Dragonball: Evolúció filmkritika

2009. április 10.
80.5151
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
gocsa profilja, adatai
gocsa
A Dragon Ball egy manga (vagyis japán képregény) sorozat, amely 1984-től 1995-ig futott, több, mint 500 részt megélt ez idő alatt, és mérhetetlen népszerűségre tett szert, nem csak keleten, hanem szerte a világon. Akira Toriyama író-rajzoló egy 16. századi klasszikus kínai regény, a Nyugati utazás bizonyos elemeit felhasználva újszerű, mozgalmas és kiszámíthatatlan történetet hozott létre, amiben a fantasztikum, a harcművészet és misztikum keveredett, egészséges arányban. A rajzstílus, az ötletes karakterek és a szinte minden korosztály tagjait kiszolgáló humor miatt a Dragon Ball a mai napig előkelő helyen áll a legkedveltebb mangák listáján. A képregény természetesen nem kerülhette el az adaptálást, 1986-tól egy anime sorozat is indult a televízióban, amely 1989-es véget érésével gyakorlatilag azonnal egy újabb sorozatba torkollott, majd az is egy harmadikba, szinte szünet nélkül. Végül 1997-ben zárult le a legutolsó széria, mindeközben, és ezt követően is, megszámlálhatatlan egészestés rajzfilm, videojáték, akciófigura és egyéb bolondság készült - csak önmagában a jelenségről egy könyvet lehetne írni.



Dragonball: Evolúció filmkritika - 2. kép

A Dragon Ball azon kevés animék közé tartozik, amely kis hazánkban is meglepően nagy nézettséget és ismertséget ért el. Mindez azért is volt akkora különlegesség, mert több, mint tíz éve történt, amikor még nem folyt a csapból is a manga és anime imádat, sőt, ha úgy vesszük a Dragon Ball volt a bő évtized alatt beérő országos láz előfutára, nálunk innen indult minden - hogy ez pozitív vagy negatív kihatással volt-e a későbbiekre, az erősen vitás kérdés lehet. Természetesen a Dragon Ball-jelenség nem tárgyalható a hihetetlen mértékben felfújt, észérveket nélkülöző botrány említése nélkül, ami a sorozat betiltását övezte, de erről véleményem szerint úgyis mindenki hallott eleget annak idején, felesleges lenne újra elővenni. A Dragon Ball tehát kultuszmesévé vált, még a szerencsésnek éppen nem nevezhető történelmi fejlődésű Magyarországon is, ami nem kis dolog.

Egy élőszereplős filmadaptáció sem váratott sokáig magára: 1989-ben elkészült egy nem hivatalos kínai Dragon Ball-film Joe Chan rendezésében, ami a legelső japán egészestés animációs film remake-je volt. Az eredeti elnevezések közül jogi okok miatt egy sem került felhasználásra, Son Goku példának okáért a Majomfiú néven futott, ezen kívül azonban az eredeti karakterek, illetve történet közti kísérteties hasonlóságok egy cseppet sem kerültek elleplezésre.

Dragonball: Evolúció filmkritika - 3. kép

A beszámolók alapján bődületesen rossz, habár egyben legalább ugyanannyira szórakoztató kínai produkción kívül egészen a mai napig nem készült másik filmadaptáció. A 20th Century Fox stúdió 2002-ben vásárolta meg a képregény megfilmesítésének jogait, majd 2007-ben James Wong író-rendező és a produceri munkákat ellátó Stephen Chow is csatlakozott a projekthez. Még az év végén el is kezdődött a forgatás, a végeredmény, az időközben többszöri címváltoztatáson is átesett Dragonball: Evolúció pedig alig másfél évvel később, vagyis e héttől már a mozikban forog.


Dragonball: Evolúció filmkritika - 4. kép

A Dragonball: Evolúció nyitójelenete gyorsan összefoglalja a mára már elfeledett múltat: az ősi időkben elkeseredett csata folyt a Föld bolygó lelkéért, amelyre a gonosz Lord Piccolo (James Marsters) és csatlósa, Oozaru (Ian Whyte) hőn vágyott. 2000 évvel később megismerjük Gokut (Justin Chatwin), aki egy átlagos középiskolás fiatal, és éppen a 18. születésnapjára készül. Nagyapja, Gohan (Randall Duk Kim), aki a harcművészet minden csínjára-bínjára megtanította unokáját, a neves nap alkalmából egy sárkánygömböt (dragonball) ad Gokunak, megosztva vele a titkot is, miszerint ha valaki mind a hét létező gömb birtokába jut, elképzelhetetlen hatalomra tesz szert. A fiút nem igazán hatja meg az ajándék, inkább a Chi Chi (Jamie Chung) által tartott születésnapi partira igyekszik, hazatérve azonban holtan találja nagyapját, akivel a gömbökre vadászó Lord Piccolo végzett. Gohan utolsó szavai egy bizonyos Roshi mesterhez (Chow Yun-Fat) vezetik Gokut, aki majd segít neki felkészülni a gonosz legyőzésére, illetve a fennmaradó hat gömb felkutatásában.


