Kellékfeleség filmkritika

2011. március 14.
75.9801
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
gocsa profilja, adatai
gocsa
Végigülni a Kellékfeleséget, Adam Sandler legújabb, ki tudja hányadik romantikus komédiáját (számolja egyáltalán valaki? érdekel még egyáltalán valakit?), melyet egyik legjobb pajtija, Dennis Dugan (Apafej, Ne szórakozz Zohannal, Nagyfiúk) rendezett, olyan élményhez hasonlítható, mint ha egy bődületesen rossz tévés sitcomot néznénk, ami egész egyszerűen soha sem akar véget érni. A legfontosabb különbség, hogy míg a televíziós show-k világában a közbeiktatott reklámok mondhatni hőn várt megnyugvást, pihenő időt biztosítanak, és valamelyest segítenek is átvészelni a fő attrakciót, vagyis magát a műsort, addig a Kellékfeleség esetében ilyesmire hiába is várunk. Kivéve persze ha eléggé leleményesek vagyunk és például "folyó ügyekre" illetve azzal kapcsolatos gondokra hivatkozva el nem barikádozzuk magunkat a mellékhelyiségben, minél kevesebb mozgóképes tortúrának kitéve ezzel magunkat. Talán gyávának és patetikusnak hangzik, de higgyétek el, bizonyos esetekben, ez a kívánatos, inkább preferálható választás - ha kicsit is kedves számunkra tiszta, józan elmeállapotunk. A Sandler/Dugan duó kollaborációjának legutóbbi eredménye, a 2010-es Nagyfiúk már jelzés erejű kellett volna, hogy legyen: egy gyakorlatilag kétoldalas forgatókönyv alapján készült, 100 percesre nyújtott szkeccs volt, amiben korosodó, kifáradt komikusok igyekeztek humorizálni jobbra is, balra is, helyüket nem találva, és közben egyetlen érzelmi húrt se sikerült megpendíteniük, akárhogy igyekeztek. A Nagyfiúk minden szempontból kudarc volt, égetni való celluloid szemét, egy mosolyt sem tudott előcsalni belőlem; idegesítő, agypusztító összevisszaság.

Kellékfeleség filmkritika - 2. kép

A Kellékfeleség folytatja a megbocsáthatatlan fércmunkák sorát, melyekkel Sandler és Dugan az utóbbi időkben folyamatosan támadja az emberiséget, a filmművészetet és úgy általában véve a jóízlést. A merénylet elindító szikráját ezúttal egy 1969-es Walter Matthau film jelentette, ugyanis remake-ről van szó - míg, hogy kellően megbonyolítsuk a dolgokat, maga a 69-es alkotás is egy francia színdarab amerikanizált változatának mozis adaptációja volt. A szó lehető leglazábban vett értelmében beszélhetünk csak remake-ről, mivel az eredeti történet olyan mértékű "Sandlerizáción" esett át, hogy a legjobb esetben is csak halovány, távolról talán ismerősnek tűnő vonások emlékeztethetnek a 40 éve készült filmre, legalábbis azok esetében, akiknek volt szerencséjük azt látni. Semmi konkrét részlet, semmi abból a bájból és intelligenciából, amik a Gene Saks rendezte A kaktusz virágát jellemezték. A Kellékfeleség tulajdonképpen fényévekre van az ihletet adó műtől, száz százalékosan "új" (inkább csak eltérő) ötletekből építkezik fel. A kettőt össze sem lehet hasonlítani, esztétikai képtelenség lenne. Minden bizonnyal így sokkal jobban is jártak mindazok, akik nevüket adták a filmhez (Matthau mellett Ingrid Bergman és egy piszkosul fiatal, pályakezdő Goldie Hawn is feltűnt benne). A Kellékfeleség nem a forrásként feltüntetett A kaktusz virága miatt olyan pocsék, amilyen. Nem, nem lehet másra kenni a bűnt, a készítők teljes egészében önerejükből hozták össze ezt a förtelmet.

