Exek és szeretők filmkritika

Habár jellemzően a fiatalabb korosztályt megszólító filmeket ajánlunk figyelmetekbe itt a Game Channel mozicsatornáján, ez a jobbára az idősebbek érdeklődésére számot tartó alkotás is érdemes lehet a megtekintésre. A felturbózott látvány és a fiatalos lendület helyett ezúttal az érettebb és konszolidáltabb humor, valamint a tanulságos, igaznak ható sztori adja a film savát-borsát, melyet hús-vér, valós érzésekkel és gondokkal rendelkező karaktereken keresztül tárnak elénk az alkotók. Már csak azért is érdemes bővebben említést tenni az Exek és szeretőkről, mert esetében egy valóban remekül sikerült, színvonalas romantikus vígjátékról beszélhetünk, ami a mostanság nagy számban, ám tipikusan egy kaptafára készülő, trendi és sokszor ízléstelen poénokkal teletűzdelt romkomokra sajnos egyáltalán nem jellemző.

Az egyediséghez nagyban hozzájárul, hogy az alapszituáció némiképp szakít a romantikus filmek már jól bevált és meglehetősen unalmassá koptatott sablonjaival. A tinédzser lányát egyedül nevelő, masszőrként dolgozó Eva (Julia Louis-Dreyfus) egy partin ugyanazon az estén, ám egymástól függetlenül ismerkedik meg egy korabeli költőnővel, Marianne-nel (Catherine Keener), illetve jön össze annak volt férjével, a mackós, de a maga módján nagyon is megnyerő és rokonszenves Alberttel (James Gandolfini). A turpisságra, mármint az újdonsült barátnője és lovagja közötti egykori kapcsolatra azonban csak akkor jön rá, amikor masszázs közben Marianne egyre többet szidja semmirekellőnek és lúzernek tartott exét, kinek leírásában Eva végül akarva-akaratlanul Albertre ismer.

Marianne (Catherine Keener), az intelligens és mindig szofisztikált költőnő

Hétköznapi értelemben vett romantikus hősnőnk tehát azon dilemmával szembesül, hogy kockáztassa-e Marianne-hez vagy Alberthez fűződő jó viszonyát, vagyis otthagyjon-e egy látszólag jól működő párkapcsolatot, illetve a szintén magányos barátnőjét a másik kedvéért. A helyzetet még tovább bonyolítja, hogy Eva a rengeteg negatív kritika hallatán önkéntelenül is a másik nő szemével kezdi látni szerelmét és annak szokásait, s egy vicces, kedves és gondoskodó férfi helyett unalmas, idegesítő és lusta hájpacninak tartani őt. És ha mindez nem lenne elég, ezalatt még egyetemre készülő lánya, illetve annak barátnője lelki világát is ápolgatnia kell, miközben maga is igencsak nehezen birkózik meg a tudattal, hogy hamarosan egyedül marad a házban.

Ez most komoly?

Mint a fenti összefoglalóból is látható, az Exek és szeretők hétköznapi embereket mutat be számunkra hétköznapi helyzetekben, és ami miatt emlékezetes, az nem más, mint hogy mindezt remekül, felettébb tanulságos és közben szórakoztató módon tárja elénk. A film nagyszerűen indít, a szereplők egyre-másra sziporkáznak, miközben fokozatosan megismerjük őket, illetve azt a megannyi kisebb-nagyobb problémát, élethelyzetet, konfliktust és egyéb akadályt, amivel szembe kell nézniük a cselekmény folyamán.

Vagyis e mindösszesen másfél órás játékidővel bíró mozi - anélkül, hogy egy cseppet is zsúfoltnak tűnne - rengeteg dologról szól egyszerre: az elvált emberek életéről és az újabb kapcsolatok kialakításának nehézségeiről, illetve a párkapcsolatok általános buktatóiról (például amit egy ideig szeretünk a másikban, azt később gyakran már el sem tudjuk viselni benne), az egymás iránti tolerancia és bizalom szükségességéről, valamint általánosságban a középkorú, illetve korosodó emberek életviteli és érzelmi problémáiról (magány, hobbi hiánya stb.), beleértve a fiatalok kirepülését a szülői házból, mind a szülő(k), mind pedig a gyerekek szempontjából.

Nem szabadulsz tőlem olyan könnyen, kislányom!

Eme felettébb összetett produkció teljes műfajmegjelölése - azon kívül, hogy nyilvánvalóan egy romantikus darabhoz van szerencsénk - vígjáték és dráma egyben, ami cseppet sem véletlen, még ha a kettő látszólag ellent is mond egymásnak. Mindez úgy lehetséges, hogy mint általában a való életben, nyilván szinte minden, mozgóképes formában elmesélt történetben is többféle zsáner, stílus és hangulat keveredik, csak éppen különböző arányban - ez alkalommal kezdetben a komikus, később pedig inkább a drámai elemek, megnyilvánulások vannak túlsúlyban. Ennek kapcsán csupán apróbb hiányosságként említhető, hogy a cselekmény csúcspontja után valamelyest leül a film, a korábbi nagyszerű dinamika helyét átveszi egy lassabb folyású, melankolikusabb narratíva.

Amikor még minden a legnagyobb rendben volt...

Természetesen világos, hogy a növekvő drámai hatás biztosítása végett vissza kellett venni a derültséggel teli jelenetek, dialógusok mennyiségéből, ezek hiánya azonban csupán hellyel-közzel került megfelelő módon kompenzálásra, az arany középutat tehát nem igazán sikerült megtalálniuk az alkotóknak. Szerencsére a produkció a maga másfél órás játékidejével kellőképpen rövid és velős ahhoz, hogy ne menjen át elnyújtott agóniába vagy eltúlzott szentimentalizmusba, és a narráció jobbára a lényegre, a történet, illetve a karakterek jellemfejlődésének szempontjából valóban fontos mozzanatokra szorítkozik. Ami pedig a dialógusokat illeti, azok mindvégig a film erősségét képezik, és amikor azok kevesebb szerephez jutnak, a szereplők szavak nélküli gesztusai, interakciói is rendkívül kifejezőek, a néző számára is nagyban megkönnyítve a megjelenített érzelmek átélését.

Albert és szintén kollégiumba készülő lánya nem hisz a szemének

Minden hibájuk ellenére Julia Louis-Dreyfus és James Gandolfini karaktere is feltétel nélkül szerethető, mindkettejük helyzetével, problémáival együtt tudunk érezni - sőt alkalomadtán ez még a fiatalokról is elmondható, akik pedig távolról sem állnak annyira a középpontban. Mindez lényegében épp annak köszönhető, hogy egyikük sem idealizált, tökéletes figura, hanem hús-vér, rigolyákkal, rossz szokásokkal és előítéletekkel rendelkező emberek, mint bármelyikünk, a tinik pedig a rájuk jellemző bizonytalansággal és kétségekkel felruházott szereplők, akik a film szerves részét alkotják. Noha a főszereplők lányai viszonylag kevés időt töltenek a vásznon, szüleik életében betöltött szerepük kétségtelenül sarkalatos pontját adja a cselekménynek.

A pár kapcsolata a mélyponthoz érkezett

Míg Albert esetében elsősorban a látványos túlsúly, eme mai társadalmunkban különösen gyakori és sokat felemlegetett probléma fejezi ki a tökéletlenséget, Eva karakterének apropóját az az általános igazság adja, hogy néha jó(szándékú) emberek is elkövetnek nagy butaságokat, ha olyan szituációba kerülnek, amikor nem biztosak önmagukban. A két főszereplő tehát mindvégig kiváló, néha pedig egészen emlékezetes alakítást nyújt, Catherine Keener és a többi mellékszereplő pedig szimplán adekvát és eléggé kiegyensúlyozott teljesítményt produkál ahhoz, hogy megfelelően kiszolgálja Dreyfus és Gandolfini többnyire visszafogott, ám láthatóan inspirált játékát. (Utóbbit akár posztumusz Oscar-díjra is jelölhetik, ami kissé talán túlzásnak tűnhet, ám annyi bizonyos: James Gandolfini e produkcióval bebizonyította, milyen vicces, ugyanakkor mélyen érző, tehetséges színész volt valójában.)

Eva és Marianne remekül kijön egymással

Akad ugyan néhány trendibb, illetve szexuálisan a normál (felnőtt) életben megszokotthoz képest talán merészebb és szókimondóbb poén, ezek azonban mindvégig a jó ízlés határain belül maradnak, amellett, hogy igyekeznek megfelelni "a kor követelményeinek". Mint ahogy maga a produkció is viszonylag egyenletesen tartja a színvonalat, ha a humor kismértékű visszaesésétől eltekintünk, ami az összkép alapján nagyon is megbocsáthatónak tűnik. Mindent mérlegre téve leszögezhetjük, hogy a rendező remek munkát végzett, és az említett apróbb hiányosságokon kívül a - mellesleg szintén Nicole Holofcener által elkövetett - forgatókönyvre sem lehet különösebb panaszunk, ami igen nagy szó manapság egy romantikus vígjáték esetében.

Barátok közt: Sarah (Toni Collette) és párja, Will (Ben Falcone) érti a tréfát

Női íróról és direktorról lévén szó valószínűleg nem túl meglepő, hogy az Exek és szeretők összességében "csajos" film lett, mivel elsősorban női szemszögből, illetve Eva életén keresztül tárja elénk az adott korosztály különböző gondjait-bajait, problémáit és örömeit egyaránt. Ennek ellenére az erősebb nem képviselői számára is érdekes és szórakoztató mozi lehet, ezért - kellő érettség mellett - alapvetően mindenkinek ajánlható, aki fogékony a régi vágású, ugyanakkor a klasszikus gondokat és örömöket aktuális, mondhatni örökérvényű formában bemutató produkciók iránt. Aki arra adja a fejét, hogy megtekinti a filmet, az a tartalmas kikapcsolódás mellett néhány tanulsággal is gazdagabban távozhat a moziból - mint például azzal a bölcsességgel, hogy ha igazán szeretünk valakit, akkor el kell fogadnunk olyannak, amilyen, a rigolyáival és hibáival együtt.

Minden jó, ha jó a vége

Exek és szeretők előzetes