Harry Potter és az Azkabani fogoly filmkritika

2004. június 18.
83.9811
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Szoron profilja, adatai
Szoron
Kevés olyan film van, aminek a premierjére ennyien lennének kíváncsiak. A Harry Potter hisztéria az én véleményem szerint egy csöppet túl van lihegve, de úgy tűnik a rajongók valóban ölni tudnának egy jegyért. Az első hivatalos vetítésen minden fontosabb személy megjelent, így ők már pontosan tudják mitől olyan lebilincselő a harmadik rész is. Egyet azért érdemes már most az elején kikötni. A mostani rész egy hajszállal közelebb van horror kategóriához mint két elődje.

/>
Harry Potter és az Azkabani fogoly filmkritika - 2. kép

Így aztán kérdésessé válik, kinek is szól ez a mese. Személy szerint én nem vagyok egy nagy Harry Potter rajongó, ami abból is adódhat, hogy túl erőltetettnek érzem a film éhezők – már már – őrületig fajuló rajongását. A rajongó klubokban a gyerekek varázsló órákat vesznek és persze szemüveg mögül olvassák a varázsigéket tartalmazó könyveket. Még a végén valaki valóban elsüt egy két varázslatot és valósággá válik az ami ma még csak mese.
De azért mi maradjunk meg a realitás talaján és lássuk mit is hoztak össze 135 percben. Alfonso Cuaron rendező munkáit eddig nem sok esetben láthattuk. Talán az egyik legemlékezetesebb filmje a Szép remények volt Robert De Niro, Gwyneth Paltrow és Ethan Hawke főszereplésével. Ezzel a filmmel egy kicsit elkalandozott a dráma, romantika és vígjáték világától, de a film megnézése után bizton állíthatom ez a stílus is fekszik neki.


Harry Potter és az Azkabani fogoly filmkritika - 3. kép

A főszereplőkhöz társul a harmadik részben Gary Oldman, aki Sírius Black-et alakítja. Ő az a színész aki bármilyen szerepet is kapjon hibátlanul játssza el.
Természetesen az alap csapat nem változott, így Daniel Radcliffe mellett ismét megjelenik Emma Watson (az én kedvencem) és Rupert Grint.
Bár még igencsak gyerekek, mégis olyan lelkesedéssel játszanak, hogy már már apró profi mozzanatokat is megvillanatanak.
A film bevezetője nem túl szokványos. Egy fiatal hang vezet be minket a harmadik részbe és biztosít a felől, hogy a most következő harmadik rész nem lesz unalmas.
Ekkor még nem hittem, hogy első hírek, mely szerint igen horrorisztikus a film valóban igaz lenne.
Az első pár perc valóban az első két részben megszokott mókás jelenetek voltak. Viszont miután elindultunk Roxfortba a Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába, igen közel kerülünk az Elm utca félelmetes hangulatához. És ez a hangult alig alig csökken a film során. Ezért egy kissé elgondolkodtató, hogy a filmet hány éves kortól lehetne megtekinteni. Persze mivel ez alapjában véve gyerekeknek szóló történet, így gondolom ezért tekintenek el a 16 éven aluliaknak nem ajánlott jelzéstől.
A történet:
Harry 13 éves. Most lesz harmadikos a varázslóiskolában. Dursley-éknél él még, mert már alig bírja ki őket. Ez már odáig fajul, hogy megszegi az egyik legfontosabb törvény, mely szerint az iskola falain kívül nem szabad varázsolni, ha csak végképp nincs más megoldás. Miután mégis varázstudományával kellemetlen helyzetbe hozza nem éppen kedves rokonait, úgy dönt elmegy otthonról. Nemsokára egy busz veszi fel, ami elviszi egy fogadóba, ahol ismét találkozik barátaival és varázstudó társaival. Megtudja hogy egy bizonyos Sírius Black megszökött az Azkabanból. Onnan ahonnan még senkinek nem sikerült.
Irány az iskola. Elkezdődik Harry és barátai számára a harmadik és egyben legveszélyesebb éve.


Harry Potter és az Azkabani fogoly filmkritika - 4. kép

Új tanár is érkezik ebben az évben, Lupin professzor aki rögvest a növendékek szívébe lopja magát közvetlenségével és barátságos stílusával. Hermione ismét egy kicsit kirí a tömegből, mivel egyik pillanatban nincs sehol viszont a következőben már ott ül Harry és Ron között. Egy mellékszálként kerül a történetbe Hagrid és Csikócsőr akit Harry sikeresen megszelídít. De egy sajnálatos baleset révén Csikócsőrt meg kell hogy öljék, mivel veszélyes teremtménynek minősítették.
Eközben minden kiderül Sírius múltjáról. Jó barátsában volt Voldemort-tal és ő segédkezett abban is a gonosz varázsló rátaláljon Harry szüleire. Síriust az iskola közelében látták, így dementorok kezdik őrizni a tanulókat. Ezek a lények igen veszélyesek és rémisztőek. Ők adják a film igáz hátborzongató hangulatát.


