Elcserélt életek filmkritika

2009. február 14.
73.0511
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
gocsa profilja, adatai
gocsa
Clint Eastwood már a harmincas éveiben mindörökre beírta magát a filmtörténelem könyveibe a Sergio Leone által az 1960-as években rendezett spagetti westernek, közismert nevén a Dollár-trilógia főszerepének eljátszása által. Ám hálaistennek itt nem állt meg, a keményfiú szerepeivel egyhamar világhírűvé vált színész egészen a század végéig aktívan dolgozott a kamerák előtt, volt része kitörő sikerben és csúfos bukásban egyaránt, és a kritikusoktól is kapott hideget és meleget is a hosszú évek során. Karrierjének viszonylag korai szakaszában, már 1971-ben kipróbálta magát a másik oldalon is, vagyis rendezőként; ezen munkái mindig is nagyobb kritikai elismerést kaptak, már megjelenésükkor. Eastwood azonban úgy látszik direktorként a későn érő típusba tartozik: 1992-ben vehette át első Oscar-díját, mégpedig a Nincs bocsánat rendezéséért, azóta pedig ahogy a jó bor, a rezzenéstelen arcú mozilegenda is a korral csak egyre jobb lett. A közel tökéletes Titokzatos folyó, a mesteri Millió dolláros bébi, és az epikus méretű háborús filmpáros, A dicsőség zászlaja és a Levelek Ivo Dzsimáról, után az elnyűhetetlen Clint idén ismét két filmmel jelentkezik.



Elcserélt életek filmkritika - 2. kép

Ezek egyike, egészen pontosan a korábban megjelenő, az Elcserélt életek, egy igazi feminista sztori, amilyet Eastwood még sosem készített ezelőtt (még a Millió dolláros bébi főszereplője is egy tetőtől talpig maszkulinizált nő volt). A film igaz történetet dolgoz fel, súlyos dráma, de nem lengi körül semmiféle öncélú magamutogatás vagy pretenciózus üresség, esetleg közhelyesség, magyarán a már a történelem részévé vált események nem felhasználásra, kihasználásra kerülnek, hogy a készítők egy szívbemarkoló giccset tárhassanak elénk, hanem inkább a filmmel sziklába vésődnek, jelentőssé válnak és céltudatosan kerülnek a vászonra. Nem a múlt teszi fontossá az Elcserélt életeket, hanem Eastwood teszi az Elcserélt életekkel a múltat (újra) fontossá. De hogy mindenki értse, miről is beszélek, lássuk miről is szól a film.

Az 1920-as évek végén járunk, Amerikában, azon belül is Los Angeles városában. Christine Collins (Angelina Jolie) egyedülálló anyaként neveli kilencéves fiát, Waltert (Gattlin Griffith), miközben egy telefoncég operátoraként próbálja megkeresni a betevőt kettejük számára. Mikor az asszonyt szabadnapján is behívják munkahelyére, egyedül kénytelen otthon hagyni gyermekét, hazaérkezésekor azonban sehol sem találja.

Elcserélt életek filmkritika - 3. kép

Hónapokkal később a rendőrség előáll egy hasonló korú fiúval, mondván, megtalálták a kis Waltert. Christine tudja, hogy a gyerek nem az övé, erről próbálja a tiszteket is meggyőzni, ők viszont kötik az ebet a karóhoz. A megzavarodott nő befogadja a kisfiút, de továbbra sem adja fel a harcot, és nap mint nap megjelenik a rendőrőrsön, hogy igazát bizonyítsa, és hogy megtalálhassa a valódi Waltert. Küzdelmében segítségére siet a város egyik legnagyobb jótéteményese, Gustav Briegleb tiszteletes (John Malkovich) is, hamarosan pedig az egész város az elnyomott nő oldalára áll.


Elcserélt életek filmkritika - 4. kép

Az Elcserélt életek nem csak megtörtént eseményeken alapuló dráma, hanem a legutolsó kis részletig valósághű korkép is. A századelő Amerikájának társadalmi hangulata, a korabeli rendszer elnyomó jellege (amely legfőképpen a nőkkel szemben manifesztálódott), a Los Angeles-i városvezetés, és rendőrség korruptsága: ezek mind testet öltenek a filmben, mégpedig úgy, hogy szinte mi magunk is ott vagyunk a szereplőkkel egy időben, és helyen. Ahogy azt már említettem, Eastwood a maga szokásos módján, szerény, fikarcnyit sem hivalkodó stílusában vitte filmre a szomorú, de rendkívül jelentős történelmi időszakot. Felismerte, hogy a történet van annyira jó, van annyira szilárd, hogy ne kelljen felcicomázni - szimplán magáért beszél. Roppant kifinomult művészi intelligenciáról és persze szakmai tudásról tesz itt tanúbizonyságot Eastwood, amely átszövi az egész produkciót, ugyanakkor annyira finom, annyira nüánsznyi ecsetvonásokban jelenik meg, hogy ha nem keressük, talán észre sem vesszük őket. A helyszín, a ruhák, a beszédformák, a zene vizuális és auditív oldalról egyaránt gyönyörködtetnek, illetve egyfajta támfalaivá válnak az amúgy sem éppen gyönge lábakon álló forgatókönyvnek és színészi gárdának.


