl rövid, még egy napig se elég.

válasz erre
12a(z) 2 -ből

 
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

Paint profiljaLaci721 profiljaImperator profiljagery1113 profilja