Túl jó nő a csajom filmkritika

2010. május 17.
74.1891
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
DNS profilja, adatai
DNS
Nos, ez az a film, amiben alapvetően minden megvan, ami egy romantikus vígjátékhoz kell: egy hím- és egy nőnemű egyed, akik érdeklődnek egymás iránt, valamint alaphelyzetként szolgáló bonyodalom, amelyből azután kínos és humoros - vagy legalábbis annak szánt - szituációk következnek. Mindezek ellenére mégsem lehet elmondani róla, hogy tipikus romantikus vígjáték volna - ez ugyanis nagyjából olyan lenne, mintha azt állítanánk egy szleng-szótárról, hogy szépirodalmi remekmű, vagy mintha egy öszvért telivérnek próbálnánk beállítani. A Túl jó nő a csajom leginkább egy műfaji keveredés eredményének tekinthető, mely a szórakoztatást néha alpári húzásokkal megvalósítani kívánó részeket próbálja elegyíteni a komolyabb, drámai jellegű szituációkkal.

/>
Túl jó nő a csajom filmkritika - 2. kép

A klasszikus romantikus vígjátékok elemei mellett a filmben tucatjával megtalálhatók a fiatalabb korosztályt megcélzó poénhegyek, miáltal az nagyjából a tinivígjátékok valamivel idősebb kiadásává válik, ezúttal huszonévesekkel. Itt már nem az a központi kérdés, mint például az Amerikai pitében, hogy a szereplők mikor veszítik el a szüzességüket - a fő téma inkább az, hogy az első kalandok után kivel és hogyan kössék össze az életüket, hogy ne legyen totál gáz az egész. Különösen olyasvalaki számára, mint Kirk Kettner, akinek egy szép napon egy igazi bombázót sodor az útjába a szél, akinél hihetetlen módon mintha lenne némi esélye. A központi kérdés éppen az: meg tud-e felelni egy külsőre teljesen átlagos, amúgy pedig kissé esetlen, bizonytalan, nem túl ambiciózus vagy menőnek számító srác egy ilyen istennő elvárásainak?

A haverok szerint természetesen esélye sincs, kár is próbálkoznia. A nagypofájú Stainer - magyar fordításban Bepi (hogy miért, az kiderül a filmből) - az általa felállított tuti tízes skálán a lábáról mindenkit levevő Molly-t egyenesen erős tízesnek tartja, míg Kirk-öt csupán stabil ötösnek titulálja, a lényegesnek számító tényezők figyelembe vétele után. A magyarázat szerint vézna alkata mellett egyszerű reptéri biztonsági őr állása is pontvesztéssel jár, csakúgy, mint az ambíció hiánya vagy a lerobbant kocsi, amivel közlekedik. Ezzel szemben a szívtiprónak szintén nem nevezhető Stainer saját magát valamivel magasabbra taksálja, elvégre ő egy zenekarban játszik, tehát művész. A legjobb minősítést a jó tanácsokat szintén előszeretettel osztogató, jóképű és a nők bálványának kikiáltott Jack kapja a maga nyolcasával, míg a kerekded és mindig vidám, a társaságból egyedüliként házas Devon már külön kategóriának számít. A lényeg azonban, hogy Stainer szabályrendszere alapján a két fél közötti két pontnál nagyobb különbségek sohasem áthidalhatók, ez esetben ugyanis nem működhet a dolog, és a kapcsolat eleve kudarcra van ítélve.

Túl jó nő a csajom filmkritika - 4. kép

Mindezzel Kirk, aki korábban nyugalomban élte a maga kis megszokott, munkával és a haverokkal való lógással teli életét, egészen addig nem is foglalkozik, amíg a szájába nem rágják, hogy Molly-t bizony érdekli, mint pasi. A hír annyira mellbe vágja a srácot, hogy először el sem akarja hinni. Hiszen ő csak rendes volt a lánnyal, mint bárki mással persze, aki véletlenül elejti a mobilját a reptéri ellenőrzésnél, amikor megőrizte és visszaadta neki az apró telekommunikációs eszközt. S bár a haverok ugratták amiatt, hogy egy ilyen csaj elhívta egy rendezvényre, amit a munkája keretében ő maga szervezett, Kirk fel sem vette a "jó vagy nála" meg a "hajts rá, pajtás" típusú beszólásokat. Sőt még akkor sem esik le nála a tantusz, amikor Molly dupla randira hívja egy hokimeccsre, csak amikor a lány szókimondó barátnője, Patty felvilágosítja a dolgok állásáról.


Túl jó nő a csajom filmkritika - 3. kép

Ez az a pont, ahol Kirk addig nyugodt és unalmas élete megszűnik létezni. Kétségbeesetten próbál valahogy imponálni Molly-nak, aki immár vágyai tárgyának két dögös lábon járó megtestesülése, és pánikszerű igyekezetében, meg persze tanácstalanságában még attól sem riad vissza, hogy megfogadja a haverok jobbnál jobb javaslatait. Mint kiderül azonban, a lány pont azért kedveli őt, mert nem hajt rá, és mellette úgy érzi, nem kell tökéletesnek lennie, elég, ha önmagát adja. A helyzetet csak tovább bonyolítja az a felettébb kínos eset, amikor Kirk találkozik Molly szüleivel, és, mint egy igazi lúzer, elbaltázza a dolgot. Hősünk persze mindent megtesz, ami tőle telik, hogy helyrehozza a hibáját, és hogy működjön a kapcsolat kettejük között, ez azonban nem is olyan könnyű... És hogy még kevesebb legyen az önbizalma, időközben feltűnik a színen Molly volt barátja, akivel nagyjából úgy festenek egymás mellett, mint Barbie és Ken. Amikor Marnie, Kirk korábbi csaja sikeresen visszakönyörgi magát a srácnál, az már-már beletörődik abba, hogy ez a sors akarata, a barátok azonban nem hagyják annyiban a dolgot...

A film tehát alapvetően azt az utat járja végig, amelyet két, egymástól a Stainer-féle skálán két pontnál távolabb elhelyezkedő fiatal tesz meg a boldogságot keresve, miközben számos probléma kerül a felszínre. Ilyen szempontból elmondható, hogy akadnak pillanatok, amikor együtt lehet érezni a főszereplőkkel, akik részben olyan gondokkal küzdenek, melyek élethelyzettől függően bárkivel előfordulhatnak - az önbizalom és az ambíció hiánya vagy a kishitűség tekintetében éppúgy, mint az örökösen magas elvárásokkal és a beskatulyázással küzdő, piedesztálra emelt nőideál esetében. Kétségtelenül a film egyik legjobb, noha távolról sem a legkomikusabb jelenete, amikor Molly és Kirk egy félresikerült randi alkalmával kiönti egymásnak a szívét, felfedve gyakorlatilag az összes problémát és akadályt, ami fennáll közöttük. A két fiatal színész, Alice Eve és Jay Baruchel játékának köszönhetően ebben a pillanatban el is hisszük, hogy őszinték voltak egymással, és ezúttal a kínos szituáció mellett a drámai hatás sem marad el.


Túl jó nő a csajom filmkritika - 5. kép

Amellett azonban, hogy akadnak helyzetek, melyek a valós életből merítenek, bőven előfordulnak olyanok is, melyekben normális emberek aligha, legfeljebb kretének vennének részt, pláne huszonéves fejjel. Ebből az aspektusból a filmet leginkább a szó szerint övön aluli poénok húzzák le - az olyanok, mint Jack nadrágletolós mutatványa a haverok előtt szemléltető célzattal, majd Kirk intim szőrzetének leborotválása némi baráti segítséggel, vagy a folt a nadrágon egy félresikerült szerelmi akciókezdeményt követően. Az ilyen húzásokat mintha csak a Keresd a nőt! című filmből merítették volna, melynek a hasonlóan alpári vicceken és a puszta ökörködésen kívül nem sok célja volt, itt azonban túlságosan nagy a kontraszt a nőideálról és a fennkölt érzelmekről szóló "mondanivalóhoz" képest.

Túl jó nő a csajom filmkritika - 6. kép

Az összképen sajnos Kirk bunkó bátyja és hétköznapinak nemigen mondható, ellenben totálisan lökött családja sem sokat javít. Molly láttán a szülők igencsak kendőzetlen reakciója vagy a bátyó nedves alsógatyában ellejtett felvonulása mellett akad ugyan néhány, a helyzetből fakadó komikus mozzanat, amikor talán még a káromkodás is belefér, az egész valahogy mégsem igazán hiteles. Azért a film még a b+-elés ellenére sem annyira vulgáris, mint mondjuk a felettébb szókimondó 40 éves szűz, amellyel szintén vonható némi párhuzam. A jelek szerint azonban az álomgyári filmkészítők úgy gondolják, ez kell a közönségnek, akik nem a valóság tökéletes mását, de nem is intelligens humort, hanem pusztán extrémitásokat szeretnének látni a filmvásznon. És ezeknek a már "bevált" eszközöknek az alkalmazását az egyébként nem minden tehetségtől mentes, elsőfilmes rendezőnek sem sikerült elkerülnie - hiába, minden bizonnyal túl nagy volt a "pénz beszél, a kutya ugat" effektus, vagyis a nyomás a producerek részéről.


Túl jó nő a csajom filmkritika - 7. kép

A közönséges és övön aluli helyzetek gyakoriságával szemben viszont akad néhány kihagyott poén, szituáció és karakter, amiből sokkal többet is ki lehetett volna hozni egy jobb forgatókönyvvel. A jóképű ex-barát karaktere például meglehetősen alulhasznált - azzal együtt ugyanis, hogy nagymenőnek számít, burkoltan lenézi és hecceli Kirk-öt, látszólag nagyszerű viszonyban van Molly szüleivel, továbbá a lány kegyeinek újbóli elnyerésével fenyeget, valójában alig látható a vásznon. A nézőben óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy ha ennyire elszánt, akkor minden bizonnyal több bonyodalmat is okozhatna, ami persze további poénok eldurrantására adna lehetőséget. Tény, hogy ha már egyszer belekerült a filmbe, nagyobb szerepe is lehetett volna, mert így igazi riválisnak nem, legfeljebb ijesztgetni jó. Patty, Molly barátnője sem sok vizet zavar, pedig az ő szókimondó, direkt stílusa és szarkazmusa is jóval több komikus szituáció kialakítására lett volna alkalmas. Ami viszont azt a húzást illeti, hogy Kirk családja gyakorlatilag befogadta Marnie-t, a volt barátnőjét, meglehetősen erőltetett, és elsősorban azt a célt szolgálja, hogy az ex ismét képbe kerülhessen. Amikor ugyanis a csaj látja, hogy a srácnak mekkora sikere van egy olyan bombázónál, mint Molly, ő is bedobja magát, ami néha inkább kínos, mintsem vicces helyzeteket eredményez.

Túl jó nő a csajom filmkritika - 8. kép

Az egyes szereplők részéről több olyan tipikus hibát is láthatunk a filmben, amelyet nem tanácsos elkövetnie senkinek, aki jót akar magának - mint például azt, hogy mikor nem szabad otthagyni egy nőt, vagy hogyan nem szabad megalázkodni a másik előtt annak érdekében, hogy elnyerjük a kegyeit és a jóváhagyását. Az életszerű és tanulságos hibák, helyzetek ellenére azonban akadnak momentumok, melyek viszont nem igazán nevezhetők reálisnak. Felettébb kérdéses például, hogy egy dögös csaj, aki bárkit megkaphat, a valóságban tényleg randira hívna-e valakit - pláne egy olyan, nem éppen macsó és meglehetősen bizonytalan srácot, mint amilyen Kirk. De legalábbis elég nehezen hihető, hogy egy ilyen kaliberű lány szembemenne az udvarlással kapcsolatban megszokott szerepével, és nem lenne túl nagy benne a női büszkeség ahhoz, hogy megtegye az első lépést, sőt még támogassa is csetlő-botló partnerét a macsó exe csábítása közepette.


Túl jó nő a csajom filmkritika - 9. kép

A negatívumok ellenére le kell szögezni, hogy a filmben vannak szerethető karakterek, mint amilyen az alapvetően becsületes Kirk vagy a mindig vidám és optimista Devon. A Túl jó nő a csajom fénypontja azonban kétségtelenül Molly, azaz Alice Eve, aki természetességével és igazi, nem megcsinált szépségével valóban leveszi az embert a lábáról. A filmvásznon újoncnak számító ifjú színésznő sokkal hitelesebben játssza az őszinte kapcsolatra vágyó bombázót, mint bármelyik hollywoodi sztárocska tette volna, és intelligencia terén is magasan viszi a pálmát, a teljes stáb tekintetében. Hozzá viszonyítva lehet számolgatni, ki hány pontot érne el a tízes skálán, még ha felesleges is - hiszen, ahogy a filmből is kiderül, alapvetően mindenki annyit ér, amennyire saját magát tartja.


Túl jó nő a csajom előzetes

 

Túl jó nő a csajom / She's Out of My League (2010)

  • Műfaj: Vígjáték
  • Hazai premier: 2010. május 20.
  • Rendezte: Jim Field Smith
  • Hossz: 104 perc
  • 2010-05-17 18:15:00 https://www.gamechannel.hu/pictures/cinemachannel/tuljonoacsajom_1.jpg
  • Szereplők: Jay Baruchel, Alice Eve, T.J. Miller, Nate Torrence, Mike Vogel, Lindsay Sloane, Krysten Ritter
  • Forgatókönyv: Timothy Dowling
  • Operatőr: Jim Denault
  • Vágó: Dan Schalk
  • Zene: Michael Andrews
Jim Field Smith 104 Michael Andrews 2010-05-17 18:15:00 https://www.gamechannel.hu/pictures/cinemachannel/tuljonoacsajom_1.jpg
6 hozzászólás

skyman

15 éve, 25 napja

Bettyone írta:
jövőhéten nézem nyelvnyújtó smiley
Csatlakozhatok?röhögő smiley Már régóta megakarom nézni, de senki se ér rá, pedig jo lenne eggyet mozizni, régen voltam márröhögő smiley

válasz erre

Bettyone

15 éve, 25 napja

jövőhéten nézem nyelvnyújtó smiley

válasz erre

peco1993

15 éve, 26 napja

Amúgy kinek van már meg a red dead redemption?mosolygó smiley

válasz erre

peco1993

15 éve, 26 napja

én már láttam neten nagyon nagy film viccesröhögő smiley

válasz erre

DNS

15 éve, 1 hónapja és 15 napja

skyman írta:
azthiszem foglalok is két jegyet huszadikáraröhögő smiley
Hova, színházba?kacsintó smiley

válasz erre

skyman

15 éve, 1 hónapja és 15 napja

azthiszem foglalok is két jegyet huszadikáraröhögő smiley

válasz erre
 

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja