Mennyei királyság filmkritika

2005. május 03.
76.0281
Advertisement
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Szoron profilja, adatai
Szoron
Most kérek elnézést mindenkitől, de egy kicsit túl fogom dicsérni a filmet. Ez nem 100%-ig azért van mert a film kimagasló volt - persze nagyon jó volt - hanem mert bizonyos emberek igen durván lehúzzák jogtalanul. És jelen esetben ezen most igen elborult e cikk írója. Tehát a film maga erősen közelíti az öt pontot (1-5-ig). Természetesen a sikerhez elengedhetetlen, hogy rendező Ridley Scott legyen, aki most is mindig nagyot alkotott.


Ehhez párosul egy igen jóra sikerült szereposztás is. Tehát a sikerhez nem kell túl sok.


Mennyei királyság filmkritika - 2. kép

A rendező neve is elég ahhoz, hogy a sajtó érdeklődését felkeltse. Így nem is volt furcsa, hogy igen sokan voltak kíváncsiak a filmre. Bár volt olyan is aki inkább a fiatalabb főszereplő alakítását tartották szem előtt. És természetesen majdnem ugyanennyien magát a filmet is látni akarták. Nos a kezdés után 145 perccel később elmondhatom, hogy mind a három csapat kielégült arccal hagyta el a termet. Tisztelet a negatív kivételnek.
Személyem főleg a filmre volt kíváncsi, mivel mint a történet, mint a rendező alkotása igen érdekelt. Sajnos egypár félelmem beigazolódott, de mivel a legtöbb filmnél mostanában elkövetnek ilyen hibákat, így vágott földhöz annak ténye, hogy a harci jelenetek kidolgozottsága igen silányra sikerült. Persze lehet, hogy több hónapon keresztül gyakorolt profi csatákat vettek fel, de ez esetben a John Mathieson operatőr kezét kéne letörni, mivel minden csatajelenet közben a zoom gomb pozitív felére könyökölt és vadul rángatni kezdte az állványokat. De talán valószínűbb, hogy a kidolgozottságot takargatták ezzel sajnos.


Mennyei királyság filmkritika - 3. kép

Ennek ellenére a minden más igen kifinomul munkálatokat mutat. A hadseregek méretei óriásikat, avatott szemek sem tudnák megmondani, hogy számítógépes grafika vagy valóban ennyi statiszta vett részt a forgatások alatt. Tájak melyeken követjük főhősünket gyönyörűek. Jeruzsálem és a kisebb várak, falvak maximálisan a kornak megfelelő érzetet keltenek.
Lássuk akkor mit is sikerült 145 percbe sűríteni.
Baliannal egy kis Francia falucska kovácsa. Rögtön a film elején láthatunk egy temetést, mely igen eltérő a maiaktól. Egy nőt temetnek, kiről kiderül, Balian felesége volt és öngyilkos lett, mivel nem tudta elfogadni gyermekük tragikus halálát. Természetesen ez Balianra is kihatott és teljesen munkájába temetkezett.
Egy keresztes csapat érkezett a kicsiny faluba. A csapat vezetője Godfrey nemes úr, kiről gyorsan kiderül, Balian apja. Godfrey magával hívja fiát a szentföldre, de ő nem akarja elhagyni a falut. Viszont mikor meglátja halott felesége keresztjét a temetést végző pap nyakában, vagyis, hogy még egy pap is lopásra vetemedik elborul az agya és megöli a papot, majd felgyújtja házát és apja után ered. Nem sokkal közös útjuk megkezdése után Baliant vissza akarják vinni, hogy megbüntessék a pap megölésért, de a Godfrey és csapata kiáll mellette. Sajnos a harc során Godfrey egy végzetes sebet kap, mely lassú halára ítéli. A haláltusa egész a kikötőig tart. Itt még halála előtt, minden hatalmát és rangját átadja fiának.


Mennyei királyság filmkritika - 4. kép

Balian itt találkozik először nagy ellenfelével, Jeruzsálem jövendő királyával. Első pillanattól kezdve nem szívelték egymást. Balian elindul a szentföldre, de az út nem volt zökkenőmentes. Csak ő élte túl. Itt rögtön beleütközik két arabba, melyből az egyiket megölte a másik egy rövid időre mellé szegődött. Megérkezve a városba lassanként kialakult minden. Elhelyezkedett rangjának illő pozícióba, birtokán vizet keresett és összejött a király nővérével.
A bonyodalmak itt kezdenek tetőzni. Miután a keresztesek elfoglalták Jeruzsálemet, valahogy sikerült elérniük a békét, de ez csak hajszálon log. A templomosok pont ezt a hajszálat szakították el. Bár ezt még valahogy a király lerendezte, halál - mely a régóta tartó pestis okozott -, mindennek véget vetett. Az új király elindította azt amitől mindenki félt.


