Harry Potter és a félvér herceg filmkritika

2009. július 23.
78.2111
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
gocsa profilja, adatai
gocsa
Először is azzal kezdeném, hogy leszögezem, soha nem olvastam az egész világot a lába elé hajtó Harry Potter-könyvek egyikét sem, egészen pontosan a legtöbb, ameddig jutottam, az az első kötet első néhány oldala volt. Ellenben az eddig készült filmeket volt szerencsém megtekinteni, úgyhogy a franchise-ról való ismereteim a mozis adaptációkig, és azoknál egy lépéssel se tovább terjednek. Ezzel a nyitó beismeréssel szeretném elkerülni azt, hogy valakinek még csak véletlenül is eszébe jusson a szememre vetni, hogy úgy ítészkedek valami felett, hogy a témában való jártasságom a zéró felé konvergál, már csak azért is, mert a forrás, vagyis Rowling könyve(i) és megfilmesítése közti összevetéssel egyszer sem fogok élni, a Harry Potter és a félvér hercegre kizárólag úgy tekintek, mint önálló alkotásra, és csakis mint filmre, nem mint megelevenedő könyvoldalakra. Ettől még természetesen megértem, ha valaki rajongóként úgy érzi, hogy nagyobb belátással bír a kulisszák mögé, és inkább hivatott minősíteni a legújabb Potter-filmet, semmint egy magamfajta laikus.



Harry Potter és a félvér herceg filmkritika - 2. kép

A félvér herceg, vagyis a sorozat hatodik epizódja, több szempontból is érdekes produkció, és valószínűleg a jelentősebb mérföldkövek közé tartozik a sok-sok milló olvasó és néző által imádott varázslótanonc életében. Először is ott volt a megjelenés körüli hercehurca, eredetileg ugyanis a film tavaly novemberben érte volna el a mozikat, a stúdió azonban úgy döntött, hogy inkább 8 hónappal később, júliusban mutatja be. Az ok prózai volt: a Warnernek 2009 nyarára biztosítania kellett egy garantáltan jövedelmező blockbustert, sőt, rossz nyelvek szerint A Sötét Lovag mindenkit meglepő kirobbanó sikere volt az ok, a stúdió 2008-as bevételei ugyanis már így is jócskán meghaladták a várt számokat, ezért nem volt szükség még egy Potter-film több százmilliójára már. Persze mindezeket senki sem hangoztatta, és a 2007-2008-as írósztrájkra hivatkoztak az illetékesek, mint legfőbb ok. A rajongók mindenesetre nem fogadták kitörő örömmel a hírt, és azonnal petíciók, pletykák és vérmes fórumüzenetek hada özönlötte el az internetet.

A másik fontos tudnivaló a hatodik filmmel kapcsolatban, hogy ez az első rész, amit úgy nézhet meg a közönség, hogy több könyv már nincs soron, vagyis ami az írott történetet illeti, az lezáródott, vége mindörökre, a mozikban viszont még két résznek meg kell jelennie. Kritikus ponthoz érkezett tehát a filmsorozat, most az egyik legfontosabb kérdés a producerek számára, hogy úgy, hogy már gyakorlatilag mindenki ismeri a befejezést, azt, hogy hova tart az egész sztori, vajon ugyanannyira népszerű lesz-e Harry Potter, mint azelőtt.

Harry Potter és a félvér herceg filmkritika - 3. kép

Az észszerű válasz egy magától értetődő, hangos igen lenne. És egyelőre úgy néz ki igazunk is lenne, ha ezt tippelnénk, hiszen a mozikba csak úgy tódulnak az embertömegek a legújabb kalandot megnézni. Mégis, ennek ellenére, a félvér herceg talán a franchise egyik leggyengébb filmje egészen a második rész, a Titkok Kamrája óta. Ennek több oka is van, köztük a könyv embert próbáló adaptálhatósága, amivel még én is tisztában vagyok, úgy hogy nem olvastam, másrészről Steve Kloves forgatókönyvíró nyögvenyelős, kissé erőltetett munkája sem sorolható a sorozat legjobban sikerültjei közé.


Harry Potter és a félvér herceg filmkritika - 4. kép

Megjósolható előre, hogy a könyvek rajongóinak, és a pusztán laikus hozzáállással közelítő nézőknek egyaránt akadnak majd gondjaik a félvér herceggel. Előbbiek valószínűleg olyan puristák, akik úgy gondolják a filmes adaptációknak szóról szóra és jelenetről jelenetre követniük kötelező a leírtakat, és rengeteg dolgot hiányolni fognak majd, utóbbiak pedig épp az ilyen kihagyások miatt nem fognak bizonyos dolgokat száz százalékosan megérteni, és felfogni. A film még így is 150 percesre sikeredett, ami rémesen hosszúnak tűnik, és Kloves le sem tagadhatná, hogy egyes szegmenseket csakis a felháborodott rajongók rohamától félve hagyott benn forgatókönyvében. A félvér herceg a köztes epizódok gyakori nyavalyájának jeleit is magán hordozza, értsd: sokkal inkább előkészít, semmint történetet mesél, a legtöbb eseménynek a jelentősége csak a jövőben, egy későbbi részben fog világossá válni.


Harry Potter és a félvér herceg filmkritika - 5. kép

A történet szerint Harry (Daniel Radcliffe), és legjobb barátai, Ron (Rupert Grint) és Hermione (Emma Watson) éppen hatodik évüket kezdik a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában. Harry különórákat vesz Dumbledore professzortól (Michael Gambon), az iskola igazgatójától, melynek során az ifjú varázslótanonc legnagyobb ellenségének, Voldemort nagyúrnak (Ralph Fiennes) a múltját tárják fel. Akad azonban egy probléma - az emlékek egyike, amelyben Horatius Lumpsluck professzor (Jim Broadbent) tiltott mágiáról beszél, el lett torzítva. Dumbledore Harry-t bízza meg, hogy barátkozzon össze a professzorral és tudja meg az igazságot az emlékkel kapcsolatban, lehet ugyanis, hogy az információ kulcsfontosságú lesz Voldemort legyőzésében. Ezalatt Draco Malfoy (Tom Felton) bosszút tervel Harry és Dumbledore ellen, amiért legyőzték apját; Piton professzor (Alan Rickman) Megszeghetetlen Esküt tesz Voldemort csatlósainak;Harry nem tud mit kezdeni Ron húga, Ginny (Bonnie Wright) iránt érzett érzelmeivel; Ron és Hermione szerelme pedig továbbra is függőben.

A félvér hercegben rengeteg minden történik, és nagyrészt ennek köszönhetően érződik egy befejezetlen, fókusz nélküli filmnek. Talán az eddigi legkevésbé összefogott, és legrosszabban struktúrált epizód. A játékidő első két órája ide-oda csapong, de kárpótlásul az utolsó fél óra, vagyis a finálé igazán nagyot üt, vizuális-emocionális szinten egyaránt. A Harry Potter-filmeket egyre inkább jellemző sötét, komor atmoszféra, ami elsőnek az azkabani fogolyban volt érezhető, most abszolút átitatja a forgatókönyvet, a karaktereket és a szemmel látható vizualitást is.

Harry Potter és a félvér herceg filmkritika - 6. kép

A Sötét Lovag vitathatatlanul ráhatással volt a félvér herceg képi világára és hangulatára, hiába is igyekezne bárki a készítők közül ellenkezőjét bizonygatni. David Yates rendező deszaturált színekkel operál, éjfekete, már-már fekete-fehérnek tűnő jeleneteket láthatunk. Ha a 2001-es vidám, ragyogó, életteli színekben pompázó Harry Potter és a bölcsek kövével összehasonlítjuk a félvér herceget, ha nem tudnánk, el sem hinnénk, hogy egy és ugyanazon sorozat részei. Illő lett volna egy határt is meghúzni azonban, mert mindez szép és jó egy ideig, nyolc év nem telik el feltűnés nélkül, Harry és kompániája felnőtt az tény, de ami egy denevérember és egy szociopata, bohócnak öltözött tömeggyilkos csatájához illett, az nem biztos, hogy ideális választás Harry Potter esetében.


Harry Potter és a félvér herceg filmkritika - 7. kép

Ami pozitívum, hogy Michael Gambon Dumbledore-ja végre kap valami tennivalót is, nem csak a színen álldogál, és morózusan néz. Ahogyan A Gyűrűk Ura Gandalfja is tökös, akciós mágus üzemmódba váltott, ha szükséges volt, úgy miért ne mozdulhatna meg Dumbledore is? Az eredmény ugyan távol áll attól, hogy még csak véletlenül is Ian McKellen teljesítményéhez mérhessük, de ez is valami. Alan Rickmant már több dícséret érheti, Piton karakterét még teljesebbé, kerekebbé teszi ezúttal tökéletes játékával. A három főszereplő tinédzser pedig eddigi alakításaikat bővítik ki valamelyest: Daniel Radcliffe Pottere céltudatos, magabiztos; Rupert Grint a komikus jelenetekért felelős továbbra is; Emma Watson meg ugyanannyira merev, kímért, és pocsék, mint eddig. Bonnie Wright előtérbe kerülése csak jó lehet, már csak azért is, mert Harry-nek is kell egy romantikus szál, nehogy Hermione és Ron kapcsolata a háttérbe szorítsa a címszereplőt.

Harry Potter és a félvér herceg filmkritika - 8. kép

A Harry Potter és a félvér herceg nem a saga legrosszabb darabja, de nem is több egy ugrókőnél. Egy töltelék-epizód, aminek jelentőségét már a bejelentés is, mely szerint a következő könyv adaptációja, a Halál ereklyéi két részre lesz bontva, beárnyékolja. Az is zavaró lehet az újoncoknak (már ha van még ilyen néző egyáltalán), hogy a korábbi Potter-filmekkel ellentétben, amelyekre egymással összefüggő, de önálló sztorikként lehetett tekinteni, a félvér herceget kontextuson kívül helyezve, és korábbi ismeretekkel nem rendelkezve roppant nehéz, vagy inkább lehetetlen követni. A hatodik Potter-film tehát számos hibával rendelkezik, de ugyanúgy szórakoztat, mint bármelyik eddigi, ezt megelőző rész, ami mégiscsak kevés sorozatról mondható el manapság.

Harry Potter és a félvér herceg előzetes

 

Harry Potter és a félvér herceg filmkritika / Harry Potter and the Half-Blood Prince (2009)

  • Műfaj: fantasy
  • Hazai premier: 2009. július 23.
  • Rendezte: David Yates
  • Hossz: 154 perc
  • Szereplők: Daniel Radcliffe, Emma Watson, Rupert Grint, Michael Gambon, Alan Rickman, Helena Bonham Carter, Ralph Fiennes
  • Forgatókönyv: Steven Kloves
  • Operatőr: Bruno Delbonnel
  • Vágó: Mark Day
  • Zene: Nicholas Hooper
18 hozzászólás

Vendég

9 éve, 9 hónapja

Vendég írta:
CSalódtam, azt hittem, h itt lelehet tölteni a hp 6 könyvet szemetek vagytok
Te meg egy ****.

válasz erre

Vendég

9 éve, 9 hónapja

CSalódtam, azt hittem, h itt lelehet tölteni a hp 6 könyvet szemetek vagytok

válasz erre

Vendég

11 éve, 9 hónapja és 2 napja

malfoy ő a leg hülyéb a világon.
nekem legjoban sectom sempra átok a tecik nagyon.

válasz erre

Vendég

11 éve, 10 hónapja és 6 napja

varázslatos

válasz erre

Vendég

12 éve, 25 napja

Vendég írta:
egy egyszerű Reparo varázslattal hejre hozható az odu
Jaja a Reparó a leg egyszerűűűbb varázslat kuki manóm

válasz erre

Vendég

12 éve, 25 napja

egy egyszerű Reparo varázslattal hejre hozható az odu

válasz erre

Vendég

12 éve, 1 hónapja és 12 napja

nekem elment a6film de az izgis részt hosszabra is ehették volna

válasz erre

Vendég

12 éve, 1 hónapja és 17 napja

tudja vki mit keres Bellatrix az Odúnál? és hogy hol fog lakni mindezek után a Weasley család?

válasz erre

valko2

12 éve, 1 hónapja és 17 napja

Ha így halad a "sorozat" akkor a 7. rész már "töksötét" lesz, és igazából ****t se fogunk látni a filmből

válasz erre

Vendég

12 éve, 1 hónapja és 19 napja

A híres Harry potter nagyon jó eddig hetes könyv... eddig meghalt menne: Mordon,Hedvig.Hedviget sajnálom a legjobban!Ő legalább aranyos volt...

válasz erre

Vendég

12 éve, 1 hónapja és 19 napja

A könyvben jobb mint filmben mert a filmben olyan dolgok is vannak amik a könyvben nincsenek... de a film se lett rossz kíváncsi vagyok milyen lesz a 7...

válasz erre

skyman

12 éve, 2 hónapja és 13 napja

Ha szerinted nem unalmas akkor legalább a nevét megtanulhatnád rendesen leirni!ennyi..
am ma láttam nem vmi nagy durannás....

válasz erre
12a(z) 2 -ből
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt