Starsky és Hutch filmkritika

2004. április 12.
72.2151
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Szoron profilja, adatai
Szoron
975-ben egy igen kellemes sorozat indult útjára, melyet hazánkba csak sok sok évvel később vetítettek. A 88 részből álló filmsorozatban két kissé sajátos módszereket alkalmazó amerikai rendőr mindennapjaiban tekinthetünk be. Aki szereti, kedveli az ebben az időben játszódó filmeket, melyek az amerikai álom melletti bűnözés mutatják be igen mókás betétekkel azok pontosan tudják, milyen feelinget kelt a film. A sajátos helyzetek és a két karakter eltérő stílusa igen mókás pillanatokat szerez nekünk.

Ez a sorozat tipikusan olyan, ami megállja a helyét még a mostani sorozatok mellett is, hiszen nem a vizuális hatásokra hagyatkoznak, hanem a karakterek kidolgozottsága és az eredetiség maximális érzését keltő rendezés teszi jóvá az egész sorozatot.
Starsky és Hutch filmkritika - 2. kép

Muszáj megemlíteni a két hős személygépjárművét, mely nélkül biztos nem tudnak megfordulni egy úton. Ez a Ford Torino minden Starsky és Hutch rajongó álma lett, hiszen amit el lehet érni egy autóval – és még többet – az ők ezzel a Fordal elértek. Úgy szálltak az utak felett egy egy nagyobb bukkanó után mint akik soha nem fognak földet érni. Ez is igen hozzá járult ahhoz az érzéshez amit a film sugárzott magából. Pontosan nem lehet megfogalmazni milyen érzés is volt, az viszont tény, hogy minden esetben szívesen cseréltünk volna a két figurával. Barátoknál nem egyszer előfordult, hogy én vagyok Starsky és te Hutch, hiszen te szőke vagy én meg barna.
Ennek tükrében páran úgy gondolták, muszáj egy egész estés filmet csinálni ebből a sorozatból is.
Hát akkor lássuk sikerült e ez, Todd Phillips-nek és csapatának.

Starsky és Hutch filmkritika - 3. kép

Mikor beültem a vetítésre csak egy kérdés volt bennem, sikerül e azt az érzést elérni ennek a filmnek is bennem, mit a sorozat bármelyik részének. Vissza adja e azt 1975ös hangulatot, ami az akkori Amerikát jellemezte? Szereplők választásánál és sosem szoktam problémázni, hiszen nem az én tisztem eldönteni egy színész jó e a szerepre. Most viszont, a véleményem az, hogy a két főszereplő egyik sem volt igen hatásos választás. Ezzel persze nem azt mondom, hogy Ben Stiller vagy Owen Wilson ne lenne jó színész vagy kevesek lennének ehhez, csak szerintem ebbe a filmbe ők nem passzoltak bele. Való igaz,hogy a cél nem az, hogy hasonmásokat találjanak, de azért nem biztos hogy annyi elég ha a hajuk színe passzol.
A film végén sajnos megfogalmazódott bennem egy olyan gondolat, mely igen lehúzza ezt a filmet. Ezt most én nem fogom leírni, mivel ez igencsak személyes vélemény és inkább jobb szubjektíven ábrázolni a filmet.

Starsky és Hutch filmkritika - 4. kép

Story: a kaliforniai Bay City utcáin látszólag béke honol. De az alvilág emberei a sikátorokban és a kapualjakban folyamatosan árusítják a drogokat, futtatják az utcalányokat. A rendőrség minden megtesz ennek visszaszorítása érdekében, de a normális módszerek már mit sem érnek. Kér rendőr viszont igen sikeresen veszi fel a harcot a rosszak ellen, még akkor is ha az nem ritkán szabálysértéssel jár vagy komolyabb anyagik károkat okoznak. David Starsky a megtestesült rend, fegyelem és pontosság. Muszáj is, hiszen anyja emléke ott lebeg fölött, hiszen ő volt az egyik legnagyszerűbb rendőr Bay Cityben. Ken Hutchinson hogy hogy nem pont ennek az ellentéte. Ő áthág szabályok, ha kell az ellenség oldalán lép színre, de persze csak is azért hogy a gonoszok kézre kerüljenek és persze, hogy neki jó legyen. Vagyis talán egy kicsit korrupt a szentem.
Mindkettőjüknek igen negatívan sikerült az utolsó akciója, így Doby kapitány, aki egyébként mindig ordít mint a fába szorult féreg, most igen visszafogott volt, úgy dönt összeteszi őket egy párnak, hátha együtt még nagyobb galibát okoznak, vagy együttes erővel a hatékonyság mintapéldányaivá válhatnak. Végül is mind a kettő összejött.
Ez alatt az alvilág egyik drogbárója, megtalálta a megoldást a szagtalan drogra. Ugyanis igen kellemetlen számukra, hogy a szállításnál a drogra specializálódott kutyák simán kiszúrják az árut bárhova is rejtették el. Ezzel az új anyaggal viszont nem tudnak mit kezdeni és ugyanazt a hatást érik el mint kokainnal.

