Víkend filmkritika

2015. szeptember 09.
70.7591
Advertisement
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
DNS profilja, adatai
DNS
A Víkend egy újabb fiatal magyar rendező, Mátyássy Áron szárnypróbálgatása a nagyjátékfilmek terén, miután 2009-ben Utolsó idők című alkotásával elnyerte a Magyar Filmszemle fődíját. Szerencsére a Magyar Nemzeti filmalap révén egyre több tehetség jut támogatáshoz, miáltal elkészíthetik önerőből megvalósíthatatlan ötleteiket, projektjeiket, melyek egyébként talán sohasem láthatnának napvilágot.


A Víkend műfaja thriller, melyből Magyarországon nem sok készül mostanában, mivel a legtöbb filmes a klasszikus iskolát követve a drámákat és a vígjátékokat részesíti előnyben. A produkció egyediségét tovább növeli a tény, hogy az erdélyi vadonban, a Kárpátok hegyeinek erdeiben játszódik, ahol sajátos módon keveredik a technikától és a materiális javaktól függő ember zsúfolt életmódja a természetben való elszigeteltség kiszolgáltatottságával. Noha ezen tulajdonság gyakran inkább az ijesztgetésre koncentráló horrorfilmek sajátja, Mátyássy Áron mozija elsősorban a szereplőkre és azok interakcióira helyezi a hangsúlyt.

A történet elején három sikeres és jómódú ember érkezik Erdélybe, hogy egy kis hegyi falu környékén vadászattal töltsék a hétvégét. A furcsa triót István (Lengyel Tamás), a milliomos és nagyratörő, ám perbe fogott vállalkozó, az őt védő ügyvéd, a mindig nyertes Márta (Gryllus Dorka), valamint a nő férje, László (Simon Kornél) alkotja. Némi csipkelődést követően megkezdődik a vadászat, melynek azonban egy szerencsétlen fordulat révén nem csupán egy szarvas, hanem egy környékbeli ember is az áldozatául esik.

Az igazságszolgáltatástól rettegő Márta ráveszi társait, hogy tussolják el a történteket, ám számításukba némi hiba csúszik, és az ügy egyre komplikáltabbá válik. Miközben az esküvőre készülő faluban megszállva a megoldást keresik a dolgok elsimítására, hamarosan olyan titkokra derül fény, melyek jóval magasabbra emelik a tétet az egyre feszültebb társaság összes tagja számára.

A fővadász (Szabó Domokos) mindenről gondoskodik

A fővadász (Szabó Domokos) mindenről gondoskodik


Valójában tehát a vadászbaleset csupán a jéghegy csúcsa, mint ahogy maga a szarvasvadászat is csak a kezdő momentum, mely beindítja a szereplők közötti bonyolult viszonyokkal átszőtt, fokozatosan eldurvuló cselekményt. Ezáltal a borongós, őszi erdei környezet, a vadon, mely markánsan rányomja a bélyegét a narratívára, egyre inkább puszta hátterévé válik az eseményeknek, melyek lényegében a főszereplők otthonról, a civilizációból hozott problémái, tulajdonságai körül forognak. Mindez inkább a pszichológiai thrillerekre jellemző, és akár még némi társadalomkritikát is sejthetünk mögötte.

Ideje végre kiszakadni a városi taposómalomból

Ideje végre kiszakadni a városi taposómalomból


Mátyássy ügyesen építi fel a szerelmi háromszöget a három kulcsszereplő között, mint zűrös ügyeik mellett az események fő mozgatórugóját, a finom sejtetéstől kezdve a konfliktus kiteljesedéséig. A főszereplők mindegyikének van valami vaj a fején: egytől egyig gyarló, jellemhibákkal teli figurák, akiket többnyire saját céljaik, önző egyéni érdekeik motiválnak.

Mindenki elsősorban a saját bőrét akarja menteni, illetve önmaga javát keresi, miközben másokat kihasznál - mint ahogy azt a való életben is oly gyakran tapasztalhatjuk. Mindez azonban egy alapvetően zárt, falusi kisközösségben zajlik, ahol egyrészt semmi sem marad sokáig titokban, másrészt a helyiek hamar a betolakodók ellen fordulnak, ha úgy látják, hogy azok jelenléte csak bajt hoz a fejükre.

István (Lengyel Tamás) és László kapcsolata igen sajátságos

István (Lengyel Tamás) és László kapcsolata igen sajátságos


Úgyszintén az író-rendező becsületére válik, hogy remekül bánik a vizuális eszközökkel, nem egyszer képi metaforák segítségével kifejezve egy adott érzést vagy gondolatot. Látszik, hogy Mátyássy tisztában van a feszültségkeltés alapvető eszközeivel, és igen hatékonyan is használja azokat. A hangulatteremtés abszolút profinak mondható - a borús környezet, a szűrt fénnyel bevilágított, nyomasztó belső terek, a tónusos színkezelés mind hozzájárul ahhoz, hogy fokozza a borzongást a nézőben, melyre a viszonylag ritkán felcsendülő és rövid, ám akkor igen erőteljes és vészjósló taktusok is ráerősítenek.

