Deadpool

2016. február 11.
71.5691
DNS profilja, adatai
DNS
Mivel Deadpool egy mutáns, ezért talán nem meglepő, hogy a Marvel-univerzumon belül szorosan az X-Men szériához kapcsolódik. Ez egyike azon franchise-oknak, melyek annál meglepőbb módon (egyelőre legalábbis) nem a Disney, hanem a 20th Century Fox kezében vannak. A széria spin-offjai esetében (lásd Farkas-filmek) azonban a stúdiónak már sikerült néha mellényúlnia, A fantasztikus négyes tavalyi rebootjának csúfos bukása miatt pedig igencsak rezegni kezdett a léc...
 

Deadpool (Ryan Reynolds) harcstílusa minden, csak nem unalmas

Deadpool (Ryan Reynolds) harcstílusa minden, csak nem unalmas


Viszont, ahogy az előzetesben és szinte minden marketinganyagban elhangzik, ez nem egy szokványos szuperhősfilm - vagy mégis? A megállás nélkül humorizáló címszereplő-protagonista tekintetében semmiképp, ám ennek ellenére is jogos a kérdés, hogy egyébként hogyan illeszkedik a produkció az évek óta futószalagon gyártott Marvel-képregényfilmek sorába.

Deadpool előzetes




A rajongók bizonyára tudják, hogy Deadpool karaktere egyszer már feltűnt a mozivásznon, az X-Men kezdetek: Farkas című előzményfilmben. Bár a szerep mindössze egy rövid cameo volt, már akkor is Ryan Reynolds alakította, még ha nem is pont abban a formában, amit mostantól kezdve a figurával azonosítunk. Jelen alkotás tehát alapvetően eredettörténetként szolgál, mellyel kapcsolatban nyilvánvalóan csupán idő kérdése volt, hogy eme népszerű karakter is megkapja a neki járó intrót a mozivásznon.

Az időben előre-hátra ugráló, flashback-ekkel tarkított történetből megtudjuk, hogy Deadpool (Reynolds) egy Wade Wilson nevű, viszonylag átlagos fickóként kezdte, aki egykor a különleges erőknél szolgált, majd lecsúszott zsoldos lett belőle. Azután, amikor végre rátalált az igaz szerelem a szintén kétes múltú Vanessa Carlysle (Morena Baccarin) személyében, a mindig viccelődő, ám nehéz sorsú férfit áttétes rákkal diagnosztizálták.

Wade és szerelme, Vanessa (Morena Baccarin) egymással versenyez: kinek szarabb az élete?

Wade és szerelme, Vanessa (Morena Baccarin) egymással versenyez: kinek szarabb az élete?


Szerelme miatti végső kétségbeesésében Wade alávetette magát egy, a legalitás határán mozgó kísérletnek, mely során egy magát Ajax-nak nevező fickó (Ed Skrein) aktiválta benne a mutáns géneket, teljes gyógyulást ígérve neki. A gyógyulás mellett azonban nem csak rendkívüli öngyógyító képességre tett szert, hanem arca és egész teste iszonyúan eltorzult, ami arra kényszerítette, hogy bujkálni kezdjen szerelme és a világ elől.

A jelenbe visszatérve pedig tanúi lehetünk annak, hogy a tetőtől talpig mindent elfedő, piros gúnyában kommandózó Deadpool hogyan ered Ajax és társai nyomába, a nemtelen bosszú és lerongyolt fizimiskája helyrehozatalának reményében. Hullákkal és humorbombákkal teli küldetésében az X-Men szekciót képviselő Kolosszus (Stefan Kapicic), illetve Negaszonikus Tini Torpedó (Brianna Hildebrand) azonban néha legalább annyira akadályozza, mint amennyire a segítségére van...

Negaszonikus Tini Torpedó (Brianna Hildebrand) és Deadpool nem csak taxiznak együtt... De rossz az, aki rossza gondol!

