Mindenki szereti a bálnákat filmkritika

Annak fényében, hogy Drew amerikai színészcsaládból származik, nem is annyira meglepő, hogy már egyéves kora előtt reklámfilmben szerepelt, a mozikban pedig ötévesen debütált. A kiugrást azonban a keresztapja, Steven Spielberg által rendezett E.T. - A földönkívüli ártatlan-édes Gertie-je jelentette számára 1982-ben, amikor még mindig csupán hétesztendős volt. Barrymore azóta számtalan mozifilmben szerepelt, köztük olyan, közönségsikert aratott produkciókban, mint a Charlie angyalai, Az 50 első randi vagy a Zene és szöveg. Legkomolyabb filmes díját, egy Golden Globe-ot furcsa mód (persze nem véletlenül) mégis a Két nő - egy ház (Grey Gardens) című drámai televíziós minisorozatban nyújtott alakításáért kapta, és annak ellenére, hogy mindig is sztárként tartották számon Hollywoodban, sohasem lett igazán elismert filmszínésznő. A Mindenki szereti a bálnákat alkotói és producerei mindenesetre úgy gondolták, hogy egy, a közkedvelt bálnák és Drew szerepeltetésével készült, alapvetően könnyed, mégis komoly mondanivalóval rendelkező film sikeres lehet - de igazuk volt-e vajon? Részben igen, de azért nem maradéktalanul.

A film alapötlete kétségkívül ígéretes lehetőséget rejt magában, lévén egy igen népszerű témával, három, a jég fogságában rekedt szürke bálna sok ember közös erőfeszítésének köszönhető kiszabadításával foglalkozik, miközben ellentétes érdekek ütköznek, és különböző érzelmek feszülnek egymásnak. A Mindenki szereti a bálnákat sztorija valóban megtörtént eseményeken alapszik, melyek persze a mozgófilmes műfaj követelményei szerint stilizáltan, illetve dramatizálva, a hollywoodi szokásoknak megfelelően néha erősen felnagyítva kerülnek bemutatásra. A hely: Alaszka távoli, a sarkkörtől több száz kilométerre északra fekvő tengerpartja; az idő: 1988. októbere. A Barrow nevű kisvárosban gyakran az év ezen szakaszában is rendkívüli időjárási körülmények uralkodnak, ami azt jelenti, hogy akár mínusz 50 fok környékére is lecsökkenhet a hőmérséklet. Ezen extrém fordulat azonban annyira váratlanul éri az északról a melegebb déli vizek felé igyekvő bálnapárt és borjukat, hogy a tengerszorost övező, több kilométer széles jégfelület közepén megmaradt lék fogságba esnek.

Adam Carlson (John Krasinski) és a helyi segéderő

A forgatókönyv szerint Adam Carlson, a már huzamosabb ideje a helyiek vendégszeretetét élvező tévériporter (John Krasinski) véletlenül fedezi fel a jég alatt rekedt, a léken keresztül időről-időre levegőt szippantó, s közben vizet fújtató emlősöket, akik nyilvánvalóan a túlélésükért küzdenek a lyuk kétségbeesett fenntartásával. A férfi drámai felvételekkel kísért riportját abbéli reményében továbbítja a nagy amerikai tévétársaságok felé, hogy ezáltal remélhetőleg betörhet a nagyobb piacra, és gyorsan felfutó karriert csinálhat magának - tette azonban nem várt láncreakciót indít el. A közvetlen veszélyben lévő bálnák ügyére ugyanis sokan felfigyelnek: a környezetvédőktől kezdve a helyi olajtársaságon, minnesotai vállalkozókon, a Nemzeti Gárdán és a nemzetközi sajtó képviselőin át még a Fehér Házat is odavonzza a rendkívüli esemény. S miközben az idegenek által elözönlött kisvárosban többen is igyekeznek valamiféle megoldást kiötleni a bálnák kiszabadítására, a helyi, részben bálnavadászatból élő inupik (eszkimó) törzzsel heves viták folynak az állatok életben hagyásáról. Adam pedig a még nála is ambiciózusabb, menő tévétársaságtól érkezett csinos riporternő, Jill Jerard (Kristen Bell) és volt barátnője, a bálnák megmentéséért mindenre képes Greenpeace-aktivista, Rachel Kramer (Drew Barrymore) között őrlődik, hogy végül természetesen minden pohárba tiszta víz kerüljön, s minden probléma megoldódjon.

Minnesotai szerencsevadászok

A produkció forgatókönyve Thomas Rose Freeing the Whales: How the Media Created the World's Greatest Non-Event (magyarul kb: A bálnák kiszabadítása, avagy hogyan hívta életre a média a világ legnagyobb anti-eseményét) című oknyomozó riportkönyve alapján készült, miáltal a tényszerű információk bősége állt a stáb rendelkezésére. Ezekre támaszkodva a film remekül mutatja be azon modernkori jelenséget, milyen kevésen múlik, hogy egyes eseményekből világhír lesz, míg mások a feledés homályába merülnek - legyen szó akár egy közérdeklődésre joggal számot tartó történetről, akár egy jelentéktelennek látszó, a sajtó és a közbeszéd által azonban annál inkább felnagyított eseményről. A hitelesség és a korhű hangulat fokozása érdekében korabeli tévés felvételeket, híradó-bejátszásokat is láthatunk, melyek szinte észrevétlenül illeszkednek a narratívába, mintegy elősegítve a cselekmény továbbgörgetését.



Részben az eredeti történet szereplői is ugyanazok maradtak - habár más néven szerepelnek, és természetesen őket is színészek játsszák -, mint például a forgatást is tanácsaival segítő Bonnie Mersinger, Reagan elnök egykori fehér házi kabinet-főosztályvezetője, vagy Tom Carroll ezredes, a mentőakció vezetője a Nemzeti Gárda részéről. (Előbbi a forgatókönyvben Kelly Meyersre lett átkeresztelve, és Vinessa Shaw alakítja, a későbbi férjet, jelen esetben Scott Boyer ezredest pedig Dermot Mulroney játssza.) Noha a főbb szerepekben látható figurák már kevésbé tükörképei az egykori valós résztvevőknek, azért akadnak további hasonlóságok - a politikusok "rémeként" ismert környezetvédő, Rachel Kramer alakját például Cindy Lowrey-ról, a Greenpeace anchorage-i igazgatójáról mintázták. Adam Carlson a tipikus kisvárosi híradóst testesíti meg, akinek az a dolga, hogy rámutasson a leadott sztorik emberi oldalára, Jill Gerard pedig úgyszintén kitalált személy, aki a tipikus nagyvárosi, élete nagy sztoriját kereső riporterek képviselője.

Eszkimó bázis

A Mindenki szereti a bálnákat erőssége tehát a potenciálisan izgalmas és érdekfeszítő alapszituációt kínáló történet, illetve a változatos karakterek összeütközése - az viszont már más lapra tartozik, hogy az egyes szereplők jellemét, motivációit és időközben mind bonyolultabbá váló kapcsolatait hogyan képes a nézők elé tárni. A különböző szempontok találkozása, a színfalak mögött folyó harc nagyon is átélhető a közönség számára, ahogyan többen is saját maguk fényezésére, egyfajta PR-fogásként használják ki a kínálkozó alkalmat, miközben a hidegháború végén még mindig feszült viszony ellenére az amerikai fél végül büszkeségét félretéve a szovjetek jégtörő hajójától kér segítséget. Ugyanakkor az egymásnak feszülő személyes, gazdasági és politikai érdekek ábrázolása kissé felszínesre, ám kellően érzékletesre sikeredett, a narratíva pedig némileg sarkított képet mutat. Habár megpróbál minden nézőpontot felvázolni - több-kevesebb sikerrel -, a film helyenként túlzásokba esik (pl. Reagan és Gorbacsov telefonbeszélgetésének imitációja alkalmával), s néha még a demagógia jelei is felfedezhetőek rajta, ahogy önmagát ismétlő módon igyekszik bizonyítani a bálnák kisegítésének szükségességét.

Adam és Jill Gerard (Kristen Bell) a helyszínen

A számos pozitívum, humoros pillanat, szívfacsaró és szívet melengető jelenet ellenére sajnos a film tempója eléggé hullámzó, rövid időre többször is leül átmenetileg. Az egy dolog, hogy a történetbe integrált romantikus szálak nem lettek kellőképp kibontva, viszont a jellemábrázolás sem túl alapos, mint ahogy a karakterfejlődés sem lett igazán kidolgozva például Adam és Jill esetében - hiába vacillálnak végig a tisztesség és a karrier között, tetteik és motivációik nem mindig válnak világossá előttünk. John Krasinski és Kristen Bell játéka is igencsak középszerű, és a többi színészi alakítás között szintén hiába keresnénk igazán kiemelkedő teljesítményt. Néha a "bambanő" játéka is meglehetősen lapos, mintha nem igazán lelkesedne a szerepéért, s nem találná a helyét a szerelmes természetvédő bőrében. Ennek ellenére azért előfordul néhányszor, hogy kifejezetten jó egy-egy jelenetben - elsősorban a bálnákkal és az ellentétes érdekeknek nekifeszülő környezetvédelemmel kapcsolatos, határozott és érzelmes kinyilatkoztatásai során -, és ahhoz összességében elegendő Barrymore kisasszony teljesítménye, hogy együtt lehessen érezni Rachel-lel, nézőként hellyel-közzel azonosulva a karakterrel. A legemlékezetesebb figura azonban kétségkívül Ted Danson köpönyegforgató olajmágnása, aki nemcsak hogy jól körülhatárolt jellem, de még humora is van.

Boyer ezredes és J.W. McGraw olajmágnás (Ted Danson)

A Mindenki szereti a bálnákat legnagyobb erénye, hogy érdekes és fontos témával foglalkozik - hiszen ahogy anno a hidegháború idején, úgy napjainkban is különösen nagy szükség van a szívmelengető, a világban tapasztalható negatív tendenciák ellenére pozitív kicsengéssel rendelkező történetekre. A film központi témájául szolgáló nemzetközi összefogást nem lehet nem értékelni, mint ahogy a bálnák segítségére siető emberek igyekezetét, az eszkimóknak a természet iránt mutatott tiszteletét, vagy a tipikusan orosz tengerészeket sem lehet nem szeretni. Hogy a szerelmi történettel kiegészített mentőakció realizációja hogyan sikerült, az már más kérdés... De ha pusztán úgy tekintünk a filmre, hogy az valójában nem is a bálnákról, hanem az emberek krízishelyzetre adott reakciójáról, különböző érdekek találkozásáról, kőkemény PR-ról, büszkeségről, önzésről és önzetlenségről szól, akkor egy alapjában véve értékes és szórakoztató produkciót láthatunk. Mivel azonban a színészi alakítások, illetve maguk a karakterek nem igazán erősek, és a dialógusok sem mindig érdekfeszítőek, akik nem tudják igazán értékelni a háttérben zajló játszmákat, azok valószínűleg unalmasnak fogják tartani a film cselekményét.

Mindenki szereti őket

Távolról sem egy kisgyerekeknek való családi mozival van dolgunk tehát, sokkal inkább egy felnőtteknek szóló, a felszínen aranyos és bájos, ugyanakkor nagyon komoly és drámai felhanggal bíró alkotással. Ezek után persze jogos a kérdés, hogy vígjáték vagy dráma, romantikus történet vagy egyfajta történelmi tabló akar lenni valójában? A Mindenki szereti a bálnákat tulajdonképpen mindegyik műfajból kölcsönöz, anélkül, hogy határozottan letenné a voksát bármelyik mellett. Az viszont egyértelmű, hogy alapvetően szórakoztató filmnek készült, ami egyfajta jól körülhatárolható - ha úgy tetszik, popularista - üzenettel is rendelkezik: az emberség fontosságának és a változás reményének kihangsúlyozásával. Annak ellenére, hogy nem tökéletes, abszolút nézhető és szerethető mozi lehet azok számára, akik nem várnak túl sokat tőle.

Mindenki szereti a bálnákat előzetes