Shrek a vége, fuss el véle filmkritika

Ezért a stúdió részéről akár bátor húzásnak is nevezhetnénk, hogy a harmadik rész kudarca ellenére be mert vállalni még egy, utolsó - vagy legalábbis annak kikiáltott - epizódot. Ezt azonban annak ismeretében nem tesszük, hogy a harmadik felvonás kis híján 800 millió dolláros összbevételével a kasszáknál majdhogynem megszorongatta a mintegy 920 milliót kaszáló másodikat, míg az első rész "csak" potom 484 milliót hozott a készítők, illetőleg a Dreamworks és a Paramount konyhájára. Így persze mindjárt más a sárkányleányzó fekvése, hiszen a folytatástól remélt további haszon nyilvánvalóan olyannyira kecsegtetőnek bizonyult, melynek nemigen lehetett ellenállni.

Így jöhetett létre a hazánkban a Shrek a vége, fuss el véle - a Shrek mindhalálignál még mindig ezerszer jobban hangzó - címmel illetett negyedik rész, ráadásul a kor, illetőleg a kiélezett piaci verseny követelményeinek köszönhetően immár 3D-ben. A folytatáshoz az alapszituációt a már említett unalom szolgáltatja, abban a formában, ahogyan a kiábrándult ogre megpróbál tenni ellene valamit, illetve ahogyan a filmkészítők próbálnak még némi újdonságot és életet lehelni a Harmadik Shrekkel teljességgel kifulladni látszó szériába. Az ugyanis tarthatatlan, hogy mindenki félelmetes, mégis imádnivaló szörnyetege azzal töltse mindennapjait, hogy csöppségeket pelenkáz, mesét olvas, illemhelyet javít, vasvillákat dedikál, meg hasonlók. Hol vannak már a régi szép idők, amikor oda ment, ahová csak akart, azzal ordított, akivel csak akart, akkor sárfürdőzött, amikor csak akart, és szabadnak, meg egyáltalán ogrénak érezhette magát... Hogy az adott körülmények között mit tehetne a dolog érdekében, arról nyilván halvány fogalma sincs Shreknek, mint ahogy nekünk sincs, ám itt jön el az a pont, amikor mindannyian kapunk egy kis külső segítséget.


A megoldást, vagy inkább bonyodalmat egy már jól bevált, ezért természetesen agyonhasznált népmesei motívum szolgáltatja, nevezetesen, hogy a főhős eladja a lelkét az ördögnek - amit ez esetben nem szó szerint kell érteni, mivel egy méreten aluli, szarvak és farok nélküli, alattomos varázslóféleségről beszélünk, akit nemes egyszerűséggel Rumpelstiltskinnek hívnak. (Igen, jól látod, Rumpelstiltskin. Nem könnyű eset, mi? Na, tagoljuk csak, amúgy jó magyarosan, hátha akkor jobban megy... Rum-pel-sztilt-szkin. Na még egyszer... Rum-pel-sztilt-szkin. Ugye, mennyivel barátságosabb így?) Na szóval, ez a Rumpel egyszer csak rájön, hogy számára Shrek minden baj okozója. Ugyanis ha nincs az ogre, és nem menti meg Fionát a fogságból, illetőleg az őt sújtó átoktól, akkor a hercegnő szülei, a király és a királyné már rég aláírták volna vele azt a zsarolásszagú szerződést, melyben hatalmukat és birodalmukat Rumpelre ruházzák, Fiona szabadságáért és jövőjéért cserébe. Hogy kiküszöbölje a csorbát, vagyishogy a hibát, az egyoldalú és felettébb előnytelenül kiszúrós, a lényeget az apróbetűs részben tartalmazó szerződéseiről közismert bajkeverő addig koslat Shrek után, amíg az - gyakorlatilag egyetlen realizálódó kuncsaftként - hajlandó elcserélni vele élete egyetlen napját azért, hogy szintén egyetlen napra ismét igazi ogre lehessen.

Ezután jön csak a feketeleves, meg az alternatív valóság idősíkja - vagy ha úgy jobban tetszik, az alternatív idősík valósága -, á lá Vissza a jövőbe. A szerződés hatásának köszönhetően ugyanis Shrek valójában a saját születése napját ajándékozza oda Rumpelstiltskinnek, miáltal a retroaktív események olyan láncolatát indítja el, melyek folyamatában a Shrek világrajöttét követő minden egyes változás visszahat Túl az Óperencián világának alakulására. Mivel ebben az alternatív valóságban Shrek sohasem születik meg, így sohasem menti meg Fionát, ezért a király és a királyné elfogadja Rumpelstiltskin ajánlatát a lányuk jövője érdekében, ami viszont Rumpel irányítása alá vonja az egész birodalmat. Ily módon Shreknek is csupán az az egy napja van hátra az életéből, amit igazi ogreként cserébe kapott az alku értelmében. A legnagyobb logikai bukfenc az egészben talán az, hogy Rumpel hatalomátvétele nem a szerződés megkötése után, hanem tulajdonképpen Shrek (meg nem) születésének napjától következik be - de aki gondolja, felvázolhatja magának az idősíkokat és az ok-okozati összefüggéseket...


Habár az ilyesfajta időben meg sorsokban való ugrálás immár kissé nyögvenyelősnek és erőltetettnek hat, illetőleg az égvilágon semmi eredetiség sincs benne, azt a célt mégis képes megvalósítani, hogy egy csavarral mintegy rebootoljuk, azaz újraindítsuk a szériát, á lá Star Trek - még ha ezúttal csupán egyetlen epizód erejéig tesszük is mindezt. A főszereplő életének "lenullázásával" ugyanis az alkotók elérték, hogy a megváltozott felállásban senki sem ismeri Shreket, aki ugyebár meg sem született, az új helyzet pedig nyilvánvalóan új lehetőségeket, új kalandokat ígér... Az alternatív valóságba csöppenő Shrek eleinte nem is sejti, mi történt vele valójában, és rettenetesen élvezi a szabad ogrelét minden percét, amíg nem szembesül az igazsággal: a királyságban Rumpletstiltskin és repülő seprűkön közlekedő boszorkányszolga-serege az úr, az egyetlen reménységet pedig a harcos amazonszerepben tündöklő Fiona és az általa vezetett ogre lázadók jelentik.

Ami Fionát illeti, az ő motivációja Rumpel hatalmának megtörésére Shrek nem túl meggyőző kapuzárási pánikkitörései után valamivel megalapozottabbnak tűnik, még ha egy kicsit nehezen is hihető, hogy a sok ogre-kan (vagy minek szokás a zöld szörnyek hímnemű egyedeit titulálni) között szinte egyetlen leányzóként ő viszi a prímet, ráadásul még hallgatnak is rá. Pedig az ogrék nem szívbajosak, és amellett, hogy trükkös gofri-csapdákat állítanak az éhes és gyanútlan áldozatok számára, nem éppen átlagos termetük is bőven meghaladja Shrek hozzájuk képest balett-táncoshoz hasonlítható sziluettjét. Mindezt, valamint azt a tényt leszámítva, hogy elszánt harcosok, az ogrék inkább barátságosnak és puhánynak tűnnek, ami annak fényében talán nem is olyan szembetűnő hiányosság, hogy fő ellenségeik, a banyák sem kifejezetten félelmetesek - sokkal inkább Rumpeltsiltskon nagyszájú, de jellegtelen és igencsak sótlan alattvalói. Maga Rumpelstiltskin láttán sem igazán csinálja magát össze az ember, illetve az ember gyermeke, a figurában viszont apró termete és esetlensége ellenére megvan az a fondorlatos cselszövő és rosszindulatú karizma, melynek segítségével mégis eladhatóvá válik főgonoszként. (Zárójelben megjegyzendő, hogy a karakter eredendően a Grimm-mesékből származik, és ezzel nincs is egyedül a Shrek-univerzumban.)


Az alternatív valóságban nem is létező, mégis annak földjein és erdeiben botorkáló Shrek kalandjai során természetesen összefut régi barátaival is, akik a tér-idő kontinuum erőszakos megpiszkálásának eredményeképpen nem ismerik őt. Így Shreket igen váratlanul éri, hogy az általában felettébb fárasztó humorú és levakarhatatlan Szamár ezúttal nem ugrik a nyakába, sőt legelőször még elszalad előle, amikor a hirtelen magányossá vált és segítségre szoruló ogre a barátságáról igyekszik biztosítani. Shrek villámgyors jellemfejlődésének köszönhetően elpottyantott könnyei azonban annyira meghatják a derék csacsit, hogy végül csatlakozik hozzá - miért is ne, hiszen amúgy sem akadt semmi különös dolga, és ha úgy vesszük, ő is Rumpel boszijainak kiszolgáltatva, szolgasorban boldogította a jónépet. Azt azért mindenképpen le kell szögezni, hogy szamár esetében némileg csökkent az idétlenségi faktor, ami alapvetően jót tett a karakternek. Az már más kérdés, hogy a Csizmás Kandúrból mi lett... Borzalmacska.

A harcias cicus ugyanis eme létsíkon alaposan kikupálódott gondoskodó gazdája kényeztetése alatt, miközben a nemes fej- vagy egyéb vadászat helyett leginkább tejivással és dorombolással töltötte az idejét. Szerencsére a szívét és stílusát sikerült megőriznie, miközben az összes szereplő közül talán ő mutatja a legnagyobb empátiát a főszereplőkkel történtek iránt, s ezáltal az egyik legszerethetőbb figurának bizonyul alternatív Túl az Óperencián. És akkor a fáról körömmel való lecsúszásnak álcázott dorombolásról vagy a még mindig teljességgel ellenállhatatlan bociszemekről még nem is beszéltünk... Kandúr és Szamár kettőse pedig ismét üde színfoltot jelent, mármint azokban a ritka pillanatokban, amikor ők kerülnek előtérbe. Úgyszintén viszontlátjuk Pinokkiót és a Mézeskalács-fiút is, akik hozzák a rájuk jellemző, a történethez jóformán semmit sem hozzáadó, mégis megmosolyogtató parodisztikus gegeket. Tulajdonképpen a karakterek ilyen és hasonló rövid interakciói jelentik majdhogynem a film legjobb pillanatait, talán egy-két momentumtól eltekintve.