Negaszonikus Tini Torpedó (Brianna Hildebrand) és Deadpool nem csak taxiznak együtt... De rossz az, aki rossza gondol!


Habár az X-menekkel kapcsolatban Deadpool hős vagy antihős státusza állandó vita tárgya marad, a narratíva igyekszik egyértelművé tenni, hogy ezúttal sokkal inkább az utóbbival van dolgunk, ami végre egy kis vérfrissítést hoz a már-már unásig a heroikus jó-rossz küzdelemről szóló szuperhősfilmek palettájára.

További jó pont, hogy az alkotók mellett a stúdió sem ragaszkodott az alacsony korhatárajánlás betartásához, így a rendezőnek nem kellett visszafognia magát az akciójelenetek megvalósításakor. Ellenben a tény, hogy a forgatókönyvírók ugyanúgy bátrak lehettek a dialógusok és Deadpool szövegeinek megírásakor, már hol előnyére, hol inkább hátrányára válik a produkciónak.

Természetesen ez utóbbi a komikum elsődleges forrása az egész filmben, de vajon elegendő-e a főszereplő állandó be- és kiszólogatása a sikerhez? A jelek szerint sokan vannak, akiknek igen - viszont be kell vallanom, számomra azért is nehéz egy ilyen, igencsak szubjektív megítélés alá eső alkotásról kritikát írni, mert az én ingerküszöböm már bőven meghaladja azt a szintet, hogy a hasonló poénok tömkelegével operáló jeleneteken józan állapotban is végig fetrengve röhögjek, hogy aztán a terem elhagyásakor a szemeimre boruló könnyfátyol teljesen elhomályosítsa a látásomat.

Az aktuális őrült tudós, Ajax (Ed Skrein) gyűlöli, ha eredeti nevén szólítják

Az aktuális őrült tudós, Ajax (Ed Skrein) gyűlöli, ha eredeti nevén szólítják


Az önirónia és a kiszólogatás alapvetően ugyan friss és jó dolog egy mozi esetében, ám ha az túl gyakori, és a film alapvetően önmagát sem képes komolyan venni vagy egyáltalán definiálni, akkor az egész sztori megalapozatlan, okafogyott marad. Habár a sármos és érzékeny, ám ha szükséges, kellőképp karizmatikus Ryan Reynolds tökéletes választás az antihős-figura eljátszására, a forgatókönyv középszerűsége miatt az eredmény mégis messze elmarad a tökéletestől. A személyiségzavaros protagonistával néha ugyan együtt lehet érezni, azonosulni vele azonban már annál nehezebb.

A cselekmény súlya és mélysége erősen a nullához konvergál, a "nagy erő, nagy felelőtlenség" szlogen pedig híven tükrözi a látottak komolyságát, amit ezáltal nem is igen lehet máshogy nézni. Mindez egyszeri agykikapcsolós szórakozásnak megteszi, ám az élmény azután ugyanolyan gyorsan feledésbe merül, mint ahogyan jött.

Kolosszus (Stefan Kapicic) újabb kiadása béna humorral és szláv akcentussal

Kolosszus (Stefan Kapicic) újabb kiadása béna humorral és szláv akcentussal


Pillanatnyi érdekeik kiszolgálása végett az alkotók attól sem riadtak vissza, hogy Kolosszus személyiségét gyökeresen megváltoztassák, ami azért elég furcsa a kontinuitás tekintetében - lényegében olyan, mintha a stúdió már nem pusztán franchise-okat, de egyes karaktereket is kénye-kedve szerint, akár önmagával szembemenve rebootolna, amikor éppen kedve szottyan. A Deadpool a vizuális effektszakember Tim Miller első nagyjátékfilmje, ami meg is látszik az eredményen - alapvetően a gegek és az akciók dominálnak, miközben a cselekmény kibontása és a jellemfejlődés háttérbe szorul.

