Gengszterzsaruk filmkritika

2018. január 19.
68.5611
DNS profilja, adatai
DNS
Egy Gerard Butler főszereplésével készült mozi manapság nem feltétlenül a legjobb befektetés Hollywoodban, és nem biztos, hogy sok jóval kecsegteti a nézőket sem. Az előző évtizedben a 300-zal világhírnévre szert tevő, majd magát néhány romantikus filmben is kipróbáló, egykor jóvágású színész karrierjét az utóbbi néhány évben leginkább a valóságtól elrugaszkodott, kétes színvonalú vagy egyenesen B kategóriás akciófilmek jellemzik, úgymint a Támadás a Fehér Ház ellen széria, az Egyiptom istenei vagy az Űrvihar.

A Nagy Nick (Gerard Butler) és társai nem haboznak lőni, ha kell

A Nagy Nick (Gerard Butler) és társai nem haboznak lőni, ha kell


Nagyon úgy tűnik tehát, hogy sok társához hasonlóan végül Butlernek sem sikerült elkerülnie, hogy beskatulyázzák, amiből időnként mintha ugyan megpróbálna kitörni, ám nem sok vagy csupán átmeneti sikerrel. Jelen esetben az a kérdés, hogy a mára már klasszikussá avanzsált Szemtől szembenre hajazó, ám "a zsaruk a rosszfiúk ellen" témát némiképp leegyszerűsítő Gengszterzsaruk, melynek elkészítésében producerként is részt vett, vajon jelent-e számára bármiféle előrelépést - na és persze számunkra egy olyan filmet, amire érdemes beülni a moziba.

Gengszterzsaruk filmkritika előzetes




A helyszín Los Angeles, ahol a narráció szerint rengeteg bankrablás történik, sőt ilyen szempontból az egyik legfrekventáltabb városnak számít Amerikában. Itt határozza el a nagymenő Rey Merrimen (Pablo Shreiber), hogy véghezviszi élete legnagyobb dobását, és kirabolja a Szövetségi Bank helyi egységét. Ennek kivitelezéséhez nagyban támaszkodik bandavezér társára, Levi Ensonra (50 Cent), illetve többek közt a kiváló sofőr hírében álló csapos Donnie-ra (O'Shea Jackson Jr.).

Egy némileg félresikerült akció miatt azonban a rendőrök gyanút fognak. A helyi megyei seriff, a magabiztos és minden megalkuvást elutasító Nick O'Brien (Butler) és emberei sajátos módszereikkel erednek a bűnözők nyomába, miközben útjaik olykor váratlanul, máskor kevésbé váratlanul keresztezik egymást. A kérdés csak annyi, hogy Merrimennek és bandájának végül sikerül-e túljárnia a látszólag mindig egy lépéssel mögöttük járó zsaruk eszén...

50 centet sem adnék a terved sikeréért...

50 centet sem adnék a terved sikeréért...


A Gengszterzsaruk egyik forgatókönyvírója az a Christian Gudegast, aki a Támadás a Fehér Ház ellen 2. részének sztoriját is "papírra" vetette, viszont nagyjátékfilmek terén ez a direktori bemutatkozása. Habár az akciójeleneteken ez kevésbé látszik, a karakterábrázolás, illetve a jellemfejlődés mondhatni igen kezdetleges a filmben.

Gudegast és alkotótársai ugyan tesznek rá néhány kísérletet, főleg a főszereplő "rossz" zsaru tekintetében, ám a szokásos klisék - lásd munkamánia, feszkólevezetés, házassági válság - felszínes megismétlésén kívül ez nem igazán sikerül nekik. Az ambivalens karakterek miatt nézőként nehéz bárkivel is azonosulni, és így igazán izgulni sem lehet a látottakon.

A nyilvánvalóan etalonnak tekintett Szemtől szemben provokatív narratívája és figuráinak karizmatikussága sajnos csak távoli vágyálom maradt, annak ikonikussá vált jelenetéről (Al Pacino vs. De Niro) már nem is beszélve. A kemény zsaru és az elszánt bűnöző rivalizálása csupán néhány futó pillanatig válik hangsúlyossá, ami kevés ahhoz, hogy igazán szikrázzon körülöttük a levegő.

Honnan tudod a számom, köcsög?!

Honnan tudod a számom, köcsög?!


Noha ennek ellenére alapvetően tökös film a Gengszerzsaruk, néha picit túlzásba viszik a keménykedést, illetve túl hosszúra nyúlnak a bősz fegyverropogással és sűrű káromkodásokkal kísért lövöldözések. A sötét humor időnként ugyan feldobja valamelyest a szürke narratívát, ezek között akadnak kevésbé működő, esetlen próbálkozások is. A túlságosan elnyújtott és döcögős expozíció miatt vagy fél órával hosszabb a film a kelleténél, így a lényegi részig meglehetősen sok az üresjárat.

Ugyanakkor pozitívumként említendő, hogy amikor viszont beindul a cselekmény, onnantól egészen érdekessé és élvezhetővé válik a produkció. A bankrablás és az ahhoz kapcsolódó csavar képes felcsigázni a néző kíváncsiságát és érdeklődését, részben annak is köszönhetően, hogy egész jó a feszültségkeltés, ami azért kölcsönöz némi izgalmat a kibontakozó eseményeknek.

Továbbá nyerünk némi betekintést a bankok és dolgozóik életébe és munkájába, még ha az felületes is, illetve nem pont úgy kerül minden ábrázolásra, mint amilyen a valóságban. Hogy a filmben bemutatott "gengszterzsaruk" működése mennyire hiteles, azt szintén mindenkinek magának kell eldöntenie.

Fontos a legfrissebb bankrabló divatnak megfelelő felszerelés

Fontos a legfrissebb bankrabló divatnak megfelelő felszerelés


Azt mindenesetre elmondhatjuk, hogy egy valamennyire hihető ábrázolást kapunk a törvény minden egyes pontját nem mindig betartó, mondhatni lényegre törő módszerekkel dolgozó rendőrökről és a velük szembenálló, profi bűnözőkről.

Az eredmény nem éppen olyan, mint a romanticizált, ám szinte végig lebilincselő és rendkívül erős karakterek küzdelméről szóló Szemtől szemben, de egyszeri mozizásnak azért megteszi. Ami pedig Gerry Butlert illeti, ő a jelek szerint nagyon is elégedett a karrierje jelenlegi alakulásával...
 

Gengszterzsaruk filmkritika / Den of Thieves (2018)

egy jegyet megér. egyet.
  • Műfaj: krimi
  • Hazai premier: 2018. január 18.
  • Rendezte: Christian Gudegast
  • Hossz: 140 perc
  • Szereplők: Gerard Butler, 50 Cent, Pablo Schreiber, O'Shea Jackson
  • Forgatókönyv: Christian Gudegast, Paul Scheuring
  • Operatőr: Terry Stacey
  • Vágó: Joel Cox
  • Zene: Cliff Martinez
6.5
9 hozzászólás

kpal

1 hónapja, 1 hete

1x megéri megnézni ,amúgy se találtam mostanában semmi filmet a moziban ami érdekelne picit is.

válasz erre

VaPe

1 hónapja, 1 hete

Képaláírások nagyon adják!

válasz erre

1000feri

1 hónapja, 1 hete és 1 napja

Akit nem zavar, hogy látványosan hülyének nézik...... azok a Gengszterzsaruk című mozit talán szeretni is fogják.

válasz erre

DNS

1 hónapja, 1 hete és 1 napja

Hentes írta:
Egy filmnek jó lesz ez. A kritika alapján a 6,5 ponton meglepődtem, végig azt hittem többet kap.
Tekintetbe véve, hogy alapvetően a Szemtől szemben B kategóriás utánzatáról van szó, szerintem nemigen lehetett másra számítani. Illetve nem igazán lett volna indokolt többet adni rá, mivel tényleg csak a film végi rablás az, ami kiemeli valamennyire az abszolút középszerűségből.

De ha úgy nézed, a 6.5 pont az lényegében 66%, vagyis a pohár csak egyharmad részt üres, kétharmad részt viszont tele van Ha ezzel együtt tudsz élni, és amúgy bejön a stílus, akkor lehet, hogy ez mégis a te filmed

válasz erre

totyak

1 hónapja, 1 hete és 1 napja

Elolvasva a kritikát úgy érzem, hogy ez egy olyan film, amiért nem érdemes moziba rohanni, jó lesz ez majd 2 év múlva, amikor valamelyik gagyi csatorna levetíti.

válasz erre

fighterlaci

1 hónapja, 1 hete és 1 napja

Megvárom én ezt DVD-n inkább.

válasz erre

Hentes

1 hónapja, 1 hete és 1 napja

Egy filmnek jó lesz ez. A kritika alapján a 6,5 ponton meglepődtem, végig azt hittem többet kap.

válasz erre

Direktor

1 hónapja, 1 hete és 2 napja

Bírom ezt a palit, úgyhogy mindenképp megnézem!

válasz erre

zender

1 hónapja, 1 hete és 2 napja

Hát ez nekem való film!

válasz erre
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

Marduk profiljaturatur profiljaWillThaWheel profiljagery1113 profiljaYanez profilja