X-Men - Az eljövendő múlt napjai filmkritika

Már a forgatás előtt jó előjelként könyvelhettük el, hogy az eredeti X-Men adaptációt - illetve az első két filmet - vászonra álmodó és dirigáló Bryan Singer visszatért a rendezői székbe, ami egyfajta garanciát jelentett a minőségre (függetlenül attól a bulvársajtó által felkapott hírtől, hogy kiskorúakkal tivornyázik-e Singer avagy sem). Amellett, hogy újfent a képregényeket és a karaktereket maximálisan tiszteletben tartva nyúlt a témához, a régi, jól bevált és nagy népszerűségnek örvendő színészeket összehozta a szintén közönségsikert aratott X-Men: Az elsők fiatal szereplőgárdájával, miáltal Az eljövendő múlt napjai mind Az ellenállás vége, mind az Elsők folytatásaként szolgál.

Ily módon Singer arra is lehetőséget kapott, hogy jóvá tegye, illetve részben revizionálja és kiigazítsa az eredeti X-Men trilógia sokak által kritizált, jobb híján Brett Ratner direktor irányításával elkészített záró epizódjában némileg félresiklott történéseket. S bár mindezt a jelek szerint meg is tette, az előzeteseket és kiszivárgó információkat látva a rajongókban számos kérdés merült fel - elsősorban azonban mindenki arra volt kíváncsi, hogyan támadhatott fel halottaiból X Professzor? Nos, bármennyire is vártuk, erre sajnos nem kaptunk konkrét választ, csupán arra, hogyan képes lábra állni még fiatalon, Az elsőkben elszenvedett gerincsérülését követően.

Kitty Pride (Ellen Page) és Bobby Drake (Shawn Ashmore) a jövő mutánsai élén

A film elején 2023-ban járunk, amikor az emberiség védelmének nevében tömegével gyártott őrrobotok könyörtelenül irtják és a teljes megsemmisülés szélére sodorják a mutánsokat. A Magneto (Ian McKellen) által vezetett Testvériség és Charles Xavier professzor (Patrick Stewart) tanítványainak összefogása sem elegendő a veszély elhárításához, így hőseink állandó menekülésre kényszerülnek. Végül a végső vereség előtt álló X-ek a regenerációs képességéről híres Logan-t (Hugh Jackman) küldik vissza 1973-ba, hogy elejét vegye a jövőben bekövetkező katasztrófát kiváltó eseményeknek.

A fiatal és az öreg X Professzor (Patrick Stewart) farkasszemet néznek

A fiatal Charles (James McAvoy) viszont ebben az időben egy reményvesztett, hitehagyott férfi, aki ezúttal éppen későbbi mentoráltjának kellene meggyőznie arról, hogy újraélessze és alkalmazza hihetetlen mentális képességeit a sötét jövő megváltoztatása érdekében. Az események kulcsa Mistique (Jennifer Lawrence), az egykori Raven és Xavier pártfogoltja, aki Az elsők történéseit követően magáévá tette a Magneto-ként közismertté vált Erik Lehnsherr (Michael Fassbender) sötétebb és emberellenesebb világszemléletét, ezúttal azonban a saját "szakállára" dolgozik. A bárki alakját felvenni képes mutáns bosszút esküszik a fajtársain kísérletező, radikális szemléletű tudós Dr. Bolivar Trask (Peter Dinklage) ellen, amivel azonban épp saját faját dönti romlásba - a harc tehát tulajdonképpen Raven megállítására, illetve az ő lelkének megmentéséért folyik.

Ha egyszer Mistique (Jennifer Lawrence) elszabadul, nem könnyű megállítani...

Habár igaz, hogy ugyanabban az időutazós klisében lehet részünk immár sokadszorra, némi csavar azért akad: Logan egykori énje testében jövőbeni tudata van jelen az "utazás" során, amivel az alkotók sikeresen elkerülték a paradoxont, hogy önmagával találkozzon. Ami a sztorit illeti, az nagyjából végig koherens és világos, és néhány túlzástól, illetve újabb közhelytől eltekintve érdekfeszítő marad - ehelyütt elsősorban arról van szó, hogy noha az összefogás és a békés megoldás keresése fontos mondanivalóként szolgál, az önmagunk legyőzésével kapcsolatos sablonokból alighanem egy kicsivel kevesebb ezúttal is több lett volna. Mindezt szerencsére hatásosan kiegyenlíti a szereplőkre jellemző humor kreatív adagolása, miáltal megvalósul a kellő egyensúly a narratíva X-Men filmektől megszokott komolysága és a könnyed, gyakran kikacsintós hangvétel között.

Vajon kifolyik belőlem, ha ezt most mind megiszom?

Singernek köszönhetően hőseink mondhatni visszatértek a régi kerékvágásba, miáltal a központi figurák szinte mindegyike a legjobb formáját hozza, és még Logan is az a tökös, szarkasztikus, ám melegszívű figura, akit anno megszerettünk. Miközben Farkas az összekötő kapocs a régi és az új gárda, a jelen/jövő és a múlt között (arról most felesleges újfent vitát nyitni, hogy a karakter neve valójában nem Farkas, hanem Rozsomák), Simon Kinberg, az X-Men veterán forgatókönyvírója és a rendező a főszereplők ifjúkori változatait is kiválóan használják a cselekményben, amihez természetesen a színészek empatikus alakításai is nagyban hozzájárulnak.

Erik Lehnserr (Michael Fassbender) barátok közt, de nem jóban rosszban

A főbb karakterek, illetve egymáshoz való viszonyuk igen összetett és nagy gonddal felépített, különösen a Charles - Erik - Raven háromszög tekintetében. Charles vívódása és Mistique elszántsága közepette Magneto részben protagonistává lép elő, de persze ezúttal sem hazudtolja meg önmagát, és igyekszik kézbe venni a dolgok irányítását. Technikai szempontból hiába Trask a fő antagonista, elsősorban mégsem vele kell megküzdeniük hőseinknek, hanem önmagukkal, illetve Trask kifejezetten a mutánsok ellen kifejlesztett kreálmányaival. Az őrrobotok valóban brutális és félelmetes ellenfelek - legalábbis ami 2023-as, magasan fejlett inkarnációjukat illeti -, és az X-ekkel való ádáz küzdelmeik a filmben látható akciók csúcspontját jelentik.

Dr. Bolivar Trask (Peter Dinklage) egy másik régi ismerős, William Stryker (Josh Helman) társaságában

A maga 225 milliós költségvetésével Az eljövendő múlt napjai a 20th Century Fox második legdrágább produkciója a filmtörténelemben, melyet eddig csupán az Avatarral szárnyalt túl a stúdió, ám később többszörösen vissza is nyert a bevételekből. Singer mozija alighanem hasonlóan fényes jövőnek néz elébe, mivel a belefektetett összeg nagy része meg is látszik rajta, az elénk táruló vizualitásba tehát nem lehet belekötni - ha nem is mindig grandiózus, de mind a jövőben, mind a múltban játszódó jelenetek megvalósítása igencsak aprólékosra és látványosra sikeredett. A tény, hogy ez az első, 3D-ben készült X-Men mozi valójában nem sok vizet zavar, lévén a 3D-hatás a főcímben érvényesül a leginkább - ezzel együtt a film távolról sem a legrosszabb e tekintetben, inkább átlagosnak mondható (ugyanakkor annak, aki csupán 2D-ben nézi, valószínűleg nem hiányzik majd a plusz "dimenzió").

Az ereje teljében lévő Magneto-nak nem kell konzervnyitó

Az eljövendő múlt napjai mindent egybevetve megérte a várakozást, köszönhetően annak, hogy magabiztosan hozza a széria eddigi legjobb epizódjainak színvonalát. A tempó végig megvan és sosem ül le hosszú időre a cselekmény, a néhány apróbb hibán vagy hiányosságon, megválaszolatlan kérdésen kívül pedig legfeljebb arra panaszkodhatunk, hogy a rengeteg különböző, potenciálisan érdekes karakter közül sokat csupán statisztaszerepben láthatunk. Ezen űr betöltésére azonban még adódhat alkalom, hiszen már tervben - sőt effektíve készülőben - van a folytatás X-Men: Apokalipszis címmel, mely a hírek szerint elsősorban az újabb szereplőgárda közreműködésére épül, és a mutánsok eredetére koncentrál majd (amit alighanem a stáblista után látható bónusz jelenet is előrevetít).

X-Men - Az eljövendő múlt napjai előzetes