Kicsi kocsi - Tele a tank! filmkritika

2005. augusztus 20.
96.1151
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
marco profilja, adatai
marco
A Kicsi Kocsi visszatért! És nem is akárhogyan. Egy olyan filmben láthatjuk viszont 1981-ben eltűnt kedvenc kis Vw-nket, amely méltó utódja a legendás Herbie filmeknek. A kicsi autó nagy kalandjait eddig 4 filmben követhettük nyomon, a "Tele a tank!" ötödikként pedig most felújítja a hagyományt és reméljük, útjára indít egy új szériát ebből az aranyos családi vígjátékból. Egy olyan film ez, amelyet mindenkinek bátran ajánlhatunk korhatár függetlenül.



Kicsi kocsi - Tele a tank! filmkritika - 2. kép

Az öntudatos kisautó kalandjait 1969-ben vitték először vászonra és rögtön óriási sikert aratott hihetetlen bájával és egyszerű bugyutaságával. Az "Édes bogaram" című első kalandot követte az "A kicsi kocsi újra száguld", a "Herbie Monte Carlóba megy" és a "Herbie Goes Bananas". Minden rész hatalmas sikereket könyvelhetett el, mégis, 1981-ben a Walt Disney az utolsó kalandot vitte szalagra. Bizony, ezzel a lépéssel tették legendássá az azóta is ismert Herbie nevet, hiszen a csúcson hagyták abba a szériát, ezzel indítva el annak újabb sikertörténetét. A nyolcvanas években a moziban már lefutott Kicsi Kocsi filmek ezután debütáltak a világ televízióiban, és újabb rajongókat szereztek mind a filmek, mind a Volkswagen bogár számára. A rengeteg ismétlést megért filmek még most is tévénézők százezreit képesek leültetni a készülékek elé. Legjobban talán a Bud Spencer-Terence Hill páros filmjeihez lehetne hasonlítani azt a jelenséget, amelyet a Herbie-filmek is mutatnak: a nézők bár sokszor látták már őket, mégis újra megnézik, mert egyszerű képi világukkal és történetükkel pontosan azt a hatást érik el, amiért készültek: 100%-os kikapcsolódást nyújtanak az egész családnak.


Kicsi kocsi - Tele a tank! filmkritika - 3. kép

A Walt Disney nagyot lépett a "Tele a tank!" filmmel, hiszen ugyanazt a hatást akarták elérni, amelyet a régebbi filmjeikkel. És ez sikerült is! A rendező, Angela Robinson régi Kicsi Kocsi rajongó, bevallása szerint imádta a régebbi epizódokat és olyan filmet akart csinálni, amely hangulatában és képi világában követi az eredeti részeket. Állíthatom, ez sikerült! Természetesen a XXI. század pörgő, rohanó világa elkerülhetetlenül beszáguldott Herbie életébe is, de ez semmit nem rontott el a film hangulatából! Sőt, ez azt hiszem, kellett is ahhoz, hogy a mozi olyan legyen, amilyen...

Maggie Payton (Lindsay Lohan) családjában apáról fiúra száll az autóversenyzés. Őt mégsem akarja apja, Ray Peyton Sr. (Michael Keaton) pályára engedni, hiszen ő az egyetlen lánya, és jobban félti, mint bármi mást életében. A versenyzést inkább fiára, Ray Peyton Juniorra (Breckin Meyer) hagyná, ha értene hozzá. A srác ugyanis nagyon ügyes, csak épp vezetni nem tud. A család harmadik generációja, és így a Payton csapat lassan kiesik a NASCAR versenyből.
Maggie azonban az egyetem elvégzése után ajándékba kap apjától valamit. Egy autót, amit ő maga választhat ki a használtautó (vagy inkább roncs) telepen. A kis Herbie is itt vesztegel, és természetesen kapva kap az alkalmon, addig kűzd és feltűnösködik, amíg ki nem választja őt Maggie.


Kicsi kocsi - Tele a tank! filmkritika - 4. kép

A lány szeretné a kis kocsit kipofozni, és használni egy-két hónapig, amíg el nem költözik New Yorkba. A terv nem jön össze, a kocsi ugyanis megmutatja igazi énjét, és magával ragadja a lányt, aki nagyon megszereti a szebb időket megélt versenyautót. Maggie élete gyökeres változáson megy keresztül, az öreg roncsdarab lassan kezdi visszanyerni eredeti erejét, és ezernyi kalandot élnek át együtt. Száguldoznak, versenyeket nyernek, és megvédik egymást. Van is kitől, hiszen az önelégült NASCAR sztár, Trip Murphy (Matt Dillon) mindenáron Herbie pusztulását akarja, amióta a Kicsi Kocsi megszégyenítette őt egy utcai versenyen. Maggie és Herbie kalandja a NASCAR versenyen folytatódik, és lehet, hogy a lány nagy álma, hogy megnyerhesse a versenyt, valóra is válik...


