Wall-E filmkritika

2008. július 13.
80.2181
Advertisement
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Szoron profilja, adatai
Szoron
Mire nem képes egy kis robot?!? Emberi tulajdonságokkal felruházva, kellemes kis történetbe ültetve, hihetetlenül részletgazdag megjelenítéssel és tökéletes hangokkal fűszerezve a Wall-E az év talán legnagyobb dobása lehet. Persze ez közel lehetetlen, hiszen egy animációs filmnek nem lehet akkora hatása, hogy egy igazán jól megalkotott drámát vagy thrillert maga mögé szorítson. Egyenlőre úgy néz ki - az egyik legnagyobb internet film adatbázis szerint -, hogy ez a kis 90 perces színkavalkád megelőzött olyan filmeket, mint a Gyűrűk ura, a Psycho vagy a Harcosok klubja.


Én ezt talán egy csöppet túlzásnak tartom még annak ellenére is, hogy véleményem szerint az egyik legjobb, ha nem a legjobb - eddig készült - animációs filmet láttam mikor beültem a Wall-E vetítésére.


Wall-E filmkritika - 2. kép

A legtöbb olyan film bukott meg már nálam, amit nagyon erősen - talán túl erősen - harangoztak be. Nem minden esetben az a célravezető, ha egy filmet minden médiában a lehető legtöbbször reklámoznak. Véleményem szerint a Wall-E-t egy kicsit túlságosan sokszor vagy inkább sok helyen mutatták be. Ezzel úgymond feltették a lécet. Hiszen ha már ilyen nagy reklámot kapott akkor mutatnia is kell valamit. Nos ez egyszer úgy néz ki, ezt a lécet sikerült az alkotóknak elérni. Sajnos én egy csöppet elfogult vagyok a Pixarral, lévén Apple tulajdon és hát ez a cikk is most egy iMac-en készül. Tovább kenegetik a májam a filmben felbukkanó apró Apple féle jelzések. Ilyen például, mikor WallE feltölti magát napenergiával. Ekkor a "Kész!" jelzés egy Machintos induló alaphang. Illetve volt még egy iPod felbukkanása a filmben. (Igaz érdekes volt látni ahogy egy videokazetta tartalmát jeleníti meg, de hát persze semmi sem lehetetlen.)


Wall-E filmkritika - 3. kép

Ezek a kis nüanszok igencsak megdobták nálam a filmet. Ha mindenáron hibát akarnék keresni, úgy talán a film zenéjét emelném ki. Véleményem szerint nem passzol igazán a filmhez. Gondolom az alkotók zenei ízlése és pillanatnyi kedve tüktröződik benne. Persze felmerül a kérdés, hogy ha nem ilyen zenéket választanak, akkor milyenenket?!? Tehát, bár nekem nem nyerte meg a tetszésemet a zenék többsége, nem tudnék mondani jobb megáldást. Így el kell fogadnom a tényt: Jó a zene is.:) Andrew Stanton még 1995-ben találta ki a kis robot történetét, de akkor végül a Szörny Rt. mellett döntöttek, ami nagy sikert aratott. A Némó nyomában-t követően pedig már tényleg elérkezettnek látta az időt, hogy a jövőbe és az űrbe kalauzolja el a nézőket egy kis robot társaságában.

Wall-E filmkritika - 4. kép

Alaptörténet...
A földet kénytelenek voltunk elhagyni, mivel annyira szennyezetté vált minden, hogy az élet elviselhetetlenné vált. Az emberek egy hatalmas űrhajóval elhagyták a bolygót, akik pedig hátramaradtak, elkezdték kitakarítani a Földet. Persze ez a vállalkozás kudarcra volt ítélve, így végül mindenki elhagyta öreg kis planétánkat. Csak egy valaki maradt itt. Egy robot, aki csodával határos módon 700 évig képes volt fenn maradni és takarítani, takarítani és takarítani... Sajnos a játékos látványvilágon kívül a filmnek mondanivalója is van. Hova tartunk? Melyik jövőkép a legvalószínűbb? A fejlődés vagy a pusztulás? Milyen előnye és hátránya van annak, ha az ember teljesen elhagyja magát? Ha nincsenek céljaink, ha csak a jólét inspirál mindenkit... De el a borús gondolatokkal, hiszen a film egy vidám közel száz perc.

Wall-E filmkritika - 5. kép

Lássuk akkor a sztorit...
Több mint nyolcszáz év múlva a Föld teljesen lakatlan. A szennyezettség olyan magas, hogy az élet közel elviselhetetlen lenne. De a szemét között mintha mégis valami mozgás lenne. Egy kis hulladékeltakarító robot, serényen teszi a dolgát és ezt lassan közel 700 éve folyamatosan. Az ő neve Wall-E. Vagyis Waste Allacation Load Lifter - Earth Class. Ami magyarra lefordítva nagyjából annyit jelent, hogy hulladékfeldolgozó, földosztályú robot. De legyen inkább csak Wall-E. A munkája igen egyszerű, de ugyanakkor fontos is. Hiszen ha egyszer visszatérnek, kész kell lenni a feladattal. Persze még nagyon sok munka van. "De bár csak visszatérne már valaki". Miközben Wall-E teszi a dolgát, érdekes dolgokra bukkan, melyeket el is tárol ki hajlékában. Rubikkocka, villák, kanalak, iPod stb.

Egy nap viszont minden megváltozott, mikor az égből egy hajó szált le és egy csodás robotlányt hozott magával. EVE egy kutatórobot, akinek feladata élő organozmusok felkutatása. Wall-E egyszer talált egy nagy dobozban egy kis növényt, melyet miután megmutatott EVE-nek, a lányrobot elvett tőle, magába zárta és lekapcsolt. Wall-E ismét egyedül maradt, bár megpróbált minden annak érdekében, hogy új barátnőjét aktiválja. Nem sokkal később ismét megjelent a hajó, mely idehozta EVE-t, de most azért jött, hogy magával vigye. Persze ez Wall-E nem hagyhatta és potyautasként felkéreckedett az űrbe tartó hajóra. Ami ez után történt az minden tekintetben megváltoztatta a kis robot eddigi mindennapi monoton életét. Kaland, barátok, szerelem, veszélyek...


Wall-E filmkritika - 6. kép

Mint látható, a történet nagyon kellemesre sikeredett. Ehhez párosul a Pixar élethű animációs motorja és a Skywalker Studio hangjai. Aki ennél többet szeretne elvárni egy animációs filmtől, az véleményem szerint várjon még 1-2 évet, hiszen a fejlődés nem áll meg ilyen téren. Én nagyon örülök annak, hogy láthattam ezt a filmet és biztos vagyok benne, hogy elsők között leszek akik megszerzik DVD-n vagy más médiumon. Persze azért annyira még nem bolondultam bele, hogy a kis robotot magát is megvegyem, de aki ezt szeretné, az nemsokára ezt is megveheti. Irány a jövő és irány Wall-E kalandos története!

Wall-E előzetes

 

Wall-E / Wall-E (2008)

  • Műfaj: Animációs
  • Hazai premier: 2008. július 24.
  • Rendezte: Andrew Stanton
  • Hossz: 97 perc
  • 2008-07-13 15:16:57 https://www.gamechannel.hu/pictures/cinemachannel/walle_1.jpg
  • Szereplők: Ben Burtt, Elissa Knight, Jeff Garlin
  • Forgatókönyv: Andrew Stanton
  • Operatőr: Stephen Schaffer
  • Vágó:
  • Zene: Thomas Newman
Andrew Stanton 97 Thomas Newman 2008-07-13 15:16:57 https://www.gamechannel.hu/pictures/cinemachannel/walle_1.jpg
8 hozzászólás

nemabob

16 éve, 7 hónapja és 19 napja

a barátnöre jo hatással van utánna kenyérre lehet kennimenő smiley

válasz erre

alphadog20

16 éve, 8 hónapja és 12 napja

Az csak egy kis film lesz A dvd mellékleten

válasz erre

Cyb

16 éve, 8 hónapja és 12 napja

Hát ha jól tudom a Wall-E sikerén felbuzdulva most új filmet is fognak kiadni egy másik robotról esetleg tudjátok annak mi lesz a neve és mikor jön ki vagy rosszul tudom? röhögő smiley

válasz erre

Vendég

16 éve, 11 hónapja és 24 napja

Sziasztok! Ha valaki tudja a zene címét,ami a legvégén van,az irja már le. Köszi

válasz erre

szita2

16 éve, 11 hónapja és 26 napja

Ja tök jól sikerült , mostanában nem sikerült ilyen jó filmet csinálnia senkinek.

válasz erre

Rambo

17 éve, 5 napja

Szerintem nagyon jó film lett, IMDB-n is a 26. helyet foglalja el, beelőzve egy csomó klasszikust (Matrix, Gyűrűk Ura 2, Vertigo, Léon, hogy csak azokat említsem, amik a közelében vannak és láttam őket). Szóval hajrá, kezd visszatérni a hitem az animációs filmekbe (Kungfu Panda is jó lett, igaz, azt a DreamWorks csinálta.

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

17 éve, 5 napja

[Tiltott felhasználó!]

z.nico

17 éve, 24 napja

röhögő smiley kiráj

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profilja