Rohanás filmkritika

A történet három szereplő életébe ad nekünk betekintést, kiknek sorsa kereszteződik. Egyiküknek sem derül ki a valódi neve, csak foglalkozásaik alapján vannak azonosítva. A "Sofőr" (Dwayne Johnson) frissen szabadult a börtönből, ahol tíz évet húzott le bankrablásért. Ez idő alatt semmi más nem járt az eszében, mint a bosszú, és szépen lassan egyetlen motiváló céljává, életének értelmévé vált. Egy szóval nagyon, de nagyon be van pipulva. Mindenkivel végezni szándékozik, aki felelős volt a testvére haláláért és nem is tűnik kétségesnek, hogy ezt sikerül megvalósítania. Semmi és senki sem állhat az útjába, elegendő ideje volt ahhoz, hogy gondosan megtervezze lépéseit és minden szükséges erőforrást beszerezzen, testét és lelkét a bosszúvágy fűti. A "Zsaru" (Billy Bob Thornton) egy heroinfüggő rendőrtiszt, aki mellé az egyenes tartású Cicero detektívet (Carla Gugino) osztották be partnernek, hogy közösen a Sofőr nyomára bukkanjanak, miután az egyre több és több hullát kezd maga után hagyni. Végezetül ott van "Gyilkos" (Oliver Jackson-Cohen), akit egy ismeretlen megbízó bérel fel, hogy likvidálja a Sofőrt, mielőtt még be tudná fejezni maga elé kitűzött feladatát. A Gyilkos szakmája egyik legjobbja, de az utóbbi időkben egyre többször gondolkozik el azon, helyes-e, amit tesz, emellett újdonsült feleségének, Lily-nek (Maggie Grace) is megígérte, hogy ez lesz az utolsó munkája. A Sofőrt viszont nem hogy megölni, de túlélni is az egyik legnehezebb kihívás lesz, ami valaha a Gyilkos elé került.

A Rohanás egy szerkezetileg lecsupaszított film, kezdve a karakterektől egészen a cselekményig minden eleme annyira egyszerű, puritán, amennyire csak lehet. Ahelyett, hogy megpróbálna többnek látszani annál, ami, inkább önnön határain belül igyekszik a rendelkezésre álló eszközök felhasználásával a legtöbbet kihozni a műfaj nyújtotta lehetőségekből. A főszereplők nem hiába névtelenek, ők csak karaktertípusok, a Rohanás elkerüli a felesleges bonyolításokat. Tillman nem a finom részletekben elmerülő direktor, hagyja, hogy a dolgok folyjanak saját medrükben, de azért a mögöttes tartalommal is törődik - ami kicsit sajnálatos, mert tudhatná, hogy az mennyire jelentéktelen egy ilyen jellegű film esetén.


A Tony és Joe Gayton által írt forgatókönyv mégis fogcsikorgatva igyekszik a három fő karaktert papírmasé figuráknál többé varázsolni - bizonyos szintig sikeresen, másrészt több szempontból is feleslegesen. A Sofőr múltjából, gyerekkorából láthatunk történéseket, melyek magyarázatot adnak több mindenre, illetve a készítők megpróbálják motivációit is jobban kibontani, megértetni a nézőkkel. A Gyilkost hasonlóképpen emberivé hivatottak tenni a gyerekkori emlékek, míg a Zsaru, habár házassága romokban, mégis teljes szívből szereti fiát. Az igyekezet mindenképpen értékelhető, tiszteletre méltó, de egy bosszúfilm központi figuráit megpróbálni élővé, háromdimenzióssá tenni veszett ügy és abszolút öncélú, kicsit arrogáns cselekedet is egyben. Számos jelenet, mely azt hivatott elérni, hogy a protagonisták hús-vér emberekké váljanak számunkra és kiteljesedjenek, törődjünk velük, inkább csak feleslegesen lassítják a film tempóját. Az irónia persze majdnem kiböki a szemünket, olyan ordító: a Rohanás sokat sejtető címe ellenére elkötelezetten ragaszkodik a langymeleg drámázáshoz és hosszas expozícióhoz, ezért időnként teljesen elveszti fókuszát, nyúlik, akár a rétestészta.


