Gru filmkritika

2010. november 05.
78.9421
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
gocsa profilja, adatai
gocsa
2010 semmiképpen sem fog úgy fennmaradni a filmtörténeti könyvekben, mint az élőszereplős filmek egyik legjobb éve. A több száz moziban bemutatott produkcióból aligha fog az utókor 3-4-nél többre emlékezni - és akkor még jóindulatúak voltunk. Az animációs filmek frontján ugyanakkor egészen más a helyzet: ez egy kivételesen jó, de legalábbis vitathatatlanul termékeny esztendőnek bizonyult. A listát egyértelműen a Toy Story 3. része vezeti, mellyel a Pixar nem csak box office történelmet írt, de bebizonyította azt is, hogy még mindig van ebben a több mint egy évszázados médiumban (nem műfaj!) elegendő szufla, lehet újat és jobbat csinálni, mint amit eddig láthattunk, és nem lehetetlen a felnőtt nézőket is levenni lábukról a gyerekekkel egyetemben egy intelligens, érzelmes, fantáziadús és piszok jól felépített forgatókönyv segítségével. Az Így neveld a sárkányodat ezzel szemben az ellenkező irányba indult el, és a tündérmesék legszebb hagyományait követő szívmelengető sztorijával elsődlegesen a fiatalabbakhoz szólt, miközben az arra fogékony idősebbeket is vissza tudta vinni gyerekkorukba és meg tudta ragadni. A Shrek befejező fejezetéről már kevésbé kellemes emlékek élhetnek bennünk (kivéve ha még nem múltunk el 12 évesek): nem is igazán érdemes sok szót fecsérelni rá, óriási anyagi sikere ellenére egy nem túl sok erénnyel bíró és a majdani lexikonokban legfeljebb egy lábjegyzetet megérdemlő alkotás volt.



Gru filmkritika - 2. kép

Az idei év animációs derbijének a sötét lova - többféle értelemben véve is - a Universal stúdió Gru-ja, és, habár a külsőségeket tekintve nem rendelkezik olyan szemkápráztató és/vagy figyelemfelkeltő, egyedi animációs stílussal, mint az előbb említett filmek, mégis a legfontosabb aspektust tekintve kitűnően helyt áll: van szíve, és azt kifejezetten ügyesen teszi közszemlére, ráadásul jó néhány okos poén kíséretében. Ésszel megírt családi vígjáték, melynek magját őszinte emóciók képezik, viszont még kellő távolságra tud maradni a csöpögősségtől. Nem fog annyira erőteljes érzelmeket kiváltani belőlünk majd, mint a Toy Story 3, de ez nem is volt kötelező elvárás, boldogsággal tud eltölteni, és ez a lényeg. Ugyancsak rendkívül fontos és meglepő pozitívum a Gru-val kapcsolatban az, hogy a 3D ezúttal nem von el szinte semmit a mozis élményből. Egyáltalán nem lényeges 3D-ben látni a Gru-t, viszont legalább nem is hátrány - több, az utóbbi időkben megjelent mozifilmmel ellentétben. Aki úgy dönt, kifizethet többet a térhatású látványért, nem kötelező, de nem is fogja elrontani a szórakozását. Ez számomra alapvető elvárás lenne minden esetben és végezetül nem is több, mint amiről ennek az egész 3D mizériának szólnia kéne. Ha akarod, a magasabb jegyárért kapsz valamivel többet, de ha nem akarod, hát nem, ám a film milyenségén és minőségén egyik változat sem szabadna, hogy változtasson.

A Gru címszereplője (eredeti hangja Steve Carell) a klasszikus, világuralomra törő szupergonosz figurájának archetípusa, minden létező klisé megtestesítője, lényegében Dr. Genya animált megfelelője. A legnagyobb eredményei közé sorolható például a New York-i Times Square óriásképernyőjének az elcsenése, vagy a Szabadság-szobor miniatürizált Las Vegas-i változatának eltulajdonítása. A rosszfiúk ranglistáján betöltött becses pozíciója azonban veszélybe kerül, mikor feltűnik Vector (Jason Segel), egy kezdő, akinek sikerül megszereznie a gízai nagy piramist.

Gru filmkritika - 3. kép

A dühtől fortyogó Gru és tudós társa, Dr. Nefario (Russell Brand) egy ördögien gonosz tervvel állnak elő: Gru ellop egy zsugorító sugarat, majd közösen építenek egy rakétát és célbaveszik vele a Holdat. Sajnos a tervbe hiba csúszik, mikor Vector, túljárva Gru eszén, megelőzi vetélytársát és hamarabb ráteszi kezét a sugárfegyverre, majd azt jó alaposan elzárja széfjébe, mely mellesleg áthatolhatatlan erődjében helyezkedik el. Gru újabb, látszólag zseniális ötlettel rukkol elő: örökbe fogad három árvát - Margo (Miranda Cosgrove), Edith (Dana Gaier) és Agnes (Elsie Fisher) - akik majd magukat sütit áruló kiscserkésznek álcázva bejutnak Vector házába, és megszerzik neki a fegyvert.