Ami magát a történetet illeti, az sajnos nem nagyon villog, és meglehetősen kiszámítható. Különösebben nem okoz meglepetést a végső megoldás sem, ami egy titkos záradék a Rumpelstiltskinnel kötött szerződésben, mely szerint egy szerelmes csók Fionától megtörheti az átkot, és érvénytelenítheti az alkut, visszaállítva a dolgok menetét a megszokott kerékvágásba. Miközben azt várjuk, mikor csattan már el végre az a csók az eleinte magabiztosan nyomuló Shrek és az őt egyáltalán nem értékelő Fiona között, természetesen a velejéig romlott Rumpellel szemben is folyik a küzdelem, melyben a gonosz kis manó olyan, további unalmas és üres negatív szereplőktől kap segítséget, mint például a fejvadász Furulyás, kinek mágikus nótája ellenállhatatlan, s melynek hallatán mindenki azonnal táncra perdül. Végül még a Tűzokádó Sárkány is előkerül, ezúttal újfent gonosz kiadásban, ám hőseink előtt ez sem jelenthet akadályt. Azt hiszem, nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy a történet happy enddel végződik...


Időközben Shrek természetesen megbánja, hogy nem becsülte meg kellőképpen családját, jó életét és a boldogságot, melyet hajlandó volt kockára tenni egyetlen nap romlott ogreségért cserébe. S miközben hőseink a gonosz elleni küzdelmük során lassan sodródnak a komoly és kevésbé komoly események áradatával, a háttérben súlyos csatákat vívnak önmagukkal - különösen Shrek, akinek valahogyan vissza kell nyernie Fiona kegyeit és saját lelki üdvösségét. Így tulajdonképpen egy mesebeli fantáziavilág gyermekien naiv, egyszerű és könnyed humorral tálalt történései közé csomagolva komoly etikai és morális dilemmákkal szembesülünk, melyek a szerelem, a karrier és az élet nagy kérdéseit feszegetik. A kettő között kétségtelenül egy kisebb szakadék tátong, a filmnek azonban valahogy mégis sikerül áthidalnia azt, s még ha kissé szájbarágós módon is teszi mindezt, egyáltalán nem minden eredmény nélkül. Persze végül ismét a könnyed, zenés-táncos hangulat, valamint a lazulás és a vicces konklúziók jegyében búcsúzunk el kedvenceinktől.

A technikai részletekről annyit, hogy a magyar és a különböző környezeti, pukizós, bömbölős és egyéb állathangok jópofák és elég meggyőzőek, a látvány és az animáció pedig szép, ahogy az manapság már el is várható egy Dreamworkstől. A 3D-s megjelenítés túlságosan sokat nem tesz hozzá a moziélményhez - akad ugyan néhány jelenet, ahol jobban érvényesül a hatása, mint például a vászonról a nyakunkba vágtató lovak vagy Shrek boszorkányseprűs légi ámokfutása esetében, mindez azonban már nem nagy szám azok után, hogy az Avatar sűrű dzsungeleiben és űrhajóbelsőiben szinte végig úgy érezhettük, mi is ott vagyunk a szereplőkkel, miközben magába akar szippantani a varázslatos környezet.

Összességében elmondható, hogy a szó szerint szedett-vedett és igencsak gyengusnak mondható forgatókönyv ellenére a film képes felmutatni néhány klisés, mégis értékelhető pillanatot. Szerencsére a harmadik részhez képest ritkábbak az erőltetett és övön aluli poénok, miáltal valamelyest érvényesül a kevesebb néha több elve. A gyerekekre és azokra a felnőttekre, akikből még nem veszett ki teljesen a gyermeki énjük, egész biztosan hatással lesz a Shrek legújabb kiadása - és itt nem csupán az olcsó poénokra, hanem az egyes jelenetek által generált érzelmi hatásra gondolok. (Például az ártatlan és még mindig ellenállhatatlan macskaszemek, vagy a némileg elcsépelt, mégis igaznak ható, szentimentális végkifejlet.) Bár a befejező epizód a meseparódiaként egész jól funkcionáló első rész, vagy akár a jóval kevésbé eredeti, de szintén közkedvelt és szórakoztató második szintjét sem képes megközelíteni, az inkább kínosnak nevezhető harmadik felvonás után némileg visszaadja a franchise becsületét. Az eredmény, bár igencsak középszerű, kikapcsolt aggyal és bekapcsolt szívvel a helyenként élvezhető kategóriába sorolható.

Shrek a vége, fuss el véle előzetes