Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
gocsa
Clyde Shelton (Gerard Butler) becsületes családapa, kinek feleségét és tízéves lányát brutálisan meggyilkolják egy félresikerült betöréses rablás során. Az elkövetőket sikeresen elfogják, az ügy pedig Nick Rice (Jamie Foxx), a feltörekvő ügyész kezébe kerül. Nick a kerületi ügyész utasítására vádalkut ajánl az egyik gyanúsítottnak, vagyis az enyhébb büntetést kap, annak fejében, hogy társa ellen vall. Clyde-nak nincs ínyére ez a megoldás, de Nick tájékoztatja, hogy már késő, a megállapodás nyélbe lett ütve. Az egyik gyilkos tehát halálbüntetést kap, míg a másik megússza 10 év börtönnel. Szabadulása után nem sokkal utóbbit is holtan találják, Clyde-ot pedig azonnal őrizetbe veszik, ahol beismeri Nick előtt, hogy ő tette. A bosszúszomjas egykori családfő rács mögé kerül, de figyelmezteti Nicket, az azóta már felsőbb pozícióba került volt ügyészt, hogy ha nem ismerik el tévedésüket, akkor az ügyben résztvevő valamennyi kollégájával együtt a gyilkosok sorsára fog jutni. Nick kezdetben nem ijed meg a fenyegetéstől, de egyhamar hullani kezdenek az emberek körülötte - annak ellenére, hogy Clyde mindvégig a hűvösön csücsül.
A Törvénytisztelő polgár kicsit megtévesztően úgy lett promotálva, mint Az olasz meló rendezőjének legújabb, akciótól roskadó mozifilmje. Bár van akcióból is kellő mennyiség a filmben, de nem elhanyagolhatóak a thrilleri vagy drámai elemek sem. F. Gary Gray direktor munkája abszolúte kimeríti a "high concept" fogalmát, vagyis egy papíron biztosan jól festő, de mindössze pár sorban kifejthető és valójában még egy félórás rövidfilmre is kevéske matérián alapul. A dühös apa bosszút esküszik a rendszeren, miután családja szörnyű gyilkosság áldozatává válik, az elkövetők egyike pedig enyhe büntetéssel megússza. Mindez szépen hangzik, és fogadni mernék, hogy viszonylag könnyedén haraptak rá a stúdió producerei, de az ördög a részletekben rejlik - ahogy mondani szokás. Egy ideig ugyan szórakoztató tud lenni a bosszúhadjárat, hiszen bizonyos szinten az apával, Clyde-dal szimpatizálunk, és meg tudjuk érteni az okokat, amelyek vezérlik. A Fűrész-szerű, válogatott módszerekkel indukált elhalálozások azonban hamar unalmassá válnak.
Sajnos a Törvénytisztelő polgár közel sem az új évezred Bosszúvágya, és még a tavalyi Elrabolvá-val sem veheti fel a versenyt. Pedig világosan ez volt a készítők által kitűzött cél. Az egyszerű, és már megszokott bosszú-témát fogva merészebb és grandiózusabb történetet próbáltak létrehozni, egyfajta nagytétben (emberi életekkel) játszott sakkjátszmát, de félrelőttek, és "inventív" helyett inkább "hitelesből szép lassan abszurda forduló"-ként írnám le az eredményt. Minél több derül ki a "főhős" tervéből, és minél inkább kibontakozik a cselekmény, annál kevésbé hisszük el, hogy ezt valaki is - legyen az író, rendező, producer, stb. - valaha komolyan gondolta.
Kurt Wimmer forgatókönyvíró egyik igencsak megkérdőjelezhető döntése, hogy Clyde-ot, aki lényegében nem több egy belföldi terroristánál, teszi a sztori hősévé, Nicket, az ügyészt pedig negatívan mutatja be. Gray és Wimmer elképzelése esszenciálisan az lehetett, hogy a jó és a rossz mindkét karakterben megjelenjen, így kicsit kiakasztódik a morális iránytűnk, és kétes, felemás érzéseket fogunk táplálni mindkettejük irányában. De a film felépítésének köszönhetően a közönség Clyde oldalán fog állni mindvégig, még akkor is, mikor a "cél szentesíti az eszközt" elv lassacskán kezd erősen megkérdőjelezhetővé válni. Nick, ezzel szemben, majdhogynem gonoszként van beállítva, mert Clyde útjában áll, illetve egyben a "probléma" fő okozói közé is tartozik. Mire a film a harmadik felvonásba lép, és az oly sokszor látott formulát kezdi követni (a törvény a szökött bűnöző nyomába ered), mi már maximálisan a "rosszfiú"-nak szurkolunk, de hogy ez helyes-e vagy sem, vagyis hogy vajon eredetileg Gray is ilyen érzéseket szeretett volna kiváltani belőlünk, azt sose tudjuk meg.
A legnagyobb gondot még csak nem is ez jelenti a Törvénytisztelő polgár esetében, hanem maga a történet, ami nemes egyszerűséggel ostobaság, egy rakás humbug - szép szóval kifejezve. Hiteltelen, értelmetlen, és úgy összességében rosszul, gondatlanul megkonstruált iromány. Clyde-ot igyekeznek a készítők valami szuperintelligens bosszútevőnek bemutatni, vagy legalábbis olyasvalakinek, akinek megvolt a kellő ideje (tíz év), hogy egy ennyire bonyolult, és szinte kivitelezhetetlen tervet életbe léptethessen, mégis néha akkora buta baklövéseket követ el, hogy az döbbenet. Nincs is annál rosszabb, mint mikor egy okosnak szánt karekternél még az egyszeri néző is képes kiszúrni az inkonzekvenciákat és hibákat cselekedeteiben. Igaz, Nick és Clyde között feszültséggel teli a légkör, és néhány csípős hangvételű szóváltásba is belekeverednek, de a kettejük viszonya össze sem hasonlítható Hannibal és Clarice párosával A bárányok hallgatnak-ból - amely vitathatatlanul a filmtörténelem egyik legemlékezetesebb és legzseniálisabb verbális csatározása.
Az is jó kérdés amúgy, hogy Nick, aki foglalkozását tekintve ügyész, miért is vesz részt a rendőrök munkájában, például az üldözésekben, de ezt a kis hibát még el is nézem, különben Jamie Foxx-nak más feladata se lett volna, csak öltönyben ácsorogni végig. Ha már itt tartunk, Foxx igazán találhatna magának ismét egy valamire való drámai szerepet, mert lassan Cuba Gooding Jr. Sorsára jut, és egyik kezében Oscar-díját lobogtatva, mosolyogva csúszik egyre lejjebb és lejjebb, huszadrangú akciófilmeket és thrillereket hurcolva a hátán. Butlerről hasonlókat lehet elmondani, sokkal több potenciál van benne, színészi teljesítményét tekintve, mint amit az utóbbi években mutat, illetve mint amilyen lehetőségeket kap ? vagy fogad el.
Ha F. Gary Gray rendező inkább a sablonosabb, de mérföldekkel szórakoztatóbb Bosszúvágy-féle útvonalat követte volna, sokkal többre tartanám munkáját. De így, hogy filmjét egy "ki mikor hal meg, és milyen módon" című találgatós játékká változtatta, gyakorlatilag öngólt lőtt. Sok kortárs akció-rendezőhöz hasonlóan, Gray-ből is hiányzik a kreativitás, a képzelőerő, hogy a főszereplői közti életre-halálra menő macska-egér játékból valami többet kihozzon, mintsem puszta látványshow-t, amelyben a legújabb high-tech kütyük bemutatásra kerülnek. A Törvénytisztelő polgár több odafigyelést, és energia befektetést igényelt volna, hogy valóban érdemleges, nézhető és élvezhető produkció legyen belőle, nem pedig egy magamutogató, nézőit a kelleténél sokkal hülyébbnek tekintő tucatmozi, mely szinte minden mozzanatával térden állva könyörög felénk fordulva, hogy függesszük fel hitetlenkedésünket, és feltétel nélkül fogadjuk el minden erőltetett ötletét. Az előzeteseket látva, és a premisszát tekintve egy jóval intelligensebb, klasszisokkal jobb filmet várt volna el az ember.
A Törvénytisztelő polgár annyi minden lehetett volna, eszes, frappáns thriller, látványos akcióval tömve, és elsőrangú alakításokkal megfűszerezve, végül azonban annyira keveset képes elérni a készítők elképzeléseiből, hogy az már szégyen. Ilyen rendezővel, és ilyen főszereplőkkel egy igazán menő bosszú-thriller jöhetett volna létre, de a hollywoodi papírforma ezúttal is közbeszólt. A Törvénytisztelő polgár nem több, mint egy álszenteskedő, magát soknak mutatni akaró, de a valóságban bugyuta, fikarcnyit sem intelligens Fűrész-klón. És ha valamire, hát erre nincs szüksége a világnak. Mindenki jobban jár, talán a Fűrész-rajongókat, illetve a torture porn-kedvelőket kivéve, ha elkerüli ezt a filmet, és legjobb esetben is csak DVD-n nézi majd meg.
