Danny Boyle 1996-os fekete komédiája, a Skóciában játszódó Trainspotting lényegében azonnal kultfilmmé nőtte ki magát, így esetében nem csodálkozhatunk azon, hogy a rajongók már nagyon várták, sőt majdhogynem követelték a folytatást. A második rész kizárólagos létjogosultságát semmi más nem szolgáltatja, mint a kegyetlen valóság elől a kábítószerezésbe és bűnözésbe menekülő fiatalok, Renton, Spud, Sick Boy és Begbie közönségkedvenc karaktere, akik húsz évvel későbbi sorsa egy jó történettel társítva ma is tanulságos lehet a nézők számára.
A kérdés csupán az, hogy Boyle és alkotótársai pusztán a nosztalgia és néhány újabb, botrányosan őrült poén kedvéért vették-e elő ezeket a figurákat, vagy valóban az időközben megváltozott világra, személyes és társadalmi viszonyokra reflektálnak általuk. Hőseink húsz év után lényegében ugyanott tartanak, mint fiatalon - lehet, hogy már nem tolják olyan keményen a heroint, mint régen, de még mindig ugyanolyan lúzerek, akik kétségbeesetten keresik a helyüket az életben.
Amióta húsz éve Renton (Ewan McGregor) lelépett a banda által zsákmányolt tizenhatezer fonttal, a lobbanékony Begbie (Robert Carlyle) alig várja a pillanatot, hogy bosszút állhasson. Az Edinburgh-ba egy haláleset miatt visszatérő Renton azonban először az elkeseredett Spud-et (Ewen Bremner) keresi fel, aki, mint régen, ezúttal is támogatásra szorul.
Simon, azaz Sick Boy (Johnny Lee Miller) már korántsem örül annyira, hogy viszontláthatja egykori legjobb barátját, mindazonáltal végül beveszi egy felettébb kétes üzletbe, amit aktuális barátnőjével, a Bulgáriából bevándorolt Veronikával (Anjela Nedyalkova) tervez. A dolgok persze most sem mennek egyszerűen, és amikor Begbie rájön, hogy Renton újra a városban van, végleg elszabadul a pokol.
Habár a T2-ben akad néhány, az eredetihez hasonlóan kultikus, de legalábbis emlékezetes momentum, kevés igazi újdonságot képes felmutatni, és újra meg újra túlzottan repetitívvé válik. A szereplők egykori ténykedésére való visszaemlékezést nem egyszer a T1-ből bevágott képsorok reprezentálják, az abból származó utalásokkal és zenékkel kiegészítve - ami önmagában nem lenne baj, ha nem ezzel próbálnák eladni az egész produkciót.
Picit túl sok tehát a nosztalgiázás, miközben a narratíva társadalomkritikai vonala korántsem olyan erős, mint az első részben volt. A narratíva sem olyan dinamikus, az alaposan lelassult cselekmény mellett a zene sem pörög ugyanúgy, visszafogottabb az egykor teljességgel elvont pszichedelikus látványvilág, valamivel kevesebb a fekete humor is a filmben.
Ahogy a szereplők jóval öregebbek lettek - ha sokkal érettebbek nem is feltétlenül - a tempó ennek megfelelően jelentősen csökkent, így viszont a folytatás már közel sem az az adrenalinbomba, mint nagyhírű elődje. Noha ez nyilván jobban illik egy időközben középkorúvá vált társaság tagjaihoz, az eredmény ezáltal inkább csak elmélkedés a múlton és a jelenen egy jó adag visszaemlékezés segítségével, kiegészítve néhány "mi lett volna, ha..." jellegű fejtegetéssel.
Ami megmenti a filmet - a fekete és szarkasztikus humorbombák mellett, természetesen -, az a szereplők személyes drámája, és az, hogy ennyi idő után még ők is képesek a fejlődésre. Az első részben forradalmi újításnak számított a hősök szokatlan, kissé szürreális, mindazonáltal realista ábrázolása, és ezt, ha tovább fokozni nem is, de húsz év távlatában nézve sikerült logikusan tovább vinniük az alkotóknak.
Az események mozgatórugója ez esetben szerencsére nem a minden galádságra képes, forrófejű és agresszív, a többieket mindig visszahúzó és rossz útra terelő Begbie - ő már a T1-ben is sokszor annyira felidegesített, hogy legszívesebben addig ütöttem volna, amíg mozog -, szerepe ezúttal inkább a bosszúra szomjazó, elárult barát által képviselt fenyegetésre korlátozódik. A történet végére összefutnak a szálak, és hőseinknek ismét dönteniük kell, mihez kezdenek az életükkel, illetve nem éppen szokványos barátságukkal.
A középpontban tehát a kegyetlenül múló idő és a felnőtté válás áll, mely még felnőttkorban sem mindig könnyű egy olyan világban, melyben az ember könnyen magára maradhat mindenféle segítség és útmutatás nélkül. Ha más nem is, ez az üzenet remekül átjön (anti)hőseink legújabb közös kalandjából, melynek szívét-lelkét az őszinte odaadással játszó színészek biztosítják.
Tény, hogy jó újra látni az egykori kedvenceket, és helyenként összemérni sorsukat az ember saját, illetve a társadalom aktuális állapotával. S bár a T2 frissessége és átütő ereje nem összemérhető az első részével, így is egy igen elgondolkodtató és szórakoztató darab, az eredetit kedvelőkből pedig egészen biztosan számos nosztalgikus érzést fog kiváltani.
T2 Trainspotting / T2 Trainspotting (2017)
- Műfaj: Dráma
- Hazai premier: 2017. március 02.
- Rendezte: Danny Boyle
- Hossz: 117 perc
- Szereplők: Ewan McGregor, Ewan Bremner, Johnny Lee Miller, Robert Carlyle, Kelly Macdonald, Anjela Nedyalkova
- Forgatókönyv: John Hodge
- Operatőr: Anthony Dod Mantle
- Vágó: Jon Harris
- Zene:
- IMDb: 2763304/
- Gyártó: TriStar Pictures
- Forgalmazó: InterCom
- Honlap: www.sonypictures.com/movies/t2trainspotting