Dirty Dancing 2 filmkritika

2004. július 11.
84.2301
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Szoron profilja, adatai
Szoron
Igen sokat kellett várni a második rész megjelenésére. A szereposztásból arra lehet következtetni, hogy az első rész folytatását láthatjuk majd. Szerencsére vagy sajnos ez nem igaz. A történet igen sok momentumban hasonlít az első részhez, de azért sok benne az új, vagy átalakított tényező. Tény hogy itt is lesz tánc ami nagyon erotikus, egy gazda visszahúzódó lány és egy szegény de annál jobban táncoló fiú. A történet bár megtörtént alapokon nyugszik véleményem szerint nem üti meg az első érsz mércéit.

/>
Dirty Dancing 2 filmkritika - 2. kép

Tehát most, hogy pár soron bemutattam mire is lehet számítani a második részben, boncolgassuk egy kicsit jobban szét. Elöljáróban elmondom azoknak a hölgyeknek akik – az első rész férfi főszereplőéért – Patrick Swayze-ért kíváncsiak a filmre, sajnos mindössze kb. 10 percig láthatják kedvencüket egy kicsit ráncosabb kiadásban. De azért tánctudása most is párját ritkítja.
Nos most a két szerelmes egy Amerikából, családjával érkező, visszahúzódó lány és egy kubai pincérfiú alkot.
A helyszín Kuba, az idő a puccs előtti napok. Persze utóbbi egyelőre mellékes. Miután megérkezett a kis amerikai család élükön a újonnan kinevezett Ford igazgatóval Kubába egy igen nívós hotelben szálltak meg. Az első napok természetesen nyugisan teltek, mindenki a hasát süttette, csak Katey Miller nem, aki félszegségét azzal ellensúlyozta, hogy durcás visszahúzódó álcát húzott magára, fekete egész testet befedő ruházat kíséretében.

Dirty Dancing 2 filmkritika - 3. kép

Hogy hogy nem ez az álca addig a pillanatig működött is, míg meg nem ismerkedett Javierrel, aki a hotel egyik pincére volt. A lányt teljesen levette a lábáról a fiú, és ez tovább fokozódott mikor meglátta miként táncol a kubai zenékre. Mondhatni szerelem első látásra.
Ezek után egy kis váltás és hírtelen feltűnik egy táncoktató is, aki természetesen Mr. Swayze alakít. Bár közel húsz év és nem kevés mélypont van a két film között Swayze elég jól néz ki. Csak azok a kellemetlen ráncok jelzik ez már nem az ő filmje. Katey megtudja, hogy lesz egy táncverseny ami sok pénzt lehet nyerni. Haladnak előre a történések és egy igen kellemes romantikus séta után a fiút kirúgják munkahelyéről. Vagyis egy esélye van a verseny és akkor elkezdődik a tanulás. Igen sok hasonlóság van a két film között melyek nagy része ekkor jelentkezik. Ennek ellenére jól lehet szórakozni a filmnem eme szakaszában.
Természetesen a lány szülei semmit nem tudnak az egészről. Viszont mikor eljön a táncverseny ideje szembesülnek egykét kellemes és kellemetlen ténnyel. A lányuk ragyogóan táncol, viszont a partner hagy némi kivetnivalót maga után. A táncverseny a bekövetkező puccs végett nem fejeződött be, viszont a szerelemes pár lejuthatott arra a pontra, mely egy kapcsolat csúcsa lehet.

Dirty Dancing 2 filmkritika - 4. kép

De mivel a lány visszatér családjával az államokba és a fiú felszabadul országába akar érvényesülni az utolsó éjszaka mindkettőjük számára maradandó volt.
Pozitívumok: Kellemes – megtörtént – szerelmi történet
Negatívumok: Ha nem Dirty Dancing 2 címet kapta volna talán jobb szájízzel állok fel a film végén, bár ekkor lehet, hogy nem is adok neki annyi esélyt, hogy megnézzem.
Azért örülök, hogy láthattam, mert szerelmi történetnek mindenképpen jó volt.
A film zenéjéről még annyit, hogy bár készült egy teljes album is egy, maximum két szám kivételével csak olyan érzése van az embernek, hogy ezt a „sztárt” is toljuk fel a CD-re.

Dirty Dancing: Havana Nights
Nemzetiség: Amerikai
Jellemző: romantukus
Hossz: 86
Készült: 2004
Premier: 2004-07-08
Forgalmazza: SPI

Eredeti cím: Shrek 2
Rendező: Guy Ferland
Szereplők: Diego Luna
Romola Garai
Sela Ward
John Slattery
Fényképezte: Anthony B. Richmond
Díszlet: Isis Mussenden
Írta: Kate Gunzinger
Peter Sagal
Producer: Lawrence Bender
Jennifer Berman
 

Dirty Dancing 2 filmkritika / ()

  • Műfaj:
  • Hazai premier: nincs még időpont
  • Rendezte:
  • Hossz: 0 perc
  • Szereplők:
  • Forgatókönyv:
  • Operatőr:
  • Vágó:
  • Zene:
  • IMDb:
  • Gyártó:
  • Forgalmazó:
  • Honlap:
54 hozzászólás

fnx

5 éve, 1 hónapja és 2 napja

Klasszikus

válasz erre

Vendég

8 éve, 3 hónapja és 26 napja

imadom ezt a filmet
nagyo-nagyon jo lett

válasz erre

Vendég

8 éve, 10 hónapja és 26 napja

szerintem nagyon jó

válasz erre

Vendég

9 éve, 2 hónapja és 20 napja

hogy kell le tolteni ez a kedvenc filmem

válasz erre

Vendég

10 éve, 1 hónapja és 25 napja

Imádom!!!!

válasz erre

Vendég

10 éve, 2 hónapja és 2 napja

Nagyon jól sikerült ez a film!Nagyon de nagyon szeretem!

válasz erre

Vendég

10 éve, 2 hónapja és 3 napja

jo fil szeretem nagyon

válasz erre

Vendég

10 éve, 4 hónapja és 11 napja

nagyon jó film.

válasz erre

Vendég

10 éve, 5 hónapja és 21 napja

Az egyik legjobb film.
Anyira beleszerettem hogy jolene egy harmadik részis.
pedig ezt nemis akartam megnézni hátha elvesztem az elsö varázsát.
De nagyon jolett.

válasz erre

Vendég

10 éve, 6 hónapja és 4 napja

tok jo tuti siker!!!!!!!! Supik vagytok!!!!!

válasz erre

Vendég

10 éve, 6 hónapja és 12 napja

szerintem nagyon jo ez a film mert nagyon szuper és jo a táncok is benne,mert én is szeretek táncolni

válasz erre

Vendég

11 éve, 1 hónapja és 19 napja

ja ésmagyarul

válasz erre
12345a(z) 5 -ből
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

marco profiljagery1113 profiljaWickedSick profiljarDAVE profilja