Predator - A ragadozó filmkritika

2018. szeptember 13.
68.2641
DNS profilja, adatai
DNS
Az első Ragadozó egy vérbeli 80-as évekbeli akciófilm volt a korszak egyik legnagyobb sztárjával, Arnold Schwarzeneggerrel a főszerepben. Mint általában a hasonló akciómozik, természetesen ez sem volt tökéletes, ugyanakkor bőven akadt benne stílus, karizma és tesztoszteron, az igencsak "cool" és emlékezetes, az emberekre sportból vadászó címszereplőről már nem is beszélve. Nem csoda, ha a film azóta sokak szemében kult státuszba emelkedett, melynek esszenciáját azóta egyetlen, a brand nevével ellátott produkciónak sem sikerült visszaadnia.

A Predator visszatér, de ő most csupán statiszta

A Predator visszatér, de ő most csupán statiszta


A folytatások sajnos már inkább ellentmondásosra sikerültek, az Alien világának keresztezésével született Alien vs. Predator filmek pedig legalább annyi elutasítást kaptak a rajongók részéről, mint amennyi tetszésnyilvánítást másoktól. Shane Black, aki az első részben még színészként szerepelt, most a Fox stúdió támogatásával ismét visszahozta a híres-hírhedt karaktert. A kérdés csupán az, tudott-e bármi újat kezdeni vele, amiért érdemes volt egyáltalán belevágni, illetve, hogy a sajátos hangvételű filmeket (Durr, durr és csók, Rendes fickók) készítő író-rendező stílusa vajon mennyire kompatibilis a lopakodó gyilkosok univerzumával.

Predator - A ragadozó filmkritika előzetes




Amikor egy ragadozó űrhajója kényszerleszállást hajt végre a Földön, Quinn McKenna, az egykori elit kommandós (Boyd Holbrook) üldözőbe veszi, ám végül csak a titokzatos lény néhány kütyüjére képes szert tenni. Azokat azonban rögtön haza is küldi bizonyíték gyanánt, ahol autista kisfia, Rory (Jacob Tremblay) igen nagy érdeklődést tanúsít a különös tárgyak iránt.

A ködös háttérrel bíró Will Traeger ügynök (Sterling K. Brown) szintén a ragadozók nyomában jár, miután tudja, hogy azok már legalább kétszer meglátogatták bolygónkat. Azonban hiába sikerül elfognia az újabb jövevényt, egy másik, annál is nagyobb és erősebb példány felbukkanása már neki is soknak bizonyul.

Eközben Quinn igyekszik kimenteni gyermekét az események sűrűjéből, amiben egy csapat kiszuperált zsoldos és egy csinos biológusnő, Dr. Casey Bracket (Olivia Munn) segítségére is számíthat. Az ellenfél azonban még nagyobb, erősebb, okosabb és halálosabb, mint társai korábban bármikor...

Quinn McKenna (Boyd Holbrook) és szedett-vedett bandája a középpontban

Quinn McKenna (Boyd Holbrook) és szedett-vedett bandája a középpontban


Így leírva a fenti cselekménynek, még ha kissé döcögősnek is tűnik, talán akad némi értelme, de az igazság az, hogy magát a filmet nézve gyakran meglehetősen nehéz szorosabb összefüggést felfedezni az egyes jelenetek, illetve cselekményszálak között. Ilyen szempontból hasonló vagy még rosszabb a helyzet, mint Shane Black ezt megelőző mozija, a Rendes fickók esetében, ami elsősorban a karakterek interakciójáról szólt.

Ezzel kapcsolatban eleve rossz előjelként szolgált, hogy a film utolsó harmadát újra kellett forgatni a tesztvetítésekről érkezett negatív visszajelzések miatt - sajnos azonban azt kell mondjam, az első kétharmadára is bőven ráfért volna a revízió. A forgatókönyv enyhén szólva is zavaros, a narratíva ide-oda kapkod, a szereplők motivációi pedig sokszor ködösek.

Traeger ügynök (Sterling K. Brown) mindenhol a ragadozókat keresi

Traeger ügynök (Sterling K. Brown) mindenhol a ragadozókat keresi


Black alkotásának lényege alapvetően annyi, hogy egy csupa pszichopatából és kiszuperált katonából álló, kanos társaság tagjai ökörködnek egymással, miközben ragadozókra és más emberekre lövöldöznek és - láthatóan nem egyszer élvezve azt - vért ontanak. Az persze egy dolog, hogy a történet - már amennyire létezik olyan - morális üzenete elég homályos és megkérdőjelezhető, mivel a tesztoszteron által fűtött baromkodás sajnos igen messze áll az eredeti film tesztoszteron által fűtött vadászatától.