A hasonló filmekben megszokotthoz képest visszafogott költségvetés ellenére a látványra alapvetően nem lehet panaszunk, habár Bosszúállók-szintű grandiózus jelenetekkel nyilván nem találkozhatunk. Ugyanakkor az a húzás, hogy az alkotók magának a költségvetésnek a visszafogottságán is nyíltan ironizálnak, mintegy megmagyarázva a bizonyítványt, noha vicces tud lenni, egyesekben mégis inkább visszatetsző hatást kelthet.

Mit kerestek itt még mindig? Menjetek csicsikálni!

Mit kerestek itt még mindig? Menjetek csicsikálni!


Összességében az egész produkciót úgy lehetne jellemezni, hogy tele van jó ötletekkel, amiket viszont csak részben sikerült kiaknázni. A végefőcím utáni jelenet például igazán kreatív, ütős fricska a hasonló, alapvetően felesleges, erősen marketingszagú extra jeleneteknek, csak hát a teljes játékidő tekintetében nem mindig ez a jellemző.

Miközben azonban maga a film sajnos felejthető (némi jóindulattal talán 70%-ra értékelném), a karakterben rengeteg a potenciál, csak megfelelően ki kell tudni használni. S bár Deadpoolból egy kicsit talán sok egy teljes filmet végignézni, a figura kiváló kontrasztként szolgálhat más, hagyományosabb szuperhősök mellett, akikkel ellenpontot képezhet, ezért a jövőben igencsak érdekfeszítő lenne valami hasonló egyvelegben viszontlátni.
 

Deadpool / Deadpool (2016)

  • Műfaj: akció, kaland
  • Hazai premier: 2016. február 11.
  • Rendezte: Tim Miller
  • Hossz: 108 perc
  • Szereplők: Ryan Reynolds, Morena Baccarin, Ed Skrein, T.J. Miller, Gina Carano
  • Forgatókönyv: Paul Wernick, Rhett Reese
  • Operatőr: Ken Seng
  • Vágó: Julian Clarke
  • Zene: Junkie XL
17 hozzászólás

RyutheStaR

1 hete és 4 napja

marco írta:
Ekkora **** filmet már régen láttam. Várjunk csak, nem mert tegnap a Fantszatikus négyes ****abb volt.

Imádom az alpári poént nagxon vevő vagyok rá, de ebben a humor olyan **** hogx egyetlen mosoly sem tudott az arcomra kúszni.

Jellegtelen, gagyi, humortalan fos. Jó hogy nem vettem meg mert ****rá törtem volna a blurayt.
Fura humorérzéked van hallod.
Nem azért mondom, mert isteníteném a filmet, tényleg volt jó pár lapos poén benne, de a leírtakból azért én nem tartom ennyire elb@szottnak a filmet. Én nem bántam meg a mozijegy árát anno.

válasz erre

rDAVE

1 hete és 4 napja

marco írta:
Ekkora **** filmet már régen láttam. Várjunk csak, nem mert tegnap a Fantszatikus négyes ****abb volt.

Imádom az alpári poént nagxon vevő vagyok rá, de ebben a humor olyan **** hogx egyetlen mosoly sem tudott az arcomra kúszni.

Jellegtelen, gagyi, humortalan fos. Jó hogy nem vettem meg mert ****rá törtem volna a blurayt.
Én viszont jót mosolyogtam a kommenteden. Képzeld, én fizettem érte mozijegyet is. Habár ennyire rossznak nem tartom, mint te. Én csak egy "ehhhhh" véleménnyel zártam a mozit, de megfogadtam, hogy ennyi elég volt a képregényfilmekből, nem nézek többet moziba ilyeneket.

válasz erre

totyak

1 hete és 4 napja

marco írta:
Ekkora **** filmet már régen láttam. Várjunk csak, nem mert tegnap a Fantszatikus négyes ****abb volt.

Imádom az alpári poént nagxon vevő vagyok rá, de ebben a humor olyan **** hogx egyetlen mosoly sem tudott az arcomra kúszni.

