Engedj be! filmkritika

2009. július 02.
74.2411
Advertisement
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
gocsa profilja, adatai
gocsa
Svédországban járunk, Stockholm városában, és 1981-et írunk. Oskar (Kare Hedebrant), a 12 éves iskolásfiú, akit a többi gyerek gyakran bántalmaz, megismerkedik Eli-vel (Lina Leandersson), a korabeli lánnyal, aki nemrég költözött be szomszédságukba. A lány először visszahúzódó, és nem keresi senki barátságát, azonban hamarosan nagyon jó viszonyba kerül Oskarral. Elinek van egy sötét titka, mégpedig, hogy ő valójában egy vámpír, Hakan (Per Ragnar), az idősebb férfi akivel a házba költözött, pedig az ő barátja, aki a saját keze által meggyilkolt városlakókkal táplálja a lányt. Az idilli állapot hamar véget ér, mikor Hakant elfogja a rendőrség, és egy Eli által vámpírrá változtatott lány (aki később felrobban a napfénytől) barátja bosszúhadjáratot indít a vérszopó 12 éves ellen. Az Engedj be! története minden, csak nem megszokott: a filmhez alapul szolgáló könyv, amelyet 2004-ben írt John Ajvide Lindqvist, csavart egy szép nagyot egy ősi, unásig nyűtt folklóron, és az egyediséget és a műfajokat mesterien keverve valami merőben újat tudott mutatni az olvasóknak.



Engedj be! filmkritika - 2. kép

Az Engedj be! nem igazi vámpírtörténet, de tévedés ne essék, sokat merít például a Bam Stoker-i hagyományokból. Az Ann Rice-féle gótikus, romanticizált főhősőket, vagy az éppen divatos Twilight-féle vegetáriánus szexis tinivámpírokat ugyanakkor ne várjuk ettől a filmtől. Az Engedj be! sokkal inkább szól a barátságról és empátiáról, ami a társadalom két kis kirekesztettje, Oskar és Eli közti szép lassan alakul ki, és aztán szerelembe csap át. Melodramatikusságnak nyoma sincs: a legtöbb érzés inkább csak sugallt, túlontúl szexuálissá sosem válnak az események, Elit nem is érdekli ilyesmi, Oskar pedig túl ártatlan ahhoz még, hogy egy nagyon közeli barátságnál többként gondoljon a szerelemre. Önmagában és objektíven nézve, egyik karakter sem túl érdekes, vagy akár szerethető, sőt! A szokatlan, és azelőtt még más filmben sosem látott furcsa kapcsolatukból viszont olyan melegség, és intenzitás árad, hogy nem lehet nem együtt érezni velük, drukkolni nekik.

A vámpírmítosz legtöbb szabálya érvényben van a filmben: Eli vért kell igyon, hogy életben maradhasson; nem érheti napfény; jéghideg a bőre; csak akkor lépheti át egy ház küszöbét, ha behívják; tud repülni és harapásával ölni vagy fertőzni is képes. Arról, hogy át tud-e alakulni denevérré, vagy egy szívébe szúrt karó megölné-e nem tudunk meg semmit. Eli egy igazi régi iskolás vámpír, nem az a mostanában mindenhol látható modernkori változat.

Engedj be! filmkritika - 3. kép

Eli egy 12 éves testébe van zárva, de több száz évet élt már. A vérszívás, emberek megölése és minden egyéb már csak rutin neki. Azonban magányos, és ugyanígy Oskar is az, ezért találnak egymásra, és ezért alkotnak olyan tökéletes párost. Szinte semmi más közöst nem találnánk kettejükben, de a kirekesztettség, a magány összehozza őket. Valószínűleg sokan fogják majd az Engedj be!-t horrorfilmként kategorizálni, és bizonyos szinten persze igazuk is lesz, de annyival több, mélyebb részletet találhatunk, ha egy kicsit is a felszín alá lesünk, hogy ez megvezetne könnyen egy átlagos nézőt.