Dwayne Johnson ex-pankrátor nem is annyira régen még az egyik legesélyesebb jelöltként volt számon tartva az Arnold Schwarzenegger vászonról történő távozása után szabadon maradt über-akciósztár pozícióra. Ő volt az új reménység, a 21. századi utód, erre még Az Amazonas kincse egy röpke, de annál humorosabb jelenete is reflektált, aztán mégsem történt meg a nagy trónátadás. Habár Johnson nem jutott el olyan magaslatokba, mint Schwarzenegger, az elmúlt évek során mégis olyan szinte bukásbiztos, könnyen pénzre váltható nevet, illetőleg ismertséget szerzett magának, amely majdhogynem garantáltan eladhatóvá tesz bármilyen kőkemény akciófilmet és könnyed komédiát/családi mozit egyaránt. Johnson karrierjének megvannak a maga mélységei és magaslatai, de azért meg kell emelni a kalapunkat előtte már csak azért is, mert nem mindig a hozzá hasonló fizikummal bíró egyének számára legnyilvánvalóbb utakat választotta. Azért örülünk, mikor néha-néha a könnyebb útra lép inkább. Abból kiindulva, ahogy a Johnson által alakított Sofőr felépíti bosszúhadjáratát, nem lepődnénk meg, ha egyik jelenetben látnánk, amint John Boorman és Lee Marvin A játéknak vége című neo-noir klasszikusát tanulmányozza szorgosan. Ha ő nem is, de a forgatókönyvet jegyző Gayton testvérek és Tillman garantáltan ihletet merítettek onnan. Amint a Rohanás főszereplője végigmegy listáján, és sorra húzza át a neveket rajta, olyan intenzivitásról és brutalitásról tesz tanúbizonyságot, amire Marvin is büszke lenne, még ha a nagy előd kimunkáltsága és egzisztenciális szubtextusa hiányzik is belőle.

A korai Arnold-összehasonlítások egyszerűen megkerülhetetlenek: Tillman folyton alsó nézetekből filmezi Johnsont, hogy a megállíthatatlan gyilkológép érzetét keltse. A Sofőr nem mutat semmiféle empátiát, együttérzést, a dühön kívül más érzelmet le sem tudunk olvasni arcáról; tulajdonképpen ő is egy Terminátor. A flashbackek azt az embert humanizálják számunkra, aki valaha volt, és nem azt, akivé vált - aki vendettát fogadott tíz évvel ezelőtt. Johnson nem kap sok dialógot, játéka hatásos, mert a szerep nem igényel különösebben széles skálát, vagy sokszínűséget, csak intenzitást, karizmát - abból pedig A Sziklának jutott bőségesen.


A mellékszereplők teljesítményét valamelyest beárnyékolja Johnson, de ez nem jelenti azt, hogy rosszak lennének. Billy Bob Thornton képes az amúgy nem éppen vonzó, mondhatni taszító karakterét, ha nem is szimpatikussá, de befogadhatóbbá megtenni. Oliver Jackson-Cohen a jóképű és magabiztos bérgyilkos álarca mögött félelemmel és bizonytalansággal teli finomabb rétegeket fed fel. A Rohanás nem Oscar-esélyes alakításokkal operál, a matéria nem is kívánja meg, de legalább a tisztességes színészeknek köszönhetően biztos alapokon nyugszik. A befejezés problematikus és üresen hagy minket, bár lehetséges, hogy éppen ez volt a cél. A film egyik legfőbb üzenete - melyet egy rádiós prédikátor szentbeszédei hangsúlyoznak ki, akit a főszereplő hosszú, magányos autópályákon átvezető útjai közben hallani - az, hogy a megváltáshoz vezető út a megbocsátással kezdődik, és csakis a feloldozással emelkedhet ki egy ember lelke a mélységekből. Ennek ellenére a lezárás antiklimaktikus marad, és olyan, mint ha a beígért megváltás elmaradt volna. Panaszkodni mégsincs sok jogunk: az egész film pesszimista, lemondó légkörben játszódik, így a befejezés sem lehet nagyban eltérő.

A Rohanás nem egy tipikus bosszú-thriller, akármennyire is a belül lakozó sötétség és szenvedés a fő témája. Érdekes kísérlet a készítőktől szembemenni a várakozásokkal, amelyeket egy hasonló típusú filmmel szemben táplálunk és valami újat, mást kipróbálni - úgy, hogy mégsem lépjük át a műfaj szabta kereteket. A főszereplő mechanikussága miatt könnyebb, de kevésbé kielégítő a többi karakterrel azonosulni, ettől felborul kicsit a szerkezet. A finálé katarzis-mentes, ezzel a műfajbeli társak egyik legszebb konvenciójától fosztódik meg a Rohanás. Ez egy egyszeri megtekintésre érdemes, komor, borús, de csak elvétve unalmas film. Vannak mozgalmasabb szegmensei, de aki agyatlan akcióra vágyik, talán inkább máshol keresgéljen.

Rohanás előzetes