Példa nélkül álló módon Christopher McQuarrie immár a második M:I filmjét rendezi, ám ezúttal a forgatókönyvet is ő írta. Így mondhatjuk, hogy egyre inkább szakértőjévé válik a franchise-nak, melynek esszenciáját - a megtévesztésen alapuló cselszövéseket és a cél érdekében lehetetlent sosem ismerő főhős és csapata ténykedését - sikeresen megragadva egy olyan epizódot tett le elénk az asztalra, amiről nehéz elképzelni, hogy az adott műfaj keretei között felülmúlható lenne a jövőben.
Két esztendővel azután, hogy elfogták a közveszélyes Solomon Lane-t (Sean Harris), a Szindikátus nevű terrorszervezet vezetőjét, az Impossible Mission Force (IMF) - immár a volt CIA igazgató, Alan Hunley (Alac Baldwin) irányítása alatt - kénytelen szembenézni a szervezet utódjával, az Apostolokkal, melynek tagjai három, tömegpusztításra alkalmas plutóniummag beszerzésén ügyködnek.
Egy balul elsült akció következtében azonban Ethan Hunt (Cruise) valamint hű társai, Benji (Simon Pegg) és Luther (Ving Rhames) nyomát veszti a plutóniumnak, ráadásul a CIA egyik saját ügynökét, a kíméletlen hatékonyságáról ismert August Walkert (Henry Cavill) ülteti a nyakukba a további kudarcok elkerülése érdekében.
Mint azonban kiderül, az ő és az IMF-csapat módszerei gyökeresen különböznek egymástól, ami természetesen a terroristák megfékezésére indított, közös küldetés során is bonyodalmakhoz vezet. És ha ez még nem lenne elég, újra feltűnik a színen Ilsa Faust (Rebecca Ferguson), az brit MI6 volt ügynöke, kinek valódi szándékai újfent igencsak kétesek...
Az előző részek után sokak által várt folytatás háza tájáról több zaftos hírt is lehetett hallani a közelmúltban, ami még tovább növelte a produkcióval kapcsolatos hype-ot. Ilyen volt például Henry Cavill és az ominózus bajusz esete, amit ugyebár nem engedtek neki levágni még az Igazság Ligája utóforgatása során Supermanként való jelenése kedvéért sem, ezért ott azt végül digitális machinációval kellett - sokak szerint igencsak trehány módon - eltűntetni.
Ennél azonban még jellemzőbb volt azon incidens, melynek során az önmagát egyáltalán nem kímélő Cruise újfent sérülést szenvedett kaszkadőrködés közben (ezúttal a bokája tört el), ami miatt több hétig álltak a kamerák. A kortalan sztár és a vele már sokadik alkalommal együtt dolgozó McQuarrie maximalizmusára szintén jellemző, hogy egy ejtőernyős jelenetet több, mint százszor vettek fel pusztán azért, hogy az illúzió tökéletes legyen.
Ám nem véletlenül tettük fel a kérdést az előző M:I epizód kritikájának zárásaként: hová lehet még fokozni a hajmeresztő akciót és a hihetetlen meneküléseket, illetve meddig lehet még emelni a már amúgy is rendre a plafont súroló tétet? Nos, mint kiderült, még mindig volt hová - ugyanakkor azt igen nehéz elképzelni, hogy ha ennél tovább fokozzák, akkor nem hajlott volna az egész történet teljes komolytalanságba, netán önmaga paródiájába.
Noha akad néhány momentum, amikor valóban rezeg a léc, az alkotóknak sikerült egybegyúrni az eddigi M:I filmek legjobb összetevőit, melyek nem pusztán az emberfeletti és sokszor nyilvánvalóan képtelen mutatványokból állnak. Ez alkalommal ugyan valamivel kevesebb a humor, ám az Utóhatás a karakterdráma és a dinamikus akciózás kiváló egyvelegét képezi.
Az elsőrangú fényképezés és vágás, a lenyűgözően energikus felvételek és kameramozgások révén gyakran nézőként is az események sűrűjében találjuk magunkat. A helyszínek grandiózusak, a nagyvárosokról és a természetes környezetről készített képsorok nem egyszer lélegzetelállítóak.
Maga a sztori pedig újfent fordulatos - olyannyira, hogy sokszor már valóban fogalmunk sincs, ki kivel van és mi a célja. Persze akad néhány titok, amit a szemfüles nézők már előre sejtenek, őket azonban kárpótolja, hogy jóformán egy pillanatra sem áll meg a cselekmény.
Igaz, hogy a párbeszédek és a narratíva tartalmaz néhány olyan blődséget és banalitást, amin csak mosolyogni tud az ember, egy ilyen, végtelenül profi módon kivitelezett akciófilm esetében azonban ezek fölött általában könnyebb szemet hunyni. Hiszen itt elsősorban nem is az a lényeg, hogy mennyire logikus vagy követhető a cselekmény, hanem annak effektív hangulata és audiovizuális megvalósítása, amire tényleg nem lehet panaszunk.
A megszokott hangulat és a végig fenntartott feszültség tehát - néhány erős színészi alakítással karöltve - elegendő ahhoz, hogy berántson minket és végig lekössön bennünket. A terrorizmus tárgyalása ugyan ezúttal is elnagyolt, ám ahhoz elegendő, hogy állandó fenyegetést jelentsen a világ s ezáltal az annak békéjét mindenáron megóvni hivatott IMF ügynökök számára.
Ráadásul a tét növelése érdekében újra képbe kerül Ethan (immár ex) felesége, Julia (Michelle Monaghan), kinek megvédését hősünk személyes ügynek tekinti, hisz végső soron ő maga keverte bajba örökös nyughatatlanságával. Ezzel kapcsolatban kedvenc sérthetetlen szuperügynökünk múltját is egy picit jobban megismerhetjük, minek köszönhetően, ha nem is túlságosan, valamennyire még ő is sebezhetőnek tűnik a szemünkben.
Hogy a M:I Utóhatást egyszer majd egy lapon emlegetjük az akciófilmek olyan királyaival, mint a Die Hard, a Terminátor vagy a Mátrix, az igencsak kétséges, bár sosem lehet tudni. Annyit azonban talán túlzás nélkül megállapíthatunk, hogy az alkotók alapvetően kimaxolták a franchise-ban rejlő potenciált, miközben megalkották az abszolút popcorn, garantált szórakozást nyújtó akciómozi egyik mintapéldányát.
Ennek ellenére - vagy éppen ezért? - az érintett stúdiók aligha fognak pont most leállni a szériával...
Mission: Impossible - Utóhatás / Mission: Impossible - Fallout (2018)
egy popcornt kérek kólával!- Műfaj: Akció
- Hazai premier: 2018. augusztus 02.
- Rendezte: Christopher McQuarrie
- Hossz: 147 perc
- Szereplők: Tom Cruise, Henry Cavill, Ving Rhames, Simon Pegg, Rebecca Ferguson, Sean Harris, Alec Baldwin, Michelle Monaghan
- Forgatókönyv: Christopher McQuarrie
- Operatőr: Rob Hardy
- Vágó: Eddie Hamliton
- Zene: Lorne Balfe
- IMDb: 4912910
- Gyártó: Paramount Pictures
- Forgalmazó: UIP-Duna Film
- Honlap: www.missionimpossible.com