Hulk filmkritika

2003. augusztus 28.
72.1371
Advertisement
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Szoron profilja, adatai
Szoron
Ismét egy képregényből készült mozifilm. Valahogy az eddigiek nekem nem jöttek be annyira. Talán az velük a baj, hogy nem tudják kinek is szól igazából egy ilyen film. Ugye a képregényeket nagyobb részt gyerekek olvassák. Ellenben az ilyen filmeket nem biztos hogy gyerekeknek kéne nézi, hisz amellett hogy egy érdekes mesefilm, azért igen sok benne a brutalitás. Persze ez nem azt jelenti, hogy én maximálisan elítélem az ilyen filmeket, csak hát nem igen lehet tudni kinek is szól. Hiszen felnőttek nem biztos, hogy megőrülnek egy 4-5 méteres zöld izomkolosszustól, aki szétpakolja az egész várost, csak azért mert bántják.

No de lássuk inkább hogy mit is takar a Hulk!
A legtöbb szuperhős mesefilmekeben először megismerjük az elő történetét a figurának. Itt is ugyanez történik. Szerencsére ebben az esetben egy kicsit jobban volt felépítve az előtörténet mint más hasonló filmekben.


Hulk filmkritika - 2. kép

A film elején megismerjük a majdani hero családját. Pontosabban az apukát, aki igen nagy lángelme volt a biológiai kutatásokban. Génkutatásokat folytattak katonai célokra. A feladat az volt, hogy olyan katonákat gyárthassanak, aki már a harctéren elkezdenek regenerálódni, és sokkal ellenállóbbak minden külső behatástól. Sajnos nem igen értek el átütő sikereket, mivel embereken nem kísérletezhettek. Végül a főhős apja aki egyben a kutatás vezetője volt magának adta be a új szert. Változás nem történet. Ellenben nem egész egy évvel később gyermekük született, akit inkább kutatásának újabb gyümölcséként tartott számot, nem pedig mint édes gyermekét. Sajnos a titkost kísérlet kitudódott azzal a különbséggel, hogy nem tudtak a gyerek állapotáról vagyis hogy benne alakult ki a mutáció. Annak érdekében, hogy a kísérletek ne tudódjanak jobbak ki a professzor felrobbantotta a bázist és épp azon volt, hogy végezzen gyermekével, mikor közbe szólt az anyai szeretet és végül féleségét ölte meg. Őt pedig lecsukták.
Vált a kép és a jelenbe közünk ki, mikor főhősük már felnőtt férfivé ért.
Bruce Banner egy biológus kutató. Nem ismerte szüleit, de még így is apja nyomdokai lépett. Őt is már csak egy hajszál választja el az áttöréstől, hogy olyan génmutációt alkosson mely elég stabil ahhoz, hogy embereken próbálhassák ki.


Hulk filmkritika - 3. kép

Eközben folyamatosan küzd tudat alatt másik énjével Hulkal, aki akkor tör elő mikor Bruce elveszti önuralmát és elszabadul rajta egyfajta mérhetetlen düh. Eddigi életvitele és stílusának köszönhetően nem történt még ilyen.
Viszont a mostani események igen csak kihozzák Bruceból a vadat. Betty Ross volt barátnője előző barátja is visszatért aki Bruce egyik fő ellensége a film során. És hogy fokozzuk a problémákat Bruce papája is feltűnik, aki ha lehet még jobban megőrült és eltökélte, megöli fiát. Ennek érdekében pedig magát is egy mutánsá változtatja, aki bármihez nyúl azonosul vele.
De míg eljutunk eddig a pontig Bruce-nak az egész hadsereggel kell megküzdenie földön vízen, levegőben egyaránt. Természetesen a jók most is győznek.

Pozitívumok:
A háromdimenziós animációk mind nagyon jóra sikerültek. Nem igen lehetett megmondani, hogy a lény benne animáció vagy valóban volt ilyen kaszkadőr.
Egy mókás pozitívum, hogy régi sorozat Hulkot alakító színész feltűnik a filmben mint rendőr kb. 10 másodperce.
Az egész film során gyönyörű látványvilág vonul fel előttünk. Talán ez az egyik legnagyobb pozitívuma a filmnek.

Negatívumok:
Sajnos az ilyen filmtől nem lehet sokat várni, hisz már előre elkészített világba egy már megkreált lényt kell filmbe gyömöszölni. Vagyis egy tipikus pillanatfilm, vagyis mikor nézi az ember nagyon jól szórakozik, de film végére semmi sem marad belőle. Mondanivalóra ne számítsunk.
Viszont aki szereti a képregényből vagy rajzfilmből kreált mozifilmeket annak a Hulk véleményem szerint igencsak be fog jönni.

Hulk
Nemzetiség: Amerikai
Jellemző: Akció-Mese
Hossz: 116 perc
Készült: 2003
Premier: 2003. július 3.
Forgalmazza: UIP Dunafilm

Eredeti cím: Hulk
Rendező: Ang Lee
Szereplők: Eric Bana, Jennifer Connely, Nick Nolte
Fényképezte: Frederick Elmes, A.S.C.
Díszlet: Rick Heinrichs
Írta: John Turman
Producer: Gale Anne Hurd, Avi Arad

További képek a filmből

Hulk filmkritika - 4. kép


Hulk filmkritika - 5. kép

 

Hulk / ()

  • Műfaj:
  • Hazai premier: nincs még időpont
  • Rendezte:
  • Hossz: 0 perc
  • 2003-08-28 17:41:00 https://www.gamechannel.hu/movie_channel/pictures/030828nm0101.jpg
  • Szereplők:
  • Forgatókönyv:
  • Operatőr:
  • Vágó:
  • Zene:
  • IMDb:
  • Gyártó:
  • Forgalmazó:
  • Honlap:
0 2003-08-28 17:41:00 https://www.gamechannel.hu/movie_channel/pictures/030828nm0101.jpg
3 hozzászólás

Vendég

17 éve, 6 hónapja és 27 napja

ha valaki megszerzi a hulkot azon szjjon a e-mail címen tomasz-edizon@hotmail.com

válasz erre

Vendég

17 éve, 9 hónapja és 4 napja

Baszd megmenő smiley

válasz erre

norbiva

17 éve, 9 hónapja és 12 napja

honnan lehet letolteni a hulkot?vagy innen is le lehet tolteni magyarul?

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja