Talán a legtöbben egyetértenek velem abban, hogy a Transformers mozik közül eddig az első volt az egyetlen, filmként valamennyire értékelhető darab, az azt követő négy azonban egyre inkább ugyanarra a kaptafára készült, melyben a hagyományos történetmesélési szempontok legfeljebb másodlagos szerepet játszottak. A folytatások sokkal inkább egy-egy hosszúra nyúlt, nem ritkán fárasztó és túlzsúfolt tech demo benyomását keltették, ami a nagyközönség és a kritikusok értékelésein is rendre meglátszott. Egy egyetlen szereplőre koncentráló alkotás azonban eleve más megközelítést igényel, miáltal az alkotóknak lehetőségük nyílt rá, hogy újra életet leheljenek a franchise-ba.
A történet a 2007-ben megjelent, első Transformers mozi eseményei előtt, 1987-ben játszódik, és alapvetően azt mutatja be számunkra, hogyan kerültek a Földre kedvenc élő robotjaink. Miután az Autobotok vesztésre állnak az Álcák ellen Cybertronért folytatott polgárháborúban, Optimus Fővezér bolygónkra küldi hűséges katonáját, hogy derítse fel a terepet csapatai újraszervezéséhez.
Űrdongó érkezését nem minden ember fogadja örömmel, ráadásul a nyomába eredő Álcák elől is menekülnie kell. A beszédkészségét elveszítő, memóriavesztésben szenvedő hősünk végül egy fiatal, éppen a tizennyolcadik születésnapját ünneplő lánynál, Charlie Watsonnál (Hailee Steinfeld) talál menedékre, akinek megtetszik Dongó aktuális álcája, a leharcolt kinézetű VW Bogár gépkocsi.
A helyét kereső kamasz lány és a barátokat kereső robot bimbózó kapcsolata azonban nem sokáig maradhat rejtve: Charlie családjának és szomszédjának kíváncsiskodása mellett egy kormányügynökségi tiszt, Jack Burns (John Cena) és katonái is mindent megtesznek, hogy kézre kerítsék a jövevényt. Ha pedig az Álcák találják meg, és jeleznek a társaiknak, akkor a Föld és az Autobotok jövője is komoly veszélybe kerül...
A cselekmény tehát Űrdongó és Charlie gyakorlatilag egymást felváltó szemszögéből tárul elénk, és mindkettő kellő időt kap ahhoz, hogy kibontakozhasson. Mindketten életük egyik legkomolyabb konfliktusával szembesülnek: a fiatal Autobot amnéziában szenved és nem beszél "emberül", ráadásul egyedül van egy számára idegen bolygón, a lány pedig, akinek nemrég elhunyt apja volt a mindene, szintén magányos, és csak keresi a helyét a világban.
A fokozatosan építkező, aprólékos narratívának és Hailee Steinfeld játékának köszönhetően hihetően tárulnak elénk a kamaszlét nehézségei, melyekkel akár még idősebb fejjel is együtt tudunk érezni. Az ifjú színésznő miatt már szinte önmagában megéri megnézni a filmet, és nem pusztán azért, mert pasiszemmel nézve nyilvánvalóan vonzza a szemet, hanem mert az alakítása is abszolút meggyőző.
Az Űrdongó Travis Knight rendező elő egészestés játékfilmje, aki ehhez képest meglepően jól teljesít. Christina Hodson forgatókönyve alapján készült alkotása jóval kevésbé túlzsúfolt és agyatlan akciófilm, mint elődei - azon túl, hogy itt követhetők a csatajelenetek, ezúttal valódi történetről beszélhetünk, melyben előtérbe kerültek a karakterek és a jellemábrázolás.
Természetesen az univerzumépítés sem kerül elhanyagolásra, így választ kapunk néhány dologra, ami a Transformers filmekben kérdésként merült fel (vagy esetleg fel sem merült). A Cybertronért folyó harc is elénk tárul, ahol a látványra ugyanúgy nem lehet panaszunk, mint egyébként a produkció egészében.
A cselekmény nagy része ugyanakkor a Földön játszódik, és sokkal bensőségesebb - nyugodtan mondhatjuk, hogy a filmnek van lelke és szerethető, elsősorban Charlie és Dongó, illetve a kettejük kapcsolata miatt.
Tény, hogy a mellékszereplők eléggé elnagyoltak, ahogy lényegében minden az Autobot és "gazdája" körül forog - még John Cena is csupán karizmájának köszönheti, hogy jelenléte bármilyen súllyal bír a filmvásznon, egy amúgy hozzá illő szerepben. A két főszereplő kettőse ugyanakkor annyira jól működik, hogy simán elviszik a sztorit a hátukon.
Előfordulnak ugyan kontinuitásbeli bakik és hasonló problémák, mint például amikor egy robotot leharcolnak vagy megcsonkítanak, ám a következő jelenetben már nyoma sincs sérülésnek, ilyesmi azonban más produkciókkal is megesik. Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy a háttérként szolgáló 80-as évek képesek nosztalgiát ébreszteni azokban, akik megélték őket, miáltal az Űrdongó nem csak a fiatalok számára élvezhető.
További pozitívum, hogy a humor nem olyan primitív és idegesítő, mint általában az eddigi Transformers mozikban. Az alapvetően abszurd felállásból következően persze adódnak butácska poénok és fura szituációk, ezek azonban a megbocsátható határon belül maradnak.
Összességében tehát egy jó kis eredettörténetet kapunk, ami kellőképpen szórakoztató tud lenni egyszerre akár több korosztály számára. Amiért viszont alapvetően ajánlott a megtekintése, az nem más, mint hogy az Űrdongó képes érzelmeket kiváltani az emberből, amelyek ráadásul erősen pozitívak - szöges ellentétben elődei többségével vagy például a nemrég bemutatott új Robin Hooddal, ami inkább a történetmesélés antitéziseként volt jellemezhető.
Űrdongó / Bumblebee (2018)
elég csak egy nachos, köszi- Műfaj: Sci-fi
- Hazai premier: 2018. december 20.
- Rendezte: Travis Knight
- Hossz: 114 perc
- Szereplők: Hailee Steinfeld, John Cena, Jorge Lendeborg Jr., John Ortiz, Jason Drucker, Pamela Adlon
- Forgatókönyv: Christina Hodson
- Operatőr: Enrique Chediak
- Vágó: Paul Rubell
- Zene: Dario Marianelli
- IMDb: 4701182
- Gyártó: Paramount Pictures
- Forgalmazó: UIP-Duna Film
- Honlap: www.urdongomozi.hu