Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
gocsa
És a Coen tesók már megint megcsinálták! A műfajok között filmenként, sőt, akár egy filmen belül is könnyedén jobbra-balra mozgó író-rendező testvérpáros legutóbbi munkájukat, az Oscar-díjakkal szépen elhalmozott Nem vénnek való vidék című noir-westernt egy újabb műfaji stílusgyakorlattal követik - csak ezúttal teljesen más műfajt választottak. Az Égető bizonyíték egy félig-meddig könnyed, néhol talán kissé morbidba átcsapó fekete komédia-szerűség. Szerűség, mert Ethan és Joel képesek hibátlanul ellavírozgatni a műfaji határokon, úgy játszanak rajtunk, a közönségen, mint a leggyakorlottabb zenész hangszerén.
A Coenék nem voltak túl szerencsések az utóbbi időkben a vígjátékokkal. A 2003-as Kegyetlen bánásmód egy félúton más íróktól átvett projekt volt, amit igyekeztek ugyan védjegyszerű stílusjegyeikkel ellátni, ám végeredményben egy jóindulattal is csak erős közepes produkció született. Az egy évre rá megjelent Betörő az albérlőm szintén nem saját ötlet alapján készült, egy 1955-ös Ealing-klasszikus remake-je volt, amit legfőképpen Tom Hanks játéka mentett meg az unalomba fulladástól. Az Égető bizonyíték valahol a korai Coen-komédiák (Arizonai ördögfióka, A nagy ugrás) és az újszerű Kegyetlen bánásmód között helyezkedik el, a kétfajta megközelítés keveredése.
A film jó néhány szereplőt megmozgat, akiket szinte egytől egyig nem kis nevek alakítanak. George Clooney immár harmadjára dolgozott a testvérek dirigálása alatt, így már valóban egy kalap alatt említhető az olyan visszatérő Coen-gárda tagokkal, mint Frances McDormand, Richard Jenkins, vagy J.K. Simmons - akik szintén mind feltűnnek a filmben. Mellettük Coen-újoncként, vagyis először (de remélhetőleg nem utoljára) láthatjuk még Brad Pittet, John Malkovichot és Tilda Swintont is a főszereplők között. A történetet parafrazálni nem kis feladat, mivel a Coenéktől megszokott módon rendkívül szövevényes, a karakterek humorosabbnál humorosabb módon hatnak ki egymás életére, miközben még csak nem is ismerik egymást, vagy akár soha nem is találkoznak. A cselekmény persze ettől még nem válik követhetetlenné egy kicsit sem, főleg, mert igazán az utolsó negyedórában kulminálódik csak az egészen addig, vagyis bő órán át kevert kalamajka.
Osbourne Cox (Malkovich) egy CIA elemző, aki otthagyja a munkáját, és emlékirat megírásába kezd, miután alkohol problémái miatt le akarták fokozni. Katie (Swinton), a felesége benyújtja a válókeresetet, az ügyvéde tanácsára pedig férje minden fontosabb személyes fájlját átmásolja egy CD lemezre. A CD egy véletlen folytán Chad Feldheimer (Pitt) és Linda Litzke (McDormand) kezei közé kerül, akik azt hiszik az titkos kormányadatokat tartalmaz. Mivel Lindának éppen pénzre van szüksége kozmetikai műtéteinek finanszírozásához, úgy dönt Chad segítségével megvesztegetik Osbourne-t - ötvenezer dollárt kérnek a diszkért cserébe. Az egész zavaros ügyletbe belekeveredik még Katie szeretője, Harry Pfarrer (Clooney) is, akinek élete - nagyrészt Chad és Linda kavarásának köszönhetően - időközben szép lassan összeomlik.
Ahogyan már ebből a rövid összefoglalóból is feltűnhet - és ahogyan maguk a Coen testvérek mondták - a film központi témája az idiotizmus. A legutolsó fitneszőrült edzősegédtől kezdve a legnagyobb rangú, magasan képzett CIA ügynökig gyakorlatilag mindenki őrült az Égető bizonyítékban. Mintha a forgatókönyvet is maguk a szereplők írták volna; nem tart ugyanis szinte sehova, de az addig tartó út is tele van tömve eszeveszett idiótaságokkal. És ezt nem negatívumként rovom fel, a Coenék sokoldalúságát mutatja, hogy ismét egy sok szempontból korábbi filmjeikre hasonlító, ám legalább ugyanannyi szempontból egyetlen eddigi munkájukkal sem összevethető produkciót tettek le az asztalra. Míg azelőtt több filmjükben is a különcség, az idiotizmus felszíne alatt mélyebb karaktertanulmányok bújtak meg (lásd Arizonai ördögfióka, Barton Fink, A nagy Lebowski, vagy az Ó, testvér, merre visz az utad?), most ilyesmit balgaság lenne keresnünk. Valószínűleg a testvérpár körülnézett kicsit a világban (egészen pontosan Amerikában), ahol élnek, és rájöttek, nincs levonnivaló nagy, kozmikus tanulság.