Harry Potter és az Azkabani fogoly filmkritika - 5. kép

Ahogy haladunk előre a történetben derül ki minden. Sírius valójában nem bűnös, de bizonyíték hiányban nem képes megvédeni magát. Az igazi bűnös Ron patkánya Makesz, aki valójában egy gyárva varázsló aki így álcázza magát.
Harry és Hermione közösen az időt is uralmuk alá hajtva járnak mindennek a végére, melynek köszönhetően egy ártatlan életnek sem kell meghalnia és Harry egy lépéssel ismét közelebb kerülhetett céljához, hogy nagy varázsló váljék belőle.
Összegezve a filmet, mindössze annyit nem értek, kinek is szánják a filmet. Gyerekeknek kellene, de egy kicsit furcsa volt azt látni és hallani, hogy a mellettem ülő 7-8 éves kislány minden harmadik jelenetnél összerezzen és az odébb ülő gyerekek szipogva tartják vissza sírásukat. Továbbá erőteljesen olyan érzése van az embernek, mintha egy gyér történetet csavartak megvolna többször és ebből készült film. Persze ezzel együtt is egy igen látványos és magával ragadó filmet üdvözölhetünk a Harry Potter 3. részében.
Ha bátor vagy és nem vélsz a dementorok csókjától „irány a moziba be”.

Képek
Š 2003. Warner Bros. Entertainment
Harry Potter Publishing rights Š J.K.R.

Harry Potter és az Azkabani fogoly
Nemzetiség: Amerikai
Jellemző: kaland, fantasy
Hossz: 135
Készült: 2004
Premier: 2003-06-10
Forgalmazza: Intercom

Eredeti cím: Harry Potter and the Prisoner of Azkaban
Rendező: Alfonso Cuaron
Szereplők: Emma Watson
Robbie Coltrane
Rupert Grint
Daniel Radcliffe
Fényképezte: Michael Seresin
Díszlet: Jany Temime
Írta: Alfonso Cuaron
Producer: David Heyman
 

Harry Potter és az Azkabani fogoly / ()

  • Műfaj:
  • Hazai premier: nincs még időpont
  • Rendezte:
  • Hossz: 0 perc
  • 2004-06-18 19:15:00 https://www.gamechannel.hu/movie_channel/pictures/040618ga0101.jpg
  • Szereplők:
  • Forgatókönyv:
  • Operatőr:
  • Vágó:
  • Zene:
  • IMDb:
  • Gyártó:
  • Forgalmazó:
  • Honlap:
0 2004-06-18 19:15:00 https://www.gamechannel.hu/movie_channel/pictures/040618ga0101.jpg
50 hozzászólás

Vendég

17 éve, 5 hónapja és 27 napja

Ez tök jó!!mosolygó smileymenő smileyröhögő smileynyelvnyújtó smileykacsintó smileymeglepődött smileymenő smileymosolygó smileyszomorú smileymeglepett smileymosolygó smileymosolygó smiley

válasz erre

vanda02788

17 éve, 6 hónapja és 6 napja

IMÁDOM HARRY POTTERT ÉS DANIEL RADCLIFFE-T IS.SZERINTEM NAGYON JÓ KLANADFILM...IMÁDOMnyelvnyújtó smiley

válasz erre

Vendég

17 éve, 7 hónapja és 12 napja

nincs valakinek meg a HArry Potter 3 cd-kulcs

válasz erre

Vendég

17 éve, 7 hónapja és 19 napja

Kissé más, mint a könyv, kár, hogy Sirius Black keveset van benne. Mégis jó lett. meglepett smileymenő smileykacsintó smiley

válasz erre

Vendég

17 éve, 8 hónapja és 5 napja

hát jó volt a harmadik része harry potternek sztem is, csak hát ezt kicsi gyerekeknek nem angyona jánlom mert azért félelmetes ám! és kérdeznek valamit tölletek! lesz a harry potternek 6. része is? és lesz e 7. része is?? és lesdz 8. része is?

válasz erre

Vendég

17 éve, 8 hónapja és 12 napja

jóó fím nadon

válasz erre

Vendég

17 éve, 8 hónapja és 13 napja

szuper csak így továb főszereplők aleg kobbak beene:Harry Potter,Ron, Hermione,Damledor Szuper Film menő smileymenő smileymenő smileykacsintó smileykacsintó smiley

válasz erre

Vendég

17 éve, 9 hónapja és 14 napja

a hetes február 8 án jelenik meg
röhögő smileymeglepett smiley

válasz erre

Vendég

17 éve, 10 hónapja és 5 napja

Nagyon jónyelvnyújtó smileyröhögő smiley

válasz erre

Vendég

17 éve, 10 hónapja és 13 napja

mindegyik nagyon jooo....egyszer?en im?dom.menő smileymosolygó smileyröhögő smiley

válasz erre

Vendég

17 éve, 11 hónapja és 8 napja

menő smileyröhögő smileyklassssssssszzzzzzzzzzz

válasz erre

Vendég

17 éve, 11 hónapja és 9 napja

en naon szeretem a hp-tminden reszt lattam es olvastam.igaz az utolsot meg nem lattam sot a hetediket n olvastam de rem sor kerul erre is.am n tudjatok h magyarul megjelent mar???ha tudjatok irjatok ide!!koszi elore is
menő smiley

válasz erre
12345a(z) 5 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profilja