Jellegtelen, gagyi, humortalan fos. Jó hogy nem vettem meg mert ****rá törtem volna a blurayt.
Fura, nekem meg nagyon tetszett. Pedig te aztán minden ****ra vevő vagy, ahogy a kritikáidat olvasgatom Lehet rossz napot fogtál ki vele és nem olyan volt a kedved.

válasz erre

marco

1 hete és 4 napja

Ekkora **** filmet már régen láttam. Várjunk csak, nem mert tegnap a Fantszatikus négyes ****abb volt.

Imádom az alpári poént nagxon vevő vagyok rá, de ebben a humor olyan **** hogx egyetlen mosoly sem tudott az arcomra kúszni.

Jellegtelen, gagyi, humortalan fos. Jó hogy nem vettem meg mert ****rá törtem volna a blurayt.

válasz erre

totyak

4 hónapja, 2 hete és 5 napja

Tegnap barátokkal elmentünk moziba megnézni, nekem nagyon bejött. Mondjuk eleve elfogult vagyok a Marvel szuperhős filmekkel kapcsolatban, nagyon szeretem őket.

válasz erre

metalskull

4 hónapja, 3 hete és 2 napja

Szerintem a film teljesen rendben van a poénok jók, és megéri egy mozi jegy árát. Várom a folytatást is.

válasz erre

rDAVE

4 hónapja, 3 hete és 4 napja

Na, ez az egyszer nézős kategória nálam. Voltak benne jó poénok (meg olyan is, amit csak annak szántak), viszont azért egy pár sebből vérzik a cucc és ez nem forr össze.

válasz erre

DNS

4 hónapja, 3 hete és 5 napja

5t3v3nk3 írta:
Hát. Ahogy nézem, DNS nem bírtál lelazulni a filmen ... én szőrmentén vagyok csak szuperhősfan, de ez a film szerintem zseniálisan penetránsán és undorítóan jó lett. A baráti társaság talán moziba még sosem röhögött ilyen idegesítő fejhangon , könnyek közt, mint most.

A beszólások, kiszólások a harc koreográfiája, a komoly jelenetek valódi komolysága, és az , hogy ott nem rontottak bele a képbe idióta poénokkal (a rákos részeknél semmi nem volt viccre véve ugye) pont belőtte az érzékeny egyensúlyt szerintem. Ha R.D. Jr a mi Vasemberünk, akkor Reynoldsra ráégett a Deadpool karakter.

Féltem a magyar fordítástól, de úgy tűnt a fordítók figyeltek a nép jogos szavára és véleményem szerint kiemelkedően merészet és jót alkottak. A szinkron is jó volt.

A poénok kemények a jelenetek véresek, nem tinifilm ez, és ez a moziban sokaknak lejött, páran ki is mentek de kit érdekel?

Ez a film a Marvel moziuniverzum moncskosul véres és csillogó gyémántja lett.. Kötelező látni.

CHIMICHANGA!
Sejtetettem, hogy lesznek ilyen vélemények is

Végül is lehet azt mondani, hogy nem bírtam lelazulni a filmen, de ahogy írtam is vagy céloztam rá, nekem az ilyen jellegű művekhez elég sok alkohol kell, hogy teljesen bele tudjak feledkezni a gátlástalan és disznó poénok áradatába. Nem mondom, voltak gegek, amik jobban vagy akár kifejezetten bejöttek, de ezek többnyire nem az altesti és alpári humort képviselő szösszenetek voltak. Nekem ezek önmagukban általában teljesen öncélúnak és feleslegesnek tűnnek, és nem is tudok igazán jól szórakozni rajtuk, mivel alapvetően az intellektuális humort kedvelem (józanul legalábbis). Amúgy a sajtóvetítésen is volt persze elég sok nevetés és kacarászás, és többször is előfordult, hogy egy(néhány) ember hangosan felröhögött, de korántsem volt folyamatos ováció a nézőtéren, és azt, hogy a társaság még sohasem röhögött volna ilyen idegesítő fejhangon, könnyek között, már végképp erős túlzás lenne kijelenteni. Nyilván esélyes, hogy ott az átlagéletkor is kicsit magasabb volt, mint mondjuk itt a GC-n, de az is valószínű, hogy az újságírók és kritikusok ingerküszöbe már úgy általában magasabban húzódik.