Mennyei királyság filmkritika - 5. kép

Sajnos ez még rosszul is csinálta. A templomosok mindegy szálig meghaltak és keresztesek ezt már nem voltak hajlandók tovább nézni és elhagyták Jeruzsálemet. Így a város védelmét Baliannak és a városlakóknak kellett ellátni. Az arabok ostroma napokig tartott. Az erőviszonyok alapján már az első nap el kellett volna hogy bukjon a város. De tartották magukat. És végül elérték céljukat. Az arab vezér megígérte, hogy minden keresztény zavartalanul hagyhatja el Jeruzsálemet, hogy visszatérjenek hazájukba.
A film maga jóra sikerül. A történet néhol gyermeki volt és itt-ott kissé erőltetett, mégis az összhatás jónak mondható.
Már moziban többször nem hiszem hogy megnézem a filmet, amennyiben DVD megjelenik, úgy biztos fogok neki találni helyet a gyűjteményemben.

Mennyei királyság
Nemzetiség: Amerikai
Jellemző: Történelmi dráma
Hossz: 145 perc
Készült: 2005
Premier: 2005. május
Forgalmazza: Intercom

Eredeti cím: Kingdom of Heaven
Rendező: Ridley Scott
Szereplők: Orlando Bloom, Liam Neeson, Alexander Siddig
Fényképezte: John Mathieson
Díszlet: Arthur Max
Írta: William Monahan
Producer: Ridley Scott
 

Mennyei királyság / ()

  • Műfaj:
  • Hazai premier: nincs még időpont
  • Rendezte:
  • Hossz: 0 perc
  • 2005-05-03 17:51:00 https://www.gamechannel.hu/movie_channel/pictures/050502ga0101.jpg
  • Szereplők:
  • Forgatókönyv:
  • Operatőr:
  • Vágó:
  • Zene:
  • IMDb:
  • Gyártó:
  • Forgalmazó:
  • Honlap:
0 2005-05-03 17:51:00 https://www.gamechannel.hu/movie_channel/pictures/050502ga0101.jpg
6 hozzászólás

[Tiltott felhasználó!]

15 éve, 11 hónapja és 1 napja

[Tiltott felhasználó!]

Tibit

16 éve, 4 hónapja és 9 napja

Jeruzsálem királya, IV. Balduin még véletlenül sem volt pestises, a pestisben nem lehet évekig szenvedni. Leprás volt!
A történelmi hűségben van pár kivetnivaló pl. a király nem viselt maszkot, és Jeruzsálemért cserébe Salahaddin vagy Szaladin sarcot kért, nem engedte csak úgy el a népet..... (meg még sok ilyet sorolhatnák).
Szóval, aki avatott volt a témában a film megnézése előtt, rájöhetett pár bakira.
Amúgy a megvalósítás kiváló, viszont a csatajelenetekkor tényleg alig látni valamit, és ez gááz! meglepett smiley
Egy ilyen filmnek nagy erősségei lehetnek a jó csaták... nyelvnyújtó smiley

válasz erre

Vendég

17 éve, 16 napja

letöltei szeretném

válasz erre

Vendég

17 éve, 5 hónapja és 19 napja

Honnan lehet letölteni ????

válasz erre

Vendég

17 éve, 7 hónapja és 9 napja

Bár az arcát nem láttam, a király mégis nagyon szimpatikus!

válasz erre

Vendég

17 éve, 7 hónapja és 9 napja

Szerintem ez a film a színészek miatt a legjobb mert pontosan rájuk illik a szerep. Nagyon jól játszották el, mozzanatokból látszott mit akarnak. A kedvenceim Jermy Irons -aki mellesleg a világ egyik legjobb színésze- , Orlando Bloom -a másik tök jó színész és mellesleg a 2. leghelyesebb pasi- és Eva Green. De a történet és a zene sem semmi.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaManiac profiljaKisember001 profiljaKisember001 profilja