De az Égető bizonyíték igazi húzóereje nem a rendezésben, vagy a forgatókönyvben van, sokkal inkább a színészi munkában. Malkovich, Clooney, Pitt és McDormand úgy keltik életre tökkelütött karaktereiket, és úgy mondják el a már-már a hihetőség határait súrolóan bárgyú dialógusaikat, ahogyan kevesen lennének rá képesek. A film tele van "cast against type" szerepekkel: Clooney sármos ugyan, mint mindig, de egyben arrogáns, paranoid hipochonder is, Pitt szépfiú, viszont üresfejű, önmaga gunyoros paródiáját alakítja, míg Malkovich és McDormand figurái ugyan nem térnek el a tőlük megszokottól, de amolyan Coen módra szélsőségesítettek.
Azt semmiképp nem állítanám, hogy ez a film a Coen testvérek legjobbika - talán egyik legjobbjuk, de ennyire prolifikus alkotópárosnál ez a kijelentés nem mondana sokat - és az is igaz, hogy sokakat kiábrándíthat, akik a Nem vénnek való vidékhez hasonló élményt várnak, de még így is műfajában az Ó, testvér? óta nem láthattunk jobbat a két zseni fejéből/tollából kipattanni. Joel egyik nyilatkozata szerint az eredeti céljuk egy valódi kémtörténet létrehozása volt, mivel ezen a területen még sosem próbálták ki magukat, az eredmény azonban sokkal inkább hasonlít egy karaktervezérelt, keserédes, valamicskét szatirikus hangvételű thriller-komédia kavalkádhoz.
És ha már a főszereplőgárdát méltattam, nem mehetek el szó nélkül a kisebb mellékszereplők mellett sem, ugyanis őnekik is legalább annyira vitális a szerepük ebben a varázslatosan agyzsibbasztó történetben. És a színészek ezen a fronton sem okoznak csalódást. Hála olyan kitűnő karakterszínészeknek, mint Richard Jenkins, J. K. Simmons, vagy Olek Krupa szinte nincs olyan jelenet, sőt, perc, amelyre ne jutna legalább egy igazán működő poén. Ezek a nevek ugyan valószínűleg nem mondanak így sokat, de érdemes utánanézni, kik is ők, mert garantált, hogy még a legalkalmibb néző is találkozott már ezekkel az arcokkal nem is egy filmben.
Az Égető bizonyíték tartogat meglepetéseket, ez nem vitás - de nem is feszeget sok határt ugyanakkor. Az is igaz, hogy kicsit akadozik az első félórában, nehezen indul be, de a finálé kárpótol minden unalmasabb percéért. Ha a Coen testvérek igazán kieresztették volna hangjukat, és radikálisabbak mertek volna lenni (pedig higgyétek el, még így is távol áll a film egy szokványos hollywoodi papírmasé-sztoritól), akkor egy ötcsillagos filmmel lenne dolgunk (ötből természetesen). Így viszont végeredményben egy erős közepest érdemel a film a Coen-skálán, míg önálló produkcióként egy 4-4,5 közötti értékelést. Üdítő színfolt egy ilyen nem-konvencionális mozi a közönségfilmek egyébként unalmas, szürke palettáján.
Ha előre tekintünk, a jövőre nézve egyértelmű, hogy tartogat még meglepetéseket továbbra is számunkra ez a két, bámulatos tehetséggel megáldott zseni. Következő, jövőre megjelenő filmjük (aminek forgatása már be is fejeződött) elvileg ugyan ismét egy fekete komédia lesz, de már most az életemet rá tenném, hogy fikarcnyit sem fog az Égető bizonyítékra hasonlítani. A Coen testvérek képesek filmről filmre újra meg újra feltalálni magukat, számukra a mozgókép nyelvezetén belül végtelen a dialektusok száma, és ennek ékes bizonyítéka az Égető bizonyíték is. Aki sztárparádéra kíváncsi, de már unja az öntelt, pretenciózus, semmiről sem szóló hollywoodi kliséhalmazokat, az most azonnal üljön be erre a filmre.
Érdekes lehet a film az biztos de szerintem ott fog sok embert bukni hogy nem az első 5 percben ragadja magához a nézőket hanem amint te is mondtad kb. fél óra után viszont ami dicsérendő az az hogy míg az átlag amerikai filmek a végére dögunalmassá válik addig ez a film egy jó krimihez méltan egyre izgalmasabb .
