E történet pedig, melyet a tehetséges fiatal író-rendező, Ryan Coogler (A megálló, Creed) mesél el nekünk, mindenképpen egy új és fontos színfoltja a Marvel-adaptációknak, amennyiben az univerzumépítés folytatása mellett világunk aktuális problémáira is reflektál. Miközben azonban sok tekintetben egyedi alkotás született, ami megáll a saját lábán, a film nagyon is illeszkedik abba a sorba, amit a Disney és a Marvel stúdiók kooperációjától immár egyre inkább megszokhattunk.
Miután Wakanda királya, T'Chaka (John Kani) életét vesztette a bécsi merényletben a Sokoviai Egyezmény aláírásakor, fia, T'Challa (Chadwick Boseman) visszatér technológiailag fejlett, afrikai hazájába, hogy átvegye apja helyét a trónon. Azonban a világűrből származó, különleges fém, mely többek között a Fekete Párduc, a mindenkori uralkodó alteregójának szupererejét is adja, nem pusztán áldást, hanem egyben veszélyt is jelent a külvilág felé rejtőzködő ország számára.
A fegyverkereskedő és gengszter Ulysses Klaue (Andy Serkis), aki túlélte a korábbi szövetségesével, Ultronnal való összekülönbözést, ezúttal Wakanda vibrániumát és vagyonát veszi célkeresztbe. Ám az ifjú királynak nem csak vele, hanem családja múltjával is szembe kell néznie, amikor egy ősi ellenség, Erik "Killmonger" Stevens (Michael B. Jordan) tűnik fel a színen. T'Challának árulások és veszélyek közepette kell maga mellé állítania szövetségeseit és felszínre engednie a Fekete Párduc minden erejét, hogy legyőzze ellenfeleit és biztonságban tudhassa népét.
A Fekete Párduc képregény-adaptáció létére egy meglehetősen összetett alkotás, ami azon kívül, hogy talán először vonultat fel domináns módon fekete szereplőgárdát egy hollywoodi blockbusterben, le sem tagadhatná, hogy a multikulturális hatások jegyében született. A nyilvánvaló afrikai kultúra mellett az amerikai popkultúra is egyértelműen rányomja a bélyegét, melyet még tovább színesit a dél-koreai metropoliszban, Pusanban játszódó cselekményszál.
A Coogler által vezényelt és a Marvel "mindenható" producere, Kevin Feige által felügyelt és támogatott alkotógárda igyekezett maximálisan kihasználni az alapanyagban rejlő potenciált,
és a szuperhősös mesét oly módon elegyítették a királydrámával, mely a fekete szereplőket egy szintre emeli a hasonló mozikat eddig alapvetően meghatározó és uraló fehér társaikkal.
Ugyanakkor az alkotásban nem pusztán a rasszizmusról van szó, hanem a békés együttélésről és a toleranciáról, sőt még a menekültek és bevándorlók dilemmájáról is, illetve a gazdag országok és népek általános felelősségéről a szegényebbekkel szemben. Az egyenlőség mellett azonban az egyediség már nem annyira az erőssége - a Fekete Párduc ugyanis egy afféle kulturális hibrid, mely az egyedi kultúrák és az amerikai globalizmus jegyeit egyesíti.
Eközben pedig egyre jobban kirajzolódik a Disney-módi, mely lényegében nem más, mint a látványos külsőségek, a megszokott, trendi humor és a tanmese sajátos egyvelege. Lehet, hogy a produkció megtekintése közben csak nekem támadtak ilyen gondolataim, nem tudom, de nekem legalábbis többször az jutott eszembe, hogy a Marvel és a Star Wars (saga) filmek egyre inkább hasonlítanak egymásra, sőt valójában szinte az összes mozira, ami mostanság a Disney égisze alatt készül.
Miközben azonban a legtöbb kritikus ráharap ezekre, a rajongók és a tágabb moziközönség lassan mintha kezdene egy kicsit besokallni az egy kaptafára készülő blockbusterektől. Ha például megnézzük az értékeléseket az IMDb-n vagy hasonló oldalakon, egyre inkább azt láthatjuk, hogy a nézői és a kritikusi pontok között, ha nem is óriási, de markáns különbség tapasztalható, ahol az utóbbi rendre kirívóan magas értékelést takar.
S bár az újságírás elvileg független véleménynyilvánítást jelent, úgy tűnik, sok kritikust néha már jobban érdekel a politikai jellegű tartalom, mint a filmek valódi minősége...
Nem mintha a Fekete Párduc rossz lenne, hiszen az általa közvetített üzenet alapvetően jogos és időszerű, helyenként mégis túlságosan szájbarágós és kezd egy picit már sok lenni. A Föld elénk tárt korszaka furcsa egyvelegét képezi jelen korunk problémáinak és egy bolygóközi fantázia-univerzumnak, melyben az idegen technológia felhasználása éppen olyan sarkalatos kérdés, mint a rasszizmus vagy a terrorizmus.
A világépítés dicséretes, ugyanakkor szintén kissé felemás hatást kelt, főleg az afrikai kultúra és a nyugati ihletésű stílus keveredésének tekintetében. A látvány- és jelmeztervezés viszont egyértelműen kiváló osztályzatot érdemel, már ami a minőséget illeti.
Az egyszeri néző talán észre sem veszi, de az alkotók valójában rengeteg munkát fektettek a díszletek, épületek, jelmezek és a különböző tárgyak autentikusságának és sokszínűségének aprólékos kidolgozásába, melyet igyekeztek organikusan ötvözni a modern technológia megnyilvánulásaival. A zene afrikai motívumok által dominált, ugyanakkor itt is érződik a multikulturális hatás - az eredmény egy szuperhősfilmhez illő, a hagyományokra nagyban építő, ugyanakkor kellőképp innovatív és modern hangzásvilág.
További pozitívum, hogy a Fekete Párduc és Wakanda története ezzel kellő súlyt kapott, nem csupán egy sablon szuperhős, illetve egy újabb díszlet a Bosszúállók univerzumában. A Thorral ellentétben itt sikerült sokkal átélhetőbben és szórakoztatóbban előadni a Shakespeare-i királydrámát, ami megbocsáthatóvá teszi azon hibát, hogy a cselekmény többször leül, miáltal a kelleténél hosszabbnak tűnhet a két órát meghaladó játékidő.
Míg a főhős háttere és motivációi alaposan kibontásra kerültek, addig más karakterek eléggé sablonosak vagy tipizáltak. Ott van például a Martin Freeman által alakított Ross ügynök, aki jópofa figura, ám a bemutatkozását követően leginkább csak lézeng vagy reflektál a filmben.
Lehet, hogy a képregényekben kimerült a szerepe a humorforrás szolgáltatásában, de a mozgóképes adaptációban ehhez csak keveset sikerült hozzátenniük az alkotóknak.
Ennek ellenére a főbb szereplők elegendő karizmával rendelkeznek ahhoz, hogy eladják a karaktereiket, kellőképpen hihetővé téve azok történetszálait. Marvel filmről lévén szó természetesen ezúttal is kapunk egy-egy stáblista közbeni, illetve végi plusz jelenetet, melyben egy régen látott figurát is láthatunk felbukkanni.
Ezzel együtt és összességében véve is a Bosszúállók következő, minden eddiginél grandiózusabbnak ígérkező kalandját maximálisan megalapozza és előrevetíti a Fekete Párduc. Annyi biztos, hogy most már tényleg tűkön ülve várjuk a Végtelen háborút!
Fekete Párduc / Black Panther (2018)
elég csak egy nachos, köszi- Műfaj: Akció
- Hazai premier: 2018. február 15.
- Rendezte: Ryan Coogler
- Hossz: 134 perc
- Szereplők: Chadwick Boseman, Michael B. Jordan, Lupita Nyong'o, Martin Freeman, Forest Whitaker, Andy Serkis
- Forgatókönyv: Ryan Coogler
- Operatőr: Rachel Morrison
- Vágó: Debbie Berman
- Zene: Ludwig Göransson
- IMDb: 1825683
- Gyártó: Marvel Studios
- Forgalmazó: Fórum Hungary
- Honlap: marvel.com/blackpanther