Gulliver utazásai filmkritika

A Gulliver utazásai tulajdonképpen a bravúrosan megírt regényből egy tipikus hollywoodi "high concept" vígjátékot erőszakol ki: más szóval a hajánál fogva rángatja elő belőle a lehető legjobban lecsupaszított, felvizezett és még a félkegyelműek számára is könnyedén megérthető történetmagot, aztán sehová se viszi tovább, csak szépen kinyújtja másfél órára. A film egy - még csak nem is összetett - mondatban összefoglalható, ez pedig sosem bíztató jel. A narratíva Swift művének második könyvével nem is igazán foglalkozik, nagyon röviden ugyan érinti, de a sztori 90 százaléka az első könyvből emel át részleteket. A főszereplőnk Lemuel Gulliver (Jack Black), akit vévigkövetünk nem mindennapi kalandján, melynek során eljut az alig 15 centis magasságú "kis emberkék", a liliputiak varázslatos földjére, ott nem kis meglepetést és felfordulást okoz, majd a helyi politikai csatározásokba is belekeveredik. A hasonlóságok a film és Swift papírra vetett sorai között itt többé-kevésbé véget is érnek. Ebben a modernizált verzióban Gulliver nem egy brit sebész, hanem egy nagy new york-i hírlap postázójában güriző nímand. Hogy a kedvében járjon Darcy Silvermannek (Amanda Peet), az utazási rovat szerkesztőjének, beleegyezik, hogy ellátogat Bermudába, és összeszed minden új információt, amit csak tud a rejtélyes és a hajósok számára állítólag végzetes Bermuda-háromszögről.

Gulliver amint megérkezik Bermudába, hajót bérel, vitorlát bont és egymaga indul a tengernek. Természetesen egyből eltéved, majd viharba keveredik. Az áramlatok eljuttatják Liliput országába, ahova ember azelőtt még soha nem tette be a lábát. A lakosok először magától értetőden megrettennek az óriástól, így Gulliver első óráit bebörtönözve kényszerül tölteni. Ez idő alatt megismerkedik Horációval (Jason Segel), aki osztozik sorsában, és egyedüli társasága a fogságban. Főhősünk azonban hamarosan bevágódik a királyi családnál - Theodore király (Billy Connolly), Isabelle kiráynő (Catherine Tate) és Mary hercegnő (Emily Blunt) - és hivatalos testőrükké lép elő, a mogorva Edward tábornok (Chris O'Dowd) nem éppen nagy örömére.


Miután egymaga lerendezi a szomszédos, rivális ország, Blefusku támadni készülő armadáját, Gulliver ázsiója az egekbe szökik a liliputiak körében. Ezzel betelik a pohár Edwardnál, aki elhatározza, hogy felségárulást követ el annak érdekében, hogy egyszer s mindenkorra eltávolítsa a túlontúl nagyra nőtt és hőn gyűlölt versenytársát. A Gulliver utazásai Rob Letterman (a fárasztóan ihlettelen és mélységesen felejthető Cápamese és a 2009-es kasszasiker, a sokkal jobban sikerült Szörnyek az űrlények ellen rendezője) élőszereplős debütálása, és ha valaki, akkor talán ő az, aki legkevésbé okolható a végeredmény pocsékságáért. Őszintén próbálkozik, és persze nem mondható többnek egy tisztes iparosnál, legalább igyekszik kihozni a legtöbbet az alapanyagból, amit kézhez kap. A "modernizációk", de úgy általában véve a komédiák és animációs filmek egyik legnagyobb rákfenéje manapság az agyzsibbasztó, ordítóan nyilvánvaló popkulturális utalások tömkelege. Minden tele van kikacsintgatásokkal, referenciákkal, erőltetett és öncélú aktualizációval, melyeknek jelentős része ráadásképpen pár év elteltével teljesen értelmét veszti - jobb esetben csak ugyanolyan fájdalmas marad az utókor számára is. A Gulliver utazásai többek közt utal a Star Wars-ra, a Titanic-ra, a KISS együttesre, az Avatarra, az iPad-re, a főszereplő pedig megépítteti a Time Square hasonmását Liliput közepén.


A finálé klimaktikus csatajelenete a címszereplőt egy középszerű Transformer-klónnal helyezi szembe. Ilyesmit nem hogy Swift, még Jules Verne sem álmodott volna meg soha. A Brobdingnagba történő látogatás, mely a regényben egyáltalán nem valamiféle jelentéktelen kis szegmens volt, leredukálódott egy alig 5 perces jelenetre, amelyben Gullivert bezárják egy babaházba. Az inkoherens, átgondolatlan és minden bizonnyal kevesebb mint egy nap alatt összehányt forgatókönyv totálisan figyelmen kívül hagyja Swift eredeti mondanivalóját. A kormánykritika, a vallási áthallások, az emberi természet nagyító alá helyezése - ezek közül egyiket se keressük ebben a filmben. A finom szatirikus elemeket a forgatókönyvírók a felismerhetetlenségig formálták-faragták, míg át nem alakultak könnyen újrafelhasználható gagekké, a díszlet részévé, bármikor elhagyható összetevőkké, csak hogy így helyet kaphasson a sztárfőszereplő humortalan, ostoba és néha undorító idétlenkedése. Röviden: a szépirodalom, Swift és a mozgókép rajongói egyformán arcul lesznek csapva, mert amit a vásznakon láthatnak, az úgy ahogy van tragédia. A Gulliver utazásait nincs, mi meg tudná váltani, legfeljebb elviselhetőbb részei vannak, elvétve egy-egy parányi mosolyt csal a szánk szélére, a látványvilágával pedig talán itt-ott képes pár percre elfeledtetni velünk a jó ízlés ellen elkövetett bűntetteit.

A Gulliver utazásai legfőbb tanulsága, ami talán mára már teljesen el is vesztette hírértékét, az, hogy Jack Black képtelen saját magán (vagy saját maga paródiáján, lásd Trópusi vihar) kívül más karaktert eljátszani. Nem mintha annyira rossz komikus lenne, még leggyengébb formájában sem elviselhetetlen, de tipikusan azon színészek körét erősíti, akik ha jó dialógusokat, jó matériát kapnak, akkor valósággal brillírozni tudnak, viszont ha hanyagul megírt, nem vicces szerepet dobnak oda nekik, akkor el vannak veszve. Gulliverként olyan kicsit, mint a távoli unokatestvér vagy nagybácsi, aki látogatásakor minden trükköt bevet, hogy menőnek és viccesnek tűnjön a rokonok körében, de igazából a legjobb esetben is csak idegesítő és siralmasan fárasztó az erőltetettsége.


A probléma nem is szimplán annyi, hogy Jack Black poénjai nem találnak be, ez a legkisebb gond, jóval zavaróbb tényező az, hogy Black azt hiszi magáról, hogy őrületesen vicces és szeretnivaló, miközben inkább irritáló és érdektelen, amit művel. Chris O'Dowd karót nyelt, kicsinyes, gonosz Edward-ja elfogadható antagonista, Gullivernél is utálatosabb figura, nem a szimpatikus mozis ellenfelek táborába sorolnám, így a végső összeütközésben gyakorlatilag nincs kinek drukkolnunk - habár úgy is tudjuk, hogy Black fog győzni, de ez abszolút mértékben hidegen hagy minket. Emily Blunt állítólag Scarlett Johansson Vasember 2-beli szerepét utasította vissza a Gulliver miatt; a színésznő ennél nyilvánvalóbb okot keresve sem találhat, hogy azonnal hatállyal kirúgja menedzserét. A Gulliver utazásai egyetlen színtéren teljesít egetverő hibák nélkül, és az a vizuális effektusok. Gulliver és a liliputiak interakciója blue screen felhasználásával valósul meg, azonban nem szúrják ki a szemünket nagyobb bakik. A kivitelezés nem forradalmi, de nem is szégyenletes: hihető, hogy Jack Black legalább 10-12-szerese a többi színésznek. A box office adatokat inflálni hivatott utólagos 3-D konvertálás semleges hatású, nem olyan zavaró, de hihetetlenül indokolatlan is.

A Gulliver utazásai tény és való, nem sok vizet zavaró film. Ártatlan családi vígjáték, a rosszabbik fajtából. Az is igaz, hogy lehetett volna még ennél is borzasztóbb (biztos sokaknak nehéz elhinni, de így van). Ha a készítők mindehhez nem használták volna fel Swift örökségét, és nem hívják Gullivernek a főszereplőt, valószínűleg jóval kevésbé lenne zavaró a film rettenetes lapossága. A kisgyerekek esetleg szórakoztatónak találják majd (bár számukra viszont közel sincs elég WC-humor benne), a szülők pedig kénytelenek lesznek elvinni őket megnézni (és végigszenvedni), de a megtekintés után jobb gyorsan eltörölni az emlékét mindörökre - ami sokkal könnyebb feladat lesz, mint azt hinnénk.

Gulliver utazásai előzetes