Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
gocsa
Guy Ritchie-t valószínűleg még az egyszeri, laikus mozinézőknek sem kell bemutatni - hát még az elvakult film fanatikusoknak. A nem egyszer angol Tarantinóként aposztrofált rendező-fenegyerek 1998-ban tört be a köztudatba a szinte azon nyomban kultikus státuszba kerülő A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső-vel. Egyéni stílusát jellemzik a gyors, zenére történő klipszerű vágások; a laza dialógusok és eszmefuttatások, melyek piti vagy éppen kőkemény gengszterek szájából hangzanak el; emlékezetes, karizmatikus karakterek; és a több, egymással időközönként összekapcsolódó szálon futó cselekmény, amely végül egy kerek egésszé áll össze. 2000-ben a Blöff-fel megismételte a debütálás sikerét, majd ugyanezen év végén elvette feleségül az amerikai popdívát, Madonnát, ezzel együtt magánélete teljesen megszűnt, és direktori karrierje is elkezdett hanyatlani. A sztárcsalád mindennapjai a pletykalapok hasábjain volt követhető, Ritchie filmjeire pedig egyre kevesebb figyelmet szentelt a média. A Madonna főszereplésével készült 2002-es Hullámhegy, amit talán leginkább bizarr romantikus szituációs komédiaként lehet leírni, csúnyán nagyot bukott a pénztáraknál, és a kritika is könyörtelenül lehúzta.
A 2005-ben megjelent Revolver bizonyos fokig visszatérést jelentett a bevált formulához, első blikkre gengszter-thriller volt, és még Ritchie házi színésze, illetve személyes felfedezettje, Jason Statham is főszerepet kapott benne. A látszat azonban csalt: az akkoriban oldalbordájának köszönhetően erősen a Kabbalába bolondult egykori zseni forgatókönyvét teleszórta a misztikus zsidó tanra tett utalásokkal, a sztorit magát pedig addig csűrte-csavarta, míg ember nem volt, aki bármi értelmeset is ki tudott volna belőle bogozni. A 2008-as Spíler, Gerard Butler főszereplésével, egy újabb, már valamivel sikeresebb, lépés volt a megváltás felé. Röviden úgy lehetne összefoglalni, hogy sokkal "Guy Ritchie-sebb" volt, mint a korábbi két film. Alig egy év elteltével pedig Ritchie újra jelentkezik, és most Sir Arthur Conan Doyle klasszikus figuráját, Sherlock Holmes-t piszkálta meg egy kicsit, és húzta rá saját stílusát (vagy inkább stílustalanságát). A történet ugyan nem egy konkrét Conan Doyle regény, vagy novella adaptációja, de rengeteg ismerős elemmel találkozhat majd az, aki olvasott valaha Sherlock Holmes-t.
A Michael Robert Johnson, Anthony Peckham, Simon Kinberg és Lionel Wigram négyese által összehozott forgatókönyv ugyan sok-sok vicces utalással, kikacsintással, bennfentes poénnal bír mindazok számára, akik tisztában vannak az éleseszű londoni detektív világának történéseivel, de egy jelentős fronton elbukik: képtelen épkézláb narratívát alkotni. A képregények és az épp divatos Da Vinci kód hatásait harsányan magán viselő "újraértelmezés" inkább kapkodó, súlypont nélküli össze-visszaság, mintsem ízig-vérig szórakoztató, izgalmas és mozgalmas 19. században játszódó krimi - amit az előzetesek is ígértek.
A kamera szinte egy percre sem áll meg, vágás vágás hátán, és mikor ez a spasztikusság megszűnik itt-ott, akkor csak az írócsapat és a rendező ordító inkompetenciája világlik ki. Conan Doyle munkássága során 60 kalandot írt meg Holmes főszereplésével (56 novella és négy regény), ezek között volt gyengébb, és egészen szemtelenül abszurd is, de talán egyik sem ennyire bugyuta, mint a Ritchie-féle film sztorija. Olyan, mintha csak egy túlfűtött rajongó szabadra eresztett fantáziájának torz szüleményét látnánk. A készítők próbáltak minden hozzávalót egy üstbe bedobálni, és abból valami érdemlegeset kifőzni, de ez csak félig-meddig sikerült.
