Rémálom az Elm utcában visszatekintés, 2. rész filmkritika

Rémálom az Elm utcában 4.: Az álmok ura (1988)
Büdzsé: 13 millió dollár, Bevétel: 49,4 millió dollár


Freddy a késő 80-as évekbeli MTV-generáció igényeihez szabva. Így lehetne legjobban összefoglalni a negyedik Rémálom-filmet. Az Álomharcosok ritkásan elszórt, nevetésre ingerlő beszólásai és utalásai, valamint a Dokken majdhogynem táncra csábító zenéje még csak a kezdetét jelentette a franchise popkulturális tudatba történő totális beivódásának. Az álmok ura a sorozatnak eddig a pontig készült legkönnyedebb és legkommerciálisabb darabja. A New Line ismét búcsút intett Wes Cravennek ? igaz, a legutóbbi szétválással ellentétben ő most nem akart távozni, de mivel ideái nem feleltek meg a stúdió elképzeléseinek, mennie kellett ? helyébe Brian Helgeland forgatókönyvíró és a finn származású, reklám- és akciófilmeket forgató rendező, Renny Harlin lépett. Kristen Parker (ezúttal Patricia Arquette helyett Tuesday Knight alakítja, aki popénekesi karrierrel is próbálkozott, ezért a filmzenéhez is hozzájárult néhány számával), Joey (Rodney Eastman) és Kincaid (Ken Sagoes), akik túlélték az előző részt, meggyógyulva távoznak a kórházból, és már azt hiszik folytatódhat életük a normális kerékvágásban, mikor Freddy ismét rájuk ront. Mindhárman elég hamar kikerülnek a képből (értsd: meghalnak), és helyüket Alice (Lisa Wilcox), akibe Kristen ereje átszállt, és Dan (Danny Hassel) párosa veszi át.

Az álmok ura volt az addigi legmagasabb költségvetésből elkészülő Rémálom-film; grandiózus látvánnyal próbálta a nem túl értelmes cselekmény lyukait betömködni, a szereplők impresszív, ügyesen kidolgozott és valóban drágának tűnő díszletek között menekültek a jó öreg Freddy elől. A karmos kezű kalapos egyik áldozata, aki irtózik a bogaraktól, óriási csótánnyá alakul át (nesze neked, Kafka!). Englund tovább csillogtathatta komikus vénáját, és ezt a közönség rendesen be is kajálta: az 1988. augusztus 19-én bemutatott negyedik rész (szigorúan pénzügyi oldalról tekintve) a második legsikeresebb az összesített Rémálom-listán. Nem is csoda, a Freddy-láz a csúcson volt. A franchise-hoz kötődő játékfigurákat, ajándéktárgyakat és egyéb, teljesen felesleges kütyüket úgy vitték az emberek, mint a cukrot. A The Fat Boys néven futó hip-hop trió egy "Are You Ready For Freddy" című számot is összedobott a filmzenei CD-re, melyhez klipet is forgattak (amiben maga Englund is vendégszerepelt!). Mondhatjuk úgy is: Freddy teljesen elkurvult.

Rémálom az Elm utcában 5.: Az álomgyerek (1989)
Büdzsé: 6 millió dollár, Bevétel: 22,2 millió dollár


Az álmok ura elsöprő sikere után a franchise a félresikerült ötödik résszel olyan negatív fordulóponthoz érkezett, ahonnan már nehézkesnek bizonyult a szépítés. Az álomgyerek az előző film után egy évvel játszódik, a két főszereplő, Alice és Dan próbálják normális életüket folytatni. Mivel Freddy nem bizonyult elég erősnek, hogy Alice-t legyőzze, úgy dönt a lány még meg nem született gyermekét fogja felhasználni gonosz céljai eléréséhez. Leslie Bohem forgatókönyvíró az Elm utcából már rég máshova helyezett, cselekménynek csak erős jóindulattal nevezhető katyvasz keverése közben még Freddy eredettörténetét is elkezdi bővíteni (az előző részekben már történtek utalások, bár nem sok konkrétum hangzott el). Megismerjük Amanda Kruegert (akit ebben a filmben Beatrice Boepple alakít), az apácát, aki egy szerencsétlen véletlen folytán bent reked egy elmegyógyintézetben, mely dugig van pszichopata őrültekkel. A nő napokig nem jut ki, a közelgő karácsony miatt ugyanis az őrök siettek haza szeretteikhez, és csak az ünnep eltelte után találnak rá: összeverve és minden egyes bentlakó által megerőszakolva. Így lett a kis Freddy 100 elmebeteg közös gyermeke.


Stephen Hopkins rendező, aki később a Lost in Space botrányosan rossz moziváltozatát dirigálta le, filmje teljesen nélkülözte az egyéniséget, egyedül a továbbra is kellően látványos díszletek (kiemelendő az életre kelt M. C. Escher litográfia-szerű impresszionista labirintusban zajló finálé) és az azokkal járó gótikus atmoszféra említhetőek pozitívumként. Az álomgyerek 1989. augusztus 11-én került bemutatásra, a nyitóhétvége eredménye 8,1 millió dollár volt, majd alig több, mint 22 millión zárt - ezzel Hopkins próbálkozása a második leggyengébb bevételi mutatóval büszkélkedhet. A kritikusoknak már tele volt a hócipője Freddy-vel, ezért szinte egytől egyig jó alaposan megtaposták az ötödik epizódot írásaikban. Ha még ez se lenne elég bizonyíték arra, hogy mennyire pocsék Az álomgyerek, higgyünk Robert Englundnak, aki saját könyvében a második résszel egyetemben ezt nevezte a neki legkevésbé tetsző Rémálom-filmnek. A filmzene tovább folytatta a már működő hagyományokat: fele-fele arányban tartalmazott hip-hop és heavy metál számokat - köztük az Iron Maiden frontemberének, Bruce Dickinsonnak "Bring Your Daughter... to the Slaughter" című szóló számát, mely egészen hallgathatóra sikeredett.

Rémálom az Elm utcában 6.: Freddy halála: Az utolsó rémálom (1991)
Büdzsé: 5 millió dollár, Bevétel: 34,9 millió dollár

Mit volt mit tenni, a New Line az ötödik rész szegényes teljesítménye után elérkezettnek látta az időt, hogy pontot tegyen a széria végére. És ha már egyszer menni kell, akkor nagy bummal menjünk, nemde? A stúdió elvetette az előző film sötét hangulatát, és inkább megpróbálta teljesen ellenkező irányba vinni a befejező epizódot. A rendkívül hangzatos, nézőcsalogató Freddy halála: Az utolsó rémálom címmel ellátott záróakkord mérhetetlenül rájátszik a franchise addigra már sztenderdnek vett komikus oldalára; Freddy jelenetei egész egyszerűen a burleszket idézik, az egykor rettegett gyerekgyilkos álomrém önmaga paródiájává vált, Englund pedig olyan, mint a Warner rajzfilmből ismert Prérifarkas; rajzfilmszerű trükkjei éppen csak egy fokkal morbidabbak. Ha mindez nem lett volna még elég, a Freddy halálának utolsó negyedóráját háromdimenziós formátumban vetítették a mozikban. Bár manapság térdig járunk a 3-D-s filmekben, ezért ez nem hangzik akkora különlegességnek, akkoriban viszont nagy dobásnak számított - a legutolsó számottevő egészestés 3-D horror az 1983-as Amityville 3 volt.


Ahogy maga Freddy mondja a film nyitányában: "Minden városban van egy Elm utca." Erre az egyébként statisztikailag abszolút igaznak mondható tényre épül a történet: miután már nem csak az utca, hanem az egész város fiatalságát sikeresen lenullázta, Freddy új területet és új prédákat kénytelen keresni magának, úgyhogy ahogyan eddig minden folytatásban tette, ártatlan tinédzserek újabb csapatával veszi fel a harcot (akik mindössze annyiban különböznek, hogy ezúttal nem városbeliek). Időközben kiderül az is, hogy valahol egy ifjabb Krueger is él, akire most szüksége van apucijának, hogy rajta keresztül testet ölthessen az élők világában. Ez a bámulatosan ötlettelen, erőltetett történet, megtámogatva egy közel sem annyira mutatós látványvilággal, sztárnevek vendégszerepeltetésével (még Johnny Depp is visszatért pár percre), bohóckodó címszereplővel, na meg a 3D-s fináléval mégis elég volt ahhoz, hogy a Freddy halála az előző részhez képest jóval többet, közel 35 millió dollárt begyűjtsön - a levegőben azonban már ott volt az elkövetkező bukás orrfacsaró szaga. A kritikusok kegyetlenül a földbe tiporták a filmet, és nem is ok nélkül. Amikor az első néhány perc után Freddy feltűnik seprűn repkedve, mint az Óz Gonosz Keleti Boszorkánya és azt kiáltja, "El foglak ám kapni! A lelked is az enyém lesz!", egyből tudni lehet, hogy itt mindennek vége, egy mítosz van kihalóban.

Rémálom az Elm utcában 7.: Az új rémálom - Freddy feltámad (1994)
Büdzsé: 8 millió dollár, Bevétel: 18,1 millió dollár

Bár egyszer már (képletesen értve) eltemették, mégsem hagyták sokáig békében nyugodni, és épphogy eltelt 3 év, Freddy Krueger újabb filmmel tért vissza - a karakter egyik varázsa végül is pont abban rejlett, hogy álmainkban létező lényként megölhetetlen. Ezúttal maga az alkotó, Wes Craven is visszatért karakterével együtt, és megvalósíthatta azt az ötletét, melyet legelőször még 1986-ban, a harmadik rész forgatókönyvének írásakor vetett fel, de a New Line akkor visszadobta. Az új rémálom tulajdonképpen egy film a filmben megoldás, bizonyos módon a két évvel későbbi Sikolyhoz hasonló műfaji dekonstrukció: Craven, Heather Langenkamp, Englund, John Saxon és a stúdiót alapító Robert Shaye mind saját magukat alakítják, amint nekiállnak egy új Rémálom-film forgatásának. Ám alig hogy elkezdődnek a munkálatok, félelmetes események sora következik be; Freddy valójában megjelenik Heather életében, és ezúttal nem Englund az gumimaszkban (persze ő játssza továbbra is, de most Englund, a színész és Krueger, a karakter szétválasztásra került).


Az 1994. októberében bemutatásra kerülő hetedik epizódot a kritikusok egész jól fogadták: értékelték Craven próbálkozását egy komolyabb történet filmre vitelére, és Freddy módosított, sokkal élőbb, Nosferatu-szerű külsejét, valamint a humor szinte teljes hiányát is sokan díjazták. A közönség ezzel ellentétben már rég nem volt vevő a Rémálom franchise-ra, új szelek fújtak a horror műfajában, a 18 millió dolláros bevétel pedig elegendő indoknak bizonyult ahhoz, hogy Freddy Kruegert majdnem tíz évre jegelje a stúdió. De érdemes itt egy pillanatra kitérni arra, hogy mi is folyt eközben az egyik legnagyobb rivális, Jason Voorhees háza táján. A Péntek 13. széria jogait birtokló Paramount stúdió, a New Line-nal közösen összefogva már 1987-ben fontolóra vette egy közös film megvalósítását, melyben a két legnagyobb amerikai horrorikon, Freddy és Jason csapna össze. A két óriás (stúdió) azonban sehogy sem tudott dűlőre jutni, mindkettőnek ugyanis a másik figura licensz-jogára fájt a foga, hogy így azt kezdhessen vele, amit csak akar - na és persze kétszer annyi pénzt zsebeljen be a merchandising-ból. Végül a Paramount elkészítette az 1988-as Friss vér alcímű hetedik Péntek 13.-at és Freddy is ment tovább saját útján.

Freddy vs. Jason (2003)
Büdzsé: 25 millió dollár, Bevétel: 82,6 millió dollár


Miután a Péntek 13. - VIII. rész: Jason Manhattanban csúfosan leszerepelt a mozipénztáraknál, a sorozat jogai pedig visszaszálltak az eredeti tulajdonosok kezébe, Sean S. Cunningham, az 1980-as első Péntek 13. rendezője úgy határozott, eljött az ideje a horrorfilm-történelem oly régóta várt legnagyobb ütközetének - Freddy vs. Jason. Meg is egyezett a New Line-nal (amely ekkor már magáénak mondhatta a Péntek 13. jogokat), akiktől zöld utat kapott a projekt, de ismét közbeszólt valami. Mivel Wes Craven közben előállt Az új rémálommal, Cunningham egy "sima" Péntek 13. filmet tudott csak elkészíteni, Jason pokolra jut alcímmel. A film visszahozta költségvetésének közel hatszorosát, és még egy ínyencséggel is szolgált a már kiéhezett rajongók számára: a zárójelenetben ugyanis Jason földön heverő hokimaszkját Freddy pengékben végződő ujjú kesztyűs keze húzta le magával a pokolba. Sajnos Az új rémálom gyengébb teljesítménye és a slasher-horrorok iránti érdeklődés majdnem teljes hiánya kényelmetlen kényszerszünetet idézett elő mindkét franchise életében. Először Jason tért vissza; a 2002-es Jason X az űrbe lőtte ki a főhőst, aki aztán ott aprította a félpucér asztronauta lányokat.

