HA/VER filmkritika

Amerika hőseinek többségére jellemző, hogy a különféle politikai-gazdasági-társadalmi krízisek hatására születtek meg, az emberek ugyanis a fantáziadús, színes rajzolt oldalakba menekültek a nem túl rózsás valóság elől - nekünk sajnos ez a lehetőség nem adatott meg. Akárhogyan is, az utóbbi évek alatt mi is kaptunk kellő adagot a szuperhősökből, a filmszínházakban legalábbis, és ha néha nem is vagyunk képben, hogy ki kicsoda, azért tisztában vagyunk a szabályokkal: különleges emberek küzdenek különleges célokért, és nagy tétekért, miközben az átlagemberek csak szemlélődők vagy rosszabb esetben áldozatok.


Nos, ez a Kick-Ass-ben (amely a magyar keresztségben a döbbenetesen erőltetett, humorosnak szánt(?) HA/VER címet kapta, de ezt itt és most gyorsan felejtsük is el) egyáltalán nem így van. Jelenleg a poszt-modern szuperhősök korát éljük, a bámulatos erőkkel felruházott protagonista küzdelme a velejéig romlott gonosz hatalmakkal szemben már elcsépelt, idejétmúlt, sőt majdhogynem unalmas és nevetséges. Batman sosem volt ennyire komor hangulatú, hideg és realista; Superman-nel egyelőre senkinek fogalma sincs, hogy mit lehetne kezdeni, mert a legutóbbi érdektelen és egyéniséget teljességgel nélkülöző filmadaptáció legjobb aspektusa John Williams bő 30 éve írt főcímzenéje volt; Pókember pedig épp egy reboot-oláson esik át, amely ismét elölről kezdi a sztori elmesélését, és természetesen jóval sötétebb lesz a 2002-es változatnál. Lehetne vitatkozni, hogy papíron az idealizált hőskép dekonstrukciója már jóval korábban, az 1980-as évek közepe-vége felé megörtént, Frank Miller és Alan Moore legfőbb közreműködésével; a Kick-Ass alapvető koncepciója azonban sokkal közelebb áll a 2000-es évek végéhez köthető popkulturális jelenségekhez. A képregénykarakterek ugyanis a megfilmesítéseknek köszönhetően egyszerre őrületesen népszerűvé és a műfaj klisés konvencióin keresztül üressé, önmaguk paródiájává is váltak. Mark Millar író és John Romita, Jr. rajzoló közös munkája pontosan ezt a kettősséget ragadja meg, tökéletes arányban eloszlatva, ironikusan, humorosan és véresen komolyan szemlélve.

A Kick-Ass egyszerre kőkemény akciófilm, csípős paródia és szokványos tinivígjáték egy átlagosnak egyáltalán nem nevezhető szuperhősmoziba oltva. Ha a kellő hozzáértéssel és odafigyeléssel készül, ami ez esetben maximálisan igaz, akkor egy ilyen film igazi bűnös élvezet tud lenni. A Kick-Ass szórakoztat az első percétől az utolsóig: élvezhetjük a képregényadaptációk által nyújtott látványos elemeket, a bunyókat, úgy, hogy közben nem kell elviselnünk azok fárasztó komolyságát és áltudományos magyarázkodásaikat, közben pedig ráadásul jókat röhöghetünk a buta kosztümökön és a többi remek poénon, illetve rejtett utaláson is.

A történet olyan távol áll a közismert Marvel vagy D.C. Univerzumoktól, amennyire csak elképzelhető: egy olyan realista világban játszódik, amelyben a szuperhősök csak a képregényfüzetek oldalain léteznek, és senkinek se jutna véletlenül se eszébe, hogy egy csini testhezálló jelmezt és hozzáillő maszkot magára húzva járja a város utcáit, és a bűnt üldözze. De miért is nem jutott eddig eszébe senkinek? Ezt kérdezi meg magától egyik nap Dave Lizewski (Aaron Johnson) is, a középiskolás tini, aki egész lényében egy átlagos, képregényrajongó srác - se nem népszerű, se nem gyűlölt, se nem geek, és nem is elvetemedett videojátékos. Az egyetlen szuperképessége kimerül abban, hogy "láthatatlan a lányok számára".


Dave két legjobb barátjával közösen tölti mindennapjait, Marty-val (Clark Duke) és Todd-dal (Evan Peters), aki hozzá hasonlóan odavannak a képregényekért. Főhősünk nagy szerelme természetesen a suli egyik legszebb csaja, a számára elérhetetlen Katie (Lyndsy Fonseca). Miután felmerül benne az addig eseménytelen kis életébe izgalmat vivő és annak értelmet adó lehetőség, vagyis egy Batmanhez hasonlóan emberfeletti erőkkel nem rendelkező képregényhős alteregó létrehozása, Dave azon nyomban meg is rendeli a netről az ideális jelmezt. A csomag megérkezte, és néhány hét "felkészülés" után el is kezdi komolyan venni a bűnözés elleni harcot. Kick-Ass (mert ezt a nevet választotta magának) akcióba lép. Az első próbálkozás azonban nem végződik túl jól: Dave-et megkéselik és elgázolja egy autó. Egy hosszas felépülési időszakot követően újra az utcán járőrözik, hogy ártatlanokat védelmezzen, és ezúttal sem sokon múlik, hogy kórházban végezze, ám végül szerencsésen megússza az esetet, és ami ennél is jobb: valaki felveszi telefonjával videóra a bunyót és feltölti a YouTube-ra. Kick-Ass egyik napról a másikra médiaszenzációvá válik, egész Amerika odavan érte, és hamarosan követői is akadnak. Damon és Mindy Macready (Nicolas Cage és Chloe Moretz), alias Big Daddy és Hit-Girl, apa (volt rendőr) és lánya (még csak 11 éves), akik nehézfegyverekkel vannak felszerelkezve, és sorra teszik el láb alól a helyi maffia tagjait.


A Kick-Ass-hez készítet reklámok és előzetesek rendkívül félrevezetőek voltak, már majdhogynem családbarátnak és könnyednek mutatták be a filmet - ami távolról sem igaz. Az akciójelenetek véresek, erőszakosak és brutálisak. Még úgy is elég durvák, hogy alaposan le lettek tompítva a képregényben bemutatott erőszakhoz képest. A 11 éves Hit-Girl kardokkal kaszabolja le az ellenfeleit, pisztollyal öli őket sorra, és később őt is szépen elagyabugyálják. Emellett még káromkodik is, úgy hogy egy tengerészt is szégyenbe tudna hozni. A képregény és a filmváltozat között meglepően kevés különbséget találni, sőt, egészen odáig mennék, hogy minden bizonnyal a Kick-Ass a valaha készült leghűbb képregényadaptáció. Ennek legfőbb oka, hogy a megfilmesítési jogokat már azelőtt megvásárolták, hogy a képregény első száma megjelent volna. Matthew Vaughn rendező (Torta, Csillagpor), aki Jane Goldman-nel közösen vetette papírra a forgatókönyvet, szoros együttműködésben dolgozott Millarral; gyakorlatilag párhuzamosan íródott a képregény és a film. Ez a módszer követendő példa lehetne a jövőben megvalósuló adaptációk számára. A történet tehát körülbelül 80 százalékban megegyezik a képregényével, rengeteg dialógus szóról szóra felismerhető lesz azok számára, akik olvasták a forrásműt.

A leginkább szembetűnő módosítások finomító jelleggel lettek beiktatva: bizonyos karaktervonások, cselekedetek, és bizonyos fordulatok a sztoriban nem éppen Hollywoodnak és egy szokványos közönségnek megfelelőek voltak. A jobb befogadhatóság oltárán áldozva egy-két kisebb változtatást eszközölt Vaughn és Millar, így szimpatikusabb lett némelyik szereplő és konvencionálisabb a történetvezetés. Megijedni akkor sincs okunk, még minden igazítás, szépítés ellenére is a Kick-Ass nagyon nem az a tipikus, átlagos képregényfilm vagy tinivígjáték.