Starsky és Hutch filmkritika - 5. kép

Egyértelmű hogy a két hősünk ennek a nem éppen kisstílű ügynek a felgöngyölítésébe kezd.
Munkájuk során lassanként összekovácsolódnak és film végén elválaszthatatlan társakká kovácsolódnak.
Egy igen pozitív momentum a film végén, hogy feltűnik még egy Starsky és Hatch páros. A sorozat eredeti sztarjai: Paul Michael Glaser és David Soul.
Most eltekintenék a pozitív, negatív értékeléstől. Annyit tennék hozzá, hogy aki szerette a sorozatot, az nem biztos hogy megbarátkozik a moziváltozattal, de aki szereti a Ben Stiller féle vígjátékokat, a jól fogja magát érezni.

Starsky és Hutch
Nemzetiség: Amerikai
Jellemző: akció, komédia
Hossz: 101
Készült: 2004
Premier: 2004-04-15
Forgalmazza: Intercom

Eredeti cím: Starsky and Hutch
Rendező: Todd Phillips
Szereplők: Ben Stiller,
Owen Wilson,
Vince Vaughn,
Snoop Dogg,
Juliette Lewis
Fényképezte: Barry Peterson
Díszlet: Edward Verreaux
Írta: John O"Brian
Producer: William Blinn,
Stuart Cornfeld,
Akiva Goldsman,
Tony Ludwig,
Alan Riche
 

Starsky és Hutch filmkritika / ()

  • Műfaj:
  • Hazai premier: nincs még időpont
  • Rendezte:
  • Hossz: 0 perc
  • Szereplők:
  • Forgatókönyv:
  • Operatőr:
  • Vágó:
  • Zene:
  • IMDb:
  • Gyártó:
  • Forgalmazó:
  • Honlap:
10 hozzászólás

Vendég

9 éve, 7 hónapja és 27 napja

légyszíves nekem is küld el a teljes verzióját az MM1-nek ami ingyenes.
Az e-mail cím:k.j.anos@freemail.hu
Köszi!!

válasz erre

Vendég

9 éve, 11 hónapja és 2 napja

Hello Bence! Nekem elküldhetnéd email-ba a Midtown Madness 1-et teljesverzióba! Itt az email címem bogi63@azet.sk

válasz erre

Vendég

11 éve, 1 hónapja és 27 napja

szia bence küld márel nekem köcce !!
ikercassilas2009@freemail.hu

válasz erre

Vendég

11 éve, 3 hónapja és 12 napja

de

válasz erre

Vendég

11 éve, 3 hónapja és 13 napja

mong.mate@freemail.hu

válasz erre

Vendég

11 éve, 7 hónapja és 13 napja

Hello Bence! Nekem elküldhetnéd email-ba a Midtown Madness 1-et teljesverzióba! Itt az email címem: zakallas92@freemail.hu' target='_blank' rel='nofollow'>szakallas92@freemail.hu! Köszi

válasz erre

Bence@

11 éve, 8 hónapja és 20 napja

Kinek kell a Midtown madness 1 teljes verziója ingyen írja ide az e-mail címét és át küldöm vagy akinek van Skype címe írja be a keresőbe: sz.bence.

válasz erre

Vendég

12 éve, 4 hónapja és 13 napja

nagyon jó

válasz erre

Vendég

12 éve, 7 hónapja és 25 napja

nekem mindegy csak meg legyen

válasz erre

Vendég

13 éve, 12 napja

az eredeti sorozatra vadászok! hiába!

válasz erre
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

WickedSick profiljaDav2377 profiljaWarriorAutobot profiljagery1113 profilja