A már 2000-ben elkészült és két évig a polcon ülő Jason X egy átlagos slasherhez viszonyítva jelentős költségvetéssel bírt és éppen hogy csak ki tudott jönni világszinten nullszaldósra. Mindezen akadályok ellenére 2003-ra megvalósult az oly régóta dédelgetett álom és a nyári blockbusterek között megbújva, igazi meglepetésként, óriásit tarolt a Freddy vs. Jason. Csak Amerikában 82 millió dollárt hozott, azon kívül pedig még 32 milliót sikerült ehhez csapnia. Ahogy a Washington Post kritikusa jellemezte, ez volt "az irak-iráni háború filmes analógiája: túlnyújtott, nehéz meghatározni, hogy melyikük is a rosszfiú, és tele van esztelen vérengzéssel, mindkét oldal részéről." Nézőpont kérdése, de ezeket akár elismerő szavaknak is tekinthetjük, a közönséget ugyanis fikarcnyit sem érdekelte a történet, csak arra voltak kíváncsiak, ahogy a két kultikus alak pépesre veri egymást.

Az újrakezdés


A Freddy vs. Jason méltó lezárása volt mindkét klasszikus franchise-nak, és habár sokáig az a szóbeszéd járta horrorfilmes berkekben, hogy egy második menet is tervbe van véve, végül ez elmaradt és a fejét a 2000-es évek közepén a semmiből felütő remake és reboot-láz győzedelmeskedett. 2009-ben a Péntek 13. kapott egy ráncfelvarrást - milliók tették fel a kérdés, hogy minek? Idén júniusban pedig a Rémálom az Elm utcában újragondolt, 21. századi igényekre faragott változata is a mozikba kerül. Pozitív jel, hogy nem egy snittről snittre megegyező remake-et láthatunk majd, hanem a már ismert történet itt-ott kiigazított, átalakított alternatíváját, és örülhetünk annak is, hogy a stúdió nem húzott gyorsan elő egy utólagos 3D-s átkonvertálást a kalapjából. Ugyancsak bíztató hír, hogy Freddy Krueger szerepében a Watchmen Rohrsach-jaként megismert Jackie Earle Haley domborít majd - aki színészi kvalitásaiban mindenképpen Englund felett áll, de kérdéses, hogy ez számít-e valamit egy ilyen jellegű szerep esetében. A rossz előjelek azonban ugyancsak számosak: a producer Michael Bay, aki A texasi láncfűrészest és a Péntek 13.-at már lenullázta remake színtéren; a rendező a videoklipes Samuel Bayer, akinek ez lesz egészestés debütálása (az említett remake-eket ugyancsak a videoklipek világából átmentett direktorok követték el) és Krueger új külseje sem nyerte el a rajongók osztatlan tetszését.

A tengerentúlon április 30-án debütált film jelenlegi becslések szerint 62 millió dolláros bevételt mondhat magáénak (szemben 35 milliós költségvetésével), és finoman szólva sem túl meleg fogadtatásban részesült a kritika részéről. Hogy végül is mit sikerült az új Freddy-nek, és az egykoron a "Smells Like Teen Spirit" (Nirvana) klipjét is jegyző rendező úrnak kihozniuk az eléjük tett lehetőségből, és vajon újra szerelembe esik-e majd a moziba járók és horrorkedvelők egy új generációja a csíkos pulóveres, kalapos, karmoskezű, összeégett arcú álomrémmel, azt hamarosan megtudhatjuk mi is. Addig is keressük elő még gyorsan a klasszikus eredetit, a kiváló harmadik részt, vagy az igazi bűnös élvezetként kategorizálható Freddy vs. Jasont, és velük hangolódjunk rá az Elm utcai létre.