A John Wick filmekben nagyon is szükség van az efféle hitelesség-növelésre, mivel maguk az akciók sokszor olyannyira eltúlzottak bennük, hogy egyébként az egész könnyen önmaga rossz értelemben vett paródiájába fordulhatna. Mindazonáltal amellett, hogy az eddigi részek kőkemény akciófilmek voltak, némi (ön)ironikus beütéssel is rendelkeztek, mintegy mutatva a közönségnek, hogy azért nem kell - mint ahogy nem is lehet - véresen komolyan venni őket. A kérdés ugyanakkor jogos: vajon hová lehet még fokozni mindezt?
John Wick (Reeves) ezúttal olyan szorult helyzetben van, mint még soha: a világ összes bérgyilkosa őt akarja levadászni. Mivel megszegte azt az alapvető szabályt, hogy a bűnözőknek menedéket nyújtó Hotel Continental területén tilos gyilkolni, 14 millió dolláros vérdíjat tűznek ki a fejére. Ráadásul a befolyásos nemzetközi bérgyilkos szervezet, a Felső Kör is ki akarja iktatni, akikkel szemben igen kevés szövetségese akad.
A még rá vadászó ellenfelei által is legendának tekintett Wick talán utolsó esélye egykori bajtársa, a dögös bérgyilkosnő, Sofia (Halle Berry). Miközben a nő segítségével hősünk a titokzatos nagyfőnök felkutatására indul, a hidegvérű Ítélethozó (Asia Kate Dillon) megtorlásként igyekszik a férfi ellen fordítani barátait, a hotelt igazgató Winstont (Ian McShane) és a körzet bűnözőinek fejét, a Királyt (Laurence Fishburne) is...
A leszámolások tehát folytatódnak, a sokat emlegetett következmények tovább gyűrűznek az első felvonás, azaz az első rész óta, ahol minden baj Wick betegségben elhunyt feleségétől kapott kutyájának megölésével kezdődött. Protagonistánk azonban hiába igyekszik kiszállni a vérontásból, ebben a világban ez egyáltalán nem olyan egyszerű: mint a törvényes világban, itt is mindennek megvan a maga rendje, és a Felső Kör mindenkit helyretesz, aki ellenáll vagy vét a szabályok ellen.
Mintegy a mélyenszántó filozofikus mondanivalóra való utalásként már maga az alcím is egy ókori latin mondásra vezethető vissza: Si vis pacem, para bellum, vagyis ha békét akarsz, készülj a háborúra. Mindez valójában csak ürügyként szolgál arra, hogy a szériában eddig is végeláthatatlannak tűnő öldöklés még tovább folytatódjon, ami bizony igényel némi kreativitást annak érdekében, hogy a dolog ne fulladjon látványos, ám meddő akcióorgiába.
Ennek elkerülésére a John Wick 3. egyfajta versengést csinál abból, hogy hányféleképpen lehet kivégezni valakit, és bevallom, jómagam egy idő után már felhagytam a számolással. Emiatt azonban a film számos kegyetlen és brutális jelenetet tartalmaz, szóval akik nem bírják az ilyesmit, azoknak egyáltalán nem való ezen alkotás - persze az első két rész veteránjait erre aligha kell figyelmeztetni, sőt valamennyire talán el is várták a folytatástól.
Tény, hogy a különböző gyilkolási módszerek és harcművészeti megoldások a maguk morbid módján igen szórakoztatóak, főleg mivel a produkció még a korábbiakhoz képest is viccesebbre veszi a figurát. Ez önmagában persze egyáltalán nem baj, mivel annak is megvan a maga határa, hogy akár a legvéresszájúbb nézők meddig képesek befogadni a legyőzhetetlen és szinte sérthetetlen bérgyilkos-szuperhős mindenkit legyakó performanszát.
Miközben eddig az egész széria alapvetően a direkt módon eltúlzott, szép magyar kifejezéssel élve over-the-top, a maguk valószerűtlenségében már-már művészi magasságokba emelkedett harcokról szólt, a Parabellumban a szereplők elkezdték aktívan kifigurázni az őrült szituációt és önmagukat egyaránt, félig-meddig parodizálva a hasonló alkotásokat. A Mátrixra és egyéb akciómozikra való kikacsintások pedig még több mögöttes tartalommal bírnak az egyes színészek (Reeves, Fishburne, Mátrix, mondjam még?) konkrét vonatkozásában.
A John Wick 3. lényegében így kezdődik és így is végződik, a kettő között azonban mégis akad egy elég jelentős üresjárat, illetve visszatérés a komolysághoz, ahol pedig sokkal drámaibb húrokat penget a narratíva. Az effajta érzelgősebb és filozofikusabb megközelítés azonban igencsak ellentmond a laza, önreflektív és paródiába hajló stílusnak, különösen akkor, ha a kettő között nincs meg a kellő összhang és átjárás.
A produkció legnagyobb gondja tehát a kiegyensúlyozatlanság, illetve az, hogy nem igazán tudja eldönteni, mi legyen valójában. És amikor a poénok alábbhagynak, az egyszeri néző - a többnyire alaposan és szépen kidolgozott koreográfia ellenére - mégiscsak elkezdi unni a sok bunyózást, főleg, amikor a szereplők számtalan durva sérülést követően még mindig egymásnak feszülnek.
Tény, hogy a fizikalitás egészen brutális, és a színészek Keanu Reeves-szel az élen nagyon odatették magukat. Az mindenképpen megsüvegelendő, hogy az akciósztár még ötven felett sem kíméli magát, és láthatóan mindent elkövetett az alkotás sikeréért.
Ami hibádzik a produkcióban, az nem is annyira rajta múlik, mint inkább a forgatókönyv és a rendezés kisebb hiányosságain. És miután a 3. rész végére még mindig nem született meg a sztori lezárása, a várható folytatás(ok) tekintetében változatlanul fennáll a kérdés: vajon hová lehet még fokozni mindezt?
John Wick: 3. felvonás - Parabellum / John Wick: Chapter 3 - Parabellum (2019)
elég csak egy nachos, köszi- Műfaj: Akció
- Hazai premier: 2019. május 16.
- Rendezte: Chad Stahelski
- Hossz: 130 perc
- Szereplők: Keanu Reeves, Halle Berry, Ian McShane, Laurence Fishburne, Marc Dacascos, Asia Kate Dillon, Anjelica Huston
- Forgatókönyv: Derek Kolstad
- Operatőr: Dan Laustsen
- Vágó: Evan Schiff
- Zene: Tyler Bates
- IMDb: 6146586
- Gyártó: Summit Entertainment
- Forgalmazó: Freeman Film
- Honlap: johnwick.movie