Személyiségtolvaj filmkritika

2013. február 20.
71.7521
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
DNS profilja, adatai
DNS
A legfiatalabbakat kivéve talán a Game Channel olvasóinak többsége emlékszik még az 1995-ben készült A hálózat csapdájában című mozira, melyben Sandra Bullock alakította a személyazonosságát kétségbeesetten visszaszerezni igyekvő rendszerelemzőt. A történet szerint a bájos ifjú hölgy egy nap arra ébred, hogy adatait teljesen kitörölték a központi nyilvántartásból, s ily módon hivatalosan megszűnt létezni az amerikai állampolgárok névsorában. Ráadásul akivel csak érintkezésbe lép, meghal vagy őt akarja megölni, ezért a csapdába került lánynak minden bátorságára és ügyességére szüksége van ahhoz, hogy a számítógépes rendszerek bonyolult szövevényében megtalálja azt az aljas szándékú embert, aki felelős a történtekért. Minden hibája ellenére a filmre a személyiséggel való visszaélések és bűncselekmények korának előhírnökeként tekinthetünk, melyben az adatok ugyan jobbára még floppylemezen cseréltek gazdát és a napjainkban immár mindent behálózó digitális technika is csupán szárnyait bontogatta, a meglehetősen sarkított cselekmény mégis előrevetítette a későbbiekben következő, az emberek személyes adatait "virtuális" formában gyakorlatilag bárki számára hozzáférhető nyilvántartásának veszélyeit.


A modern technológiák és a számítógépes hálózatok, az elektronikus eszközök, nyilvántartások, számlák és bankkártyák elterjedésének, vagyis az információs társadalom korában a személyiséglopás fogalma kissé átértékelődött a majd' húsz esztendővel ezelőtti felfogáshoz képest. A jelenleg általánosnak tekinthető meghatározás értelmében a személyazonosság-lopás olyan, gyakori kiberbűncselekmény, amely ugyan létezett az internet megjelenését megelőzően is, de tömegesen a világháló megjelenését követően terjedt el. Lényege, hogy valamilyen eszközzel megszerzik a célszemély személyes adatait, bármely meghatározott - azonosított vagy azonosítható - természetes személlyel kapcsolatba hozható adatokat, mint például a személyi azonosítókat és banki információkat, majd azokat csalárd módon felhasználják. A jelenség tehát immár egyáltalán nem számít kuriózumnak, amit mi sem mutat jobban annál a statisztikánál, mely szerint napjainkban az Egyesült Államokban évente körülbelül kilencmillió ilyen bűncselekmény történik, tetemes anyagi károkat okozva a kárvallottaknak.


Trisch-nek (Amanda Peet) mindig akad egy megnyugtató szava

Trisch-nek (Amanda Peet) mindig akad egy megnyugtató szava


Noha a személyiséglopással kapcsolatban eddig jellemzően thrillereket és akciófilmeket láthattunk, végül e téma sem kerülhette el a komikus hangvételű feldolgozást, vagyis a Személyiségtolvaj már a legújabb kori felnőtt vígjátékok közé sorolható. A történet szerint a Denverben élő családos pénzügyi szakember, Sandy Patterson (Jason Bateman) éppen karrierje legnagyobb lehetősége előtt áll, amikor valaki felettébb pimasz módon szert tesz a személyes adataira, s ily módon teljesen ellehetetlenítve őt tesz keresztbe neki. A kétségbeesett férfi hiába fordul a rendőrséghez, az államok közötti jogviszonyok bonyolultsága és a törvénykezés bürokráciája miatt nem számíthat gyors segítségre. Így végül szerető felesége, Trish (Amanda Peet) féltő szavai ellenére egyedül vág neki Floridának, hogy kézre kerítse az elvetemült nőszemélyt, és valamilyen úton-módon rákényszerítse ellopott személyiségének visszaszolgáltatására. A szó szerint is minden hájjal megkent Diana-nak (Melissa McCarthy) azonban esze ágában sincs lemondani az ingyen dőzsölés előnyeiről, így az igazi Sandy Pattersonnak minden eszközre és meggyőző erőre szüksége lesz romba dőlni látszó élete rendezéséhez.

A rendőrség hathatós segítséget nyújt az aktatologatásban

A rendőrség hathatós segítséget nyújt az aktatologatásban


A sztori alapját tehát azon felvetés képezi, miszerint egy átlagember is kerülhet olyan, nem hétköznapi szituációba, amikor a kezébe kell vennie a dolgokat, ha jót akar magának. Ehhez az igazságszolgáltatás tehetetlensége tulajdonképpen csak ürügyként szolgál, hasonlóképpen a tényhez, hogy a bonyodalmat a főszereplő unisex neve okozza. A film lényege valójában a road movie - azaz durva magyarsággal élve "útifilm" - struktúra, mely alkalmat ad a két főszereplőnek, hogy különböző, vicces vagy annak vélt szituációba keveredjenek, miközben az őket üldöző, veszélyes és levakarhatatlan alakok is alaposan megnehezítik az életüket. A zabolátlan fennhéjázás során komoly tartozásokat felhalmozó ál-Sandyt ugyanis a valódi Sandy-n kívül olyan elemek is igyekeznek kézre keríteni, mint az eszközökben nem válogató fejvadász-nyomkereső (Robert Patrick) vagy a maffiaháttérrel rendelkező páros, Marisol (Genesis Rodriguez) és Julian (T.I.).

Julian (T.I.) és Marisol (Genesis Rodriguez) csak szeretne keménynek látszani

Julian (T.I.) és Marisol (Genesis Rodriguez) csak szeretne keménynek látszani


Mindebből talán már sejthető, hogy a Személyiségtolvaj koncepciója valójában abszolút komolytalan, a nagyon is életszerű kiindulópont ellenére. Az alkotók azonban hiába igyekeznek teljes mértékben valóságos alapra helyezni a történetet, hogy az minél reálisabbnak tűnjön, ha a cselekmény előrehaladtával egyre több túlzásba esnek, és kerül-fordul olyan fordulatokat láthatunk, melyeknek vajmi kevés köze van a realitáshoz. Az összképen az erőltetett és hiteltelen road movie struktúra sem segít, mely csupán arra szolgál, hogy képtelennél képtelenebb, ám gyakran egyáltalán nem vicces szituációkba hozza a szereplőket. Azon alapelv tehát újfent ignorálásra került, mely szerint egy komédia is akkor igazán jó, ha sztorija, illetve a cselekményben megtalálható fordulatok a valóságban gyökereznek - ehelyett a Személyiségtolvaj esetében is inkább a trendiség, az aktuális divathoz való igazodás dominál, ami szinte csírájában elfojt mindenféle, a klasszikus filmes eszközökkel operáló eredetiséget.


Fuss dagi, fuss!

Fuss dagi, fuss!


Ebben Seth Gordon, a korábban a Förtelmes főnököket is rendező direktor jó partnernek bizonyult Jason Bateman és a sztori kiagyalói számára, ami a produkció hangvételének és narratívájának széteséséhez vezet. A főszereplő maga is aktívan közreműködött a film tető alá hozásában - olyannyira, hogy ő szorgalmazta az alapanyag hasonló stílusban való vászonra vitelét. Nyilvánvaló módon a sztori irányvonalának kialakításában meghatározó szerepet játszott, hogy Bateman mostanára a lúzer "átlagfigurák" megtestesítőjévé "nőtte ki" magát Hollywoodban, így nem túl meglepő, hogy maga a cselekmény is elsősorban erre épít. Ilyen szempontból tehát a minőség tekintetében akár rossz előjelnek is tekinthető egy produkció esetében, ha azzal Jason Bateman neve prominens módon összeköthető - elég csupán a Testcsere vagy a Sejtcserés támadás című, kétes értékű mozikra gondolnunk a közelmúltból, hogy az a kép alakuljon ki bennünk, miszerint egy középszerű színészről van szó legjobb esetben is középszerű vígjátékokkal, akit akár Jennifer Aniston férfi alteregójának is nevezhetnénk az álomgyárban.


Két bolond egy pár

Két bolond egy pár


A tényt, hogy a Személyiségtolvaj narratívája nem egységes, mi sem mutatja jobban, mint hogy az egészen jó és hihető felütést követően a cselekmény újfent a szélsőségesen ábrázolt szexualitás irányába terelődik. Mindez természetesen - az alkotók elképzelése szerint legalábbis - alapvetően humorforrásként szolgál, mint ahogy az unisex névvel való poénkodás mellett a testi funkciókkal összefüggő gegek is elő-előfordulnak. Craig Mazin, a Másnaposok második részét jegyző forgatókönyvíró közreműködése miatt ezen sem csodálkozhatunk különösebben - míg azonban a Másnaposok koncepciójába beleillett az ilyesfajta "felnőtt" humor, itt valójában semmi sem indokolja esetenként igencsak intenzív használatát. Akadnak azért néha valóban vicces és helyénvaló gegek, illetve normális, valamennyire szellemesnek és intellektuálisnak nevezhető poénok is (pl. filmes utalások), de összességében inkább az eltúlzottság jellemző a produkcióra, ami a benne található, viszonylag kevés, de annál banálisabb akciójelenetről úgyszintén elmondható.


