Übergáz filmkritika

2019. július 10.
75.5591
Advertisement
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
DNS profilja, adatai
DNS
Az "Überezés" mostanság egy nagyon is divatos és aktuális dolog, így aligha kell senkinek részletesen bemutatni a taxisok legnagyobb konkurenciájának tekintett Uber által kínált, utazásmegosztáson alapuló személyszállító szolgáltatást, avagy a már korábbról is ismerős Telekocsi-rendszert. Ily módon a téma szinte adja magát egy érdekes filmhez - vagy akár többhöz is -, melyben különböző emberek találkoznak, adott esetben extrém körülmények között.


Az Übergáz alkotói azonban megelégedtek egy manapság szintén trendinek számító felnőtt vígjáték tető alá hozásával, mely éppen ezért (túl) sokat foglalkozik a szexualitással. Azért emellett még próbálkozik egyéb más módon is megnevettetni, sőt adott esetben akár kicsit megríkatni vagy elgondolkodtatni is a közönségét, ez viszont eleve komoly akadályokba ütközik amiatt, hogy a bemutatott szituációk nagy részének nem sok köze van a realitáshoz.

Stu, az alapvetően visszafogott jellemű Uber-sofőr (Kumail Nanjiani) nem vágyik másra, csak hogy keressen egy kis lóvét, amivel beindíthatja közös edzőtermét barátjával és nem mellesleg álmai titkos vágyával, Beccával (Betty Gilpin). A sors azonban közbeszól a tagbaszakadt és kevésbé kifinomult stílusú zsaru, Vic (Dave Bautista) képében, aki minden további nélkül kihasználja hősünket és kocsiját egy veszélyes bűnöző üldözése közben.

Az események hamar elfajulnak és egyre csak durvulnak, Stu azonban, rettegve a rossz értékeléstől, ami a meló végét jelentené számára, kelletlenül bár, de együttműködik akaratos utasával. A nehézfiúkkal és hullákkal szegélyezett kaland végére a két, egymásnak teljes ellenpólusát képező fickó akarva-akaratlanul is megismeri egymást, és vállvetve küzdenek a... Ugyan már, természetesen mindenki csak a túlélésre és a saját céljainak elérésére hajt.

Teijo (Iko Uwais) nem csak pisztollyal a kezében nagy legény

Teijo (Iko Uwais) nem csak pisztollyal a kezében nagy legény


Úgy gondolom, egy vígjáték akkor igazán jó, ha alapvetően hihető a történet, és arra épül a humor, vagy ha annyira abszurd és őrült maga a szituáció, hogy az már önmagában is poénforrásként szolgál. Az Übergáz esetében azonban egyikről sem igazán beszélhetünk - noha a másodikra akadnak kísérletek, ám ezeket ritkán koronázza siker.

Maga a sztori lényegében egy blöff- és közhelyhalmaz, illetve egy kellék csupán, vagyis az első verzió szintén kilőve. A narratíva próbál néha bedobni egy-egy velősebb témát, melyek az élet komolyabb kérdéseivel vagy dilemmáival kapcsolatosak, de azokat is vagy komolytalanul és túljátszva, vagy elcsépelt módon adja elő.

Kipróbálhatunk valami mást is?

Kipróbálhatunk valami mást is?


Rengeteg viszont a következetlenség, amiből szintén látszik, hogy az összefüggések teljesen másodlagosak. Még a karakterek jellemvonásai tekintetében sincs topon a logika, akár Stu váratlan pálfordulásait, akár Vic bénázásait követő vérengzéseit (killing spree, c'mon!) nézzük.

A hangsúly elsősorban a különböző konfliktushelyzetek harsány lereagálására helyeződik, melyek megítélése elsősorban ízlés kérdése. Véleményem szerint ezek nagy része bőven nem olyan vicces, mint amilyennek szánták... Akad ugyan néhány popkulturális és filmes utalás, ami ül, de sajnos ezekből sincs valami sok.

Vic lánya, Nicole (Natalie Morales) sem sokat lát a faterból

Vic lánya, Nicole (Natalie Morales) sem sokat lát a faterból


Kár érte, mert az alapanyagban több volt a potenciál, mivel Dave Bautista és Kumail Nanjiani karakterei között olyan adottságbeli ellentmondások vannak, melyek egy jobb cselekménnyel és erősebb párbeszédekkel akár nagyobbat is üthettek volna. Így azonban be kell érnünk néha egy-egy félmosollyal és hamar elillanó gondolattal, illetve kétes utalással. Nem világos például, hogy az alkotók görbe tükröt szerettek volna állítani az Übernek, vagy a személyfuvarozási szolgáltatóknak általában (lásd pontozási rendszer)?

Ennél sajnos sokkal valószínűbb, hogy inkább csak vagdalkoztak, és mindenből megpróbáltak viccet csinálni, ami azonban kétélű fegyver, és ezúttal is a minőség látta a kárát. Az Übergáz tehát semmivel sem lett több, mint egy tipikus amerikai popcorn mozi, mely leginkább azok számára lehet szórakoztató, akik kedvelik a stílust, és nem is vágynak annál többre.

Übergáz előzetes

 

Übergáz / Stuber (2019)

majd tévében, az ismétlést...
  • Műfaj: Vígjáték
  • Hazai premier: 2019. július 11.
  • Rendezte: Michael Dowse
  • Hossz: 93 perc
  • 2019-07-10 15:30:00 https://www.gamechannel.hu/pictures/cinemachannel/ubergaz_1.jpg
  • Szereplők: Dave Bautista, Kumail Nanjiani, Betty Gilpin, Natalie Morales, Iko Uwais, Mira Sorvino, Karen Gillan
  • Forgatókönyv: Tripper Clancy
  • Operatőr: Bobby Shore
  • Vágó: Jonathan Schwartz
  • Zene: Joseph Trapanese
5
Michael Dowse 93 Joseph Trapanese 2019-07-10 15:30:00 https://www.gamechannel.hu/pictures/cinemachannel/ubergaz_1.jpg
7 hozzászólás

totyak

5 éve, 1 hónapja és 10 napja

Az az igazság, hogy Kumail Nanjiani-t nem is ismerem, Bautista meg csak a Marvel filmekből van meg, bár ott nagyon bírtam. Egyértelmű, hogy ez nem egy mély gondolatokkal szántó, kasszasiker film akart lenni. Én nem temetem még. Moziba ugyan nem ülök be rá, de meg fogom nézni később, esetleg TV-ben, mert szerintem egynek egészen biztosan jó lesz. Ha belegondolok, hogy annyi TV csatorna közül sosem találok semmi értelmes műsort, vagy olyat, amit még ne láttam volna ötször, akkor ez egy jó alternatíva.

válasz erre

Patrik94

5 éve, 1 hónapja és 10 napja

Yanez írta:
Mint uber sofőr szívesen megnéztem volna, de így ezt az időt inkább utasokra fordítom. mosolygó smiley
Pedig lehet hogy neked úgy érdekes lenne. mosolygó smiley

válasz erre

Yanez

5 éve, 1 hónapja és 11 napja

Mint uber sofőr szívesen megnéztem volna, de így ezt az időt inkább utasokra fordítom. mosolygó smiley

válasz erre

Direktor

5 éve, 1 hónapja és 11 napja

Hellblade írta:
Egyszer megnézhető, átlagos film..
Sajnos úgy tűnik, ez még annak is gyenge! röhögő smiley

válasz erre

Ronalddo

5 éve, 1 hónapja és 14 napja

Megspóroltatok nekem egy mozijegyet, köszi! röhögő smiley

válasz erre

Mordorer

5 éve, 1 hónapja és 14 napja

Hát ez übergáz! röhögő smiley

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

5 éve, 1 hónapja és 14 napja

[Tiltott felhasználó!]

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaiPet profilja