Engedj be! filmkritika - 4. kép

Az Engedj be! inkább egy dráma, a barátságról-szerelemről, ami majdnem ugyanilyen jól működne akkor is, ha a horrorelemektől megszabadítanánk. John Ajvide Lindqvist saját művét adaptálta forgatókönyvre, méghozzá brilliánsan. Egy könyvet roppant nehéz (egyesek szerint lehetetlen) hűen visszaadni a vásznon, ezért Lindqvist figyelve a két médium különbözőségeire, nem is próbált mindent beletuszkolni két órába. Kihagyni volt kénytelen bizonyos részeket, de mégis, kerek és koherens tudott maradni története. Az író szorosan együttműködött Tomas Alfredson rendezővel is a készítés során, Alfredson pedig (aki nem ma kezdte a szakmát) hihetetlenül pontosan ráérzett arra, hogy miről is szól az Engedj be! Egyáltalán nem horrorrendezőként állt a matériához, nem igyekszik sötét sarkokból előugró alakokkal olcsó módon ijesztgetni minket, még ha van is kellő mennyiségű vér és akció filmjében, a fő hangsúly akkor is a sztori érzelmi töltetén maradt mindvégig. Alfredson nem nyomul, nem nő a fejünkre erőltetett stilizálással (á la Tim Burton), vastag és sötét atmoszférát teremt, de a hideg, ellenséges táj nem csupán papírmasé díszletként funkcionál.


Engedj be! filmkritika - 5. kép

A két főszerepet játszó gyerekszínésznek egyaránt ez az első filmje. A szőke, sápadt Kare Hedebrant tökéletes választás Oskar szerepére, igazi különcként, visszafogott, és valamicskét ijesztő, ábrándozó tininek tűnik. Lina Leandersson legalább ugyanolyan jó, mint a sok száz éves, de törékeny kislánynak tűnő vámpír, Eli. A karaktert valóban sajátjává tette, egyszerre titokzatos, félelmetes, de ártatlan is. Sokat köszönhet természetesen a sminkmestereknek is, akik egyes jelenetekben üde, fiatal lányt, máskor pedig rémálomszerű, visszataszító lényt faragtak belőle. Megint máskor pedig a kettő közti vékony vonalon mozog Eli külseje. Az Engedj be! valódi főszereplője Oskar, akinek szemén keresztül tapasztalhatunk meg megannyi megszokott (visszavágás az ellenséges iskolatársaknak, szexuális ébredezés) és teljesen szokatlan (a vámpír barátnő megtartása, amellett, hogy a környező emberek életét is megkíméld) történést egy 12 éves fiú életéből. A vámpírizmus gyakorta használatos egyfajta metaforaként a társadalmunkat bomlasztó addikciókra: legyen az szex, pénz, drog; az Engedj be! megközelítése szerint pusztán egy lélekromboló, skizofrén állapot.

Annak ellenére, hogy az Engedje be! nem a Van Helsinghez, vagy Penge-filmekhez hasonló nagyköltségvetésű, látványos vámpírprodukciók babérjaira tör, és azokhoz képest minimális költségvetésből készült (habár a svéd filmgyártást tekintve tekintélyes volt az összeg), mégis jó pár speciális effektus belefért. Pirotechnika és számítógépes trükkök; az európai filmek leggyakrabban ezen a területen véreznek el, de ez alkalommal nem, hála Istennek minden ilyen szcéna egytől egyig realisztikus marad.

Engedj be! filmkritika - 6. kép

Az izgalmasabb, akciódús jelenetek sosem nyomják el a mondanivalót, a lényeget. A cselekménynek integrált része a horror, de az explicit szegmensek sem öncélúak, a karakterekre kihatással vannak, a történetet viszik előbbre. Ebben különböznek igazán az amerikai és európai filmek egymástól, és ezt kéne elsajátítania valamennyi hollywoodi direktornak. A kevesebb néha több, azért pedig, mert van pénzünk és lehetőségünk rá, még nem kell feleslegesen teleszórni filmünket trükkjelenetekkel.


