Ragadozók filmkritika

Mint tudjuk azonban, Hollywoodban mindig akad valaki, aki sohasem adja fel, és még tovább próbálkozik - mint ahogy a korábban egészen más, a sci-fi műfajától igen távol álló, ámbár szintén kultikus alkotások (El Mariachi, Sin City) rendezőjeként elhíresült Robert Rodriguez tette, aki saját ötlete nyomán kívánta feltámasztani a Predator-szériát, és erre a 20th Century Fox végül rá is harapott. Mivel Rodriguez nem akart beülni a rendezői székbe, és a film költségvetését végül "csupán" 40 millió dollárban határozták meg, a hazánkban a Kontrollal berobbant, majd a kisebb produkciókkal az álomgyárban is bizonyított Antal Nimród kapta meg a lehetőséget. Pados Gyula operatőrrel együtt egy minél valósághűbb és rémisztőbb hangulatú film elkészítését tűzték ki céljuknak, amely végül, ha mindent egybevetve nem is múlja felül az eredeti Ragadozót, annak méltó utódja lehet a rajongók szemében.

A Ragadozók története tehát ugyanúgy egy dzsungelben játszódik, mint a mintának tekintett első film, azzal a jelentős különbséggel, hogy a csapat tagjai ez esetben egyáltalán nem ismerik egymást. Sőt valójában fogalmuk sincs róla kezdetben, hogyan és miért kerültek oda, ahol vannak, a világ legkülönbözőbb tájairól - napjaink és a közelmúlt történéseinek különböző, jellegzetes alakjaiként. Isabelle, a CIA mesterlövésze (Alice Braga) Izraelből csöppent a helyszínre, Cuchillo (Danny Trejo) a drogkartell behajtójaként Mexikóból érkezett, míg Nyikolaj (Oleg Taktarov) a csecsen háborúban szolgált orosz kommandós, tehát szintén igazi nehézfiú. De - rendes körülmények között - nem kell félteni a nagydarab fekete Mombasa-t (Mahershalalhashbaz Ali), a Sierra Leone-i Forradalmi Egység Front halálosztagának korábbi tisztjét sem, mint ahogy az igencsak szűkszavú Hanzo, a jakuza bérgyilkosa (Louis Ozawa Changchien) vagy Stans, a halálraítélt bűnöző (Walton Goggins) is megéri a maga pénzét. Royce, az egykor titkos katonai műveletekben is részt vett, veterán zsoldos (Adrian Brody) a kezdeti kölcsönös bizalmatlanságot és egymásra mutogatást követően a társaság élére áll, hogy vezetése alatt kimentse őket - és köztük elsősorban saját magát - ebből a felettébb szokatlan kutyaszorítóból. A csapatban még egy becsületét vesztett orvos (Topher Grace) is akad, nyilván arra az esetre felkészülve, ha valaki netalántán ápolásra szorulna menet közben.


Balesetek márpedig előfordulnak, még ha nem is rögtön a film elején. Miközben "hőseink" fokozatosan derítik fel a körülöttük távolba, illetőleg ködbe vesző erdős terepet, egyre több furcsa, sőt ijesztő és cseppet sem biztató jelre bukkannak. Azonban a vészjóslóan üresen tátongó, méretes ketrecek, az ismeretlen mérgező növények, a rejtélyes körülmények között elhalálozott amerikai elit katona, sőt még az életüket közvetlenül fenyegető, rejtett csapdák sem tudják felkészíteni őket arra, ami a dzsungel mélyén vár rájuk... Azt már sejtik, hogy nem véletlenül kerültek éppen ők, az emberiség "díszpéldányai" ebbe a helyzetbe, azzal kapcsolatban viszont csupán találgatnak, hogy pontosan hová is kerülhettek. Egészen addig, amíg menetelés közben el nem jutnak egy magas szikla peremére, ahonnan pazar kilátás nyílik az előttük elterülő, furcsa sziklás tájra és a szokatlan színekben játszó, több idegen égitest korongjának képét áteresztő égboltra... Annak ellenére, hogy ők maguk is nehezen tudják elhinni, amit látnak, ekkor már természetesen erősen feltámad bennük a gyanú, hogy ez bizony nem a Föld, ehelyett egy másik planétára hozták őket.


Valójában a történet játszódhatott volna akár a Földön is, mint az eredeti változatban - az alapszituáció gyakorlatilag ugyanaz lett volna, bár az kétségtelen, hogy az idegen világ hozzáad némi plusz kihívást, illetve kilátástalanságot a szituációhoz, és meghagyja a lehetőséget egy esetleges folytatás előtt. De ne szaladjunk ennyire előre az időben, mivel érdemes kivárni, ahogy az események szépen sorban követik egymást. Igaz, hogy a fent említett részletektől eltekintve nagyon is ismerősnek ható környezetről kissé nehéz elhinni, hogy egy másik bolygó felszínét látjuk, a történet szempontjából eme tény segít a feszültség fenntartásában, hiszen így már nem elég hőseink számára az őserdőből megtalálni a kiutat, valahogy egy űrutazásra szóló jegyre is szert kellene tenniük. Úgyszintén nyilvánvaló, hogy a viszonylag alacsony költségvetés nem tette lehetővé egy Avataréhoz hasonló "reális" környezet létrehozását, ez azonban nem is volt az alkotók célja, akik az extrém vizualitás helyett sokkal inkább a klasszikus thriller elemek alkalmazására helyezték a hangsúlyt. Mint ahogy egyértelműen látszik, Antal Nimród és stábja igyekezett mindent kézzelfogható trükkökkel megvalósítani, ami viszont egyáltalán nem tesz rosszat a realitásérzetünknek. A kutyaszerű, leginkább egy négylábú házikedvenc és egy húsevő vaddisznó keverékére emlékeztető állatok támadása ugyan számítógépes animáció segítségével készült, így ezek a lények némileg kilógnak a háttérből, annyira azért nem vészesen rosszak, és a történet szempontjából minden további nélkül megbocsáthatók. A többi őshonos élőlény hiánya - a bogarakat leszámítva - pedig fel sem tűnik igazán az állandóan jelen lévő, láthatatlan veszélyérzetnek köszönhetően.

A csapat tagjai Royce körültekintő, bár kissé szokatlan irányítása alatt sikerrel megőrzik az életben maradás halovány reményével kecsegtető egységet, még azután is, hogy rájönnek, mivel állnak szemben: egy - illetve ezúttal több - intelligens, az embernél nagyobb, nehezebb és gyorsabb, fejlett technikával, halálos fegyverekkel és álcázási képességgel rendelkező ellenséggel, aki saját terepen, a saját szabályai szerint vadászik rájuk. Royce eltökéltsége, intelligenciája és alkalmazkodási képessége méltó ellenféllé teszi a ragadozók számára - elsősorban azért, mert nem hajlandó fejvesztve menekülni üldözői elől. A sokoldalú Adrian Brody, aki a szerep kedvéért alaposan, de nem túl zavaróan kigyúrta magát, minden további nélkül képes elhitetni velünk, hogy ő egy sokat látott és mindenre elszánt zsoldos. Sőt ami azt illeti, vezéregyéniségként valójában még Schwarzeneggert is felülmúlja... A kemény és határozott, ám érző szívű nő szerepében feltűnő Alice Bragával ketten riválisokat, mégis jó párost, és egyben egymást támogató profi csapatot alkotnak. Eközben a szintén nem csupán izomagyból álló Nyikolaj hatalmas csúzlijának, valamint az orvos Edwin szemfülességének és biológiai jártasságának köszönhetően - egy ideig - sikerül kivédeniük az idegen környezet alattomos támadásait.


A főbb szereplők tehát jók, ugyanakkor ez sajnos nem mondható el mindenkiről, mert előfordulnak helyenként idegesítő és töltelék-jellegű karakterek, illetve megnyilvánulások. Van, aki viszonylag keveset beszél és rengeteget lő, és olyan is akad, akinek fegyver híján jóformán be nem áll a szája és csak lábatlankodik - sőt van, aki úgy egyiket sem teszi igazán. A jakuza esetében különösen nyilvánvaló és fájdalmas, hogy csak statisztának lett betéve - a figura jelentősége csupán néhány jelenetre korlátozódik, legfőképpen ugyanis a karddal vívott közelharc kedvéért van jelen. A halálraítélt Stans annál inkább hangot ad véleményének, állandóan panaszkodik, miközben igen kevés haszna van, és többnyire a Mombasával folytatott "na ki ha én nem" típusú pörlekedésben merül ki a szerepük. A helyenként meglehetősen olcsó és gyenge párbeszédek ellenére, talán a forgatókönyv viszonylagos egységének köszönhetően összességében mégis jól kiegészítik egymást a különböző háttérrel és jellemmel rendelkező figurák, és Antal Nimród becsületére legyen mondva, legtöbbjük számára elegendő idő jut a kibontakozásra. Sőt ha őszinték akarunk lenni, el kell ismernünk, hogy a színészi játék igen magas színvonalú egy ilyen mozihoz képest, és ha ez a film valamiben felülmúlja az eredeti Ragadozót, akkor - a látvány mellett - ebből a szempontból egész biztosan.


