Farkas 3D filmkritika

2013. július 25.
76.0871
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
marco profilja, adatai
marco
Nem szeretem előre lelőni a poént, de ezesetben kivételt teszek. Megkímélendő azt is, aki meg akarja nézni ezt a filmet a moziban és magamat is hogy ne feltétlenül kapjam kommentben, mekkora gyökér vagyok mer' ez nem is Farkas hanem Rozsomák, meg hogy a rottentomatóz is 70 százalékon áll és ezért én se húzzam le. Márpedig nem tudom mindenkinek nyugodt szívvel ajánlani, elmondom miért.


Annak ellenére, hogy az X-Men trilógia nagyon tetszett, nem vagyok egy nagy mutánssztori rajongó, egyetlen képregényt sem olvastam el, és az előző Farkas spinoffot sem láttam. Ennek ellenére ismerem némileg a szereplőket, és a történetvezetést is el tudom kapni, amikor megnézem valamelyik moziverziót. Mint olyan sok embernek, nekem is a Farkas karaktere tetszik legjobban, bár Famke Janssen és Halle Berry sokkal jobban mutatnak a dögös rucijukban.

A Farkas 3D vetítésére annak biztos tudatában ültem be, hogy a legmagasabb fokú kaszabolás és véres akció fogja kitölteni a 2 órás vizuális orgazmust. Nem így lett. Az első percek Nagasaki pusztulása még becsületesen megkomponált CG, de utána ezzel jó időre le is ül a film. Ez nem is lenne feltétlenül baj, az viszont már probléma, hogy egy-két érdekesebb hadonászástól eltekintve csöpögős sziruppá kezd avanzsálni az egyébként akciómozinak hirdetett történet.

A kőkemény (vagyis inkább adamantiumkemény) macsó Farkas (Hugh Jackman), miután az X-Men 3-ban minimálisra csökkentette felesége életenergiáját, nem bírja feldolgozni az asszony elvesztését és száműzi önmagát a hegyekbe. Itt tengeti csodálatos hétköznapjait a barátságos medvék, menyétek és mókusok társaságában, látványos szenvedésekkel, önsanyargatással körítve, bemutatva a legújabb homeless-divatot. Értsd: szakadt mint az állat. Az idilli hétköznapokat felforgatja néhány vadász, akik között Farkas azonnal rendet vág, mert miattuk meghal kedvenc szomszédja, egy medve.

Inkább a konyhában szeletelnél baba!

Inkább a konyhában szeletelnél baba!


Miközben a kocsmában és néhány végtagon rendet vág, Logan-t egy számára ismeretlen anime szereplő, Jukio (Rila Fukushima) szólítja meg, aki közli vele, hogy most azonnal Japánba kell utazniuk, mert halálán van egy a második világháborúban fegyenctelep-őrként grasszáló, ámde egyébként jólelkű milliárdos, aki mindenképpen el akar búcsúzni az ő annak idején fogolyként megismert Logan barátjától. Uccu hát a repülőbe és irány Tokió, ahol azonban ham kiderül, nem csak szimpla búcsúzkodásról van szó, az öreg Yamanouchi san szeretne szerepet cserélni adamentiumvázas barátunkkal. Halhatatlan szeretne lenni, a Farkast pedig halandóvá tenni - merő szívjóságból, mert hát mennyit szenved szegény a csúnya örökélet miatt.

Érdekellentét születik és csúnya csihipuhi veszi kezdetét hamarosan. Yamanouchi temetésén megjelenik a japán maffia néhány prominens képviselője és pusztakézzel, kardokkal, valamint ólommal adnak hangot abbéli nemtetszésüknek, hogy az öreg milliárdos mindent unokájára hagyott, ami esetünkben a világ egyik legnagyobb it-cége és annak vagyona. A csinos fiatal lány, a feltűnően naív Mariko (Tao Okamoto) először nem fogadja kitörő örömmel, hogy Logan szeretné őt megvédeni, azonban később be kell látnia, hogy nélküle hamar elveszti frissen örökölt vagyonát, így nem csak elfogadja hogy védje őt, hanem viszonylag gyorsan beengedi az ágyába is és megtörténik aminek meg kell történnie. Szerencsére Hugh Jackman fenekét nem kell végignéznünk.

Imádom a pinket!

Imádom a pinket!


A romantikus szálak között néha azért sikerült akciót is elrejteni a filmben, száguldó vonaton, toronyházban megy a kaszabolás ezerrel, kár hogy az egész vicces és unalmas. Nem a koreográfiával van gond, az teljesen rendben van, Logan is morcos fejet vág, mint mindig, a probléma az, hogy bármennyire is megy a darálás, egyetlen csepp vér nem hagyja el senki testét, sőt Rozsomák karma sem lesz még piszkos sem soha. Az egész film hiteltelenné válik, nem érezzük át a csata hevét és nincs is kiért izgulni. A Farkas erejét ugyan elveszi egy fél filmre való időre egy bájos de gonosz mutáns, Vipera (Svetlana Khodchenkova), amitől főhősünk kiszolgáltatottá, és a megszokottnál gyengébbé válik, de ez sem elég ahhoz, hogy izguljunk érte.

Két jó nő - kár hogy ellenségek

Két jó nő - kár hogy ellenségek


Nem mondok el nagy titkot vele, természetesen az erő egy idő után visszatér, aminek következtében Logan rögtön egy falunyi nindzsa csapatból rögtön ki is készít vagy harmincat, de a többiek is eltűnnek egyik pillanatról a másikra - nem jöttem rá hová, többet nem zargatják a mutánst. Kapunk még látványos csillivilli adamantiumrobotot, ami inkább viccesen néz ki, mint ijesztően. Egy filmvégi nagy csatát elvártam volna, monumentális jelenettel, hiszen a helyszín adott volt. De nem lett kihasználva ez a ziccer sem.

Így pasizik egy Vipera...

Így pasizik egy Vipera...


A film végét akár le is írhatnám, aki kicsit is figyel az elején, a végét is tudja előre, mégsem teszem, hátha valakit meg fog lepni...

Sajnos a 3D annyira nem érvényesül a filmben, hogy azt mondom, teljesen felesleges volt szemüvegessé tenni azt a kevés moziélményt is, amit egyáltalán nyújtani képes. A kardokkal, fegyverekkel, lövedékekkel, törmelékekkel legalább parasztvakítást lehetett volna csinálni, de nem, még ezt sem...

Esélye nincs a 2-300 nindzsának

Esélye nincs a 2-300 nindzsának


Ha a fentis sorokban élcelődést véltél felfedezni, az nem a véletlen műve. A Farkas 3D gyerekfilm, egy mese. Vannak benne akciók, természetesen. Vannak benne csaták, természetesen. Még három poént is felfedezni véltem, és egyszer fel is nevettem. De ez a film nem hogy a mellé pattintott 16-os karikát nem érdemli meg, de még a 12-est sem. Sokkal többet, sokkal jobban, sokkal látványosabban ki lehetett volna belőle hozni, csak merni kellett volna. Annyira vigyázott a stúdió arra, hogy be tudják ültetni a fiatalabb korosztályt is, hogy az igazi élvezet elmarad.

Ennek tudatában lehet a rendező, James Mangold is, hiszen nemrégiben tett egy nyilatkozatot, miszerint a Bluray kiadáson egy rendezői változattal szeretne megjelenni, ami sokkal véresebb (ez nem lesz nehéz, a nullánál minden több) lesz és tartalmazni fog legalább 10-12 perc kivágott jelenetet is, valamint egy hatalmas csatát a film végén.

Lehet hogy érdemesebb inkább azt megvárni.