Látja, én vagyok Sandy Bigelow Patterson!

Látja, én vagyok Sandy Bigelow Patterson!


A cselekmény részét képezi egy erősnek tűnni kívánó drámai szál is, amire természetesen azért volt szükség az ízléstelen és kevésbé ízléstelen komikus elemek mellett, hogy érzelmileg bevonja a nézőket. Ez részben ugyan sikerül Melissa McCarthy-nek és Jason Bateman-nek (elsősorban az előbbinek) köszönhetően, de a cselekmény túlzásai miatt egy idő után igen nehéz komolyan venni a történetet, vagy akár a felemásra sikeredett karaktereket. Míg a valóban lehengerlő jelenléttel bíró McCarthy - akit a Koszorúslányokban nézték ki maguknak az alkotók - alakításában Diana, bár nehezen hihető, de legalább árnyalt figura, Sandy egy-két kisebb csavartól eltekintve ugyanaz a lúzer alak, mint akit Batemantől mostanában megszokhattunk. Ami miatt valamennyire működik a kettejük közötti, felettébb szokatlan kapcsolat, az a két, egymástól gyökeresen eltérő karakter (szerencsétlenkedő mintapolgár kontra rámenős szélhámos) közötti kontraszt, illetve a különbségeiknek köszönhető egymásra hatásuk, melyek néhány kellemesebb pillanatot is eredményeznek. Annak ellenére azonban, hogy a figurák viszonya jópofa, egyre szorosabbá váló kapcsolatuk és jellemfejlődésük hiteltelen és ugyanúgy túlzásokkal és erős sarkításokkal teli, mint a produkció egésze.


A végrehajtó (Robert Patrick) életében fontos szerepet játszanak a folyadékok

A végrehajtó (Robert Patrick) életében fontos szerepet játszanak a folyadékok


Az sem igazán növeli a film színvonalát, hogy egyes mellékszereplők egyenesen pocsékak és súlytalanok - míg Robert Patrick (Terminátor 2.) még valamennyire vicces és értékelhető a levakarhatatlan adósságbehajtó szerepében, addig a floridai kábítószermaffia végrehajtói jellegtelenek és nevetségesek (a szó kevésbé jó értelmében véve), mint az alvilág képviselői. A legjobban sikerült figura kétségtelenül Harold Cornish, Sandy kifinomultan tapló főnöke, kinek bőrében a rendezőként és színészként egyaránt ismert Jon Favreau (John Carter, Hétköznapi emberek) gyakorlatilag csupán cameo hosszúságú szerepben látható, az érzéketlen, a tényeket mégis udvariaskodóan kíméletes formában közlő karaktere azonban telitalálatnak bizonyul. A visszafogottan bájos Amanda Peet (2012, Csapd le Chipet!) aggódó feleségként és családanyaként pedig mindössze egy "kellék", aki - a szigorú, ám megértő ügyvezetőt alakító John Cho-hoz (Star Trek, Total Recall) hasonlóan - megbízhatóan asszisztál Mr. Patterson magánakciójához.

Harold Cornish (Jon Favreau) akkora tahó, hogy már jól áll neki

Harold Cornish (Jon Favreau) akkora tahó, hogy már jól áll neki


A két főszereplő ritka jó pillanata mellett a Személyiségtolvaj legértékelhetőbb eleme a súlyosabb témák felvetése - ki vagyok, ki akarok lenni? - lehetne, ha nem volna olyannyira sablonos a megvalósítás, illetve mesterkélt és szájbarágós a mondanivaló. Ami pedig az alapötletet, vagyis a személyiséglopást illeti, az nyilvánvaló módon csak ürügyként szolgál Hollywood legújabb felnőtt vígjátékához, melyek immár hosszú évek óta egy kaptafára készülnek. Nem szeretnék túlságosan konzervatívnak tűnni, de a filmesek 40-50 esztendővel ezelőtt még biztosan gyökeresen másképp álltak volna hozzá egy hasonlóan fajsúlyos témához, miáltal talán egy velősebb, izgalmasabb és legalább ennyire szórakoztató mozit dobtak volna össze. A dologból tehát sokkal többet ki lehetett volna hozni, ha az alkotók nem annyira trendire, mint inkább egyedire veszik a figurát, vagy legalább visszanyúlnak néhány régi, de jól bevált eszközhöz ahelyett, hogy arra hagyatkoznának, a közhiedelem szerint mire van szüksége a mai filmkedvelő közönségnek.

Hiába, Jason Bateman nem a Batman...

Hiába, Jason Bateman nem a Batman...




Személyiségtolvaj előzetes

 

Személyiségtolvaj filmkritika / Identity Thief (2013)

  • Műfaj: vígjáték
  • Hazai premier: 2013. február 21.
  • Rendezte: Seth Gordon
  • Hossz: 111 perc
  • Szereplők: Jason Bateman, Melissa McCarthy, Amanda Peet, Robert Patrick, John Cho, Jon Favreau
  • Forgatókönyv: Craig Mazin
  • Operatőr: Javier Aguirresarobe
  • Vágó: Peter Teschner
  • Zene: Christopher Lennertz
12 hozzászólás

Vendég

6 éve, 4 hónapja és 21 napja

Ki tudja azt a zene számot amelyiket enekelte a kocsiba ?

válasz erre

kbmark

6 éve, 7 hónapja és 24 napja

nagyon jó film
Hugommal láttam, és szét röhögtük magunkat!

válasz erre

juhaszandor

6 éve, 7 hónapja és 26 napja

Barátnőm ajánlotta, de nem csalódtam, teljesen nézhető

válasz erre

sandorxxx

6 éve, 9 hónapja és 3 napja

Ez a film agyon tetcik egesz vegig llehetett volna nevettni majdnem

válasz erre

Vendég

7 éve, 2 hónapja és 1 napja

Nagyon tetszett, jó film. Egy kis popcorn meg kóla és tökéletes.

válasz erre

marco

7 éve, 2 hónapja és 16 napja

csirkee írta:
szerintem egy tipikus egyszer-nézhetős film, ilyen kis tingli-tangli. Néha jó az ilyet megnézni, de ezt nem moziban fogom, már ha fogom inkább dvd-n.
Pontosan így vagyok vele én is.

válasz erre

csirkee

7 éve, 2 hónapja és 17 napja

szerintem egy tipikus egyszer-nézhetős film, ilyen kis tingli-tangli. Néha jó az ilyet megnézni, de ezt nem moziban fogom, már ha fogom inkább dvd-n.

válasz erre

Vendég

7 éve, 2 hónapja és 17 napja

Nem jön be így kritika alapján...

válasz erre

Vendég

7 éve, 2 hónapja és 18 napja

Egynek jó. Maximum.

válasz erre

Raiden

7 éve, 2 hónapja és 18 napja

Vendég írta:
Hááááát... Pedig meg akartam nézni, de inkább kihagyom.

Amúgy filmeknél is lehetne olyan értékelés mint a játékoknál.
A kivesézés alapján döntöm el,megnézem,vagy nem.Aki érti miről van szó,a cikk végére általában már egy pontszám kirajzolódik,ehhez,ha megnézi az ember a filmet,jöhet + / - 1-2 pont hangulattól függően. Nekem a cikk 10 pontos volt,a film 5-öt ért,ezért szerintem kihagyom...De ez teljesen szubjektív dolog..

válasz erre

DNS

7 éve, 2 hónapja és 18 napja

Vendég írta:
Hááááát... Pedig meg akartam nézni, de inkább kihagyom.

Amúgy filmeknél is lehetne olyan értékelés mint a játékoknál.
Hát, az nem lenne egy egyszerű dolog...

Egyrészt a filmeknél még szubjektívebb az értékelés, mint a játékoknál. Másrészt az egyes kategóriák szerint még csak-csak lehetne reálisan pontozni, de attól, hogy mondjuk egy filmben nagyon ott vannak a hangok, a párbeszédek tartalma még lehet bullshit, és ha ütős a látvány, de a forgatókönyv pocsék, az előbbi hiába húzza fel az összpontszámot, az összkép attól még qrva nagy gáz is lehet

De persze a dolog csak Marcon múlik, ő itt a főnök, vagy micsoda

válasz erre

Vendég

7 éve, 2 hónapja és 18 napja

Hááááát... Pedig meg akartam nézni, de inkább kihagyom.

Amúgy filmeknél is lehetne olyan értékelés mint a játékoknál.

válasz erre

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

rDAVE profiljaM.O.R.P.H. profiljagery1113 profiljaWarriorAutobot profiljaManiac profiljamarco profilja