Kicsi kocsi - Tele a tank! filmkritika - 5. kép

Érdekesség, hogy 2000 környékén egy Deborah Renshaw nevű hölgy első nőként valóban komoly eredményeket ért el a NASCAR-ban. Ő is egyetemet végzett, mint a filmbéli Maggie, és bár nem egy VW Bogárral, de háromszor is dobogós helyezést ért el. Szakértők komoly esélyesnek tartják a jövőben a legnagyobb amerikai autóversenyzők között. Ő volt az első nő a NASCAR-ban, aki végig első helyen tudott maradni egy körön belül és 2000-ben a pontozásos versenyben ő került az első helyre. A 29 éves versenyzőnő saját bevallása szerint megnézte a filmet, és csak annyit tett hozzá: "Egy ilyen autóval, mint ez a bogár, már régen a csúcson lennék!"...

Természetesen minden olyan elemet megtalálhatunk a "Tele a tank!"-ban, amelyet a régebbi epizódokban is, így pl. Herbie simán ugrat, majd repül 200 métert, bukfencezik, falon száguld, elpüföli az ellenséget, de csajozik is... Sajnos, néhány helyen nagyon megtűzdelték a filmet reklámokkal, pl. a Cheetos feliratot túlzás nélkül legalább harmincszor fedeztem fel másfél óra alatt. De akit egy ilyen apróság nem zavar, annak mindenképpen ajánlom a filmet, ha jól akar szórakozni, szereti a finomabb humort, vagy csak a gyermekét akarja elvinni egy olyan mozira, amelyen valaha ő szórakozott olyan jól... Egyetlen lövés, csúnya szó, vagy vércsepp nélkül köti le a figyelmét az ötéves kisgyereknek ugyanúgy, mint a százöt éves nagyapónak.

Kicsi kocsi - Tele a tank
Nemzetiség: Amerikai
Jellemző: Vígjáték
Hossz: 101 perc
Készült: 2005
Premier: 2005. augusztus 25.
Forgalmazza: Intercom

Eredeti cím: Herbie: Fully Loaded
Rendező : Angela Robinson
Szereplők: Lindsay Lohan, Michael Keaton, Matt Dillon, Breckin Meyer, Justin Long, Cheryl Hines, Jimmi Simpson, Jill Ritchie, Thomas Lennon
Fényképezte: Greg Gardiner, Daniel C. Gold
Díszlet: Daniel Bradford
Írta: Gordon Buford, Thomas Lennon, Ben Garant
Forgatókönyv: Thomas Lennon, Ben Garant, Alfred Gough, Miles Millar, Mark Perez
Zene: Mark Mothersbaugh
Vágó: Wendy Greene Bricmont, Edward A. Warschilka
Producer: Michael Fottrell, Charles Hirschhorn, Tracey Trench
 

Kicsi kocsi - Tele a tank! / ()

  • Műfaj:
  • Hazai premier: nincs még időpont
  • Rendezte:
  • Hossz: 0 perc
  • 2005-08-20 10:09:00 https://www.gamechannel.hu/movie_channel/pictures/050820nm0201.jpg
  • Szereplők:
  • Forgatókönyv:
  • Operatőr:
  • Vágó:
  • Zene:
  • IMDb:
  • Gyártó:
  • Forgalmazó:
  • Honlap:
0 2005-08-20 10:09:00 https://www.gamechannel.hu/movie_channel/pictures/050820nm0201.jpg
56 hozzászólás

Vendég

17 éve, 5 hónapja és 24 napja

klasz a kocsi

válasz erre

Vendég

17 éve, 8 hónapja és 16 napja

ez kellmeglepődött smileynyelvnyújtó smileymeglepett smileyröhögő smiley

válasz erre

Vendég

17 éve, 8 hónapja és 17 napja

fú a 4 éves kistesóm k...vára szereti ezt a filmet
menő smileymeglepődött smileykacsintó smiley

válasz erre

Vendég

17 éve, 8 hónapja és 19 napja

mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

18 éve, 11 hónapja és 18 napja

Sz.tem jó de a régik sokkal jobbak voltak, ez a film már nem herbieről szól hanem erről a kiscsajról!!!! és túl sok a számitógépes animáció a filmben, amúgy tényleg jó film de a MONTE-CARLOS jobb volt!

válasz erre

Vendég

20 éve, 2 hónapja és 23 napja

tök lyoo láttam

válasz erre

Vendég

20 éve, 3 hónapja és 3 napja

Jó film, tényleg megvan a régi feeling...

válasz erre

Brutal Terror

20 éve, 3 hónapja és 12 napja

Kíváncsi leszek erre a filmre, a régieket én is nagyon szerettem. Kicsit kételkedem benne, valóban vissza tudták-e adni a régi hangulatot, de ha te mondod, Marco...

válasz erre
12345a(z) 5 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja