Terminátor - Megváltás filmkritika

Egy 2003-ban játszódó prológustól eltekintve ez alkalommal nincs ugrálás az időben, a történet szerint 2018-at írunk, és az emberek és gépek közti csatározások kellős közepén járunk. John Connor (Christian Bale) még nem az ellenállás legfőbb vezére, mindössze egy helyi, kaliforniai csapat oszlopos tagja, aki ugyanakkor már több követőre is talált, rádión keresztül pedig újabb és újabb embereket állít maga mellé lélekemelő beszédeivel. A felettesei, élükön a kíméletlen Ashdown tábornokkal (Michael Ironside), egy új fegyver bevetésére készülnek, amivel, ha elég közel sikerül vinni, úgy remélik sikerülne kiiktatni a gépek irányító központját. Connor önként jelentkezik a fegyver tesztelésére, közben pedig egy Kyle Reese nevű fiatal ellenálló (Anton Yelchin) életét is meg kell mentenie, akit a Skynet kipécézett magának terminálásra. Hogy Reese megölése miért olyan jelentős az ellenfél számára, azt persze egyedül John (és mi, nézők) tudja: a fiatal tisztből lesz ugyanis később (vagy korábban, ahogy nézzük) Connor apja.

Reese Los Angeles romjai között téblábol, mikor egy rejtélyes idegennel fut össze, akit Marcus Wrightnak (Sam Worthington) hívnak. Közösen elindulnak San Francisco felé, ahol a gépbirodalom központja van, útjuk azonban egyhamar megszakad, mikor Kyle-t elrabolják a gépek. Marcus a kölyök megmentésére indul, ehhez viszont John Connor és katonái segítségét kell kérnie.

A Terminátor - Megváltás egyik fő problémája (és lesz még nem is egy, higgyétek el) a cselekmény korábbi három filmmel történő összeillesztésének nehézségeiben rejlik. A konzisztenciára való törekvés egyértelmű, mégis, nyilvánvaló, hogy az időutazás össze-vissza tágítható és változtatható szabályait alaposan kihasználták a készítők - gyakorlatilag bármit megtehetnek ebben a filmben, mert egy legyintéssel megmagyarázhatják. Az első két rész ugyebár arra az elvre épült, hogy a jövő nincs előre megírva, módosíthatunk rajta. A harmadik Terminátor-film aztán ezt felrúgta teljesen, a negyedikben pedig már semmi sem biztos. Connor életben marad és legendás vezérré válik (ahogy a Terminátorban láthattuk), vagy esetleg meghal (ahogy a T3 állította)?


McG (született Joseph McGinty Nichol), aki a Charlie angyalai filmekkel vált közismertté és stílusa alapján leginkább Michael Bay kistestvéreként lehet legjobban aposztrofálni, igyekezett mindent megtenni. Értünk, nézőkért, és legfőképpen értünk, rajongókért. Hiszen ő maga is Terminátor-rajongóként került fel a fedélzetre (16 éves volt az első rész megjelenésekor!), és a milliónyi fanboy-jal egyetemben saját magának is megfelelő negyedik részt kívánt ledirigálni. A Megváltás csordultig van elrejtett és nem is annyira elrejtett, már-már pofátlanul az arcunkba tolt utalásokkal a saga megelőző epizódjaira. Danny Elfman zeneszerző munkája is számos pontban észrevehetően Brad Fiedel emlékezetes zenéjét igyekszik másolni. A dialógusok kikacsintásokkal tűzdeltek ("Visszatérek." és társai), még Linda Hamilton is visszatért, igaz nem látható, csak hallható formában. De vajon ez a sok trükk és izzadtságszagú igyekezet elég ahhoz, hogy a Megváltás egy igazi Terminátor-filmmé válhasson? A válasz: nem igazán. Schwarzeneggert nem lehet pótolni, pedig az ember nem bírja ki, hogy ne azt várja, hogy egyszer csak feltűnjön a színen (egy "pislogj és elszalasztod" momentumig látjuk ugyan, de nem az igazi).