Ami Nolandet (Laurence Fishburne) illeti, az ő feltűnése újabb fordulópontot és változatosságot hoz az eseményekbe. A légi hadosztályos veteránról kiderül, hogy egy korábbi transzporttal érkezett a bolygóra, ahol kitartásának, illetve fejlett rejtőzködési és guberáló képességének köszönhetően sikerült életben maradnia. Sőt mi több, az idegenek megfigyelésével olyan tudás birtokába jutott, ami talán hozzásegítheti a csapatot a hazajutáshoz... Noha Fishburne elismerésre méltón prezentálja a kegyetlen megpróbáltatások és a kilátástalanság miatt enyhén megzakkant fickót, az embernek óhatatlanul az az érzése támad vele kapcsolatban, hogy a karakter nem lett kellően kidolgozva, és tetteiben még egy őrülthöz képest is túl sok az ésszerűtlenség. Arra azonban tökéletesen megfelel a szerepe, hogy új irányt mutasson és lendületet vigyen a történésekbe, mielőtt még túlságosan elvesztenénk az érdeklődésünket a továbbiak iránt. Egyébként a film egészére jellemző, hogy a fokozatos feszültségnövelés nem folyamatosan, hanem hosszabb-rövidebb szakaszokban történik. Alapvetően a lassabb és a gyorsabb részek váltogatják egymást, s bár helyenként, egy-egy visszavonulás vagy sikeres menekülés alkalmával kissé leül a cselekmény, ha úgy vesszük, ilyenkor gyűjti az erőt a következő pörgős részre. Így a kettő egyensúlya többé-kevésbé végig fennáll, ezért nem sok időnk marad unatkozni - annak ellenére, hogy magukkal a ragadozókkal szemtől-szemben csak a film közepe táján találkozunk először, a veszély állandóan ott lapul a bokorban.

A film második felében azért némileg beindul a predator-orgia - míg korábban csupán jellegzetes, illetve kevésbé ismert hangjukat halljuk, álcázva "látjuk" őket vagy infra-érzékelésükön keresztül követjük az eseményeket, a végére teljes valójukban szembesülünk a lényekkel. A kettő között talán egy kicsit túlságosan nagy a szakadék mind látványban, mind hangulatban, annyi viszont biztos, hogy a rajongóknak nem lesz ellenére a dolog. Maguk a ragadozók realisztikus megjelenésű, mindvégig valódi színészek által életre keltett, hús-vér szereplők, amiről a vadászat hevében közvetlenül is meggyőződhetünk. Az alkotók tiszteletben tartották a kultikus karakterek már jól ismert tulajdonságait, és talán éppen ebből kifolyólag csínján bántak az újdonságokkal, melyek közül a különböző predator alfajok, illetőleg rivalizáló klánok bemutatása a legjelentősebb. Ugyanakkor felettébb számottevő a hasonlóságok és átvett dolgok mennyisége a korábbi Predator és Alien filmekből, valamint a legújabb Aliens vs. Predator videojátékból.

Annak ellenére, hogy az alkotók saját bevallásuk szerint alapvetően nem közösködtek sem az Alien, sem az AvP (a kevésbé beavatottak kedvéért - A nyolcadik utas: a Halál, illetve A Halál a Ragadozó ellen) univerzummal, bőven akadnak utalások mindkettőre, melyeket minden bizonnyal a két franchise hívei értékelnek majd a leginkább. Ott van például a zene, melyben remek időzítéssel csendülnek fel az ismerős főtémák, amikor éppen szükséges és helyénvaló a megszólalásuk. A szereplők közötti interakciók, párbeszédek során is találkozhatunk néhány szituációval, amikor az az érzésünk támad: mindezt, vagy legalábbis valami hasonlót már láttunk és hallottunk valamikor. Sőt mi több, az eredeti Ragadozóra és abban Shwarzenegger karakterére mint egyfajta előzményre történő direkt utalásra is sor kerül. Ezen kívül nem egyszer előfordul, hogy idegen lények maradványait látjuk a filmben, melyek nem igazán jól kivehetők, helyenként azonban felettébb hasonlítanak azokra a bizonyos alienekre... A ragadozók emberhangot utánzó vokális megnyilvánulásai, illetőleg az elejtett trófeák stílszerűen kegyetlen megszerzése pedig egyértelmű párhuzamot mutatnak a nemrég megjelent Aliens vs. Predator című játékban tapasztaltakkal. Hogy ezek az ötletek eredendően a mostani film vagy a játék alkotógárdájának fejében születtek, azt nem lehet tudni, mindenesetre az összes hasonló rejtett utalás, bármilyen banális vagy megmosolyogtató is néha, igazi csemegét jelent a legtöbb rajongó számára.


A brutális jelenetek ellenére a Ragadozók Amerikában "R", kis hazánkban "16 éven felülieknek" korhatár-besorolást kapott, ami elsősorban a kevés (emberi) vérnek és az óvatos vágásnak köszönhető. Ezzel együtt a fényképezés egyáltalán nem kapkodó, inkább a klasszikus iskola modern eszközökkel megtámogatott változata, mely kihangsúlyozza a levegőben érezhető feszültséget, és az akciók közben is jól követhetőek az események. Mindazonáltal nem pusztán a hentelés játssza a főszerepet - a kemény akción és az élethalálharcon túl sikerült némi mondanivalót is belecsempészni a filmbe, bár szerencsére nem túlságosan erőltetett módon. Bármilyen hihetetlennek is hangzik, az elkeseredett küzdelem és a nagy menekülés végére kiderül: az embernek nem biztos, hogy az idegenektől jobban kell félnie, mint saját fajtársaitól. Hogy ezt már számtalanszor hallottuk? Valóban, mégis örök igazság, még ha elcsépelt frázisként is hat. Ugyanúgy, mint a következő kérdés: ha valakit csak a menekülés, a saját élete mindenáron való mentése érdekli, akkor vajon mit ér ez az élet - emberség és könyörület nélkül? A hasonlóan komoly és filozofikus gondolatok azért szerencsére nem kerültek túlsúlyba az alapvetően szórakoztatás céljából készült thrillerben, melyben ugyanakkor a humor is szerepet játszik a feszültség és a gyászos hangulat oldásában.

A Ragadozók nem igazán remake és nem is igazán folytatás, inkább a kettő sajátos egyvelege, ha szabad ilyet mondani. A kiindulási pontként és legfőbb referenciaként szolgáló 1987-es filmre előzményként tekint, miközben számos elemet, részletet megtart belőle, illetve egy keveset hozzátesz, egy némileg felújított történet keretében. Kétségtelen, hogy alapvetően egy "összefércelt", már meglévő elemekből építkező alkotásról van szó, mely távolról sem hibátlan, előfordulnak benne következetlenségek és kevésbé emlékezetes pillanatok, összességében viszont egész élvezhetőre sikeredett - pláne, ha összehasonlítjuk a lecsóként kezelt AvP-keresztezések eddigi mozis epizódjaival. Habár a forgatókönyv meglehetősen egyszerű és lineáris, a cselekmény pedig viszonylag kiszámítható, akad egy-két fordulat a filmben, ami az írók kreativitását dícséri. Amellett, hogy Antal Nimród filmje újabb ugródeszkát jelent a tehetséges magyar rendező számára, a Ragadozók tulajdonképpen nem más, mint egy ajándék néhány rajongótól a rajongóknak, az eredeti leporolása és új köntösbe öltöztetése egyfajta visszaemlékezés és tiszteletadás mellett. Aki szerette a régi változatot, az aligha fog csalódni, de kikapcsolódásként a hasonló jellegű filmek kedvelőinek sem rossz választás.

Ragadozók előzetes