Doctor Strange filmkritika

Stephen Strange (Benedict Cumberbatch) elsőrangú, világszerte elismert idegsebész, ám élete nem várt fordulatot vesz egy tragikus autóbaleset során, melynek következtében a férfi többé képtelen használni szakmája szempontjából kulcsfontosságú kézügyességét. Mivel a hagyományos gyógymódok nem használnak, hősünk utolsó reménye egy rejtélyes himalájai társaság, a Kamar-Taj marad.

Nepáli útján Strange látszólag természetfeletti képességű emberekkel találkozik, akik beavatják az asztrális energiák és az érzékelésünkön túli dimenziók titkába. A doktor azonban hamarosan rádöbben, hogy ezek az erők nem pusztán a gyógyításra fordíthatók, lévén általuk sötét erők veszélyeztetik világunkat, melyek globális pusztulással fenyegetnek. Hősünk egy másik tanítvány, Karl Mordo (Chiwetel Ejiofor) oldalán felveszi a küzdelmet az ellenséggel, miközben orvos barátnője, Christine Palmer (Rachel McAdams) csak kapkodja a fejét a hihetetlenebbnél hihetetlenebb események láttán...

Dr. Christine Palmer (Rachel McAdams) hiába igyekszik, Stephen vigasztalhatatlan

A Doctor Strange egyfajta adaptációját valójában már az előző évezredben, tehát jóval az első Marvel film (Vasember) előtt el akarták készíteni Hollywoodban - többen is, és nem csupán egy alkalommal -, és a megfilmesítés jogai úgyszintén ide-oda vándoroltak, míg végül visszakerültek a Marvel stúdióhoz.

Hogy egy másik verzióból mi sült volna ki, azt már sosem fogjuk megtudni, annyi azonban bizonyos, hogy Kevin Feige, a Marvel mindenható producerének felügyelete alatt dolgozó, különféle filmesek eddig általában hoztak egy viszonylag magas színvonalat, melyet szerencsére ezúttal is sikerült megugraniuk - sőt, a Doctor Strange alighanem az univerzum eddigi legjobb adaptációi közé sorolható.

Az Ősmágus (Tilda Swinton) játszi könnyedséggel uralja a mentális energiákat

Egy újabb eredettörténettel van tehát dolgunk, ami olyan szempontból nem is baj, hogy időnként még egy ilyen, nagysikerű és látszólag biztos lábakon álló franchise-nak sem árt a vérfrissítés. Ugyanakkor a produkciót látva hamar rá fogunk jönni, hogy az alkotók ezúttal sem találták fel a spanyolviaszt, sokkal inkább a már jól bevált sémák mentén dolgoztak.

A történet így nem meglepő módon kissé sablonosnak hat, és lényegében ugyanazokkal a leckékkel és tanulságokkal szolgál, mint amit korábban már számtalanszor láthattunk. A keleti filozófiák mindazonáltal kölcsönöznek némi mélységet a sztorinak, kevésbé szokványossá és felszínessé téve azt, és azt is el kell ismerni, hogy Strange és a Kamar-Taj mágiával átszőtt világa alapvetően más, mint amit például az egymást folyton maró és ugrató Bosszúállóktól megszokhattunk.

Szerinted most akkor melyik a 13. utca?

Már a film előzetesét látva furcsa módon két Christopher Nolan film jutott eszembe: egyrészt - pusztán a látvány miatt - az Eredet, másrészt pedig, az eredettörténet hasonlóságai és a távol-keleti vonatkozások miatt a Batman: Kezdődik. (A vizualitásnak és az "elmeutazásnak" köszönhetően azért persze a Mátrix is beugrott.) A nyilvánvaló hasonlóságok mellett tény, hogy a Doctor Strange is fokozatosan építkezik, nézőként pedig kelletlen protagonistánkkal együtt ismerhetjük meg ezt a különös és veszélyes, ám sok lehetőséget magában rejtő világot.

A Nepálba csupán a gyógyulás reményében érkező orvos valóban nem az a szokványos, elhivatottságtól fűtött szuperhőstípus: Strange öntelt, egocentrikus és megrögzött materialista, aki nem hisz az elme közvetlen erejében.

A férfi jelentős jellemfejlődésen megy keresztül a történet folyamán, még akkor is, ha időnként váratlanul nagy ugrások következnek be a folyamatban. A mindig figyelemreméltó és karakteres Benedict Cumberbatch nagyszerű alakítása révén azonban képes elhitetni velünk, hogyan lehet viszonylag rövid idő alatt a tudományok (realizmus) megrögzött képviselőjéből a hit (fantasy) embere.

Karl Mordo (Chiwetel Ejiofor) elszántan őrzi a Földet az idegen dimenzióktól

Az egyébként sokszor közhelyes narratívát a főbb karaktereket játszó többi kiváló színész is segít érdekessé tenni számunkra, vagyis a Doctor Strange sokat köszönhet a jól eltalált castingnak. A különleges fazonú Tilda Swinton tökéletes választás volt a törékeny és bölcs, mégis erős és szigorú Ősmágus szerepére, a mindig megbízható Chiwetel Ejiofor Mordo-ja pedig remek társnak bizonyul Strange számára, akivel sokszor a humort sem nélkülözve reflektálnak egymásra és az eseményekre.

A humorban és a drámában is jeleskedik Rachel McAdams Dr. Palmer szerepében, akivel kapcsolatban legfeljebb azt sajnálhatjuk, hogy túl kevésszer tűnik fel a vásznon az egyébként eléggé kibontatlan szerelmi szálnak köszönhetően. Az antagonistaként gonoszkodó Kaecilius filozófiája szintén elviselne egy picivel több megalapozást, az őt alakító Mads Mikkelsen azonban rendkívül karizmatikus jelenség, így egy olyan figura bőrében is megállja a helyét, amit korábban talán ki sem néztünk volna belőle.

A bukott tanítvány klasszikus szerepében Kaecilius (Mads Mikkelsen) szembefordul egykori mesterével

Az ILM vizuális effektusai újfent lenyűgözőek, nélkülük aligha működne ilyen jól ez a látványelemekkel teli, szürreális fantasy-világ. Az elképesztő látvány dinamikus akciókkal párosul, melyek simán felveszik a versenyt a Mátrix után szintén egyfajta mérföldkőnek számító Eredettel - de persze IMAX 3D-ben teljes az élmény, hiszen így nyernek igazán értelmet a történetben szerephez jutó dimenziók és téridő-manipulációk.

A Doctor Strange azonban amellett, hogy egyfajta kapuként funkcionál a Marvel-univerzum természetfeletti tartományához, nem csak a szemet, de az agyat is megdolgoztatja. Van némi mondanivalója, ugyanakkor pörgős és látványos, vagyis egy vérbeli szuperhősfilm, amivel már csak úgy van az ember, mint a különböző LEGO játékokkal és adaptációkkal - habár már eléggé uncsi, amit eddig bírtunk és szerettünk benne, az még mindig jó...

Doctor Strange előzetes