Gru filmkritika - 4. kép

Az eladott sütik között ott rejtőznek a Gru által készített apró robotok is, amelyek majd segítik őt a hőn vágyott tárgy megtalálásában. A szeretnivaló gyerektrió eközben a vártnál jóval nagyobb hatással van Gru-ra; a jégszívű, kíméletet nem ismerő ördögi szuperelme elkezdi megkedvelni a lurkókat, és az űrrakéta kilövése helyett egyre inkább azt fontolgatja, hogy, mint "apjuk", elmegy a három lány hamarosan megtartásra kerülő iskolai táncprodukciójára. Igen, ha úgy vesszük, a Gru története abszurdum, légbőlkapott butaság, de ártatlan butaság, és egyáltalán nem olyan szintű hülyeség, ami fájna. Ráadásul semmivel sem abszurdabb, mint a játékok életre kelése, vagy a beszélő állatok. Akárcsak az animációs filmek túlnyomó többsége, a Gru is jóval inkább el van foglalva a frappáns poénokkal, pörgő dialógusokkal, érdekes utalásokkal és a karakterek közötti kapcsolatok fokozatos kiépítésével, mintsem az átlagosnak semmiképp sem mondható cselekményt előremozgató narratívával. A Gru úgy kezdődik, mint egy paródiafilm, ami a James Bond-féle szupergonoszokat veszi célba, de ahogy a játékidőből egyre több eltelik, észrevesszük, hogy amit látunk, az sokkal inkább az apasághoz írt szerelmi óda. Az, hogy Gru-nak sikerül-e Vectort lepipálnia, és ezzel visszaszereznie első helyét, csak amolyan mellékes szál, látszólag erről szól a történet, de csak a felszínen, valójában a hangsúly arra helyeződik, hogy Gru élete milyen módon kezd megváltozni (pozitív irányban) azután, hogy örökbefogadja a három kislányt.


Gru filmkritika - 5. kép

A Gru elsődlegesen azt igyekszik üzenni, hogy még a leggorombább, leggonoszabb ember jégszívét is képes egy ártatlan gyermekszempár megolvasztani - vagyis eredendően mindenkiben ott van a jó, csak valamilyen úton-módon elő kell hozni belőle. Ez egy őszinte, aranyos, gyerekeknek kifejezetten ideális mondanivaló, és olyasmi, amiért érdemes minden szülőnek elvinnie csemetéjét a Gru-ra. Az animációs filmek esetében már szinte elvárt mércévé vált az, hogy több rétegből állva, nem csak egyetlen korosztályra optimalizálva, hanem tulajdonképpen kortól függetlenül is működjenek. A Gru ennek megfelelően tartalmaz egyszerű, közérthető burleszk gageket, könnyed párbeszédeket, cuki mellékszereplőket (ebben az esetben a különös kinézetű segédek), és olyan kisebb, nem annyira szembetűnő nüánszokat (szóviccek, utalások aktualitásokra, stb.), melyeket csak a felnőtt nézők vesznek majd észre, illetve értenek meg. Bár a Gru azért közel sem működik annyira hatékonyan a minden korcsoportnak szóló tartalom összevegyítésében és tökéletes arányokban való adagolásában, mint a Toy Story 3, azért nem is olyan leereszkedő vagy a felnőtt közönséget idiótaként kezelő, mint rengeteg élőszereplős családi film. Igazából, ha a Gru nem 2010-ben jelent volna meg, akkor akár az év legjobb animációs mozija címet is magáénak mondhatná, ám sajnos volt olyan balszerencsés a Universal időzítése, hogy legjobb esetben is csak a dobogó harmadik fokára kerülhetnek, mert a Toy Story 3 és az Így neveld a sárkányodat könnyedén beárnyékolja filmjüket.

A Gru látványra szimplisztikus, letisztult, sőt, bizonyos mértékben kezdetleges - hiányzik belőle az a gazdag részletesség, hibátlan dinamikusság és bámulatos színmélység, mely a Pixar és már a Dreamworks animációit is jellemzi. A hasonló nagyköltségvetésű animációs csodákkal nem igazán veheti fel a versenyt, azonban lényegében minden technikai hiányosságáért kárpótol máshogyan, példának okáért a záró képek egyikéért (Gru Bee Gees-re táncol) már majdhogynem önmagában is megéri jegyet váltani a filmre.

Gru filmkritika - 6. kép

Az egyszerűbb animáció a 3D-s vetítést tekintve előnynek is vehető: a kevésbé hivalkodó vizualitás így legalább nem állít akkora akadályokat a térhatás útjába. A Gru nem utólagos konvertáláson átesett film, már a kezdetektől 3D-re lett elképzelve, ezt pedig bizonyos jeleneteknek köszönhetően le se tagadhatnák a készítői. Habár van rá példa, hogy az a bizonyos "negyedik fal" lebontódik, és mindenféle dolgok repülnek felénk a vászonról, de általánosságban elmondható a Gru-ról, hogy a 3D nem több, mint egy kis extra, érdekesség, semmiféle óriási különbség nincs a hagyományos verzió és a háromdimenziós között. A 3D semmiképpen sem javítja a mozis élményt, inkább csak megváltoztatja, megfűszerezi.


Gru filmkritika - 7. kép

A Gru szinkronmunkája teljesen rendben van, a fordítással sincsenek különösebb gondok, az idősebb filmkedvelőknek ugyanakkor mindenképpen érdemes lesz majd a megtekintést bepróbálni eredeti hanggal is. A főszereplő hangját Steve Carell biztosítja, akit minden bizonnyal Bela Lugosi Drakulája ihletett meg, mikor kitalálta az akcentust, melyet használ. Jason Segel és Russell Brand legfőképpen mint a Judd Apatow istálló tagjai lehetnek ismerősek, míg Kristin Wiig (aki az iskola igazgatónőjének kölcsönzi hangját), illetve Will Arnett (Vector apja) a közismert Saturday Night Live-ban kezdték karrierjeiket. Az eredeti szinkronszínész-gárda tagjai egytől egyig tehetséges komikusok, és ez maximálisan átjön úgy is, hogy őket magukat nem is látjuk hús és vér valójukban, hanem csak animált karakterekként bohóckodnak. Érdemes megemlíteni, hogy a Universal valójában nem házon belül, vagyis nem saját maga gyártotta le a Gru-t, hanem egy alvállalkozó, az Illumination Entertainment segítségével, a film teljes egészében egy párizsi animációs stúdió, a Mac Guff keze munkáját dícséri, rendezőnek pedig két francia animátorra, Pierre Coffin-ra és Chris Renaud-ra esett a választás. A két európai úriember munkája hibátlan, a megközelítésük éppen a kellő mértékig újszerű, árad belőle a készítők odaadása, gyakran magával ragadó és egészében egy jó nagy móka.

Gru filmkritika - 8. kép

A Gru, mint a Universal stúdió zászlóvivője az animációs filmek színterén, melyet ezidáig túlnyomó többségben a Pixar és a Dreamworks, valamint kisebb mértékben a Fox uralt, egyértelműen sikeres próbálkozásnak nevezhető. Az amerikai bevételi mutatók nem okoztak nagyobb csalódást, és a Gru-ban garantáltan megvan minden hozzávaló, ami nálunk is jövedelmezővé és népszerűvé képes tenni egy animációs filmet. A sztori légbőlkapott és bugyuta, de ez így van rendjén, a poénok ülnek, a felnőttek is jól szórakozhatnak, a látvány pedig, ha nem is annyira szemkápráztató és tökéletes, mint az idei versenytársaké, azért a 3D-vel megfejelve még így is elismerést érdemel.

Gru előzetes

 

Gru filmkritika / Despicable Me (2010)

  • Műfaj: animációs film
  • Hazai premier: 2010. november 04.
  • Rendezte: Chris Renaud, Pierre Coffin
  • Hossz: 95 perc
  • Szereplők: Steve Carell, Miranda Cosgrove, Jason Segel, Elsie Fisher, Kristen Wiig, Dana Gaier, Ken Jeong
  • Forgatókönyv: Ken Daurio, Cinco Paul
  • Operatőr:
  • Vágó: Gregory Perler, Pam Ziegenhagen
  • Zene: Heitor Pereira, Pharrell Williams
7 hozzászólás

juhaszandor

7 éve, 9 hónapja és 17 napja

Nekem nagyon tetszett, barátnőmnek meg főleg

válasz erre

Vendég

10 éve, 2 hónapja és 21 napja

Én látok valamit azon a képen!

válasz erre

gocsa

10 éve, 4 hónapja és 7 napja

Vendég írta:
Elmegy. Imdb-n meglepően jól pontozták.
Ehm Talán mert megérdemli.

válasz erre

Vendég

10 éve, 4 hónapja és 7 napja

Elmegy. Imdb-n meglepően jól pontozták.

válasz erre

Vendég

10 éve, 4 hónapja és 7 napja

kl

válasz erre

Vendég

10 éve, 10 hónapja és 4 napja

"Kicsit" unom már ezeket az animációs rajzfilmeket. A régi, Disney féle, az nagyon hiányzik...

válasz erre

Vendég

10 éve, 10 hónapja és 5 napja

Ezt meg kell néznem, nagyon tetszik a kritika.

- Zsu -

válasz erre
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

Totosama profiljadarkomen profiljasmadi1968 profiljamarco profiljakylx profiljaGargameth profiljasony1515 profilja