A felemás, igazi jellemmel nem, legfeljebb sztereotip vonásokkal rendelkező karakterek sem igazán érdekesek, arra egyik sem igazán alkalmas, hogy azonosulni tudjunk vele. Nagyon hiányzik egy igazán karakteres és karizmatikus főhős, mint amilyen annak idején Schwarzi, vagy utána valamennyire Danny Glover volt, és az sem segít, hogy a színészek nem nagyon tudnak mit kezdeni a szerepükkel - látszik, hogy ők is csak egyfajta poénként tudták felfogni az egész produkciót és a forgatást.

Ha a predi elszabadul, abban nincs köszönet...

Ha a predi elszabadul, abban nincs köszönet...


Lehet, hogy ez is csupán ízlés kérdése, de számomra Shane Black szokásos laza, csipkelődős humora és a komoly vérengzések igencsak nehezen férnek meg egymás mellett. Így az író-rendező igazi feszültséget sem képes létrehozni, de a drámai pillanatokat is nehéz komolyan venni, mint ahogy az egész produkciót szintén nehéz egy igazi Ragadozó filmnek elfogadni.

Ha egy mondatban akarnám összefoglalni a benyomásaimat, a legszemléletesebben úgy tudnám leírni, hogy ez sokkal inkább egy tipikus Shane Black mozi, mintsem Predator - ha úgy tetszik, a Rendes fickók formulája ráhúzva a sportból vadászó földönkívüliek világára.


Dr. Bracket (Olivia Munn) kutatás helyett inkább Rory (Jacob Tremblay) megvédésében jeleskedik

Dr. Bracket (Olivia Munn) kutatás helyett inkább Rory (Jacob Tremblay) megvédésében jeleskedik


Valójában nem ez az első alkalom, hogy Black egy már úgymond bejáratott univerzumban garázdálkodhatott. Az igen sikeresnek bizonyult Vasember 3. azonban sokkal hűbb maradt a korábbi Marvel filmek szellemiségéhez (mivel ott a producerek nyilván jobban is ragaszkodtak ahhoz), másrészt Tony Stark flegma humora és Black hasonló stílusa eleve közelebb állt egymáshoz.

Az új Predator viszont Ragadozó moziként alapvetően értelmezhetetlen, legfeljebb a Shane Black stílusát és humorát kedvelőknek nyújthat némi futó szórakozást.
 

Predator - A ragadozó filmkritika / The Predator (2018)

majd tévében, az ismétlést...
  • Műfaj: akció
  • Hazai premier: 2018. szeptember 13.
  • Rendezte: Shane Black
  • Hossz: 107 perc
  • Szereplők: Boyd Holbrook, Trevante Rhodes, Jacob Tremblay, Olivia Munn, Keegan-Michael Key, Sterling K. Brown, Thomas Jane
  • Forgatókönyv: Shane Black
  • Operatőr: Larry Fong
  • Vágó: Harry B. Miller III
  • Zene: Henry Jackman
5.5
5 hozzászólás

Imperator

2 hónapja, 6 napja

Vicces, hogy az alapkoncepció rém egyszerű, egy idegen emberekre vadászik, de nem tudnak olyan filmet csinálni, ami megugraná az első rész szintjét. Megnézni biztos megfogom, ha kijön lemezes formában.

válasz erre

Gólem

2 hónapja, 1 hete és 1 napja

Nem erre számítottam.

válasz erre

petrovicsz

2 hónapja, 1 hete és 1 napja

Szigorú kritika, de gondolom hogy abszolút helytálló. Jó lesz majd blurayen.

válasz erre

fighterlaci

2 hónapja, 1 hete és 2 napja

Bakker, mekkora tré!

válasz erre

Direktor

2 hónapja, 1 hete és 2 napja

Pedig trailer alapján nem tűnt annyira rossznak..

válasz erre

 

kapcsolódó hírek, cikkek

Ragadozók

Ragadozók

legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

totyak profiljarDAVE profiljaMarduk profiljagokuvsvegita profiljagery1113 profiljaWickedSick profiljamiertkellettaregbevezetes profiljaturatur profiljaGargameth profiljaHellblade profilja