Az tény, hogy az előzetesek és egyéb promóciós anyagok tévesen egy felturbózott, 21. századi, akciódús filmnek mutatják be a Sherlock Holmes-t. A valóság az, hogy Ritchie Holmes-a nem rugaszkodik el ennyire az eredetitől - persze, több az "akció" (értek ezalatt pusztakezes bokszot, vívást) ebben a verzióban, mint a Basil Rathbone vagy a Jeremy Brett által fémjelzett adaptációkban, de nincs semmi anakronisztikus, vagy a karakter egyéniségével szembemenő ezekben a jelenetekben. A modern mozibajáró közönség nem kíváncsi a visszafogott, részletes lélektanulmányokra, ezért a dinamikusság kerül előtérbe, de ettől még ez a Holmes ugyanaz marad, akit Conan Doyle anno elképzelt. Hasonlóan az utóbbi idők reboot-jaihoz (például a 2009-es Star Trek mozi), ez a film is szeret a saját kiterjedt mítoszkörében tobzódni, sajnos ettől túlspilázottá, céltévesztetté is válik. Amellett, hogy Irene Adlert, egy sok rajongót feltűnése óta erősen foglalkoztató mellékszereplőt (aki a 60 Holmes történetből mindössze egyben szerepel), kiemeli és a főszereplő szerelmévé teszi, több Conan Doyle figura feltűnik még, vagy szóba kerül: Mycroft Holmes, Mrs. Hudson, Mary Morstan, Lestrade felügyelő, és Moriarty professzor.
A Sherlock Holmes nyitányában Holmes-nak (Robert Downey Jr.) és hű segédjének, Dr. John Watson-nak (Jude Law) épp sikerül elfognia Lord Blackwood-ot (Mark Strong), a hírhedt sorozatgyilkost, mielőtt az hatodik áldozatát ejtené. Mire a rend éber őrei megérkeznek, élükön Lestrade felügyelővel (Eddie Marsan), Holmes és Watson már irányítása alatt tartja a szituációt. Blackwood akasztása előtt megjósolja, hogy kivégzésével a káosznak és a gyilkosságoknak nem fog vége szakadni, és ez valóban így is történik. Nem telik el sok idő, és maga Blackwood is újra feltűnik a színen - annak ellenére, hogy elvileg halottnak kéne lennie. A nyomozás fényt derít arra, hogy a sorozatgyilkos egy fekete mágiával foglalkozó titkos társaságnak is a tagja volt, legfőbb motivációja pedig a parlament megsemmisítése, majd a hatalomátvétel Anglia, sőt, az egész világ felett. Csak a szokásos. Ezalatt Holmes dolgát nem könnyíti meg, hogy egyéni gondjai is akadnak: Watson elköltözik a Baker Street 221B alatti házból, ugyanis feleségül akarja venni Mary-t (Kelly Reilly), eközben még Irene Adler (Rachel McAdams), egy rég látott, egykor igencsak közeli, ismerős is újra feltűnik a színen, titokzatos okokból kifolyólag.
A Sherlock Holmes még a finoman szólva is bőségesen elégségesnek nevezhető 130 perces játékideje ellenére sem köti el cselekménye minden szálát. Habár egy ilyen típusú produkciónál érthető, hogy egy potenciális folytatás lebeg a stúdió nagyfőnökök szemei előtt, ezért nyitva kell hagyni bizonyos kapukat ennek érdekében, ha ez ennyire nyilvánvaló és arcátlanul kerül megvalósításra, akkor a nézők úgy fogják érezni, mint ha át lettek volna verve. Mivel senki és semmi nem garantálja, hogy lesz egy Sherlock Holmes 2., ezért ez nem más, mint szegényes, átgondolatlan történetvezetés.