Dragonball: Evolúció filmkritika - 5. kép

A történet ezután átfordul Óz, a csodák csodájába kicsit, és a fennmaradó idő nagyobb része a Gokut segítő társak útközben történő összeszedését mutatja be, akik között megtalálható Bulma (Emmy Rossum), Yamcha (Joon Park) és Mai (Eriko Tamura) is - hátha vannak olyanok, akiknek ezek a nevek így önmagukban mondanak is valamit. A manga korai időszakának leheletnyit modernizált, ám jelentős mértékben módosított adaptációja ez, amely valószínűleg sem a képregény, sem az anime rajongóinak nem igazán fog tetszeni, mivel hogy egyikkel sincs még csak köszönőviszonyban sem. James Wong (a Végső állomás franchise atyja) felelőtlenül kezelte az emberek milliói által imádott sorozat megfilmesítését. A Dragonball: Evolúció egy sietősen összedobott, lelketlen akciófilm, ami a rajongók összetett, sokirányú igényeit még csak meg sem próbálta legalább részben sem kielégíteni. Wong forgatókönyve egysíkú, és semennyire sem eredeti, gyakorlatilag bármilyen hétköznapi akciófilmre rá lehetett volna húzni, semmi különlegeset nem nyújt az átlagos nézőknek, a Dragon Ball mítoszt kívülről-belülről ismerők számára pedig végképp képtelen izgalmasat mutatni.

A színészeknek mintha halvány lila gőzük sem lenne arról, milyen filmbe is keveredtek, ennek megfelelően kivétel nélkül szörnyű a teljesítményük. Justin Chatwin kisfiús kinézete ellenére 28 évesen túl öreg a középsulis Goku eljátszására, nem mellesleg pedig egy darab fa is élettel telibb lenne nála a szerepben. Még a megfelelő fizikai erőnlétben sincs, hogy valóban eladható legyen mindenkit lepofozó főhősként.

Dragonball: Evolúció filmkritika - 6. kép

A többi karakter egyszerűen unalmas, lapos, klisékből felépített - Lord Piccolóval egyetemben, aki, és ezt tudom, hogy nehéz lesz a Dragon Ballt egyáltalán nem ismerő embereknek elhinni, a manga és anime változatokban valóban életképes és ijesztő, sőt még sokoldalúnak is nevezhető ellenfél volt. Chow Yun-Fat, mint a hawaii-inges, kissé furcsa fétisekkel bíró Roshi mester (a magyar fordításban Zseniális Teknősként ismerhetjük) rettenetes, de legalább úgy látszik élvezte ezt a fajta a munkát - rég elmúltak már a 80-as évek, amikor Chow még mint a John Woo-filmek laza, ballonkabátos akciósztárjaként volt ismert.


Dragonball: Evolúció filmkritika - 7. kép

Az akciójelenetek (egy bizonyos része) 2009-nek megfelelően kivitelezett, a speciális effektusok is legtöbbször működnek, de mindez nem sokat ér, mikor a forgatókönyv, a rendezés és a színészi játékok ennyire kritikán aluliak. Egy ennyire rosszul felépített, bámulatosan gyengén filmre vitt adaptáció egyenesen DVD-n kellett volna, hogy megjelenjen, hasonlóakat a tékák leghátsó, eldugott polcain találhatunk, a legújabb Van Damme és Steven Segal produkciók mellett. A Dragonball: Evolúció szinte semmit nem magyaráz meg részletesen a cselekmény történéseiből, ki kicsoda, mit akar és egyáltalán mit keres ott, ahol van - a sorozatot nem ismerő nézők még támpontokat sem igazán kapnak. Ugyanaz az eset forog fenn, mint a videojátékok filmes adaptációnak többségénél: a rajongók koppannak, mert kedvencük sztoriját átalakítgatták, leegyszerűsítették, lebutították, hogy a hétköznapi ember is felfogjon valamit belőle, ezzel azonban épp a céljukkal ellenkezőt érik el a készítők, mégpedig azt, hogy egyik csoportot sem sikerül megnyerniük.

Dragonball: Evolúció filmkritika - 8. kép

A Dragonball: Evolúció egy születésétől fogva rossz ötlet még annál is rosszabb megvalósítása. Vannak dolgok, amiket jobb lenne békén hagyni, és nem megbolygatni kultuszstátuszukat, a Dragon Ball is ezek közé tartozik. Ez a film a tízéveseknek talán kitűnő szórakozást fog nyújtani, de mindenki más, aki egy kicsit is túllépett már a gyerekkoron, és nem találja a filmművészet csúcsának az energiabombákat dobáló jelmezes figurák csatáját, a fejét a kezébe temetve fogja végigülni a másfél órás játékidőt. A Dragonball: Evolúció még csak nem is egy életre kelt videojáték, mivel kapásból több tucat videojátékot fel tudnék sorolni, amivel inkább játszottam volna a film nézése helyett. A gyerekeknek talán oké lesz, rajongók messziről kerüljék el!