Egyébként a film végső értékelését alighanem ugyanez befolyásolja, lévén a kritikusok azért észreveszik a produkció hibáit is - mármint azok, akiknek nem homályosítja el a látását ugyanúgy a fetrengve röhögés miatt előállt könnytenger a szemük előtt De újfent meg lehet nézni az IMDb-értékeléseket, ahol a közönségnél most 87%-on áll a film, a Metascore szerint viszont csak 65%-on. Az előbbi érték folyamatosan csökken a bemutató óta, és a reális értékelés szerintem ezúttal is valahol a kettő között van...

válasz erre

5t3v3nk3

4 hónapja, 3 hete és 6 napja

Hát. Ahogy nézem, DNS nem bírtál lelazulni a filmen ... én szőrmentén vagyok csak szuperhősfan, de ez a film szerintem zseniálisan penetránsán és undorítóan jó lett. A baráti társaság talán moziba még sosem röhögött ilyen idegesítő fejhangon , könnyek közt, mint most.

A beszólások, kiszólások a harc koreográfiája, a komoly jelenetek valódi komolysága, és az , hogy ott nem rontottak bele a képbe idióta poénokkal (a rákos részeknél semmi nem volt viccre véve ugye) pont belőtte az érzékeny egyensúlyt szerintem. Ha R.D. Jr a mi Vasemberünk, akkor Reynoldsra ráégett a Deadpool karakter.

Féltem a magyar fordítástól, de úgy tűnt a fordítók figyeltek a nép jogos szavára és véleményem szerint kiemelkedően merészet és jót alkottak. A szinkron is jó volt.

A poénok kemények a jelenetek véresek, nem tinifilm ez, és ez a moziban sokaknak lejött, páran ki is mentek de kit érdekel?

Ez a film a Marvel moziuniverzum moncskosul véres és csillogó gyémántja lett.. Kötelező látni.

CHIMICHANGA!

válasz erre

ColeCollins

4 hónapja, 3 hete és 6 napja

Szerintem messze a legjobb Marvel film mind közül.

Szerintem a MArvel filmek közül egyedül az Amerika Kapitány filmek és a Thor első része ért valamit, a többi úgy középszerű, ahogyan van!

A Deadpool viszont szerencsére egyáltalán nem vette magát komolyan, nem nyírnak ki senkit csak hogy "fokozzák" a film "komolyságát", a poénok átmerik lépni azt a határt, ami miatt rengeteg képregényekben látott poént nem láthattunk viszont az előző Marvel filmekben.

S végre a gonosznak is van legalább valami karaktere, ami nem az apakomplexus köré csavarodik, mint Loki-nál meg Ultron-ál.

válasz erre

csirkee

4 hónapja, 3 hete és 6 napja

Nagyon kíváncsi vagyok a filmre.

válasz erre

Krees9116

5 hónapja,

Az biztos, hogy nem a mostanában divatos 'cukormázas' Marvel lett. Nem vártam tőle semmit, de vérfrissítésnek nagyon jól jött.

Maga a film simán nézhető. Ha értékelni kéne, én is olyan 70-75% körülire tenném, mert az akciók pörgősek, kellemesek, és látványosak. Pool szórakoztató, még ha néha tényleg fájóan paraszt, és kicsit sok is. Jellemfejlődés és történet viszont nem nagyon van.

válasz erre
12a(z) 2 -ből
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

St4rscream profiljarDAVE profiljaStewenwolf profiljamarco profiljaGyugyubro profiljaszattila profiljagery1113 profiljakpal profiljaLaci721 profilja