Hiába, a címszereplőt játszó stájerföldi testépítő utánozhatatlan karizmája tette azzá a sorozatot, ami. Ékes bizonyíték erre a Sarah Connor krónikái című sorozat bukása és beszüntetése is. És ha már itt tartunk, egy tisztességes antagonista megalkotása sem lett volna rossz ötlet. Azt, hogy hogyan lett volna megoldható egy ekkora méretű háborúba beleírni egyetlen erős, ugyanakkor karakteres ellenfelet azt nem tudom, de hiányzik egy, a T-1000-eshez hasonló főgonosz. Néha előugrik a semmiből néhány T-600-as vagy más gépezet, de igazán akkor válik a helyzet valóban érdekessé, mikor a nagy gonosz T-800-as feltűnik. Végre van egy legyőzésre váró ellenfél, még ha igazi személyisége nincs is. A Megváltás amúgy garantáltan kielégíti a robbanások, lövöldözések, egyszóval az akció iránti vágyunkat. Ennyi pénzért (200 millió dolláros költségvetés!) el is várhatóak a hibátlan speciális effektusok; a film ennek megfelelően egy non-stop látványparádé.

A forgatókönyv jelentős számú átíráson, átdolgozáson esett át az idők alatt. John Brancato és Michael Ferris neve van feltüntetve, mint a két forgatókönyvíró, de tudva levő, hogy többek közt Jonathan Nolan és Paul Haggis keze alatt is formálódott a sztori. Ennek egyenes következményeként a cselekmény kicsit túlhajtott, kesze-kusza, de mindenképp pozitívum, hogy jóval ambiciózusabb, mint a T3 forgatókönyve, ami csak szimplán a Cameron által lefektetett alapokat követte.

A karakterfejlődésről vagy komolyabb drámai és/vagy romantikus szálról persze megfeledkezhetünk, de ez a sci-fi akció műfajának jellegéből adódik, és egyébként sem elég ilyesmire az alig két órás játékidő sajnos. A figurák nem nagyon kaptak saját jellemet, illetve csak papírvékony személyiségek, klisészerű dialógusokkal. A T2 moralizálása és kicsit ciki egysorosai, vagy a T3-ban Arnie önmagával vívott belső csatája sem volt éppen shakespeari matéria, de a Megváltással szemben azok a filmek érett, és komoly produkcióknak tűnnek.


Hálaistennek itt van Christian Bale, aki azért sokat ment a helyzeten. Mikor Bale látható egy jelenetben, akkor dominál, mindenki elszürkül mellette, az alapanyag viszont, amiből dolgozni kénytelen akkor is gyöngécske, és ezen nem tud változtatni ő sem. Ráadásul John Connort teljesen háttérbe szorítja Marcus Wright karaktere. Az őt játszó Sam Worthington új arcnak számít, és nincs sok lehetősége színészkedni, leginkább csak lövöldöz, robbantgat. A legnagyobb meglepetés számomra Anton Yelchin volt, aki Reese-t alakítja. A pár hete debütáló Star Trek rebootban Chekovként láthattuk, és megoszló véleményeket lehetett hallani róla, de ez alkalommal hibátlanul eltalálta a hangot; olyan, mint egy fiatal Michael Biehn (az eredeti Kyle Reese). A női karakterek ezzel szemben eléggé pocsékak: Bryce Dallas Howard Connor feleségét játssza, ez körülbelül kimerül annyiban, hogy a háttérben áll; Moon Bloodgood kapta az "akciós csaj" szerepét, neki a feladata, hogy jól nézzen ki és néha seggbe rúgjon pár robotot.

A Terminátor - Megváltás egy olcsó hullámvasútúthoz hasonlítható. Egy nagyon-nagyon sokba kerülő, de olcsó hullámvasútút. A T3-hoz hasonlóan ez is egy szórakoztató, megannyi pompás jelenettel bíró akciófilm; ami szemnek-szájnak ingere az mind megtalálható benne. Ilyennek kell lennie egy popcorn-filmnek. McG végül nem végzett olyan pocsék munkát, mint gondoltuk, hogy fog, de azért nem rúghat labdába sem James Cameron, sem Jonathan Mostow mellett. Pontosan, mértékkel kiszámított nyári blockbuster, de lelketlen, és a nézők intellektusát sem igazán ingerlő darab.

Terminátor - Megváltás előzetes