Advertisement

Szellemirtók: Az örökség filmkritika

2021. november 18.
95.4761
DNS profilja, adatai
DNS
A Szellemirtók a 80-as évek egyik legnagyobb slágere volt, amire sokan még ma is ifjonti lelkesedéssel gondolunk vissza, illetve nézünk újra otthonainkban. Az eredeti, 1984-ben készült film igen hamar kult státuszba emelkedett, melyet 1989-ben egy mérsékelt sikerű második rész követett. Az Örökség az első két epizód egyenes folytatása - mondhatni szellemi örököse -, csak épp három évtizeddel később veszi fel újra a történet fonalát.


Habár a harmadik rész valamilyen szinten mindig is tervben volt, késlekedését elsősorban az egyik sztár, Bill Murray vonakodása okozta, aki úgy gondolta, hogy már semmit sem tudnak hozzátenni az eredetihez. 2014-ben pedig sajnálatos módon az Egon Spengler szerepében elhíresült, ám íróként szintén a franchise egyik atyjának számító Harold Ramis távozott közülünk.

Ezért a Sony 2016-ban inkább megcsinálta a Szellemirtók női változatát Paul Feig rendezésében, ami viszont rengeteg kritikát kapott (Marco 4 ponttal jutalmazta a 10-ből), és igencsak elhasalt a kasszáknál. Végül az eredeti két film rendezőjének, Ivan Reitman-nek a fia, Jason vállalta magára, hogy elkészíti a Feig-féle verziót figyelmen kívül hagyófolytatást. A kérdés csupán az, ő vajon mit tudott hozzátenni a fél lábbal már a sírban lévő, bár időről időre kísérteni visszajáró franchise-hoz.

Callie (Carrie Coon) az új tanárral, Mr. Groobersonnal (Paul Rudd) ismerkedik

Callie (Carrie Coon) az új tanárral, Mr. Groobersonnal (Paul Rudd) ismerkedik


Mióta a négy nagyszájú szellemirtó kiűzte a kísérteteket New York városából, és visszaküldte őket a saját világukba, senki sem találkozott kis zöld vagy nagy lila, a falakon is áthatoló, időnként gyilkos humorú szörnyekkel. A nyugalom azonban csak átmeneti, és a baj ezúttal egy isten háta mögötti vidéken, Oklahoma egyik apró agrár- és bányavárosában, Summerville-ben készül kitörni.

Az egyik egykori szellemirtó kiskorú unokái, a tipikus kamasz Trevor (Finn Wolfhard) és a visszahúzódó stréber Phoebe (Mckenna Grace) nagyapjuk elhagyatott házában megtalálják annak furábbnál furább eszközeit és irkálmányait, miután anyjukkal, Callie-vel (Carrie Coon) kilakoltatás miatt kénytelenek otthagyni korábbi otthonukat.

Miközben a gyermeklelkű, ám igencsak tájékozott helyi tanár, Chad Grooberson (Paul Rudd) feltárja előttük a szellemirtók történetét, a furcsa jelenségek egyre gyakoribbá válnak a kisvárosban. Végül a gyerekeknek és újdonsült barátaiknak a saját kezükbe kell venniük a dolgokat, ha meg akarnak akadályozni egy újabb túlvilági apokalipszist...

Trevor (Finn Wolfhard) először nem is sejti, milyen kincsre bukkant

Trevor (Finn Wolfhard) először nem is sejti, milyen kincsre bukkant


A szinopszist elolvasva alighanem többen is úgy gondolják, hogy kissé túl sok a véletlen egybeesés - valóban jól érzékelhető, hogy maga a sztori csak ürügyként szolgált a szellemirtók újbóli előrángatására és a történet folytatására. Ezzel együtt a téma átültetése a kor sajátosságainak megfelelő, trendi nyelvezetre sikeresnek nevezhető, így az akár a fiatalabb korosztály számára is vonzó lehet.

Míg az eredeti Szellemirtók egy nagyvárosi komédia volt, addig az Örökség alapvetően egy kisvárosi ifjúsági kalandfilm. Ez a mozi már nem a szellemirtó-biznisz (ki)építéséről, hanem elsősorban a családról és az emberi kapcsolatokról szól, még ha nem is túlságosan komoly formában.