Az erőszakból amúgy sem voltak hajlandóak sokat visszavenni a készítők, ezért a Sony súlyos kompromisszumokat tartalmazó ajánlatának visszautasítása után inkább független forrásokból pénzelték a projektet. A Kick-Ass, bénázó, kétballábas, hős szerepre abszolúte alkalmatlan címszereplőjével, aki az internetnek hála seperc alatt befut, nem csak a képregényes konvenciók elé állít görbe tükröt, hanem a YouTube-generációt, az egyre nagyobb teret nyerő - valamelyest elfajzott, és igencsak kontrollálhatatlan - információs társadalmat is pellengérre állítja. Szó szerint bárki híressé válhat az internet segítségével, azelőtt sose látott gyorsasággal és mindez egy fillérjébe se kerül. Kick-Ass népszerűsége sem annak köszönhető, amit tesz, hanem egy-két képnek, egy párperces, gyenge felbontású videónak, ami kézről kézre jár, míg nem több tízmillióan nem látják.


Dave a lehető legközépszerűbb tizenéves, olyan, amilyenek mind voltunk, igazi papírtigris. Élvezi a hirtelen jött hírnevet, de féltékeny is saját alteregójára, és a sok veszély ellenére sem képes felhagyni a szuperhősködéssel. Az anonimitása mögé bújik ugyan, de nem feltétlenül ez a vágya, még ha motivációi őszinték is, az sem mellékes, hogy közben közelebb tud kerülni így Katie-hez is. A Kick-Ass bár sokszor humoros, egyáltalán nem olyan aranyos, gyerekes módon, ahogy azt az előzetesek alapján képzelnénk. Kíméletlen szatíra, olyan amire már történtek próbálkozások (A szuper exnőm, Hancock), de A hihetetlen családon kívül még egyik sem tudta elérni a Kick-Ass szintjét. A színészgárda minden tagja hibátlan teljesítményt nyújt. Nicolas Cage a legnagyobb név, de csak mellékszereplőként tűnik fel. Láthatóan élvezte a véreskezű Batman-utánzat eljátszását, és nem is lehet rá panaszunk. Aaron Johnsonnak, a brit tévészínésznek, ez az első nagy szerepe, ígéretes tehetségnek mutatkozik; Christopher Mintz-Plasse, aki már örökre csak McLovin' marad szemünkben, tökéletesen hozza a meg nem értett, magányos képregényrajongó srácot, aki mellékesen a város maffiafőnökének a fia; Chloe Moretz pedig egész egyszerűen ellopja mindenki elől a rivaldafényt, pimaszul fiatal és mégis bravúros, amit nyújt. Akit még érdemes megemlíteni az Mark Strong (a Sherlock Holmes gonosza volt), kinek alig egy-két év múlva valószínűleg jóval ismerősebben fog csengeni a neve.

A HA/VER (na jó, még egyszer leírtam a magyar címet) az egyik legjobb képregényadaptáció, ami valaha készült - sőt, az utóbbi két évben garantáltan nem láthattunk jobbat. Pont. Már ez is elég jó ajánló lenne a filmnek, és elég indok, hogy mindenki azonnal induljon jegyet váltani, de azért érdemes összefoglalni mitől is annyira zseniális a Kick-Ass. Legfőképpen attól, hogy intelligens. Vaughn és Goldman forgatókönyve hihetetlenül okos, önnön határaival és a műfaj toposzainak elcsépelt mivoltával tisztában levő darab, tisztelettudó szatíra, a cselekménye humoros, mozgalmas és egyszerűen szórakoztató. Megérint, megfog minket, ráadásul szimultán több érzelmi szinten is. A karakterek élnek, többdimenziósak és kitűnő színészek játsszák el őket. Többet nem is kérhetnénk.

HA/VER előzetes