Elcserélt életek filmkritika - 5. kép

Tom Stern operatőr gyönyörű munkát végzett, Eastwoodhoz hasonlóan alig észlelhető a jelenléte a filmen, de ebben rejlik a zsenije. A fakó, kopott színek a fekete-fehér filmek atmoszféráját hivatottak felidézni bennünk, miközben mindig akad valami a jelenetekben, ami kiugrik a képből, legyen az egy rikító sárga taxi, vagy éppen Jolie vérvörös ajakrúzsa. A nagyrészt jazz és bebop stílusú zene, illetve a zongorára és vonósokra, valamint szimfonikus zenekarra komponált számok Eastwood keze munkáját dicsérik, kitűnően követik a cselekmény folyását, drámai szerkezetét. Ahogy az anya helyzete egyre kilátástalanabbá válik, úgy válik komorabbá a zene, megjelennek benne a mélyebb hangszerek, majd a fináléra kiteljesedik a kompozíció, az érzelmek óriási skálája jár végig bennünket. A hozzáértés, a több évtizednyi tapasztalat minden jelenetben, minden percben testet ölt, Eastwood varázslatos mozifilmeket tud prezentálni nekünk, egyszerű földi halandóknak. Az Elcserélt életek már-már egy rettentő profin megrendezett színdarabra hasonlít, semmint "sima" filmre.

Az elismerés természetesen J. Michael Straczynski írót is illeti. Forgatókönyve egy tapasztalt újságíró tudósítására hasonlít, aki a száraz tények listázása mellett emberivé képes tenni történetét, de úgy, hogy nem rugaszkodik el eközben a valóságtól. Tartózkodik a szentimentális pillanatoktól, mégis a bő két óra alatt egy unalmas szegmens sincs, és egyszer sem mondhatnánk azt, hogy most nem érzünk együtt a főszereplőnővel.

Elcserélt életek filmkritika - 6. kép

Angelina Jolie valószínűleg élete legjobb alakítását nyújtja Christine Collins szerepében - az ő esetében azonban ez nem nagy szó. Ha van gyenge pontja a filmnek, akkor ő mindenképpen az. A korhű kosztümök, smink és hajviselet természetesen hihetővé teszik, még csontsovány testalkata is illik a karakterhez, a játéka azonban néha jócskán eltúlzott, máskor pedig mintha csak felolvasna, az esetek bizonyos, kisebb részében pedig sikerül eltalálnia a megfelelő hangnemet, testnyelvet, satöbbi. Nem tudtam nem arra gondolni szinte végig, hogy mennyivel jobb lett volna egy komolyabb, tapasztaltabb, elismertebb színésznő a helyébe.


Elcserélt életek filmkritika - 7. kép

A többi színészre ez már nem mondható el: kivétel nélkül kiemelkedően jók. John Malkovich nem jut ugyan sokszor szóhoz, de bizonyos megnyugvást hoz jelenléte, amikor csak feltűnik a színen. Jeffrey Donovan utánozhatatlan, mint a keményfejű, ostoba és patetikus rendőrkapitány, aki a saját és őrse hírnevét előbbre tartja egy anya elveszett fiának felkutatásánál. Minden szava megvetésre késztet bennünket, és legszívesebben megütnénk (én legalábbis egyfolytában arra vágytam). Kevesen méltatják Jason Butler Harnert, pedig illene, ha nem is a legjobb, de az egyik legjobb filmes pszichopatát formálja meg, akit valaha láttam. Az biztos, hogy egyik színésznek sem lehetett könnyű dolga, Eastwood hírhedten gyorsan, időtakarékos módszerrel (egy jelenet-egy felvétel), és roppant kevés instrukciót adva rendezett mindig is, bámulatos, hogy emellett ennyire összeszedett alakítások születnek.

Elcserélt életek filmkritika - 8. kép

Az Elcserélt életek lassú folyású, nyugodt film, látszólag legalábbis, hiszen az izgalmas, mozgalmas jelenetek jelen vannak, de nem autós üldözések vagy pisztolypárbajok formájában, hanem mélyebben, a lélek legbelsőbb bugyraiban játszódnak le. Könnyen félresikerülhetett volna, ha nem olyan öreg róka rendezi, mint Clint Eastwood, ha nem annyira profi stáb dolgozik rajta és ha nincs annyi kiváló színész benne. A három Oscar- jelöléséből talán egyet sem vált díjra, de nem is lenne baj, mert ez nem az a nagy csinnadrattát érdemlő mű. A téma, amelyet feldolgoz közel sem örömteli, az élmény, amit nyújt mégis pozitív: mindig örül az ember, ha ennyire jól összerakott filmet láthat.

Elcserélt életek előzetes

 

Elcserélt életek filmkritika / Changeling (2008)

  • Műfaj: dráma
  • Hazai premier: 2009. február 12.
  • Rendezte: Clint Eastwood
  • Hossz: 140 perc
  • Szereplők: Angelina Jolie, John Malkovich, Michael Kelly, Jeffrey Donovan, Jason Butler Harner
  • Forgatókönyv: J. Michael Straczynski
  • Operatőr: Tom Stern
  • Vágó: Joel Cox, Gary Roach
  • Zene: Clint Eastwood
2 hozzászólás

Vendég

12 éve, 2 hónapja és 25 napja

hat eleg jonak latszik de en meg is szeretnem nezni.

válasz erre

Tibit

12 éve, 2 hónapja és 26 napja

Ha valamelyik film gocsának tetszik, az csak jó lehet, én ezt szűrtem le a cikkből!

válasz erre
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

gery1113 profiljaMarduk profiljaManiac profilja