Sötét gondolatok egy sötét szurdokban

Sötét gondolatok egy sötét szurdokban


A cselekmény a népi irodalomból merítő, enyhén - mondhatni visszafogottan - naturalisztikus mozzanatokat, jeleneteket is tartalmaz, melyek révén az események némileg tompított, kevésbé véres vagy kitárulkozó módon kerülnek ábrázolásra, ahhoz viszont elegendőek, hogy érzékeltessék velünk a helyzet fokozatos eldurvulását, ahogy a józan ésszel szemben egyre inkább az ősi ösztönök veszik át az irányítást. A középpontban valójában mindvégig Márta, a kétes üzleteket bonyolító Istvánt védő ügyvédnő karaktere áll, a történet alapvetően az ő jellemfejlődésére igyekszik fókuszálni. Miközben ezt többé-kevésbé sikerrel is teszi, a lezárásként szolgáló, teljességgel új környezetbe helyezett csattanó egy kissé már erőltetettnek hat.

Hogy fogok én ebből kikecmeregni?

Hogy fogok én ebből kikecmeregni?


A legnagyobb gond a filmmel mégis az, hogy a befejezéshez közeledve egyre több a megalapozatlan mozzanat és pálfordulás, miáltal a látottak befogadásához szükséges kétkedés felfüggesztése mind nehezebbé válik a néző számára - még akkor is, ha az egyébként kiváló színészek a maguk részéről mindent megtesznek azért, hogy higgyünk nekik. A túlzások csúcspontjaként annak lehetünk tanúi, hogy a faluban végül szinte mindenkiről kiderül, hogy hidegvérű gyilkos, amit azért még egy ilyen elszigetelt környezetben, a csoportdinamikát és egyéb szempontokat figyelembe véve sem könnyű elfogadni az egyébként civilizáltan viselkedő emberek részéről.

Árpa Attila újfent a kemény legény szerepében

Árpa Attila újfent a kemény legény szerepében


A forgatókönyv tehát újfent elköveti a hasonló thrillerek esetében gyakori hibát, azaz feláldozza a hihetőséget a meglepetést kiváltó fordulatok oltárán, ami sajnos belerondít az összességében, illetve mindaddig igen kedvező összképbe. Ennek ellenére arra kiválóan alkalmas a Víkend, hogy megmutassa a nagyközönség számára Mátyássy Áron rendezői kvalitásait egy olyan műfajban, mely igen ritka vendég a magyar mozis kultúrában. A feszültségkeltésben és hangulatteremtésben kiváló, tehetséges filmes, ha egy kicsivel jobb és átgondoltabb forgatókönyvet kap a kezébe, akár igazán emlékezetes alkotással is előrukkolhat a közeljövőben.

Víkend előzetes

 

Víkend / (2015)

  • Műfaj: Thriller
  • Hazai premier: 2015. szeptember 10.
  • Rendezte: Mátyássy Áron
  • Hossz: 100 perc
  • 2015-09-09 15:30:00 https://www.gamechannel.hu/pictures/cinemachannel/vikend_1.jpg
  • Szereplők: Gryllus Dorka, Simon Kornél, Lengyel Tamás, Árpa Attila, Vass Teréz, Szabó Domokos
  • Forgatókönyv: Mátyássy Áron, Gál Péter, Tóth Csaba
  • Operatőr: Győri Márk
  • Vágó: Gothár Márton
  • Zene: Hérincs Dániel
Mátyássy Áron 100 Hérincs Dániel 2015-09-09 15:30:00 https://www.gamechannel.hu/pictures/cinemachannel/vikend_1.jpg
8 hozzászólás

[Tiltott felhasználó!]

9 éve, 3 hónapja és 12 napja

[Tiltott felhasználó!]

bekecs

9 éve, 3 hónapja és 12 napja

Remek kritika! Megyek is moziba, köszi! mosolygó smiley

válasz erre

marco

9 éve, 3 hónapja és 15 napja

Imperator írta:
Ha nem lenne ilyen idióta címe, akkor jobban is érdekelne a film.
Komoly szempontok alapján választasz filmet. röhögő smiley

Egyébként nagyon sok filmet nem nézek meg én sem ha **** a címe.

válasz erre

Imperator

9 éve, 3 hónapja és 15 napja

Ha nem lenne ilyen idióta címe, akkor jobban is érdekelne a film.

válasz erre

kpal

9 éve, 3 hónapja és 15 napja

Kíváncsi vagyok rá ,mert a Kontroll óta nem volt olyan Magyar film, ami kedvencem lett volna .

válasz erre

rDAVE

9 éve, 3 hónapja és 15 napja

Mindenképp megnézem egyszer. Örülök, ha találok egy számomra értékelhető magyar filmet és eddig ez annak tűnik. Sokkal nagyobb örömmel nézek már európai és ázsiai filmeket, mint amcsit, barmira ráuntam a CGI orgiára és értékelhetetlen vígjátékokra. röhögő smiley Nem mondom, hogy nincs jó film még ott, csak rengeteget csalódtam már bennük. Legutoljára a Get Hard vágott padlóra, egyszer mosolyogtam el rajta, amúgy baromi kínos az egész és ez valaki szerint "funny and clever"...

válasz erre

Gólem

9 éve, 3 hónapja és 15 napja

Ez érdekel, biztos megnézem!

válasz erre

Ronalddo

9 éve, 3 hónapja és 16 napja

Hoppp egy jónak ígérkező magyar film! mosolygó smiley

válasz erre
 

kapcsolódó hírek, cikkek

Couch Surf

Couch Surf

legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaBotyi profiljarDAVE profilja