Farkas 3D előzetes

 

Farkas 3D / The Wolverine (2013)

  • Műfaj: Akció
  • Hazai premier: 2013. július 25.
  • Rendezte: James Mangold
  • Hossz: 126 perc
  • 2013-07-25 16:12:49 https://www.gamechannel.hu/pictures/cinemachannel/farkas_3d_1.jpg
  • Szereplők: Hugh Jackman, Rila Fukushima, Hiroyuki Sanada, Svetlana Khodchenkova
  • Forgatókönyv: Christopher McQuarrie
  • Operatőr: Ross Emery
  • Vágó: Michael McCusker
  • Zene: Marco Beltrami
James Mangold 126 Marco Beltrami 2013-07-25 16:12:49 https://www.gamechannel.hu/pictures/cinemachannel/farkas_3d_1.jpg
36 hozzászólás

kishege2003

11 éve, 4 hónapja és 10 napja

Szerintetek is túl sokat volt fél pucér ?röhögő smiley

válasz erre

Danielkiraly

11 éve, 4 hónapja és 15 napja

Hát nálam ez a film 7/10
A vége számomra kitalálható volt és volt amikor a film ellaposodott..
Persze voltak jó pillanatai például amikor a vonatos rész voltmosolygó smiley

válasz erre

Scal

11 éve, 5 hónapja és 22 napja

csirkee írta:
Szerencsére nem aludtam be, inkább tömtem az arcomba a pogácsát! röhögő smiley

Hmm nekem nem tetszett, mert tényleg unalmas volt. Nekem általában a gagyi filmek is tetszenek, de ez most tényleg nem tetszett, mert unalmasnak találtam, akárcsak a Riddicket. Az sem volt az igazi, mint az előző részek. Vontatott volt, nem úgy jöttek az események, viszont itt volt vér, és volt kis csont ropogtatás is, amit én nagyon bírok.

Az meg, hogy sok ember nem szereti a vér látványát, hát kérem szépen, akkor ne nézzen meg egy akció filmet, amit felnőtteknek szántak, mert abban bizony fog találkozni vérrel. A Kill Bill-ben meg az volt a baj, hogy lehetett látni, hogy mű az egész. Egyébként szeretem a Kill Bill-t nagyon, de ez az egy rossz van benne.

De ízlések és pofonok mosolygó smiley
nekem bejött a Riddick is... előző részek???? egy része volt, meg valami baromság Sötétség krónikái címen röhögő smiley

válasz erre

csirkee

11 éve, 5 hónapja és 22 napja

Scal írta:
ezek szerint Te beszunyáltál? röhögő smiley

de most komolyan eddig nem tűnt fel senkinek, hogy ez a hatodik film amiben feltűnik és az első ötben is Farkas volt a neve, ki gondolta azt, hogy mikor még a szinkronja se változott majd pont a neve fog?

nem értelek Marco, annyi zúzás volt a filmben hogy ha ennél több lett volna simán érdektelenné válik, így viszont mindegyik zúzásnak volt tétje, nekem a vér hiánya abszolút nem tűnt fel, mivel rengeteg helyen volt is, te szerintem azt hiányolod hogy nem fröcsögött a vér minden kaszabolás után mint a Kill Billben

én tökre megértem hogy ezt kivonják a legtöbb filmből, az Elysium tele volt vérrel, és mellettem ott szentségelt két csaj, sok ember nem szereti a vér látványát, és lehet emiatt be se megy a moziba, puszta gazdasági döntés

ha a Blu-Rayen bővített jön annak csak örülünk, mert az még jobb, nekem kifejezetten tetszett, hogy ennyit foglalkoztak Logan karakterével, Famke Jannsen összes jelenetéért pedig hatalmas piros pont, imádom azt a csajt
Szerencsére nem aludtam be, inkább tömtem az arcomba a pogácsát! röhögő smiley

Hmm nekem nem tetszett, mert tényleg unalmas volt. Nekem általában a gagyi filmek is tetszenek, de ez most tényleg nem tetszett, mert unalmasnak találtam, akárcsak a Riddicket. Az sem volt az igazi, mint az előző részek. Vontatott volt, nem úgy jöttek az események, viszont itt volt vér, és volt kis csont ropogtatás is, amit én nagyon bírok.

Az meg, hogy sok ember nem szereti a vér látványát, hát kérem szépen, akkor ne nézzen meg egy akció filmet, amit felnőtteknek szántak, mert abban bizony fog találkozni vérrel. A Kill Bill-ben meg az volt a baj, hogy lehetett látni, hogy mű az egész. Egyébként szeretem a Kill Bill-t nagyon, de ez az egy rossz van benne.

De ízlések és pofonok mosolygó smiley

válasz erre

Scal

11 éve, 5 hónapja és 22 napja

csirkee írta:
uncsi, uncsi, uncsi, nincs vér, nincs akció nincs semmi, vagyis megint csak uncsi uncsi uncsi...ha nem párral vagy haverral megy az ember, asszem be fog szunyálni rajta röhögő smiley
ezek szerint Te beszunyáltál? röhögő smiley

de most komolyan eddig nem tűnt fel senkinek, hogy ez a hatodik film amiben feltűnik és az első ötben is Farkas volt a neve, ki gondolta azt, hogy mikor még a szinkronja se változott majd pont a neve fog?

nem értelek Marco, annyi zúzás volt a filmben hogy ha ennél több lett volna simán érdektelenné válik, így viszont mindegyik zúzásnak volt tétje, nekem a vér hiánya abszolút nem tűnt fel, mivel rengeteg helyen volt is, te szerintem azt hiányolod hogy nem fröcsögött a vér minden kaszabolás után mint a Kill Billben

én tökre megértem hogy ezt kivonják a legtöbb filmből, az Elysium tele volt vérrel, és mellettem ott szentségelt két csaj, sok ember nem szereti a vér látványát, és lehet emiatt be se megy a moziba, puszta gazdasági döntés

ha a Blu-Rayen bővített jön annak csak örülünk, mert az még jobb, nekem kifejezetten tetszett, hogy ennyit foglalkoztak Logan karakterével, Famke Jannsen összes jelenetéért pedig hatalmas piros pont, imádom azt a csajt

válasz erre

Hanziness

11 éve, 6 hónapja és 16 napja

Megnézendő! kacsintó smiley

válasz erre

juhaszandor

11 éve, 6 hónapja és 21 napja

Megnézem majd a filmet, de nem 3d-ben, azt nem komálom röhögő smiley

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

11 éve, 7 hónapja és 12 napja

[Tiltott felhasználó!]

Vendég

11 éve, 7 hónapja és 21 napja

Sziasztok, látom sok rajongója van a Farkasnak és én se vok kivétel mosolygó smiley am tök jó hogy egy másik MARVEL igaz gonosz Vipera is benne kapott szerepet mosolygó smiley

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

11 éve, 7 hónapja és 22 napja

[Tiltott felhasználó!]

marco

11 éve, 7 hónapja és 22 napja

Marduk írta:
Én ezt a Farkasozást sose értettem. A neve magyarul Rozsomák... röhögő smiley
Sokan nem értik, engem szimplán hidegen hagy, tök mindegy mi a neve, úgyis Logan aztán annyi. Lehet reklamálni a forgalmazónál.röhögő smiley

válasz erre

marco

11 éve, 7 hónapja és 22 napja

5t3v3nk3 írta:
Jah és Marco mester! A Sztori sem új-keletű..röhögő smiley Innen látható..röhögő smiley
https://www.youtube.com/watch?v=2Ij4E-ebNqY
Öööööö és ezt miért is írod?meglepett smiley Mondtam, hogy új, vagy mivanmivanmivan?röhögő smiley

válasz erre
123a(z) 3 -ből
 
legutóbbi hozzászólások