Dragonball: Evolúció előzetes

 

Dragonball: Evolúció / Dragonball Evolution (2009)

  • Műfaj: Akció
  • Hazai premier: 2009. április 09.
  • Rendezte: James Wong
  • Hossz: 89 perc
  • 2009-04-10 23:49:14 https://www.gamechannel.hu/pictures/cinemachannel/dragonballevolucio_1.jpg
  • Szereplők: Justin Chatwin, Yun-Fat Chow, Emmy Rossum, Jamie Chung, James Marsters, Joon Park
  • Forgatókönyv: Ben Ramsey
  • Operatőr: Robert McLachlan
  • Vágó: Matt Friedman, Chris G. Willingham
  • Zene: Brian Tyler
James Wong 89 Brian Tyler 2009-04-10 23:49:14 https://www.gamechannel.hu/pictures/cinemachannel/dragonballevolucio_1.jpg
28 hozzászólás

Vendég

16 éve, 3 hónapja és 21 napja

álati eza film de ojan jo aszta tökjo

válasz erre

Raiden

16 éve, 3 hónapja és 21 napja

Vendég írta:
ááááállllllllllllllllaaaaaaaaatttttttttttttiiiiiiiiiiiiii ez a film álatikacsintó smileymosolygó smiley
Örülök hogy tetszett..röhögő smiley Tényleg nem semmi egy alkotás..röhögő smileyröhögő smiley

válasz erre

Vendég

16 éve, 3 hónapja és 21 napja

ááááállllllllllllllllaaaaaaaaatttttttttttttiiiiiiiiiiiiii ez a film álatikacsintó smileymosolygó smiley

válasz erre

szita2

16 éve, 3 hónapja és 21 napja

Nem roszz film de szerintem nagyon erőltetett a sztori
Én a vége előtt kitaláltam mi fog történni.

válasz erre

nemabob

16 éve, 3 hónapja és 21 napja

egy biztos a rajzfilm jo volt

válasz erre

Vendég

16 éve, 3 hónapja és 22 napja

röhögő smiley

válasz erre

Vendég

16 éve, 3 hónapja és 24 napja

ez a **** 100 millió dollár??úristen inkább adták volna oda valakinek mondjuk egy csövesnek, ha már a film tartalmi színvonalára gondolunk.

válasz erre

yanis91

16 éve, 3 hónapja és 25 napja

Hát srácok asszem csatlakozok az antidragonball fan club hoz.röhögő smiley Inkább sűljönki a retinám mint hogy még egyszer megnézzem. Aki teheti az hadjaki csak nyer vele.röhögő smiley

válasz erre

FutuRetrO

16 éve, 3 hónapja és 26 napja

Dante576 írta:
Én megnéztem már a teljes filmet és el kell mondanom,hogy elképesztően rossz!!!!!!!!!!
Szőrnyű,hogy tényleg ennyire nincs semmi fantáziájuk az "alkotóknak" szégyen!!!!!
Az új KAI utónevet viselő anime sorozat viszont nagyon jó 100 részen keresztül összefoglalják
a Z sorozat 290 részét méghozzá HD-ben!!!!meglepett smiley
Csodálkozol rajta, T.? Hát ki az aki ettől várt valamit is? Névvel eladni a rajongóknak valami szutyok maszlagot? Úgy kell annak aki bevette, már elnézést. Ha valami, akkor ez nekem a kezdetektől fogva unszimpatikusnak hatott.

válasz erre

Raiden

16 éve, 3 hónapja és 26 napja

nyelvnyújtó smileynyelvnyújtó smileynyelvnyújtó smileyEz kritikán aluli..nyelvnyújtó smileynyelvnyújtó smileynyelvnyújtó smiley

válasz erre

Dante576

16 éve, 3 hónapja és 26 napja

Én megnéztem már a teljes filmet és el kell mondanom,hogy elképesztően rossz!!!!!!!!!!
Szőrnyű,hogy tényleg ennyire nincs semmi fantáziájuk az "alkotóknak" szégyen!!!!!
Az új KAI utónevet viselő anime sorozat viszont nagyon jó 100 részen keresztül összefoglalják
a Z sorozat 290 részét méghozzá HD-ben!!!!meglepett smiley

válasz erre

yanis91

16 éve, 3 hónapja és 27 napja

Ne ezt ne, én ezt nem bírom hogy lehet ilyet csinálni dragonball-ból filmet?? Miért? Ennyire nincs fantáziájuk a rendezőknek már mindenből filmet akarnak csinálni? Max Payne, Starcraft, Wow,Halo és most ez. Ok hogy könyvekből filmeket forgatnak de most már mindenből ami egykor szép és jó volt azt elővesszük még egyszer, mondván jó lesz az nekünk.szomorú smiley

válasz erre
123a(z) 3 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja