Hadak útján

A filmet Michael Morpurgo azonos - War Horse - című ifjúsági regénye, illetve egy abból készült színdarab inspirálta, melynek láttán, illetőleg a forgatókönyv elolvasása alkalmával a nagy Steven Spielberg is olyannyira meghatódott, hogy végül a rendezői és részben a produceri feladatokat is magára vállalta. Mivel a cselekményben foglalt eseményeknek a könyv által kizárólag a címszereplő ló szemszögéből való bemutatása a filmkészítők számára nem bizonyult elég drámainak, a mozgóképes változatban végül inkább a darabban alkalmazott, valamivel kevésbé kötött narratívára támaszkodtak. Ennek ellenére a Hadak útján esetében távolról sem egy szokványos háborús sztorival van dolgunk, mivel a hosszúra nyúlt bevezetés Joey, az 1910-es évek elején az angliai Devon vidékén született csődör nevelkedésének, trenírozásának és korai életének történetét meséli el, csak azután követjük őt a frontra, ahol számtalan megpróbáltatáson megy keresztül.



Hiába szakadunk el tehát alkalomadtán Joey történeti fonalától, végső soron nyugodt szívvel kijelenthető, hogy valójában a ló a főszereplő, amit nem egyszer a fényképezéssel, az intenzív vagy sokatmondó közeli felvételek és egyéb operatőri, illetőleg direktori trükkök bevetésével még külön ki is hangsúlyoznak az alkotók. Négylábú hősünknek már csak azért is sikerül végig rivaldafényben maradnia, mert Spielberg nem kis kockázatot vállalva ezúttal jóformán teljesen ismeretlen színészekkel forgatott - akik mellesleg egyáltalán nem játszanak rosszul a filmben, legfeljebb nevük, arcuk, korábbi szerepeik jóval kevésbé élnek a köztudatban, mint a nagy sztárokéi, és ráadásul a játékidő is igencsak megoszlik az emberi karakterek között. Ami viszont egyértelműen előtérbe kerül, az a háborúban szolgálatot teljesítő lovak sorsa, az állatok szeretete és maga az ember-állat kapcsolat, mely Joey és ifjú gazdája, a farmercsalád egyetlen gyermekeként megismert Albert Narracott (Jeremy Irvine) viszontagságokkal teli történetén keresztül tárul fel előttünk.

Maga a sztori mi mással is indulhatna, mint a ló születésével, melyet az akkor még kamaszkorban járó Albert is érdeklődő kíváncsisággal figyel, hogy azután - némi merész, aukción való alkudozást követően - a fiú apjának, Ted Narracottnak (Peter Mullan) a tulajdonába kerüljön. Míg azonban Albert majd kicsattan a boldogságtól a mindig is csodált állat láttán, a családanya, Rose (Emily Watson) egyáltalán nem fogadja örömmel, hogy férje jelentősebb összeget áldozott egy szántásra és földművelésre nem igazán alkalmas telivérre, miközben képtelenek törleszteni tartozásukat kíméletlen, állandóan a nyakukban lihegő földesuruk felé. Albert természetesen magára vállalja Joey trenírozását, melynek során igen közeli és bensőséges, már-már spirituális kapcsolatba kerül az állattal. Az idill azonban nem tart sokáig: anyagi nehézségeik folytán Narracotték, bármennyire nehéz is az elválás, kénytelenek túladni a szeretett csődörön.


Joey ezáltal egy fiatal katonatiszthez, Nicholls ezredeshez (Tom Hiddleston) kerül, majd hamarosan az 1914-ben kirobbanó világháború nyugat-európai frontján találja magát, a brit lovasság kötelékének szolgálatában. A háború zűrzavaros forgatagában azután egyik helyről a másikra, egyik átmeneti gazdától a másikhoz kerül, miközben mindkét szembenálló tábor egymást legyűrni igyekvő, ember- és állatállományával egyaránt keményen bánó csapatainál ugyanúgy megfordul, mint a helyi lakosság féltő gondoskodást tanúsító tagjainál, egy fiatal francia lánynál, Emilie-nél (Celine Buckens) és a nagyapjánál (Niels Arestrup). A lovától és egyben legjobb barátjától megfosztott Alberttel csak a háború vége felé, négy esztendővel később találkozunk újra, amikor a hadköteles kort elérve a Somme folyó mentén teljesít katonai szolgálatot cimborája, David Lyons (Robert Emms) mellett. Albert az eltelt évek ellenére még mindig nem felejtette el Joey-t, így a háború szörnyűségei, embert és állatot nem kímélő nehézségei ellenére sem adja fel a reményt, hogy valahogyan, valahol, valamikor még viszontlátják egymást.


Miközben egyesek talán blődségnek tartják, hogy a fiatalember még évek múltán is mindenhol a lovát keresi, azok az olvasók, illetve nézők egészen biztosan át tudják érezni a helyzetet, akik veszítettek már el olyan állatot, aki nagyon közel állt hozzájuk. Ezzel tehát önmagában véve még semmi probléma sincsen - a gond az, hogy a narratíva sajnos hemzseg a valószerűtlen fordulatoktól, melyek hol a vásznon bemutatott események, hol az állatok cselekedeteinek hihetetlenségében manifesztálódnak. A lovak és egyéb jószágok nem egyszer túlságosan is ember módjára viselkednek és reagálnak, már-már emberi intelligenciával és tulajdonságokkal bírnak - a túlcsorduló heroizmusról, illetve arról a tényről már nem is beszélve, hogy Joey legalább egy alkalommal túléli a túlélhetetlent. Persze lehet, hogy az ilyen és hasonló védjegyeket, fordulatokat már az eredeti forrásmű is magában hordozta, az alkotók egyértelműen rátettek még egy lapáttal azok erősen stilizált kihangsúlyozásával.

A Hadak útján esetében hiába adott "a ló is ember" jellegű megközelítés - ha olyan filmes kezébe kerül az anyag, aki hajlamos átesni a ló túlsó oldalára, annak könnyen az lesz az eredménye, hogy túlságosan is szentimentálissá válik, giccsel és közhellyel lesz teli a produkció narratívája. Spielberg pedig immár köztudottan hajlamos az aránytalan és elnyújtott szentimentalizmus hibájába esni, ami sajnos ezúttal is megtörtént vele, így még csak le sem tagadhatná, hogy ő a film rendezője. A párbeszédek néha már-már kínosak, az adott helyzetben gyakran hiteltelennek tűnnek, ami egyáltalán nem javít az irreális fordulatok által nyújtott összképen. Amikor épp nem hihetetlen, olyankor meglehetősen klisészerű és kiszámítható a történet, miáltal a cselekmény jobban hasonlít egy tündérmesére, mint a valóságra.


Emiatt a Hadak útján - az eredeti regényhez hasonlóan - egyértelműen a zsengébb korú közönség számára volna ajánlható - már amennyiben képi világa kevésbé kifejező, a háború borzalmait bemutató, emberek, gyerekek és állatok halálával szegélyezett cselekménye, s ezáltal meglehetősen nyomasztó hangvétele pedig kevésbé felnőttes volna. Bár a film ábrázolásmódja általában távol áll az extrém realizmustól, így repkedő végtagokra vagy literszámra fröccsenő vérre távolról sem kell számítani, az emberekből a háború által kiváltott, bizonyos mértékben tompított, mégis megrázóan ható reakciókkal, illetve az állatok igencsak valósághűen érzékeltetett szenvedésével kell szembesülnie a nézőnek. Az elnyújtott felvételeknek és a néha kissé hatásvadásznak is mondható közelképeknek köszönhetően közvetlenül átérezhetjük a lovak kiszolgáltatott helyzetének minden kínját és reménytelenségét - legfőképpen akkor, amikor iszonyatos erőfeszítés és áldozat árán felhúzzák a hegyre a nehéz mozsárágyúkat -, egyes jelenetek tehát amellett, hogy szívbemarkolóan élethűre sikeredtek, bizony lelkileg is igen megterhelők lehetnek.

Akadnak persze jóval könnyedebb, megmosolyogtató pillanatok is, azonban a narratívához hasonlóan a humor forrását képezni hivatott szituációk úgyszintén nem mindig reálisak, mint inkább eltúlzottak és hatásvadászok (pl. a németek és az angolok között kötött fegyverszünet a ló kimentésének idejére). Ráadásul a film tempója alapvetően nagyon lassú, mintegy az "old school" háborús történetek mintáját követi, ami eléggé vontatottá és helyenként kissé unalmassá teszi az átlag néző számára. A cselekmény, melyet Ted, az apa háborús érdemeit jelképező és a ló útját végigkísérő szalag históriája foglal keretbe, sajnos meglehetősen hullámzó, mélypontokkal és katartikus - vagy annak szánt - pillanatokkal teli, a klasszikusokat idéző, nagyívű történetmesélés tehát nem feltétlenül szolgál a produkció előnyére. Mindazonáltal egy rendkívül megható történettel van dolgunk szeretetről, odaadásról, kitartásról, barátságról és bajtársiasságról, mely nem egyszer képes könnyet csalni a szemünkbe, ami számos gyenge pontja ellenére mindenképpen a Hadak útján javára írandó.


John Williams színvonalas és epikus, klasszikusokat idéző zenéje ezúttal is sokat segít az átélésben - mint megszokhattuk, az idős mester rutinszerűen elegyíti a tőle már ismerős dallamokat az újabb, személyre (és állatra) szabott témákkal. Janus Kaminski operatőr úgyszintén visszatérő kollaborátor Spielberg oldalán, neki az intenzív és hatásos közelképeken kívül a gyönyörű nagytotálokat is megköszönhetjük. Amellett, hogy a Hadak útján fényképezése mindvégig igen látványos, a hangmérnökök munkájára sem lehet panaszunk, mivel a csaták néha valóban félelmetesek, és amikor kell, igen meggyőzően dübörögnek. Technikailag tehát abszolút rendben van a produkció, ellenben a narratíva és a dialógusok terén nem kevés kívánnivalót hagy maga után. Kisgyerekeknek már csak a háború megpróbáltatásait, az élet kíméletlenebb oldalát aprólékosan bemutató téma miatt sem való eme mozi, miáltal inkább a valamivel idősebb, a szentimentalizustól nem idegenkedő fiataloknak, valamint a "gyereklelkű felnőtteknek" ajánlható nyugodt szívvel.