Micimackó filmkritika

2011. július 06.
80.7571
Advertisement
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
gocsa profilja, adatai
gocsa
Harmincnégy esztendővel az után, hogy A. A. Milne világszerte milliók és milliók által imádott mesebeli karaktere, mindenki kedvenc mackója először tiszteletét tette a nagyvásznon, a Walt Disney stúdió idén, 2011-ben megpróbálja újra feléleszteni azt a varázslatot, amivel a Százholdas Pagony bájosan ártatlan lakói, illetve izgalmas kalandjaik bírnak. Hogy ezt sikerül-e véghezvinnie? Többé-kevésbé igen. Hála istennek az egeres cég ügyet sem vetve arra, hogy már a 21. század második évtizedében járunk, és teljesen más szelek fújnak a családi filmek háza táján, mint majdnem 35 évvel korábban, az új Micimackót minden szempontból tradicionális eszközökkel és a témához illő megközelítésben készítette el. Míg a tavalyi Aranyhaj és a nagy gubanc a régimódit igyekezett ötvözni a modernnel (3D, popkulturális utalások, stb.), addig a Micimackó egész egyszerűen csak régimódi, és ezt egyáltalán nem fél felvállalni sem. Nyolc hosszú év alatt mindössze ez a második teljes egészében hagyományos, két dimenzióban, kézi technikával megalkotott animációs film, ami legördül a Disney gyártószalagjáról, és nem egyenesen DVD-re érkezik meg. Így tehát van mit bizonyítania. Újabb koporsószege lehet egy stílusnak, vagy akár egészen jelentős erejű válaszadója is lehet a régóta húzódó kérdésnek, hogy van-e még napjainkban létjogosultsága az ilyen jellegű, régi iskolás rajzfilmeknek, vagy abszolút idejétmúltak, és nemkívánatos őskövületek.



Micimackó filmkritika - 2. kép

Az első egész estét betöltő Micimackó mozifilm 1977-ben jelent meg (eredeti címe The Many Adventures of Winnie the Pooh volt), és tulajdonképpen nem volt más, mint három korábban már bemutatott, egyenként 25 perces játékidejű, rövidebb történet egymás után fűzve. A mostanra egyértelműen klasszikus státuszban tündöklő produkció cseppet sem vesztett hatásából az eltelt évtizedek során: a hibátlan rajzmunka, mely a könyvillusztrációkat hűen idézi fel, gyönyörű, ragyogóan színes, tele szívvel-lélekkel, és az eredeti, Milne által papírra vetett meséket követő sztorik sincsenek lerövidítve vagy megmásítva. Két televíziós sorozattal és 20 évvel később jött a következő film, ez még csak videóra, ám nem kellett sokat várni és megérkezett a Tigris színre lép 2000 nyarán. Aztán a Malacka, a hős 2003-ban és a Micimackó és a Zelefánt 2005-ben. Mindegyik a maga módján rendkívül szórakoztató és humoros betekintést adott a plüss állatok életébe, ám nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy egyik sem tudott felérni olyan magasságokba, mint a 77-es alapmű. Hat év telt el csendben, és végre újra itt vannak rég ismert barátaink a Százholdas Pagonyból a nemes egyszerűséggel csak Micimackó (Winnie the Pooh) címre keresztelt alkotásban. Biztosan egyből csodálatosan meleg, nosztalgikus érzések öntik el majd azok szívét, akik látták a klasszikus első mozifilmet, amikor a nyitójelenetben felismerik nagy előd előtt történő főhajtást.

A Micimackó a valódi, tehát nem rajzolt világban nyit, akár csak az 1977-es mű: egy csodaszép, idilli hangulatú, napfényes, és pompásan berendezett gyerekszobát látunk, ami a vidámságot csak úgy sugározza magából. Az ajtótól az utolsó polcig bejárja a kamera a helyet, ami telis tele van régi játékokkal, melyek között természetesen ott találhatóak azok a plüss figurák is, melyek a szereplőink lesznek.

Micimackó filmkritika - 3. kép

Ezalatt a narrátor hangját halljuk, aki - hasonlóképpen az 1977-ben készült filmhez - végig fog vezetni minket a mozgalmas és nem kevésbé vicces eseményeken. A Micimackó az eredeti tervek szerint öt, Milne tollából származó történetet foglalt volna magába, de végül a készítők három mellett állapodtak meg. Örömmel konstatálhatjuk, hogy direkt olyan epizódokra esett a választásuk, amelyek ezidáig egyszer sem voltak láthatóak mozgóképre átültetve.


Micimackó filmkritika - 4. kép

A rövidke prológuson és a kellemes, megnyugtató hangú narrátor alkalmazásán kívül is még számos elem emlékeztethet minket a régebbi, 20-30 évvel ezelőtt készült Micimackó-filmekre, vagy akár sorozatokra. A 2011-es Micimackó lényegében túlnyomó részt a hősidőkhöz címzett szerelmes levél, óda egy letűnt korhoz, itt-ott feltűnő modernebb részekkel kiegészítve. Akár csak Sylvian Chomet tavaly készült Az illuzionista című Oscar-díjra jelölt filmje, de véleményem szerint a tavalyelőtti A hercegnő és a béka is, úgy az új Micimackó is ékes példája annak, miért is nem szabad hagynia a filmiparnak, hogy kihaljon a tradicionális kézi animáció. A vízfesték-hátterek, vagy az erdő lombos fái olyan precízen és bámulatosan ügyesen megrajzoltak, hogy szinte hihetetlen. A részletesség teljes mértékben magával ragadó, a manapság divatos leegyszerűsített, lebutított, néha már-már sematikus hatású animációval összevetve szemet gyönyörködtető, és kifejezetten ritkaságszámba menő ilyesmit a vásznakon látni. A karakterek mit sem változtak, az eltelt évek ellenére majdnem hajszálpontosan ugyanúgy néznek ki, ahogyan megismerhettük őket. Az animátorok kiváló munkát végeztek, mikor külön figyelmet szenteltek annak, hogy a szereplőknek nem csak a vizuális megjelenésük, de mimikájuk, mozdulataik is a megszokottak legyenek. Szentségtörésnek nyomát se találni, Micimackó, Malacka, Füles, Tigris, Nyuszi, Bagoly, Kanga és Zsebibaba egytől egyig kortalanok - mindaddig, amíg vannak olyan odaadó művészek, akik időt és energiát áldoznak megfelelő ábrázolásukra.


Micimackó filmkritika - 5. kép

A külső megjelenésen kívül persze az is fontos, hogy a karakterek személyiségükben se térjenek el korábbi önmaguktól. Az írók (akikből igen sok, szám szerint kilenc van) remekül teljesítenek ezen a területen, a dialógusok, amiket az életre kelt plüss állatok szájába adnak őszintén zseniálisak. A film elején Micimackó, Füles és Bagoly között elhangzik egy párbeszéd, ami valószínűleg sokakat hangos nevetésre fog majd késztetni, aztán pár perccel később Micimackó és Tigris között egy hasonlóképpen remek, önfeledt kacagást kiváltó momentum zajlik le. Akinek van szíve, az elképzelhetetlen, hogy egészen kis gyerekkorától kezdve ne imádja ezt a csapatot, és a mesterien megírt forgatókönyv garantálja, hogy - jelenlegi életkorunktól teljesen függetlenül - a film végére csak még inkább felerősödjön az irántuk érzett szeretetünk. Sajnos a kezdeti humor a befejezéshez közeledve egyre inkább mérséklődni látszik, ám a karakterek bájossága cseppet sem enyhül. Bagoly gőgös önteltsége mindig mosolyt csal az arcunkra, Tigris folytonosan hősiességét igyekszik bizonyítani, Nyuszi reakciói a körülötte zajló ostobaságokra aranyat érnek, Füles lemondó, letargikus világszemlélete pedig ironikus módon képes felvillanyozni minket. Az eredeti rövidfilmekből átvett történetmesélési mód, a narráció alkalmazása ragyogó lehetőségeket nyújt még további humoros pillanatok beiktatására.

Az úgynevezett "negyedik fal" nem egyszer leomlik, amikor Micimackó és a narrátor, vagy éppen más karakterek és a könyv szavai (amiből a narrátor mesél) interakcióba lépnek egymással. Megijedni nem kell, illúziórombolásról szó sincs. Ezek a jól kivitelezett, ötletes és okosan becsempészett percek még élőbbé és érdekesebbé teszik a filmet, ami persze egyébként se lenne unalmasnak nevezhető.

Micimackó filmkritika - 6. kép

A betétdalokat az eredeti, angol nyelvű változatban Zooey Deschanel, illetve a hangjukat a karaktereknek kölcsönző színészgárda énekli, míg magyarul Zséda, Janza Kata, Pál Tamás, valamint a honi szinkronszínészek előadásában hallhatjuk őket. Az 1977-es moziból átemelt főcímdal új verziója szépen szól, habár nem mondanám, hogy égető szükség lett volna a modernizálásra. A többi zenei számmal sincs gond, az elvárt Disney minőséget hozzák, viszont talán túlontúl sok is van belőlük, főleg ha azt nézzük, hogy csak az amúgy sem kifejezetten hosszú játékidőből vesznek el, sokszor feleslegesen. Emellett itt-ott már émelyítően cukormázas, mondhatni néha nyálas hangot ütnek meg.


Micimackó filmkritika - 7. kép

A Micimackó bő 70 perces, és habár ez mindösszesen 5 perccel kevesebb, mint a klasszikus mozifilm játékideje, mindenképpen kevésnek éreztem. Ha a készítők maradtak volna eredeti elképzeléseiknél, és több cselekményszálat is belefűznek filmjükbe, akkor a végeredmény egy teljesebb, kielégítőbb élmény lehetett volna. Így kicsit hiányérzettel hagyjuk el a termet. A lezárás is gyorsnak, és elkapkodottnak érződik, hiányzik az az emocionális katarzis, amivel nem csak a korábbi mozifilmek, de még a legtöbb videón megjelenő Micimackó-film is szolgálni tudott. A 2011-es Micimackó nem egyetlen, összefüggő narratívával rendelkezik, viszont nem is epizodikus annyira, mint a 77-es verzió. Az A. A. Milne könyveiből átemelt szálak fokozatosan, és rendszertelenül jelennek meg sorra, majd a film végére egybeérnek, és közös lezárást kapnak. Burny Mattinson, a Disney veterán szövegírójának jelenléte egyértelműen érződik a forgatókönyvön, de nem tudtam elhesegetni az érzést, hogy jobb lett volna, ha az írócsapat a köztes megoldás helyett inkább csak egyik irányba (epizodikus, vagy tagolatlan narratíva) vitte volna a filmet. A Micimackó egyik legszebb aspektusa, hogy képes kicsit és nagyot egyformán lekötni és szórakoztatni. Lehet a néző 6 éves, de lehet 60 is, mindenki a célközönségbe tartozik. Milne műveinek mondanivalója (legyen szó barátságról, törődésről vagy szeretetről) örök, és a tanulságok bármelyik korosztályra egyformán érvényesek maradnak. A Micimackónak semmi szüksége felnőtteknek szánt kikacsintásokra (lásd pl. Shrek), gyermeki ártatlanságával örömet tud okozni bárkinek.

Micimackó filmkritika - 8. kép

Egy szó, mint száz: ez a Micimackó bizony az a Micimackó, amelyik ott él emlékeinkben, amelyikre nosztalgiával és boldogsággal gondolunk, mert kis lurkóként az első pillanattól fogva odáig voltunk érte, és mert megszerettük valamennyi szereplőjét, amelyikből valójában sose nőttünk ki, csak néha talán szégyelljük ezt mások előtt is beismerni, és amelyikért egy fél világ rajong velünk együtt. Hiába az eltelt sok-sok év, a Százholdas Pagony egy fikarcnyit se változott: legnépszerűbb lakója, a csekélyértelmű medvebocs és elmaradhatatlan barátai ugyanolyan mókásak. A Micimackó ereje az egyszerűségében, közérthetőségében és jószívűségében rejlik, ezt pedig mindet hibátlanul közvetíti az új film is. Ha szülők vagyunk, kötelező a menet a moziba, de ha még nem, akkor se féljünk elmenni egyedül, csak azért mert már "felnőttek" vagyunk - higgyétek el, megéri.

Micimackó előzetes

 

Micimackó / Winnie the Pooh (2011)

  • Műfaj: Animációs
  • Hazai premier: 2011. július 07.
  • Rendezte: Don Hall, Stephen J. Anderson
  • Hossz: 69 perc
  • 2011-07-06 11:16:17 https://www.gamechannel.hu/pictures/cinemachannel/micimacko_1.jpg
  • Szereplők: Craig Ferguson, John Cleese, Jim Cummings, Travis Oates, Tom Kenny, Peter Cullen
  • Forgatókönyv: Stephen J. Anderson, Clio Chiang, Don Dougherty, Don Hall, Brian Kesinger, Nicole Mitchell, Jeremy Spears, Paul Briggs, Chris Ure
  • Operatőr: Julio Macat
  • Vágó: Lisa Linder
  • Zene: Henry Jackman
Don Hall, Stephen J. Anderson 69 Henry Jackman 2011-07-06 11:16:17 https://www.gamechannel.hu/pictures/cinemachannel/micimacko_1.jpg
15 hozzászólás

Vendég

13 éve, 10 hónapja és 1 napja

De jóóóó!mosolygó smiley Ez aranyos mese, nagyon jó hogy van új része!mosolygó smiley

válasz erre

Maniac

13 éve, 10 hónapja és 1 napja

Kötelező!!! Abszolút egyetértek gocsa minden mondatával, amint megjelenik DVD-n, rohanok érte.

válasz erre

marco

13 éve, 10 hónapja és 1 napja

Nem gondoltam volna, hogy sikerül az alap történetet ennyire jól visszahozni. Megnézős!mosolygó smiley

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljamarco profilja