Hasonmás filmkritika

Az alapötlet, ahogyan említettem, cseppet sem lesz újszerű a science fiction rajongók számára, a műfaj alkotói legnagyobbjainak fejében megfordult már a Hasonmásban is látható futurisztikus világkép ideája, vagy legalábbis valami ahhoz sok szempontból hasonló. Az első Star Trek-sorozat eredeti pilot epizódjának a magját alkotta, és nem egy, nagyköltségvetésű hollywoodi produkció legfőbb alkotóeleme volt már (a Dark City és a Mátrix ugorhat be rögtön, de napestig lehetne sorolni). A Hasonmás nem a legjobb film ebből a témából, de messze nem is a legrosszabb; a forgatókönyv Robert Venditti 2005 júliusa és 2006 márciusa között megjelent, ötrészes képregényének adaptációja. A Venditti által megalkotott jövőben a technológia fejlettségének köszönhetően az élő emberek helyét valós, háromdimenziós robot avatarjaik, vagyis utánzataik vették át a társadalomban. Míg a hús-vér egyedek egy ágyban fekszenek, kényelmesen, gondolataikkal tudják irányítani robotizált dublőrjeiket.

A mindennapi élet tulajdonképpen teljesen leredukálódott a hasonmásokon keresztül történő kommunikációra, ennek folyományaként persze a bűnözés, a betegségek és sok modern társadalmi rákfene a múlté, de az izoláció is jóval nagyobb, a személyes találkozás és érintkezés megvetett dologgá vált, még akár házastársak között is. A hasonmásokkal nem mindenki barátkozott meg, emberek egy csoportja ellenzi használatukat és nem hajlandóak így élni, ők azonban a társadalom peremére lettek marginalizálódva, és gettószerű rezervátumokban laknak - természetesen nem önszántukból.

Greer (Bruce Willis) és Peters (Radha Mitchell) FBI ügynökök, akik egy kettős gyilkosság ügyében nyomoznak: úgy tűnik két hasonmással végeztek, ez pedig az eredeti példányokat, vagyis tulajdonosaikat is megölte. Az ilyesmire viszont biztonsági megoldások lettek kitalálva, és ennek nem lett volna szabad megtörténnie. Hogy több információhoz jussanak, felkeresik a hasonmások megalkotóját, Cantert (James Cromwell), aki egyúttal az egyik áldozat édesapja is. A tudós arra a felismerésre jut, hogy a valódi célpont ő lehetett, és mindenért a hasonmásokat gyártó céget gyanúsítja, melyet egykoron ő alapított, de már nem az ő tulajdonában áll.


Mikor Greer hasonmása megsemmisül, és míg a nyomozás tart újat nem kaphat, úgy dönt, hogy ő maga, hús-vér valójában indul a gyilkosokat megtalálni. Ahogy egyre több elemére lel a kirakónak, egyhamar rádöbben, hogy egy óriási méretű, szörnyű összeesküvés áll az események hátterében. Dióhéjban ennyi lenne a történet, egy ismerős összetevőket tartalmazó mix, ami, ha a nagy képet nézzük, mégis újként hathat. A Hasonmás premisszája működőképes, leginkább azért, mert a "másnak adom ki magam, mint aki vagyok" elképzelés, pontosabban maga a vágy már régóta él, és az internet korában kiemelten jelen is van. Egy fórumon, egy chatszobában, egy közösségi oldalon gyakorlatilag annak adjuk ki magunkat, akinek akarjuk, a Hasonmás pusztán ezt a jelenséget képzelte tovább, szélesítette ki. A cselekmény ugyan kicsit kapkodó, és hajlamos nagy lépéseket tenni, illetve a film játékideje is túlzottan rövid, ezért valódi, magvas társadalomkritikája nem jut idő, de ki tudja, lehet jobb is így nekünk.


A Hasonmás az intellektusunkra is akar valamelyest hatni, de az akciófilm-rajongókat sem akarja cserbenhagyni, ennek eredményeként sajnos olyan se íze, se bűze lett az eredmény. Intelligens, átgondolt sci-fi-nek ez túl rövid, és túlzottan összecsapott, akcióból viszont koránt sincs elég, hogy akciódús sci-fi-nek nevezhessük. Mostow rendezése fókuszált és letisztult, a Terminátor harmadik részével már bebizonyította, hogy ért az ilyen műfajú filmekhez, jelenetei koherensek és nincsenek nézhetetlenné téve sem az utóbbi időkben divatossá vált gyors, villódzó vágások és kameramozgások által. A Hasonmás hálaistennek nem veszi halálosan komolyan magát, tisztában van történetének butaságaival és utal is rájuk nem egy alkalommal, a Terminátor - Megváltással ellentétben, ami komoran, szemellenzősen haladt előre, miközben saját hülyeségeit és hibáit képtelen volt elismerni, vagy legalább egy kis öniróniával fogadni. Mostow nem viszi át paródiába filmjét, de a cselekmény abszurdságát maga is belátja, és ezért néha átvált kicsit szatirikus hangvételbe.

A különleges effektusok, melyeket a hasonmások megalkotásához használtak, elsőrangúak. A női hasonmások frizurája mindig tökéletes, fiatalosak, egészségesek és fitt alkatuk van, a férfiaknak pedig - nos, nekik legfőképpen dús hajuk van, még negyvenen felül is. Valamennyi replikának pórusmentes bőre van, ami leginkább a plasztik játékfigurák külsejére hajaz; hibátlan Barbie-k és Ken-ek élnek ebben az idilli világban. A smink és a CGI tökéletes keverékének hála Bruce Willis legalább 20 évvel fiatalabbnak néz ki (különösképpen a filmbeli ősz, szakállas valójához képest), még szép fényes, szőke (és ijesztően mű) tincseket is kapott.

Willis egyébként a tőle elvárható maximumot nyújtja, már ami az akciófilmes szerepeit illeti, a lényeg úgyis azon van, hogy hihetően tudja-e még adni a nagy világmegmentőt. És a válasz igen, még mindig megy neki, az egykori Nagy Hármas tagja (Stallone és Schwarzenegger mellett) a korral nemesedik, ahogy a jó bor. A legnagyobb akadály az lesz, hogy mennyire fogadja el a közönség Greer figuráját, aki nem egy mindent legyőző ikon, mint mondjuk John McClane, hanem egy fizikailag gyenge, majdhogynem agorafób, teljesen átlagos férfi, távolról sem az a hős típus. A Hasonmás ettől még jó, sőt, ha lehet még jobb és okosabb film, mint egy legyőzhetetlen protagonistával bíró agyatlan sci-fi.


Michael Ferris és John D. Brancato forgatókönyve életképes, mert nem teljesen a papírformát követi, és mert mer öniróniát gyakorolni, hiszen attól még, hogy egy film robotokról szól, nem kell olyan komornak és vontatottnak lennie, mint ha robotok által készült is volna. A tisztességes rendezés és forgatókönyv mellé pedig, adta az ég, sikerült egészen tisztességes színészi gárdát is összehozni. Willis mellett a gyönyörű Radha Mitchell virít, amellett, hogy eye candy-ként is ragyogóan funkcionál, egyenrangú társa is. Ving Rhames egy karizmatikus hasonmás-ellenes aktivistát alakít, Rosamund Pike pedig Greer feleségét játssza, aki egész nap egy elsötétített szobában, begyógyszerezve fekszik (mivel fiuk évekkel ezelőtti tragikus halálát képtelen feldolgozni), mialatt hasonmása üres tekintettel és bárgyú mosollyal az arcán egy Barbie álomházhoz hasonlóan giccses szépségszalont vezet.

A Hasonmás egyáltalán nem rossz film, egy átlagos, vagy annál még talán picit jobb is, akció sci-fi. Minden bizonnyal sokkal jobb is lehetett volna, ha nem alig másfél órába próbáltak volna egy ennyire jó, bővebb kibontásra érdemes sztorit, és ha mondjuk mindehhez egy kicsit vizionáriusabb rendezőt is sikerült volna találniuk. Mostow Internet-korszakbeli Fahrenheit 451-e ettől még alaposan át lett gondolva, jól meg lett szerkesztve, és egy-két grátisz akciójelenetet is nyújt, Bruce Willis pedig még mindig a topon van.

Hasonmás előzetes