Kellékfeleség előzetes




Sandler nem nevezhető ideális romantikus főhősnek. Valószínűleg abból a tényből kifolyólag, hogy karakterei szinte kivétel nélkül megrekedtek a serdülőkorban; középkorú férfiak, akik örök tinédzserként tengetik életüket, állandóan kibújva a felelősségek alól és gyermeteg tréfákat űzve. De ez egyáltalán nem gátolta meg a félnótás komikust abban, hogy romantikus vígjátékokban szerepeljen. Sőt. Jócskán kivette részét a műfajból, az eredmény néha szerencsésebben sikerült (lásd Nászok ásza és Az 50 első randi), néha pedig katasztrofálisan (A kismenő, Férj és férj).

Kellékfeleség filmkritika - 3. kép

A Kellékfeleség - amely az utóbbiak közé sorolható - esetében az alkotók megfeledkeztek a romkomok egyes számú szabályáról, és így, rögtön óriási hendikeppel kezdve, később már szinte esélytelen, hogy valami élvezhető kerekedjen ki az egészből. Mi ez az alapvető, létfontosságú szabály? A főszereplő szerelmes párnak életszerű körülmények között, vagy legalábbis hihető módon kell egymásba habarodniuk. Olyan szituációnak kell felvázolásra kerülnie, ami szívmelengető, sorsszerű, esetleg viccesen kínos, aranyos és a női közönség tagjait hangos sóhajok elejtésére ösztönzi.


Kellékfeleség filmkritika - 4. kép

A Kellékfeleség inkább úgy dönt, hogy szakít ezzel a régimódi hagyománnyal, a rövidebb utat választja és egyből in medias res kezd. A film férfi és női sztárja Adam Sandler illetve Jennifer Aniston, két dollár tízmilliókat kóstáló hollywoodi húzónév, mindenki ismeri őket, még csak a bulvárlapokat sem kell hozzá lelkesen nyálazni, erre alapozva pedig még egy tapasztalatlan laikus is ki tudja következtetni, hogy ők ketten egymásba szeretnek, és csakis egymáséi lehetnek. Ha ez úgyis ennyire magától értetődő, akkor minek vesződni a sok románccal? Hiszen végül is a film játékideje már így is elég hosszú (közel két óra), azok a jelenetek, melyekben a két barát fokozatosan egyre közelebb kerül egymáshoz nyugodtan átugorhatóak, a sztori pedig - egy Sandler és Aniston közt lezajló, valóban kedves párbeszéd kivételével - mindenféle zavaró, melóigényes tényező (úgy mint például a fejlődő karakterek, vagy a graduálisan kibontakozó vonzalom) nélkül homlokegyenest tarthat a happy ending felé. Annak érdekében, hogy senki se gondolja tévesen egy pillanat erejéig sem azt, hogy Nicole Kidman lenne a romantikus főhősnő, kockára téve ezzel Aniston napnál is világosabb jogát és privilégiumát erre a szerepre, az ausztrál dáma a film feléig tiszteletét sem teszi. Ha engem kérdeztek, valakinek szólnia kellett volna neki, hogy inkább egyáltalán ne tegye tiszteletét a filmben. Habár a hangulatot parányit fel tudja dobni jelenlétével és a szerepe sem vészes annyira, az Oscar-díjas színésznőnek annyi keresnivalója van a Kellékfeleségben, mint mondjuk Anistonnak egy kosztümös drámában.


Kellékfeleség filmkritika - 5. kép

A premissza több mint ideális táptalaj egy eladható, és akár szórakoztató romantikus komédia számára; tulajdonképpen nehéz elhinni, hogy hogyan is sikerülhetett a készítőknek ennyire elszúrni mindent, ami csak elszúrható. Danny (Adam Sandler) egy jól kereső, elit vevőkörrel rendelkező plasztikai sebész, mindemellett hivatásos kötelezettségkerülő, ha párkapcsolatokról van szó. Előbbinek köszönhetően ő az egyik legnépszerűbb ember Los Angeles-ben; utóbbi pedig kicsit sem meglepő, figyelembe véve a hollywoodi közönségfilmek eltorzult, kitekert realitásképét. Danny-nek tökélyre vitt módszere van, mely segítségével egyik egyéjszakás kalandból a másikba tud keveredni nála 20-25 évvel fiatalabb kis fruskákkal: ujján egy ál-jegygyűrűt hord. A bárokban kiszemelt ártatlan áldozatok rögvest bedőlnek a feleségétől elhidegült és néha még fizikailag is bántalmazott, gyámoltalan férj történetének, tudomásul véve azt is, hogy házas emberként vele hosszabb távú afférra nincs sajnos semmi esély. Danny így könnyű szánalomszexhez jut, másnap pedig újra szabad emberként vadászhat következő prédájára. Asszisztense, Katherine (Jennifer Aniston) undorral szemléli főnöke szerelmi életét, de ez egyáltalán nem akadályozza meg abban, hogy titokban mégis odáig legyen érte és közös jövőjüket tervezgesse. Aztán egyszer csak Palmer (Brooklyn Decker) megjelenik Danny életében és egy megszokott egyéjszakás kaland után a férfi meg van győződve arról, hogy ő "az igazi".

Danny balszerencséjére, a lány észrevette az ujján a gyűrűt, és a magyarázat, amivel szolgál - miszerint ő és a felesége éppen a válás előtt állnak - nem győzi meg Palmert kellően afelől, hogy teljesen rendben van az, hogy egy nős emberrel van viszonya. Hogy be tudja bizonyítani hűségét, Danny-nek be kell mutatnia a házisárkányt. Egy városban, ahol minden sarkon munkát kereső színészekbe botlik az ember, valamilyen érthetetlen okból pont Katherine-re esik a választása.

Kellékfeleség filmkritika - 6. kép

Az elsőre egyszerűnek tűnő megtévesztés azonban hamar nagyon is bonyolulttá válik, mikor a szereplők köre kibővül két kisgyerekkel és egy német szeretővel is (aki valójában Danny unokatestvére, Eddie, akit Nick Swardson játszik - annak ellenére, hogy a karakter mint ha csak Rob Schneiderre lett volna szabva). A helyszínváltás után, Hawaii-ra utazva, Nicole Kidman is megjelenik, mint Katherine egykori fősulis riválisa, és részese lesz az őrületnek. Én már az elején megmondtam, hogy a cselekménynek nincs sok köze A kaktusz virágához, ellenben semmi eredetiséget sem igazán képes felmutatni.


Kellékfeleség filmkritika - 7. kép

A Kellékfeleség alakítások terén viszonylag szűk skálát fed le: az elviselhetetlentől körülbelül a középszerűig terjed a színészgárda teljesítménye. Kidman, aki vitathatatlanul a legelismertebb színész a filmben, élete egyik legrosszabb performanszát teszi le az asztalra; amit művel az távol áll a komikumtól, rettenetes ripacskodás. Nick Swardson méltó ellenfele ezen a téren, sikerül véghezvinnie az eddig elképzelhetetlent: még a mitugrász Rob Schneidernél is idegesítőbb tud lenni. Hogy Brooklyn Decker miért került beválasztásra a filmbe, az annyira egyértelmű, hogy kár is időt fecsérelni rá (férje, Andy Roddick cameója már csak hozzáadott bónusz). A gyerekszereplők vagy éppen tehetségtelenségükről tesznek tanúbizonyságot, vagy egész egyszerűen alulrendezettek; nehéz megállapítani, melyik esetről van szó. Sandler és Aniston úgy ahogy vannak, saját magukat adják. Olyan típus-karaktereket játszanak, akiket különböző variációkban karrierjük során már annyiszor életre keltettek, hogy lehetetlenség lenne nem meggyőzőnek lenniük bizonyos szinten. A kettejük közül hiányzó szikra, a romantikus viszony teljes abszenciája nagyobb részt a gyenge forgatókönyv hibája, és csak kevésbé a két színészé. A korábban már megemlített egyetlen működő jelenetben van köztük egy kis tűz, érződik a kibontakozó románc, de ez édeskevés. Azok, akik azt remélik a Kellékfeleségre beülve, hogy majdnem kétórányi Sandler-féle hülyéskedést fognak látni, csalódnak majd. Ez most egy "komolyabb", a WC humort minimálisra csökkentő Sandler.