A színészi munkák talán a legerősebb oldala Ritchie Holmes-ának, a három (vagy négy, ahogy nézzük) főszereplő mellett a mellékszereplők alakításaiban se nagyon találhatunk kivetnivalót. Downey valószínűleg sokak szemében sose fogja Jeremy Brett-től átvenni a trónt, de mindenképpen elismerésre méltó ahogyan a karakter régi, már ismert elemeit keverte az új, azelőtt még nem látott tulajdonságokkal. Downey nem az a hideg, logikusan gondolkodó nyomozó, akit Conan Doyle megismertetett velünk, viszont lényegében minden erényét magán hordozza, amellett, hogy rendkívül intelligens és racionális, impulzív, arrogáns és jóképű is.
A Watson-nal közös eszmefuttatásaik, vitáik érdekes mód jobban hasonlítanak a közismert sorozatbeli Dr. House és Wilson közti párbajozásokra (ehhez tudni érdemes, hogy a Dr. House főszereplőjét és barátját Sherlock Holmes és Watson után mintázták a készítők). Jude Law egyébként egyáltalán nem rossz teljesítményt nyújt, ezt már megszokhattuk tőle, viszont gyakran Downey árnyékában kénytelen loholni - ami várható volt. Bárki láthatja, elég csak nyitva tartani a szemünket hozzá a film kb. első fél órájában, hogy sok munkát öltek az illetékesek az új Holmes kicsit sznob entellektüelből kőkemény, ha kell puszta kézzel harcoló, de attól ugyanolyan okos hőssé történő átalakításába. Mindezzel annyi a baj, hogy sajnos míg a koncepción magán gőzerővel dolgoztak, egy értékelhető forgatókönyvet már nem sikerült hozzá igazítani. A Downey által megformált Holmes akár érdekes is lehetne, így azonban nem több egy egynyári (esetünkben téli) fecskénél.
Guy Ritchie-nek közel sem sikerült akkorát robbantania saját, újragondolt Sherlock Holmes-ával, mint azt egyesek szerették volna, illetve a reklámok sugallták. Gyerekbetegségei ellenére ugyanakkor van a filmnek valamilyen megfoghatatlan bája, amit nagyrészt Robert Downey Jr.-nak és Jude Law-nak köszönhet. Ritchie ezúttal sem egy túlzottan megfontolt, összeszedett rendező képét nyújtja, és a forgatókönyv is lehetett volna sokkal jobb, de mindezek ellenére mindenkinek nyugodt szívvel ajánlom a Sherlock Holmes megtekintését - legyen old school rajongó, vagy csak mezei mozibajáró.
Ó, ilyesmibe semmiképp nem akartam volt belemenni. És amúgy most se szeretnék Homoerotikus töltete minden olyan történetnek van, amiben ilyen egymástól elválaszthatatlan férfi duó szerepel, lásd még Batman és Robin, illetve Frodó és Samu.
A Shop-Stop 2-ben rendesen ki lett elemezve a Frodó-Samu kapcsolat
Ó, ilyesmibe semmiképp nem akartam volt belemenni. És amúgy most se szeretnék Homoerotikus töltete minden olyan történetnek van, amiben ilyen egymástól elválaszthatatlan férfi duó szerepel, lásd még Batman és Robin, illetve Frodó és Samu.
en ugy tudtam, hogy homokosok lesznek benne sherlock meg wattson. most akkor nem igy van?
Tudtommal nem azok. Igaz, valahol olvastam, hogy a jellemrajza alapján Sherlock az, de ezt magának sem meri bevallani. Hogy ez mennyire igaz, mennyire nem, nem tudom, nem vagyok jártas a SH történetekben/univerzumban.
Avatar előtt láttam a trailerét, akkor nem fogott meg annyira. A TV-s előzetesek és ez a cikk azonban meghozta a kedvem. Szerintem esélyes, hogy bevállalom