Jojo Nyuszi filmkritika

2020. január 22.
75.6331
DNS profilja, adatai
DNS
A január eleji Golden Globe-bal megkezdődött az idei filmes díjátadó-szezon a tengerentúlon, mely a február 9-i Oscar-gálával éri el a tetőpontját. Ezen a héten mi is kedveskedünk Nektek két olyan mozival, amelyeket több díjra is jelöltek - s bár mind a Jojo Nyuszi, mind az 1917 alapvetően történelmi jellegű, a maga módján mindkettő érdekes lehet a szélesebb nagyközönség számára.


Az előbbit író és rendező Taika Waititi sajátos stílussal bír, ami a dráma és a komédia, illetve az ezeket kiegészítő akció elegyítését illeti. A nézők és a szakma figyelmét egyaránt felkeltő Vademberek hajszáját követően a Thor: Rangarök, valamint A Mandalóri c. Star Wars széria egyaránt jól mutatja, hogy az új-zélandi származású filmes egyre keresettebb Hollywoodban.

Ha történetmesélésről van szó, Waititi igen merész döntésekre képes, melyek elsőre talán képtelenségnek tűnnek, ám végül többnyire mégis eredeti kifejező eszköznek és humorforrásnak bizonyulnak. Ilyen húzás többek között az is, hogy alapvetően színes bőrű emberként saját maga alakítja az áriának tekintett német faj felsőbbrendűségéért síkra szálló Adolf Hitlert.

A Christine Leunens Cellába zárva (Caging Skies) c. regényének adaptációjaként elkészült Jojo Nyuszi egy fekete komédia és egyben háborús szatíra, mely gyökeresen elutasítja a háborút, az antiszemitizmust és általában a rasszizmust, sőt lényegében mindenfajta gyűlölködést.

Jojo (Roman Griffin Davis) útját anyukája, Rosie (Scarlett Johansson) és Klenzendorf százados (Sam Rockwell) is próbálja egyengetni

Jojo (Roman Griffin Davis) útját anyukája, Rosie (Scarlett Johansson) és Klenzendorf százados (Sam Rockwell) is próbálja egyengetni


A tízéves Johannes "Jojo" Betzler (Roman Griffin Davis) magára maradt anyjával, Rosie-val (Scarlett Johansson) él egy német kisvárosban, a második világháború utolsó szakaszában. A srácnak ugyan nincs sok igazi barátja a kissé duci, de jó fej Yorki-n (Archie Yates) kívül, viszont van egy képzeletbeli barátja, aki mindig lelket önt belé, amikor kell: a kissé extravagáns és gyermeteg, de annál szenvedélyesebb és nagylelkűbb Adolf Hitler (Waititi).

Jojo-nak szüksége is van a biztatásra, mivel a kiszuperált és kissé lecsúszott Klenzendorf százados (Sam Rockwell) által vezetett, hitlerista ifjúsági táborban megszégyenül és rendre kevésnek találtatik, hiába törekszik rá minden erejével, hogy jó náci legyen. Amikor azonban rájön, hogy titkon náciellenes anyja egy Elsa nevű zsidó lányt (Thomasin McKenzie) rejteget a házuk padlásán, a fiú alapvető hite és hovatartozása is megkérdőjeleződik...

Elsa (Thomasin McKenzie) egy kis meggyőzésre szorul, hogy előbújjon rejtekéből

Elsa (Thomasin McKenzie) egy kis meggyőzésre szorul, hogy előbújjon rejtekéből


A sztori tehát - cseppet sem leplezetlen módon - lényegében arról szól, hogy egy, a környezete által nagyban befolyásolt és meghatározott, alapvetően magányos kisfiú hogyan emelkedik felül közvetlen tapasztalatai révén a saját előítéletein másokkal szemben. Eközben a háború és a faji megkülönböztetés abszurditását szintén az ő szemén keresztül mutatja be a film, melynek egyik eszköze Hitler igencsak szokatlan módon ábrázolt figurája.

Ezzel önmagában véve nincs is semmi probléma, hiszen egy kisgyerek sokszor nyilván teljesen máshogyan látja a világot és benne az embereket, a tényeket gyakran a saját élénk fantáziájával kiszínezve. Ugyanakkor a kritikusok némelyike nem vette jó néven a nácik, illetve a nácizmus könnyed stílusú kifigurázását, egyenesen felszínesnek, sőt a fenyegetést elbagatellizálónak nevezve a produkciót.

Adolf Hitlernek (Taika Waititi) lenni überkirályság!

Adolf Hitlernek (Taika Waititi) lenni überkirályság!


Tény, hogy Waititi értelmezése meglehetősen absztrakt módon tárja elénk a gonoszságot, miközben a háború valódi borzalmai többnyire túlságosan távolinak tűnnek. Hogy Hitler ezen inkarnációja mennyiben csupán öncélú karikatúra, azt mindenki döntse el magának, viszont a látottak ettől függetlenül néha inkább tűnnek olcsó humornak és felszínes cukiságnak, vagy éppenséggel sztereotípiák felemlegetésének, mintsem tényleges művészi kifejező eszközöknek.

Nos, a realizmus és a történelmi hűség valóban nem a Jojo Nyuszi legfőbb erénye - ettől függetlenül persze egyfajta szatíraként még megállhatja a helyét. Ha emlékszünk, Tarantino hasonló jellegű filmje, a nagysikerű Becstelen brigantik szintén a valóság és a tények elferdítésével operált, azzal együtt, hogy a humor és az irónia mellett a mesteri feszültségkeltés eszközével operált, jobbára a hátborzongatóan hatásos dialógusokon keresztül.

Véletlenül nincs kéznél egy zsidó nálatok?

Véletlenül nincs kéznél egy zsidó nálatok?


Ezzel szemben Waititi filmjében elég sok az életszerűtlen szituáció és párbeszéd. A gyerekek (főleg a kisfiú) nem egyszer olyan dolgokat mond, melyekről még aligha lehet fogalma egy tízévesnek, pláne nem az 1940-es években. A legnagyobb gond viszont számomra a túlságosan is amerikai megközelítés: a német átlagembereket lényegében olyannak mutatja be, mintha csak a mai harsány, liberális szemlélet szerint nevelkedtek és éltek volna.

A fentiek miatt a narratíva olyan érzést kelt, mintha nem is az 1940-es évek Németországában járnánk, hanem lényegében ugyanannak a történetnek lennénk tanúi egyfajta elvonatkoztatott képzeletbeli felállásban, mintha a cselekmény fordított helyzetben, egy amerikai kisvárosban játszódna.

Ezért az expozíció, még ha a maga módján vicces is, gyakorlatilag nagyrészt félresiklott, és érződik rajta, hogy - stílusosan szólva - valami nem egészen kóser. A képzeletbeli Hitler - erősen sarkított és picit talán túl is játszott - feltűnése kezdetben valóban egy kicsit sok, emiatt pedig mondhatni paródiába illő képet mutat.

Mi lenne, ha egy kicsit változtatnánk a játékszabályokon?

Mi lenne, ha egy kicsit változtatnánk a játékszabályokon?


Ahogy viszont közeledünk a befejezéshez, egyre kevesebb a félresiklott bohóckodás és több a szívhez szóló jelenet, és nemcsak a két gyerek viszonyában, hanem Jojo és a többi szereplő között is. Ifjú protagonistánk beszélgetései anyjával és a különc megjelenése ellenére érző lelket takaró századossal majdhogynem ugyanannyi felemelő pillanatot eredményeznek, mint amennyit az először elutasított, majd lassan elfogadott és megkedvelt "vendéggel" való interakciók.

A filmnek tehát hatalmas szíve van, amit nem lehet eltagadni tőle. Ellentmondásossága és fogyatékosságai ellenére nem csak arra jó, hogy időnként megnevettessen, de képes megríkatni és elgondolkodtatni is. Waititi művének sikere ugyanakkor elsősorban kétségtelenül a szerethető gyerekszereplőkben rejlik, akik időnként magával ragadó, a koruk ellenére meglepően érett színészi játékkal rukkolnak elő.

Erényeinek köszönhetően a Jojo Nyuszi egy aranyos és alapvetően szórakoztató mozi némi fontos mondanivalóval, nem kevés butaság és torzítás kíséretében. Stílusát tekintve, illetve összességében nézve egy meglehetősen tipikus amerikai produkcióról van szó - ha így kezeljük, és nem vesszük túl komolyan, akkor lehet, hogy még élvezni is fogjuk.

Jojo Nyuszi előzetes

 

Jojo Nyuszi filmkritika / Jojo Rabbit (2019)

elég csak egy nachos, köszi
  • Műfaj: háborús szatíra
  • Hazai premier: 2020. január 23.
  • Rendezte: Taika Waititi
  • Hossz: 108 perc
  • Szereplők: Roman Griffin Davis, Thomasin McKenzie, Scarlett Johansson, Taika Waititi, Sam Rockwell, Rebel Wilson
  • Forgatókönyv: Taika Waititi
  • Operatőr: Mihai Malaimare Jr.
  • Vágó: Tom Eagles
  • Zene: Michael Giacchino
7
4 hozzászólás

Direktor

4 hónapja, 2 hete és 4 napja

Bírom az ilyen filmeket. Mindenképp megnézős!

válasz erre

5t3v3nk3

4 hónapja, 2 hete és 4 napja

HM ez lehet fura perverzió de S.J.t megnézném mondjuk egy SS vagy STASI kommandó parancsnokaként egy filmben. Persze egy normális jól felépített filmben.

válasz erre

VaPe

4 hónapja, 2 hete és 4 napja

Hát ez bizony megnézős!

válasz erre

muki

4 hónapja, 2 hete és 4 napja

Vicces film inkább.

válasz erre
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

Marduk profiljaGargameth profiljagery1113 profiljaWickedSick profiljasony1515 profiljaManiac profilja