Jack Ryan - Árnyékügynök filmkritika

A sorozat részeként a 90-es évek elején három film készült gyors egymásutánban: a sort a Vadászat a Vörös Októberre nyitotta (1990), amelyben Alec Baldwin alakította Jack Ryan-t, majd a Férfis játékok (1992) és a Végveszélyben (1994) következett, immár Harrison Ford főszereplésével. 2002-ben történt egy kísérlet a franchise feltámasztására, illetve újraindítására, a Ben Affleck-kel készült A rettegés arénája után azonban - mely film anyagilag ugyan nem, de kritikailag kudarcot vallott - a Paramount Pictures hiába próbálkozott a folytatással, az valamilyen oknál fogva sohasem realizálódott.

Végül 2009-ben állt össze egy újabb reboot koncepciója, mely kivételesen nem egy Tom Clancy regény adaptációjára, hanem egy eredeti, Hossein Amini forgatókönyvíró tollából származó történetre épült, amiből azután még két újabb forgatókönyvíró készítette el az Árnyékügynök végleges szcenárióját. A főszerepre újfent egy fiatal, éppen befutott sztárt választottak - Chris Pine már egy másik reboottal (Star Trek) egyszer (sőt immár kétszer is) rengeteg nézőt csalogatott a mozikba, ezért viszonylag kockázatmentes választásnak ígérkezett. A szintén kulcsfontosságú rendezői poszt pedig Kenneth Branagh-nak jutott, aki íróként, színészként és direktorként (V. Henrik, Sok hűhó semmiért, Hamlet, Thor) egyaránt elismert alkotónak számít.

Viktor Serevin (Kenneth Branagh), a bosszúszomjas (?) pénzügyi mogul Moszkvában

Az Árnyékügynök valójában nem más, mint egy modernizált kémfilm a XXI. század követelményeihez igazítva, amiről a pörgősebb, látványosabb és high-tech kütyükkel ellátott akciók, illetve a mindent megmutató fényképezés is árulkodik. Maga a sztori úgyszintén korunkhoz lett adaptálva: a hidegháború vagy az IRA-helyett ezúttal az Amerika elleni fenyegetés forrása a terrorizmus - habár a hidegháború bizonyos formában most is jelen van, lévén a cselekmény szerint a nagyhatalmú orosz oligarchák gazdasági világhatalomra törnek.

Ami pedig a főhős, illetve segítői és ellenlábasai személyét illeti, nem egyszerűen egy újragondolt és új szereplőkkel ellátott rebootról beszélhetünk, hanem egy eredettörténetről, mely úgy kíván új szelet hozni a franchise-ba, hogy közben igyekszik hű maradni Jack Ryan Tom Clancy által kreált háttértörténetéhez. Ennek megfelelően tanúi lehetünk, hogyan lesz a londoni egyetemistából elkötelezett amerikai hazafi, majd a CIA beépített embere, aki végül jóval komolyabb és veszélyesebb ügybe bonyolódik, mint amire korábban szerződtették.

William Harper (Kevin Costner) megtalálta, akit keresett

Az Árnyékügynök forgatókönyve szerint a főhős motivációját a 2001 szeptember 11-i események, a World Trade Center ikertornyai és más, USA-beli célpontok ellen elkövetett, történelmi fordulópontot hozó terrortámadások jelentik. Minimális kiképzést követően így kerül ki egy afganisztáni bevetésre, majd tesz szert egy sérülés folytán elemzői posztjára a CIA-nál, a Wall Street-i munkahelyéről szemmel követve a világban zajló gyanús pénzügyi tranzakciókat.

Egy napon Jack erősen arra utaló jelekre bukkan, hogy valakik tünékeny orosz cégeken keresztül a dollár és az amerikai gazdaság elleni súlyos gazdasági támadásra, potenciálisan akár egy globális válság kirobbantására készülnek, melynek kapcsán Moszkvába küldik a kormányzati körökkel szoros kapcsolatban álló pénzügyi mogul, Viktor Serevin (Kenneth Branagh) gyanús operációinak kivizsgálására. Az orosz fővárosban természetesen hamar eldurvulnak az események, és az idegen közegben Jack csupán CIA-s kapcsolattartója és mentora, a veterán William Harper (Kevin Costner) támogatására számíthat, miközben aggódó s egyben sokat kíváncsiskodó barátnőjéről, Cathy-ről (Keira Knightley) is gondoskodnia kell valahogyan.

Cathy Muller (Keira Knightley) és Jack egymást "kóstolgatja"

A narratíva tehát igyekszik részleteiben elénk tárni a folyamatot, ahogyan a még kezdő ügynök akaratán kívül kerül az események sűrűjébe, mintegy átlagemberből kinőve magát profi terrorelhárítóvá. A szándék ugyan dícséretes, azonban hiába töltünk el viszonylag sok időt a főhős bemutatásával, az meglehetősen felemásra, illetve hiányosra sikeredett, mivel Ryan jellemfejlődése így is hagy némi kívánnivalót maga után. A főhős életében történő kisebb-nagyobb időbeli ugrásokkal az alkotók nyilvánvaló szándéka az volt, hogy az állandó útkeresés, az önmagában való kétkedés érzékeltetésével hétköznapivá tegyék, emberközelivé hozzák a karaktert a néző számára, aki ezáltal könnyebben tud vele azonosulni, az egymást szorosabb összefüggés nélkül követő, zömében felszínes jelenetek miatt viszont kissé sántít annak hitelessége.

Az elemzőből előlépett szuperügynök akcióban

Egy másik központi tényező a forgatókönyvben annak bemutatása, hogyan képes Jack titokban tartani valódi munkáját a menyasszonya előtt, illetve hogy ennek milyen hatásai vannak a férfira és a kapcsolatukra, ami szintén csak félig-meddig elégséges, kellőképpen kidolgozottnak viszont aligha nevezhető a filmben. Cathy Ryan - illetve ekkor még Muller - a modern, emancipált nő megtestesítője, aki ezúttal nem a védelemre szoruló, csupán "koloncként szolgáló" feleség szerepét játssza, hanem egyenesen arra vetemedik, hogy ellentmondást nem tűrő módon ő is beveti magát választottja oldalán.

Nem bánja, ha elrabolom egy pillanatra?

Noha vitathatatlan, hogy Keira Knightley intelligens, aranyos és szerethető a szerepben, mégsem hisszük el neki maradéktalanul, hogy minden kétség és megpróbáltatás ellenére kitart felettébb titokzatos és zárkózott vőlegénye mellett. Szerencsére Pine és Knightley között akad elegendő kémia ahhoz, hogy ha döcögve is, de valamennyire működjön a párosuk a filmben, és mindketten elég jók ahhoz az érzelmek közvetítése terén, hogy a néző ne maradjon közömbös a sorsuk iránt. Ugyanakkor többre mindez sajnos nem elég, így az ügynöklét hatásai Ryan életére igencsak szedett-vedett módon kerülnek érzékeltetésre, ami köszönőviszonyban sincs a Bourne-féle realizmussal.

Az Erő... őőő, a szívem veled lesz, mindig.

Természetesen egy efféle, a tartalma ellenére könnyed - mondhatni kommersz, lényegében faék egyszerűségű - akciómozitól kár is volna ilyesmit elvárni, ám tény, hogy a karakterek és egymáshoz való viszonyuk bizony valamivel alaposabb odafigyelést igényelt volna. Ott van például a "hős útját" bejáró Jack mentorát, William Harpert alakító - korábban Alec Baldwin helyett Jack Ryan szerepére is nagy esélyes - Kevin Costner, aki sármos, miközben rendkívül profi és határozott ügynök, s látszólag együttérző ember benyomását kelti. A mentor és tanítványának kapcsolata ellenben szintén nem került kellőképp kibontásra, ezért Harper mindvégig inkább egy rejtélyekkel teli, egysíkú és ambivalens figura marad.

Mester és tanítványa bevetésre indul

A Kenneth Branagh által életre keltett Serevin pedig közel sem olyan összetett és érdekes főellenfél, mint amilyen anno a Sean Connery által alakított, dezertőr orosz tengeralattjáró-kapitány volt - még ha utóbbi nem is nevezhető hagyományos értelemben vett antagonistának, titokzatosságának és a feszültségre kiélezett sztorinak köszönhetően végig le tudta kötni a néző figyelmét. A szélsőségesen nacionalista, dúsgazdag és befolyásos bankár, noha jelenléte eléggé fenyegető, motivációi homályosak, intellektuális stílusa igazi karakter nélküli. Mindezek alapján talán nem túlzás kijelenteni, hogy az Árnyékügynök nem rendelkezik a franchise korábbi részeinek mélységével vagy személyiségével, már ami a Vadászat a Vörös októberre című "epizódot", valamint a Ford-féle Férfias játékokat és Végveszélybent illeti.

Azt mondtad rám, hogy nem vagyok elég toleráns?!

Ugyanakkor le kell szögezni az Árnyékügynök védelmében, hogy a megvalósítás kellőképpen színvonalasra sikeredett - bőven akad tehát annyi intrika, feszültség és izgalom, hogy az eredmény élvezhető legyen. A fényképezés módja - a történethez hasonlóan szintén - a hagyományos és modern technikák egyvelege, minek köszönhetően magával a képi realizmussal nincsen semmi probléma, legfeljebb a cselekmény, illetve a narratíva buktatói miatt fordulhat elő, hogy nem mindig sikerül félretennünk a "kétkedés felfüggesztését". Míg az Árnyékügynök második felében alkalmazott Mission: Impossible-féle "akciócsoportos" bevetések megítélése csupán ízlés, illetve szubjektív vélemény kérdése, azt kellő biztonsággal megállapíthatjuk, hogy igazából nem mutat fel semmi újat sem a produkció, csupán a régi sablonokat rakosgatja egymás mellé aktualizált formában, mai események, díszletek és kellékek közepette.

Modern kütyük egy modern kémfilmben

A klasszikus és a modern egyesítése tehát felemás módon sikerült, a jellemábrázolás, a motivációk és a dialógusok terén pedig bizony akadnak hiányosságok, miáltal az eredmény sem igazán életszagú. Ám mivel valójában a korábbi Jack Ryan-filmek sem voltak éppen mesterművek, az Árnyékügynök mondhatni nem sokkal marad el mögöttük (A rettegés arénájánál még vitathatatlanul jobb is), ezért tulajdonképpen minden további nélkül illeszkedik a franchise-ba, melynek további folytatására irányuló szándék egyértelmű a Paramount filmstúdió részéről.

A CIA számára Moszkvában sincs lehetetlen küldetés

Nézői szempontból pedig megállapíthatjuk, hogy ha alacsony elvárásokkal ülünk be a moziba, és szemet hunyunk a hiányosságok felett, az Árnyékügynök egészen kellemes szórakozást nyújthat. Az egyetlen dolog, amit kissé sajnálhatunk, hogy a film még jobb is lehetett volna, ha J.J.Abrams-t (Mission: Impossible III) bízzák meg a rendezéssel, mert számára abszolút testhezálló lett volna a feladat. Sajnálatos módon azonban ő épp nem ért rá egy másik, bizonyos Star Trek nevezetű franchise miatt, míg legújabban már a Star Wars folytatását dirigálja...

Jack Ryan - Árnyékügynök előzetes