Kellékfeleség filmkritika - 8. kép

Ki tudja, talán jobb lett volna, ha a Kellékfeleség is sokkal több ízléstelen poént tartalmaz. Az 50 első randi ugyan nem ettől lett remek romkom, de emiatt közelebb állt Sandler potenciális célközönségéhez és könnyedebbé is vált, miközben meglepően komoly témákba is beletenyerelt. A Kellékfeleség nézése közben elfog az az érzés, mint ha csak a rendező, forgatókönyvíró és az egész stáb cakkumpakk azt kapták volna legfőbb küldetésükként, hogy egy olyan sztorit, ami jó esetben egy óra kitöltésére elég, széthúzzanak egy kétórás, álmatlanság elleni kúraként is kitűnően működő, értelmes nézőket próbára tevő kihívássá. Nehéz megjósolni, kiknek fog tetszeni ez a film: a Sandler rajongóknak túl lagymatag, a vígjátékok kedvelőinek túl komoly, a romkom szerelmeseinek pedig kiszámítható és érdektelen.
 

Kellékfeleség filmkritika / Just Go With It (2011)

  • Szereplők: Adam Sandler, Jennifer Aniston, Brooklyn Decker, Nick Swardson, Nicole Kidman, Bailee Madison
  • Forgatókönyv: Timothy Dowling, Allan Loeb
  • Operatőr: Theo van de Sande
  • Vágó:
  • Zene: Rupert Gregson-Williams
15 hozzászólás

rDAVE

6 éve, 4 hónapja és 25 napja

juhaszandor írta:
Barátnőmmel néztem, nagyon tetszett neki. Adam Sandler-nek nem a legjobb filmje, de tényleg nézhető.
Az lehet, de a Jack és Jillhez képest egy mestermű.

válasz erre

juhaszandor

6 éve, 4 hónapja és 25 napja

Barátnőmmel néztem, nagyon tetszett neki. Adam Sandler-nek nem a legjobb filmje, de tényleg nézhető.

válasz erre

Aidon Assassin

8 éve, 3 hónapja és 6 napja

Többségbe nagyon jók Adam filmjei..persze vannak kivételek

válasz erre

Cpt_Nihil

9 éve, 17 napja

Szívemből szóltál, Gocsa barátom! Az A*am S*ndler filmek immáron 3 éve keserítik meg az életemet - azóta csak rosszabbnál-rosszabb és igénytelenebb alkotásokkal örvendeztet meg minket Valahogy maga Adam karaktere sem tűnt soha ígéretes színésznek... Ízlések és telefonok.
(Cakkumpakk = cakompakk)
Remek cikk! Várom a következőt!

válasz erre

Vendég

9 éve, 18 napja

Nekem is nagyon tetszett, jó film!

válasz erre

Vendég

9 éve, 22 napja

Megnéztem, jó film. Én jót röhögtem, Adam Sandler nagyon nagy arc!

válasz erre

Vendég

9 éve, 23 napja

Hát igen... Adam Sandler megint alkotott, benne sosem lehet csalódni igaz hogy az első húsz perc kissé unalmas volt de utána tömény egy óra felhőtlen rögögés.D Én azt mondom
hajrá előre és még sok ilyen filmet!

válasz erre

gocsa

9 éve, 25 napja

Vendég írta:
Na akkor megnézem, ha mondjátok, hogy jó.
Hát. Kedvezményes napon menj.

Nekem amúgy semmi kivetnivalóm nincs a romkomok ellen, vannak nagyon is jól sikerültek (Harry és Sally, Négy esküvő, a 30-as, 40-es, 50-es évek screwball-jai), Adam Sandlert sem utálom, csak a filmjei borzalmasak, amúgy elvesztegetett tehetség volt egész életében a pali. Megfelelő forgatókönyv és megfelelő rendező alatt sokra képes (Kótyagos szerelem, 50 első randi, Spangol, Üres város).

válasz erre

marco

9 éve, 25 napja

DNS írta:
Hmm, tehát hímnemű, ráadásul főszerkesztő.

Azt hiszem, az megint egy külön kategória
Igen igen, egy külön állatfaj.

válasz erre

Vendég

9 éve, 25 napja

Na akkor megnézem, ha mondjátok, hogy jó.

válasz erre

lacyboy

9 éve, 25 napja

Tegnap este néztem meg jót röhögtem rajta jó film én a többi Adam Sandleres filmet is szeretem.

válasz erre

DNS

9 éve, 25 napja

Hmm, tehát hímnemű, ráadásul főszerkesztő.

Azt hiszem, az megint egy külön kategória

válasz erre
12a(z) 2 -ből
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

Hellblade profiljaMarduk profiljaWickedSick profiljababem profilja