A fiatalos hangvétel tehát továbbra is könnyedséggel párosul, melynek felettébb hasznára válik a remekül eltalált, mondhatni univerzális vagy korfüggetlen humor. Ehhez persze szükség volt az igencsak jól sikerült szereplőválasztásra is, melynek révén az idősebb és a fiatalabb korosztály között gyakorlatilag zökkenőmentessé vált az "átjárás".

Phoebe (Mckenna Grace) tanári engedéllyel kísérletezik a szellemcsapdával

Phoebe (Mckenna Grace) tanári engedéllyel kísérletezik a szellemcsapdával


A szórakozott kisvárosi tanár szerepe remekül áll a komédiákban általában lubickoló Paul Ruddnak, aki egyfajta összekötő kapocsként szolgál a szellemirtók előző és következő generációja között. Ugyanakkor legalább ennyire fontos volt a megfelelő gyerekszínészek megtalálása, akik közül különösen McKenna Grace telitalálat a tudomány iránt rajongó, magányos, ám a maga kis bizonytalanságaival empátiát ébresztő iskoláslány szerepében.

És persze a régi csapat is tiszteletét teszi az ősrajongók kedvéért, akiknek talán még a könnye is kicsordul majd egy-egy érzelmesebb jelenet láttán. (Még akkor is, ha Reitmanék időként tényleg túlzásba vitték a szentimentalizmust.) A néhai Harold Ramisről való megemlékezés mindazonáltal a produkció egyik erősségének számít, amennyiben legalább részben képes igazolni egy újabb epizód leforgatásának létjogosultságát.

Ezt aztán nagyot szól, haver!

Ezt aztán nagyot szól, haver!


Más szempontból ugyanakkor ezt már kevésbé lehet alátámasztani: miközben a nosztalgiafaktor a játékidő előrehaladtával az egekbe tör, az önismétlés szintén egyre gyakoribbá válik. S bár a cselekmény kiszámítható, a történetben előfordulnak ellentmondások, melyek újfent azt mutatják, hogy az Örökség lényegében ugyanannak a formulának egy újabb, kissé más köntösben való elsütéséről szól.

Szerencsére a körítés terén azért szintén történt némi aktualizálás. Ennek köszönhetően a látvány, a trükkök a helyükön vannak, s mintegy a régiek felturbózott változataiként hatnak, de a hangulatkeltés és a helyszínek is egészen kiválóak.

Az alkotók még néhány vicces meglepetést is tartogattak számunkra, sőt időnként a cukiságfaktort is a maximumra járatták. (Reitman és társai kétségtelenül tudták, mivel lehet bűnös örömöt szerezni a nézőknek.) Ami pedig a stáblista közbeni plusz jelenetet illeti, annak totál semmi köze a történethez, csupán amolyan ráadás poénként szolgál.

A mályvacukor máig nem ment ki a divatból

A mályvacukor máig nem ment ki a divatból


Összességében azt kell mondjam, lehet, hogy a film a hangvétel és a modernizált megjelenés miatt a fiataloknak is bejön majd, mégis az eredetin felnőtt nézők fogják tudni a legjobban értékelni. Hát persze, hogy az egész leginkább a fan service-ről szól - de ha már megcsinálták a folytatást, és visszahozták a régi gárdát, hogy elbúcsúzzanak, akkor mi másról is szólhatna igazán?

Ezt nyilván lehet egy újabb bőr lehúzásaként értékelni, és az sem biztos, hogy ezáltal újjáéled a franchise - a legjobb talán tényleg az lenne, ha ezek után békén hagynák végre. Ha azonban az Örökség jól teljesít majd a pénztáraknál, akkor onnantól kezdve csakis a stúdión és az alkotókon múlik a az esetleges folytatás...

Marco különvéleménye:

Az esetek jelentős részében értek egyet DNS kritikáival, nálam ő sokkal objektívebb tud lenni egyes eseteben, talán most is így van. Azonban az biztos, hogy számomra teljesen mást jelentett ez a film. Határozottan nem tudtam szórakozni rajta, idegesítően - ki kell mondjam: szar - volt az első perctől majdnem az utolsóig. Ez nem Szellemirtók film, ennek semmi köze a franchise-hoz. Ez egy gyerekfilm, gyerek szereplőkkel, gyerekeknek.

Most először fogalmazódott meg a gondolat bennem, hogy nem csak minimum korhatárt kéne bevezetni a filmekhez, hanem maximumot is. Ami ennél a filmnél nagyjából ez lenne: minimum 6, maximum 16. Mint az eredeti széria nagy kedvelője, határozottan az "örökség" megcsúfolásának érzem ezt így.

Nálam maximum 4 pont, de inkább 3. Az is csak az effektek miatt.


Szellemirtók: Az örökség előzetes

 

Szellemirtók: Az örökség / Ghostbusters: Afterlife (2021)

elég csak egy nachos, köszi
  • Műfaj: Vígjáték
  • Hazai premier: 2021. november 18.
  • Rendezte: Jason Reitman
  • Hossz: 124 perc
  • Szereplők: Paul Rudd, Carrie Coon, Finn Wolfhard, Mckenna Grace, Bill Murray, Dan Aykroyd, Ernie Hudson
  • Forgatókönyv: Gil Kenan, Jason Reitman
  • Operatőr: Eric Steelberg
  • Vágó: Dana E. Glauberman, Nathan Orloff
  • Zene: Rob Simonsen
7
9 hozzászólás

DNS

2 hónapja, 2 hete és 1 napja

csirkee írta:
Azaz igazság, hogy ez a film tényleg gyerekeknek szól. 12-16 évesek egészen biztos szeretni fogják, de felnőtteknek nem ajánlott. Ennél még a csajokkal készült verzió is jobb volt - amit egyébként én személy szerint nagyon kedvelek - de ezen majdnem bealudtam, kivétel 5 percet ami jó volt.
Jaj, hát már mindenki ennyire maga mögött hagyta a gyermeki énjét?????

Amúgy meg a tisztelgés Harold Ramis előtt szerintem igenis megható volt. Na jó, kicsit talán tényleg erőltetettnek hatott, de a szándék ezzel együtt felettébb értékelendő.

válasz erre

csirkee

2 hónapja, 2 hete és 1 napja

Azaz igazság, hogy ez a film tényleg gyerekeknek szól. 12-16 évesek egészen biztos szeretni fogják, de felnőtteknek nem ajánlott. Ennél még a csajokkal készült verzió is jobb volt - amit egyébként én személy szerint nagyon kedvelek - de ezen majdnem bealudtam, kivétel 5 percet ami jó volt.

válasz erre

Mordorer

2 hónapja, 2 hete és 1 napja

Szellemirtók gyerekekkel, nemár.... Olvasva a kritikát el tudom fogadni, hogy ilyen filmek is kellenek most, de ez maximum mesefilm vagy kalandfilm, de nem szellemirtós film. Kár volt belekeverni a franchise-t...

válasz erre

Direktor

2 hónapja, 2 hete és 1 napja

Meglepett ez a kritika, eddig csak rosszat olvastam róla a külföldi lapokon. Leginkább olyanokat mint amit Marco írt. Mondjuk ez a maximum korhatár nem is rossz ötlet!

válasz erre

DNS

2 hónapja, 2 hete és 1 napja

Moby Dick írta:
Marco elég kemény kritikát mondott róla.
Lehet, hogy Marco szerint jobban jártok, ha ehelyett inkább Különvéleményt néztek valamelyik streamingszolgáltatón

Amúgy szerintem tényleg szórakoztató tud lenni az Örökség, ha valaki be tud rá úgy ülni, hogy nincs különösebb prekoncepciója vagy előzetes elvárása vele szemben. Az mondjuk tény, hogy a franchise-t legfeljebb akkor lenne bármi értelme folytatni, ha alapvető megújuláson menne keresztül - bár az már nyilván nem lenne ugyanaz. Úgyhogy ha valaki nosztalgiázni szeretne, még mindig azzal jár a legjobban, ha előveszi az eredeti filmet...

válasz erre

Moby Dick

2 hónapja, 2 hete és 1 napja

Marco elég kemény kritikát mondott róla.

válasz erre

muki

2 hónapja, 2 hete és 1 napja

Na most lettem rá igazán kíváncsi. Ezek után nagyon érdekel, kinek van igaza.

válasz erre

petrovicsz

2 hónapja, 2 hete és 1 napja

Igencsak markáns különvéleményt fogalmaztál meg, marco.

válasz erre

Ronalddo

2 hónapja, 2 hete és 1 napja

Már a trailerek alapján is egy nézhetetlen fos lesz.

válasz erre
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

marco profilja