Engedj be! filmkritika - 7. kép

Alfredson filmje a speciális effektusoktól eltekintve is csodálatosan néz ki. A helyszín, Stockholm külvárosa a tél közepén, akárcsak egy reneszánszkori festmény, úgy ragyog-sötétlik, mindehhez pedig még a túlvilágbeli hangok is hozzáadódnak ? a hó halálos csendjét megtörő lélegzetvételek, alig észrevehető zajok, vagy az áldozatát marcangoló vámpír velőig hatoló visszhangja. Azt azért nem állíthatjuk, hogy ha kicsit piszkálódós hangulatban vagyunk éppen, ne lehetne kivetnivalót találni a filmben. A játékidő kicsit hosszúra nyúlik, elkényelmesedik, a megfelelő tempó belövése néhol nem sikerül hibátlanul, a hajtóerő esetenként elvész. Feleslegesnek tűnő dolgokkal is mintha túl sokat foglalkozna a forgatókönyv, emellett a dialógusok sem tűntek olykor makulátlannak - ez utóbbi azonban lehet csak a feliratozás miatt volt.

Engedj be! filmkritika - 8. kép

Az Engedj be! sem mentes a hibáktól, ahogy azt említettem is. Ennek ellenére egy majdnem tökéletes film, hívjuk horrornak vagy éppen drámának, teljesen mindegy. A lényeg, hogy még egy hasonlót nem találunk, ezért megbocsáthatatlan bűn lenne bárkinek is kihagyni. A buta, hangos, agysejteket ölő nyári amerikai blockbusterek mellett olyan ez a film, mint egy jéghideg hűvös fuvallat a kánikulában. A rendezés visszafogott, de mesteri, a forgatókönyv gondolatébresztő, a színészi játékok pedig rendkívüliek. Az Engedj be! úgyis összehasonlításra fog kerülni az aktuális trendi vámpírfilmekkel, mint a Twilight vagy az HBO-s True Blood, ami igazán nagy kár, mert felesleges egybevetni egy ekkora mestermunkát olyan szörnyen gyenge próbálkozásokkal.

Engedj be! előzetes

 

Engedj be! / Lat den rätte komma in (2008)

  • Műfaj: Horror
  • Hazai premier: 2009. július 02.
  • Rendezte: Tomas Alfredson
  • Hossz: 115 perc
  • 2009-07-02 00:10:46 https://www.gamechannel.hu/pictures/cinemachannel/engedjbe_1.jpg
  • Szereplők: Kare Hedebrant, Lina Leandersson, Per Ragnar, Henrik Dahl, Karin Bergquist, Peter Carlberg
  • Forgatókönyv: John Ajvide Lindqvist
  • Operatőr: Hoyte Van Hoytema
  • Vágó: Tomas Alfredson, Dino Jonsäter
  • Zene: Johan Söderqvist
Tomas Alfredson 115 Johan Söderqvist 2009-07-02 00:10:46 https://www.gamechannel.hu/pictures/cinemachannel/engedjbe_1.jpg
6 hozzászólás

Vendég

15 éve, 6 hónapja és 3 napja

Ha happy endet vársz van elég hollywoodi egyenhappyfilm, lehet bőven válogatni. mosolygó smiley

A film pedig nagyon jó - kiváló gyerekszínészek, gyönyörű operatőri munka, rendezés, és olyan történet melynek árnyalatain, hangulatán sokáig rágódhat az ember - egyszerűen szólva érdemes megnézni mindenkinek.

válasz erre

Vendég

15 éve, 6 hónapja és 23 napja

én valahogy nem ezt vártam...csalódtam, mert én a film végén valami mást vártam...Happy endet vagy valamit, ami értelmet ad a filmnek...mert így szerintem nem volt.

válasz erre

Vendég

15 éve, 7 hónapja és 6 napja

Nagyon király a film...érdemes megnézni! Nem lehet kihagyni!!! :-D

válasz erre

skyman

16 éve, 5 napja

hehe végülis jo taktika a kivárásröhögő smiley de szentem nem kell rá anynit várni

válasz erre

Tibit

16 éve, 7 napja

szita2 írta:
Nem is lehet olyan rosz film, megkéne nézni.
Én csak olyanra fizetek be ami biztos siker! 5év múlva úgyis megjelenik majd a TV-ben, várok egy "kicsit".nyelvnyújtó smiley

válasz erre

szita2

16 éve, 7 napja

Nem is lehet olyan rosz film, megkéne nézni.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja